A kereszténység globális támadás alatt van. Titkos társaságok próbálják megtörni Európában a kereszténység hegemóniáját. A szabadkőművesek, a zsidók, az arabok, a liberálisok, a muszlimok, a pirézek egyre nyíltabban próbálják meg romba dönteni, az Európában évezredes múltra tekintő keresztényi értékeket. Támadás alatt vannak azok a keresztényi alapokon nyugvó intézmények, melyeknek Európa a felemelkedését és a jólétét köszönheti. Ezen mozgalom képviselői aljas háborút folytatnak az élet, a család és az egyház ellen. Céljuk romba dönteni mindent, ami a kereszténységhez köthető. A kereszténység pedig úgy tűnik egyre kevésbé tud ellenállni ezeknek a csapásoknak. Az Ördög által irányított démoni erők egyre hevesebben támadják a keresztény értékeket

Aki ismer, az tudja, hogy jobbára punk zenét hallgatok. De vajon keresztényként ez helyes? Brátán Jani barátom mutatta az alábbi érdekes videót. Egy görög katolikus papnövendék mondja el a véleményét a punk zenéről. Vajon össze lehet hangolni a kereszténységet és a punkot?

A relativizálást korunk egyik rákfenéjének tartják. Ma már semmi sem biztos, és nehezen találni olyan, mindenki számára elfogadható viszonyítási pontokat, amelyekből ki lehetne indulni, hogy stabilan határozhassunk meg paradigmákat. Ez az élet szinte minden területére igaz. A teológiára is. A hívő embernek a hit és a vallás egy biztos pontot kellene, hogy adjon az életében, ami ugyan meg is valósítható, de csak abban az esetben, ha egy zárt teológiai rendszert hozunk létre, melyek megkérdőjelezhetetlen állításokon (axiómákon) alapul.

Mikor jön el a vég? Ez az a kérdés, ami már kétezer éve a kereszténység központi témája. Azóta nem is igazi keresztény az, aki nem a saját életében várja Krisztus második eljövetelét, az elragadtatást, Armageddont. Ismerjük Pál gondolatait erről. Ő maga is hangot adott annak, hogy úgy gondolja, még az életében meg fog ez történni. "Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat." Ugyanezt erősíti meg az 1kor 15:51-ben is: "Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk". Pál szavai arra utalnak, hogy abban bízik, még az életében eljön ez az esemény. Mi több, testvéreit így ösztönözte: "Vigasztaljátok tehát egymást ezzel a tanítással!"(1thessz 4: 15- 18)

Pál apostol egyik legismertebb gondolatáról szeretnék írni most. Érdekes párhuzamra leltem John Stott könyvében Pál gondolatai és egy megkérdőjelezett eredetű könyv gondolatai között. Úgy gondolom, hogy megérdemel egy posztot a téma, aztán mindenki azt kezd az infóval amit akar. A római levél 1: 19,20-as verseiről van szó. Így szól: "Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük,"

Nem voltam túl termelékeny az elmúlt egy hónapban. Olvasni sem nagyon volt kedvem. Belevetettem magam a munkába, és otthon pedig inkább a gitárjaimmal foglalkoztam, mint a szellemiekkel. Be kell vallanom, hogy a menekültek körül kialakult hisztéria olyan mértékű csalódást okozott nekem, amit igen nehezen tudtam megemészteni. Nem gondoltam volna, hogy egyik pillanatról a másikra egymás ellenségévé válhatnak emberek, akik nyilvánosan és érzéketlenül gyalázzák egymást. 

Két hónapja írtam ezeket a szavakat: " Kicsit félek, hogy a vallásosság, csupán eszköz a politika kezében a társadalom fanatizálására, irányíthatóvá tételére, hogy fel tudjuk venni a versenyt az egyre erősödő, tőlünk eltérő kultúrák ellen, amelyek sikerrel fanatizálják a saját tömegeiket. Vagy ami rosszabb, a köztünk élő liberális gondolkodású emberek ellen. ...A történelem bizonyította, hogy a vallás, ha teret kap, először a másként gondolkodók ellen fordul, és megtagadva, elfeledve saját alapelveit, azonnal kiírtja maga közül őket. Vajon a kereszténység képes ellenállni ennek a tendenciának? Tanult a történelemből? A tapasztalataim az mutatják, hogy nem. A keresztények ma is könnyen fanatizálhatók. Elég egy apró szikra, és a másként gondolkodók iránti gyűlölet azonnal lángra kap, és könyörtelenül felemészti azokat." (ITT)

Nem gondoltam volna, hogy a "próféciám" ilyen rövid idő alatt beteljesedik. A keresztény kultúra védelmében, mi, a magunkat kereszténynek vallók, a kereszténység alapjait megtaposva indítottunk gyűlöletkampányt egymás ellen. 

Megérdemlik az országban illegálisan tartózkodó menekültek a segítséget? Megérdemlik a rengeteg munkát, pénzt, erőfeszítést, idegeskedést, amit rájuk áldozunk? Megérdemlik a sajnálatot, együttérzést? Tettek valamit azért, hogy mindezt megérdemeljék? Az országba lépésükkor az első dolguk, a magyar állam tulajdonában lévő kerítés megrongálása. Aztán elszórják a szemetet, odakakilnak az útszéli bokorba, és leszedik az útszéli fákról a gyümölcsöt. Elszórják a holmijukat, és sokak számára rontják a látképet, megzavarják a békés magyar emberek nyugalmát. Aztán hőzöngenek, hangosan követelik a jogaikat, látványosan értésünkre adják, hogy nem tetszik nekik sok dolog. Ezek a megállapítások önmagukban megérdemelnének egy posztot, hogy megvizsgáljuk, mi miért történik. De engem most csak egy kérdés érdekel: Megérdemlik azt amit kapnak tőlünk?

Mitagadás megnehezedett a szívem. Lehet, hogy túlzok (nagyon remélem), de úgy tűnik nekem, hogy Magyarország kezd hasonlítani arra a Németországra, ahonnan az Albert Einsteineknek és a Thomas Mannoknak menekülni kellett. Olyan gyűlölet hullám söpört végig az országon, amiről sosem gondoltam volna, hogy megtörténhet. Egyrészt megdöbbentem ezen, másrészt megdöbbentem azokon az elkeseredett kijelentéseken, melyeket nekem mondtak, vagy olvastam a neten több helyen is: "szégyellem, hogy magyar vagyok". (ITT  és ITT) Olyan embertelen indulatok szabadultak el, melyekre semmilyen magyarázat nincs. Hihetetlen, hogy a kialakult helyzet miatt néhány őszintén sajnálkozó ember, pillanatok alatt elkeseredett gyűlölet céltáblája lett.

Gyermekkorom óta érzékeny vagyok az igazságtalanságra. Így utólag azt hiszem pont emiatt választottam a kereszténységet. Látva, hogy az ember évezredek óta tehetetlen az elnyomás, a kizsákmányolás ellen, felmerült bennem, hogy lehet-e tenni egyáltalán ellenük valamit? Mivel kevés esélyét láttam az emberi erővel történő változásnak, abban bíztam, hogy talán Isten lesz az, aki átformálja a társadalmat. Mindig bíztam Isten a poszt címében olvasható ígéretében, hogy sose felejti el a nép nyomorgatóinak bűneit.

A poszt címe azt hiszem híven tükrözi azt az ellentmondást, ami körülöttem van. Én következetesen kereszténynek vallom magam, míg több, önmagát kereszténynek valló Jézus követő, következetesen kitart abban, hogy nem vagyok az. Érdekes módon pont azok az érvek, melyek alapján kereszténynek vallom magam, szolgálnak érvként azoknak, akik tagadják jogosultságomat erre. Természetesen az írásaim, kommentjeim, melyek gyakran szólnak  a kereszténység ellen, szintén sokat löknek a negatív megítélésem felé, arról nem is beszélve, hogy sok kereszténységet (szerintem jogosan) kritizáló írót (ateistákat is) tekintek követésre méltónak.

A kognitív disszonancia egy pszichológiai elmélet, mely szerint az egymásnak ellentmondó vélemények feszélyező érzést keltenek az elmében. Az elmélet szerint a disszonancia, kellemetlen lévén, arra ösztönzi az embert, hogy változtasson gondolkodásmódján, véleményén vagy viselkedésén. Az elméletet elsőként Leon Festinger szociálpszichológus vizsgálta meg alaposabban, és így ír róla:

A disszonancia és a konszonancia a gondolatok - úgymint vélemények, hiedelmek, a külvilágra vonatkozó ismeretek, valamint a saját tetteinkről alkotott kép - egymáshoz való viszonya. Két vélemény, hit vagy ismeret disszonáns, ha összeegyeztethetetlenek; vagyis ha inkonzisztensek, vagy - csupán a két gondolatot tekintve - az egyik nem következik a másikból (Festinger 1956: 25).

Úgy tűnik nekem, hogy a kereszténység, mint vallás egyre nagyobb teret kap. Egyre nagyobb hangsúlyt kap a keresztény kultúra, a keresztény értékrend. A nyugati társadalom, és a politika azzal próbál válaszolni a minket körülvevő más értékrendet, kultúrát képviselő civilizációk támadására, hogy megpróbálja előkeresni valahonnan a sajátját. Nem könnyű meló az évszázados portól megszabadítani a gyökereinket, de úgy tűnik megéri a befektetést. Még az sem baj, ha valójában nem is a mi gyökerünk, vagy nem csak az a mi gyökerünk, lényeg, hogy más legyen, mint a világ többi része által felmutatott értékrend.

Az előző posztot ott hagytam abba, hogy véleményem szerint nem létezik olyan, hogy szabad akarat. Az emberiség mindig is csupán rabja volt a körülményeinek, és soha nem látott túl azokon. Ádám sem tudott minden választási lehetőségről. Bár nem tudjuk, hogy a történetben mi játszódott le Ádám fejében, az biztos, hogy ha tudatosan döntött is a bűn mellett, akkor is csak a saját életét tette fel tétként. Ha Ádám tisztában lett volna azokkal a következményekkel, amelyek a történelem során érték az emberiséget, akkor nem vagyok biztos abban, hogy meglépte volna az engedetlenséget.

Szabad akarat. A kereszténység dogmáinak egyik alapja. Az ember szabad akaratából dönt. Az ember szabadon dönthet Isten mellett, vagy Isten ellen. Ahogy Mózesnél is olvashatjuk: „Eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is… válaszd hát az életet, hogy élhess” (5Mózes 30: 1-20). Az édenkerti bűn esetében szintén az ember szabad akarata kerül előtérbe, hiszen Ádám és Éva szabad akaratukból döntött Isten ellenében. A keresztények jelentős része hisz abban, hogy egyszer Isten megítéli a világot és az ítéletének az emberek szabad akaratból meghozott döntése lesz az alapja.

Van az a pont, ahol az emberben jogosan fogalmazódnak meg kérdések, és ahol a teológia csődöt mond. Ha nem is ennyire radikálisan, de bennem is hasonló fogalmazódott meg:

Materialista vagyok. És persze hívő. Számomra ez az állapot egyáltalán nem ellentmondásos. Tökéletesen megfelel számomra ez a helyzet. Mindenhol a két szemlélet összeegyeztethetetlenségéről lehet olvasni. Hát nekem nem okoz gondot összeegyeztetni, és valamiféle dualizmust vallani. Az életemet teljesen úgy élem, mint egy materialista. Nem sokat filózok a következményeken. Elsősorban az érdekel, hogy amit csinálok az jó legyen nekem, és élvezzem. Carpe diem. Eszek, iszok, mert holnap úgyis meghalok.(1kor 15:32)

Hát megtörtént. A világ legbefolyásosabb államában legalizálták a homoszexuálisok házasságát.  Most, hogy az egyik legkonzervatívabb ország is beadta a derekát, azt hiszem néhány éven belül sorra új országok csatlakoznak a homoszexuálisok házasságát minden tekintetben egyenrangúnak tekintő USA-hoz, Hollandiához, és a többi 17 országhoz. Hogy van-e személyes véleményem a dologról? Van. De a véleményem nem mérvadó, és kissé ellentmondásos, mint általában mindig.

Van több olyan történet, amivel sosem tudtam mit kezdeni. Ebből az egyik az, amikor Jákob megküzd egy számára ismeretlen férfival. A szövegből konkrétan nem derül ki, hogy ki volt ez az ismeretlen, de a közvetett bizonyítékok arra utalnak, hogy Isten volt az. Ha a háromságot és az isteni személyek szerepét figyelembe vesszük, akkor én arra következtetek, hogy Jézus volt ez a személy. Mikor nekiálltam ennek az írásnak, sebtiben körülnéztem a neten, hogy mások miképp gondolkodnak erről, és ugyanezt a megoldást találtam leírva, de volt aki csupán egy angyalnak tekinti. Persze lehet ezt vitatni.

Több mint négy éve nem járok semmilyen keresztény gyülekezetbe. Bár a környék különböző egyházainak istentiszteleteit végiglátogattam, illetve akár messzebbre is elmentem, hogy egy internetes ismeretségnek köszönhetően megnézzek egy-egy közösséget, mégsem horgonyoztam le sehol sem. Ha kedvem szottyan, fogom magam és elmegyek valahova. Most például többször is voltam katolikus misén. A helyi reformátusok és evangélikusok istentiszteleteit is meglátogattam már, és a lelkészekkel jó kapcsolatot ápolok. De nem látom semmi okát, hogy az egyik közösséget kiválasztva, annak tagja legyek.

A két hölgyszereplő Jehova Tanúi közösségének volt a tagja. De a tapasztalataik segíthetnek minden egyház, gyülekezet, szekta tagjainak. Ha érdekel, akkor szánj rá ötven percet, hogy megérts másokat, vagy épp felismerd a saját helyzetedet.

Kattints a linkre!

Ridikül, Jakupcsek Gabriellával a szektákról 

A megváltás. Ez az a téma, ami körül egyre többet forog az agyam. Az elmúlt egy évben több posztot is írtam arról, hogy a megváltástan körül valami nem stimmel számomra. Messziről rátekintve nekem úgy tűnik, hogy a megváltástan egy jól és pontosan felépített vár, amely stabilan áll a helyén, de a hozzá vezető út ismeretlen, tele van megmagyarázatlan kérdésekkel, téves útjelző táblákkal, akadályokkal, áthidalatlan szakadékokkal. Kicsit olyan, mintha csak akkor lehetnél ennek a várnak a lakója, ha beleszületsz. Ugyanis máshonnan oda eljutni, szinte lehetetlen.

Miben hisznek az emberek? Azt hiszem, hogy erre a kérdésre az a legpontosabb válasz, hogy abban, amire kötelezik őket. Igaz, a ’kötelezik’ kifejezés talán nem a legpontosabb meghatározás, de legyünk őszinték, a hitnézetek, dogmák nem szabadon választhatóak, és nem is magunktól határozzuk meg őket. Legtöbb esetben készen, csomagban kapjuk őket, anélkül, hogy lehetőségünk lenne szabadon dönteni, hogy melyiket válasszuk

A politikusok mindig előszeretettel hivatkoznak keresztény mivoltukra, és igyekeznek az emberekben azt a képzetet kelteni, hogy ők mélyen vallásosak. Néhány évvel ezelőtt az országgyűlési választás napján, a tévében láttam, hogy a Magyarország vezető jobboldali politikusai - vasárnap lévén - először misére mentek, majd onnan szavazni. Kiváncsi vagyok, hogy az év többi vasárnapján is megtisztelik-e személyükkel a lakásukhoz legközelebb álló templomot, de nem tartom valószínűnek.

NÓRA: Te nem értettél meg engem Torvald. Sok igazságtalanságot követtetek el ti ellenem. Először a papa, aztán te.

HELMER: Mi? Ketten?...Mi ketten, aki jobban szerettünk, mint bárki más?

NÓRA: Sosem szerettetek. Csak úgy találtátok, hogy mulatságos szerelmesnek lenni belém.

HELMER: De, Nóra, miféle beszéd ez!