A poszt címe azt hiszem híven tükrözi azt az ellentmondást, ami körülöttem van. Én következetesen kereszténynek vallom magam, míg több, önmagát kereszténynek valló Jézus követő, következetesen kitart abban, hogy nem vagyok az. Érdekes módon pont azok az érvek, melyek alapján kereszténynek vallom magam, szolgálnak érvként azoknak, akik tagadják jogosultságomat erre. Természetesen az írásaim, kommentjeim, melyek gyakran szólnak  a kereszténység ellen, szintén sokat löknek a negatív megítélésem felé, arról nem is beszélve, hogy sok kereszténységet (szerintem jogosan) kritizáló írót (ateistákat is) tekintek követésre méltónak.

Először is le kell tisztáznom, hogy mit jelent számomra az a szó, hogy keresztény. Csupán annyit, hogy Krisztus követője. Mivel életemben fontos szerepet játszanak az evangéliumokban olvasható, Jézus által kimondott életvezetési tanácsok, valamint több kevesebb sikerrel alkalmazom is őket, ráadásul tudatosan, ezért úgy gondolom, hogy illik rám a keresztény kifejezés. Ha esetleg valaki úgy gondolja, hogy az életem nem felel meg azoknak a krisztusi törvényeknek, melyek az evangéliumokban olvashatóak, szívesen állok elébe, hogy vizsgáljuk meg az életemet, és persze az övét is. Mivel az életem a Jézus által meghatározott alapelvek körül forog, illetve nem tagadom az ószövetségben található emberi kapcsolatokra vonatkozó törvényeket, tanácsokat, elvárásokat, ezért kereszténynek vallom magam.

Ám ennek ellenére a saját blogomon, illetve más általam látogatott blogokon gyakran kétségbe vonják a keresztény voltomat. Általában olyan emberek ők, akik sohasem találkoztak velem, nem ismernek, csupán az interneten olvasható megnyilvánulásaim alapján tudják meghatározni, hogy ki is vagyok én. Általában miről szólnak ezek a megnyilvánulások? Valami olyasmiről, amiről a Biblia, de főleg az evangéliumok nem is beszélnek. Például arról, hogy milyennek kell lenni a keresztény közösségnek, kell-e hinni a háromságban, mi a Biblia szerepe az ember életében, kell-e engedelmeskedni a vallási elöljáróknak, illetve egyáltalán tényleg azok-e? Illetve még sok más hasonló kaliberű kérdés, amelyekkel Jézus sosem foglalkozott. 

Ez azért érdekes, mert, ha Jézus nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, és semmilyen információ nincs arról, hogy ő hogyan vélekedett ezekben a kérdésekben, akkor miért kell ezek alapján megítélni valakinek a kereszténységét? Ott vannak például a különböző hitvallások, melyek évtizedekkel, vagy évszázadokkal Jézus halála után készültek, "szigorúan" a Bibliára alapozva. Ma a kereszténység ezektől a hitvallásoktól teszi függővé valakinek a kereszténységét. Ám mi van ha én is csinálok egy hitvallást, meg a Béla is, megy a Feri is, és a Judit is, és egymás kereszténységét a saját magunk által készített amúgy a Bibliából nem is igazolható hitvallásunktól tesszük függővé? Ölre megyünk, és a verekedésben kifejtett izomerő, valamint a felhasznált segédeszközökben való jártasság dönti el a kérdést? 

Kicsit nevetségesnek tartom a kereszténység ezen hozzáállását mások kereszténységének kétségbevonásakor. De nincs min csodálkozni, hiszen a kereszténység történelmét végig kísérte mások kereszténységének kétségbe vonása, illetve azok erővel való kiiktatása a társadalomból. Ez ma sincs másképp. Az elmúlt hetekben tanúi lehettünk mások (pl. az én) kereszténységem kétségbe vonásának. Némely esetben ez rideg udvariassággal történik, más esetben gyűlölködéstől fröcsögő nyállal.

Mindez azért, mert a keresztény szó ma már nem Krisztus követőjét jelenti, hanem Krisztus egy bizonyos egyén által elfogadott hitvallásának követését, amely még osztályokra, kasztokra is bontja ezeket a követőket. Ezek a kasztok a következők lehetnek:

1, akik ugyanúgy tisztán követik az igazi hitet mint én

2, akik majdnem ugyanolyan tisztán követik az igazi hitet mint én

3, akik részben ugyanolyan tisztán követik az igazi hitet mint én

4, akik még éretlenek, hogy ugyanolyan tisztán kövessék az igazi hitet mint én

5, akik tévelyegnek

6, az eretnekek

7, a menthetetlenek

Természetesen ezek az osztályok, kasztok minden keresztény számára léteznek, csak helyzettől függően  mindig mások foglalják el a poziciókat. Ma már senkit sem érdekel, hogy azt teszed-e a felebarátoddal, amit szeretnél, hogy veled tegyenek, nem fontos, hogy enni adsz-e az éhezőnek, vagy felsőruhát a szűkölködőnek. Az egyetlen viszonyítási pont a megfelelő hitvallások, dogmák elfogadása. Ennek a nézőpontnak komoly veszélyei vannak, amit a legtöbben nem ismernek fel. Fekete Péter református teológus a következőt írta Az egyház és a szekta című doktori értekezésében: "A szekta nem elégszik meg a hitben járással, a tükör által való homályos látással; felebarátnak csak a vele egy elven lévőt tartja, és csak azt szereti". Valljuk be, a kereszténység tényleg így működik. Nem a jellem, nem a krisztusi gyümölcsök megtermése, vagy a másokkal való bánásmód teszi testvérré a másikat, hanem a hitvallás és a dogma. Egy keresztény inkább elvisel egy elviselhetetlen jellemű embert  a közösségben, minthogy közösséget vállaljon olyannal, aki nem fogadja el a hitvallásokat, viszont utánozza Krisztust a viselkedésében.

Szóval keresztény vagyok, mert a legfontosabb dolognak Krisztus tanításait tartom. Próbálok azok szerint élni, és azt reklámozni, hogy ez jó

És nem vagyok keresztény, mert tojok a hitvallásokra és a dogmákra.-