Gyermekkorom óta érzékeny vagyok az igazságtalanságra. Így utólag azt hiszem pont emiatt választottam a kereszténységet. Látva, hogy az ember évezredek óta tehetetlen az elnyomás, a kizsákmányolás ellen, felmerült bennem, hogy lehet-e tenni egyáltalán ellenük valamit? Mivel kevés esélyét láttam az emberi erővel történő változásnak, abban bíztam, hogy talán Isten lesz az, aki átformálja a társadalmat. Mindig bíztam Isten a poszt címében olvasható ígéretében, hogy sose felejti el a nép nyomorgatóinak bűneit.

Bibliaolvasásom során gyakran találkoztam olyan részekkel, melyek megerősítettek abban, hogy Isten érzékeny a társadalmi problémákra, és negatívan ítéli meg az elnyomást. Az ókori próféták szavaiból egyértelműen arra következtettem, hogy az önmagukat megvédeni képtelen szegények kihasználása, kizsigerelése Isten ellen való bűn. Néhány ezzel kapcsolatos prófétai üzenetet bemásolok ide:

"Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nem csak ők lakják az egész országot. Megesküdött a Seregek Ura fülem hallatára: „Bizony, rommá lesz a sok ház, és a szép nagy paloták lakatlanná válnak." (Ésaiás 5:8,9)

"Halljátok a szót, Básán tehenei, akik Szamária hegyén laktok; ti, akik a gyöngét elnyomjátok, a szegényt eltiporjátok; ti, akik így szóltok férjetekhez: „Hozzál, hadd igyunk!” Saját szentségére esküdött meg az Úr, az Isten: Bizony, olyan napok jönnek rátok, amikor horoggal vonszolnak benneteket, a maradékot meg szigonnyal." (Ámos 4: 1,2)

"Halljátok ezt, ti, akik eltiporjátok a szegényt, és szorongatjátok az országban a szűkölködőket! Azt mondjátok: „Mikor múlik már el az újhold, hogy eladhassuk a búzánkat? A szombat, hogy árulhassuk gabonánkat? Csökkentjük a mértéket, növeljük a sékelt, meghamisítjuk a mérleget, hogy megvehessük pénzért a szegényt, egy pár saruért a szűkölködőt, és eladhassuk a gabona ocsúját.”Megesküdött az Úr Jákob dicsőségére: Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!" (Ámos 8: 4-7)

"Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak. Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát. Mitévők lesztek majd a látogatás napján, s a vihar idején, amely távolról közeleg? Kihez menekültök majd segítségért, és hol hagyjátok gazdagságtokat? Nem marad más, csak a foglyok közé esni, és a megöltek közé hullani. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva." (Ésaiás 10:1-4)

"Jaj annak, aki házát igazságtalansággal, felső termeit jogtalansággal építi. Aki embertársával ingyen dolgoztat, és nem fizeti meg a bérét...Ám a te szemed és a te szíved csak arra ügyel, hogy a magad hasznát hajszold, hogy ártatlan vért onts, meg az erőszakra és az elnyomásra." (Jeremiás 22: 13, 17)

"Jaj azoknak, akik gonoszat forralnak, a fekvőhelyükön rosszat forgatnak fejükben; virradatkor végbe is viszik, mert kezüknek hatalmában van. Ha megkívánják a földeket, meg is szerzik, és a házakat hatalmukba kerítik. Kezet emelnek a másik emberre és a házára, mind az emberre, mind örökségére. Azért ezt mondja az Úr: Nos, nagy csapást mérek erre a nemzedékre" (Mikeás 2:1-3)

"Jaj annak, aki családja javára becstelenül harácsol" (Habakuk 2: 9)

"Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát – tőlem pedig nem félnek – mondja a Seregek Ura." (Malakiás 3: 5)

A Bibliában olvasható törvények egyértelműek voltak. Nem lehetett kihasználni becsapni a dolgozókat:

"Ne használd ki és ne zsákmányold ki embertársadat; a munkás bére ne maradjon nálad másnap reggelig." (3Móz 19:13)

"Szegény és nélkülöző munkás bérét, akár testvéreid közül való, akár azok közül az idegenek közül, akik országodban, városaidban élnek, ne tartsd vissza. Még aznap, mielőtt a nap lenyugodna fölötte, add meg a bérét. Mert szegény, és türelmetlenül várja. Különben az Urat hívja ellened, s bűn nehezedik rád." (5Móz 24:14, 15)

A törvény kifejezetten tartalmazott olyan rendeletet, ami kifejezetten a rászorulok érdekeit védte:

"Amikor majd aratjátok földetek termését, ne vágjátok le a föld színéig. Ne szedd össze aratás után az ottmaradt kalászokat, ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a te Istened." (3Móz 19: 9, 10)

Később a Jézus halála utáni korszakban Jakab a következőket írta:

"Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat gyarapítottátok még az utolsó napokban is. Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól levontatok, felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok szíveteket a leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást." (Jakab 5:1-5)

Ezeket a szavakat olvasva a Bibliából, érdemes összehasonlítani azt a korszakot, melyet a próféták elítéltek, azzal, amelyben élünk. Hogyan tekintették akkor az átlag embert, és hogyan tekintik ma? Szerintem elég nagy a hasonlóság, és szerintem nem következtetek rosszul, ha azt mondom, Isten ugyanúgy elítéli a szegény, önmagát megvédeni képtelen néptömeg kizsákmányolását. 

Ezzel az egésszel az a bajom, hogy miként az ókorban Izraelben, úgy ma is azok tartoznak a kizsákmányoló, elnyomó osztályhoz, akik amúgy Isten népének részeként tekintenek magukra. Ez még önmagában nem lenne gond, de mint akkor, az Isten képviselőinek tartott vallásvezetők nem tántorították meg őket a nézeteikben. Így ezek a mások vérén élősködő harácsolók nyugodt lelkiismerettel folytathatták szégyentelen tevékenységüket. Mint most. És a vallási vezetők ugyanúgy hang nélkül tűrték ezt. Mint most.

Pedig ha egy ember önmagát kereszténynek vallva, részét alkotja az elnyomó, kizsákmányoló osztálynak, akkor az a minimum, hogy ezzel - akár Jakab szavai által - szembesüljön. Az egyértelműen látszik, hogy egyre élesebb a különbség a munkaadó és a munkavállaló jövedelme között. A munkaadó pedig ezt teljesen természetesnek veszi. Nem szeretnék részleteiben foglalkozni a különbségekkel, de az egyértelmű, hogy a munkaadó a vagyonosodását leginkább az alkalmazottjainak köszönheti. És elég igazságtalan az, hogy a munkavállaló legtöbb esetben a minimálbér körül keres, míg a munkaadója ennek sokszorosát. 

Nem tartom elégségesnek azt a megoldást, hogy a mások izzadsága árán meggazdagodott emberek, néha alamizsnát, könyöradomány osztanak ki azoknak, akiket kizsákmányolnak. Ezzel táplálva a saját gőgjüket, és nyugtatva a lelkiismeretüket. Az igazi megoldás a dolgozó emberek valódi megbecsülése lenne. Olyan bérek kifizetése, mely nyugalmat és létbiztonságot ad a dolgozó embernek. Hogy ennek milyen gazdasági előnyei vannak, arról oldalakat tudnék írni, de ez nem tisztem. 

Ha az egyházi vezetők - akik úgy érzik Istentől kapták a tisztségüket - többet beszélnének erről, akkor talán az emberek jobban odafigyelnének erre. De ma az egyházak ugyanolyan haszonélvezői a szegény embernek, mint egy bankár, vagy gyáros. És senki sem ellensége a saját zsebének.