"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

"Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!"

2015/08/20. - írta: sefatias

Gyermekkorom óta érzékeny vagyok az igazságtalanságra. Így utólag azt hiszem pont emiatt választottam a kereszténységet. Látva, hogy az ember évezredek óta tehetetlen az elnyomás, a kizsákmányolás ellen, felmerült bennem, hogy lehet-e tenni egyáltalán ellenük valamit? Mivel kevés esélyét láttam az emberi erővel történő változásnak, abban bíztam, hogy talán Isten lesz az, aki átformálja a társadalmat. Mindig bíztam Isten a poszt címében olvasható ígéretében, hogy sose felejti el a nép nyomorgatóinak bűneit.

Bibliaolvasásom során gyakran találkoztam olyan részekkel, melyek megerősítettek abban, hogy Isten érzékeny a társadalmi problémákra, és negatívan ítéli meg az elnyomást. Az ókori próféták szavaiból egyértelműen arra következtettem, hogy az önmagukat megvédeni képtelen szegények kihasználása, kizsigerelése Isten ellen való bűn. Néhány ezzel kapcsolatos prófétai üzenetet bemásolok ide:

"Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nem csak ők lakják az egész országot. Megesküdött a Seregek Ura fülem hallatára: „Bizony, rommá lesz a sok ház, és a szép nagy paloták lakatlanná válnak." (Ésaiás 5:8,9)

"Halljátok a szót, Básán tehenei, akik Szamária hegyén laktok; ti, akik a gyöngét elnyomjátok, a szegényt eltiporjátok; ti, akik így szóltok férjetekhez: „Hozzál, hadd igyunk!” Saját szentségére esküdött meg az Úr, az Isten: Bizony, olyan napok jönnek rátok, amikor horoggal vonszolnak benneteket, a maradékot meg szigonnyal." (Ámos 4: 1,2)

"Halljátok ezt, ti, akik eltiporjátok a szegényt, és szorongatjátok az országban a szűkölködőket! Azt mondjátok: „Mikor múlik már el az újhold, hogy eladhassuk a búzánkat? A szombat, hogy árulhassuk gabonánkat? Csökkentjük a mértéket, növeljük a sékelt, meghamisítjuk a mérleget, hogy megvehessük pénzért a szegényt, egy pár saruért a szűkölködőt, és eladhassuk a gabona ocsúját.”Megesküdött az Úr Jákob dicsőségére: Sose felejtem el egyetlen tettüket sem!" (Ámos 8: 4-7)

"Jaj azoknak, akik gonosz törvényeket hoznak, akik csak elnyomó rendeleteket írnak. Akik nem szolgáltatnak igazságot az elnyomottnak, s megfosztják jogaitól népem szegényeit. Akik kizsákmányolják az özvegyet, és megrabolják az árvát. Mitévők lesztek majd a látogatás napján, s a vihar idején, amely távolról közeleg? Kihez menekültök majd segítségért, és hol hagyjátok gazdagságtokat? Nem marad más, csak a foglyok közé esni, és a megöltek közé hullani. De ezzel még nem csillapult le a haragja, keze továbbra is ki van nyújtva." (Ésaiás 10:1-4)

"Jaj annak, aki házát igazságtalansággal, felső termeit jogtalansággal építi. Aki embertársával ingyen dolgoztat, és nem fizeti meg a bérét...Ám a te szemed és a te szíved csak arra ügyel, hogy a magad hasznát hajszold, hogy ártatlan vért onts, meg az erőszakra és az elnyomásra." (Jeremiás 22: 13, 17)

"Jaj azoknak, akik gonoszat forralnak, a fekvőhelyükön rosszat forgatnak fejükben; virradatkor végbe is viszik, mert kezüknek hatalmában van. Ha megkívánják a földeket, meg is szerzik, és a házakat hatalmukba kerítik. Kezet emelnek a másik emberre és a házára, mind az emberre, mind örökségére. Azért ezt mondja az Úr: Nos, nagy csapást mérek erre a nemzedékre" (Mikeás 2:1-3)

"Jaj annak, aki családja javára becstelenül harácsol" (Habakuk 2: 9)

"Elmegyek hozzátok és ítéletet tartok. Gyors tanú leszek a jósok, a házasságtörők, az esküszegők és azok ellen, akik elnyomják a napszámost, az özvegyet és az árvát, és semmibe veszik az idegenek jogát – tőlem pedig nem félnek – mondja a Seregek Ura." (Malakiás 3: 5)

A Bibliában olvasható törvények egyértelműek voltak. Nem lehetett kihasználni becsapni a dolgozókat:

"Ne használd ki és ne zsákmányold ki embertársadat; a munkás bére ne maradjon nálad másnap reggelig." (3Móz 19:13)

"Szegény és nélkülöző munkás bérét, akár testvéreid közül való, akár azok közül az idegenek közül, akik országodban, városaidban élnek, ne tartsd vissza. Még aznap, mielőtt a nap lenyugodna fölötte, add meg a bérét. Mert szegény, és türelmetlenül várja. Különben az Urat hívja ellened, s bűn nehezedik rád." (5Móz 24:14, 15)

A törvény kifejezetten tartalmazott olyan rendeletet, ami kifejezetten a rászorulok érdekeit védte:

"Amikor majd aratjátok földetek termését, ne vágjátok le a föld színéig. Ne szedd össze aratás után az ottmaradt kalászokat, ne böngészd át szőlőtőkéidet, és ne szedegesd föl a fürtről lehullott szemeket. Hagyd ott a szegényeknek és az idegennek. Én vagyok az Úr, a te Istened." (3Móz 19: 9, 10)

Később a Jézus halála utáni korszakban Jakab a következőket írta:

"Rajta, gazdagok, jajveszékelve sírjatok a rátok törő nyomorúság miatt! Vagyonotok oda, ruhátokat megette a moly. Aranyotokat és ezüstötöket belepte a rozsda, és ez a rozsda tanúul szolgál ellenetek, és megemészti testeteket, mint a tűz. Vagyonotokat gyarapítottátok még az utolsó napokban is. Nos, a bér, amelyet a földeteket learató munkásoktól levontatok, felkiált, és az aratók szava felhatolt a Seregek Urának fülébe. Bőségben éltetek a földön és tobzódtatok, hizlaltátok szíveteket a leölés napjára. Az igazat elítéltétek, megöltétek, s ő nem tanúsított ellenállást." (Jakab 5:1-5)

Ezeket a szavakat olvasva a Bibliából, érdemes összehasonlítani azt a korszakot, melyet a próféták elítéltek, azzal, amelyben élünk. Hogyan tekintették akkor az átlag embert, és hogyan tekintik ma? Szerintem elég nagy a hasonlóság, és szerintem nem következtetek rosszul, ha azt mondom, Isten ugyanúgy elítéli a szegény, önmagát megvédeni képtelen néptömeg kizsákmányolását. 

vs.jpg

Ezzel az egésszel az a bajom, hogy miként az ókorban Izraelben, úgy ma is azok tartoznak a kizsákmányoló, elnyomó osztályhoz, akik amúgy Isten népének részeként tekintenek magukra. Ez még önmagában nem lenne gond, de mint akkor, az Isten képviselőinek tartott vallásvezetők nem tántorították meg őket a nézeteikben. Így ezek a mások vérén élősködő harácsolók nyugodt lelkiismerettel folytathatták szégyentelen tevékenységüket. Mint most. És a vallási vezetők ugyanúgy hang nélkül tűrték ezt. Mint most.

Pedig ha egy ember önmagát kereszténynek vallva, részét alkotja az elnyomó, kizsákmányoló osztálynak, akkor az a minimum, hogy ezzel - akár Jakab szavai által - szembesüljön. Az egyértelműen látszik, hogy egyre élesebb a különbség a munkaadó és a munkavállaló jövedelme között. A munkaadó pedig ezt teljesen természetesnek veszi. Nem szeretnék részleteiben foglalkozni a különbségekkel, de az egyértelmű, hogy a munkaadó a vagyonosodását leginkább az alkalmazottjainak köszönheti. És elég igazságtalan az, hogy a munkavállaló legtöbb esetben a minimálbér körül keres, míg a munkaadója ennek sokszorosát. 

Nem tartom elégségesnek azt a megoldást, hogy a mások izzadsága árán meggazdagodott emberek, néha alamizsnát, könyöradomány osztanak ki azoknak, akiket kizsákmányolnak. Ezzel táplálva a saját gőgjüket, és nyugtatva a lelkiismeretüket. Az igazi megoldás a dolgozó emberek valódi megbecsülése lenne. Olyan bérek kifizetése, mely nyugalmat és létbiztonságot ad a dolgozó embernek. Hogy ennek milyen gazdasági előnyei vannak, arról oldalakat tudnék írni, de ez nem tisztem. 

Ha az egyházi vezetők - akik úgy érzik Istentől kapták a tisztségüket - többet beszélnének erről, akkor talán az emberek jobban odafigyelnének erre. De ma az egyházak ugyanolyan haszonélvezői a szegény embernek, mint egy bankár, vagy gyáros. És senki sem ellensége a saját zsebének.

 

 

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr257720254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2015.08.22. 18:34:54

Vannak hasznos fikciók: pénz, érték, bankrendszer, gazdaság, piac, kereslet, kínálat, nyelv, közösség.

Vannak haszontalanná vált fikciók: kizsákmányolás, kizsákmányoló „osztály". Ezek a fogalmak ma egyre homályosabb dolgokra utalnak, és egyre kevesebb gyakorlati értelem sül ki belőlük.

Ma szellemi arisztokrácia uralkodik a világon, és nem tőke. A szellemi arisztokrácia pedig nem nevezhető osztálynak, nem is zárt, bárki bekerülhet tanulás útján. A gazdaság nyitott, a „tehetetlen tömegek" a saját szellemi restségük foglyai.

Isten pedig nem az igazságtalanságok megszüntetését ígéri, ez populista ámítás lenne. Nincs olyan „igazság", ami egyszerre lenne teljesítményarányos és szükségletalapú. Aki kétszer annyit dolgozik, nem kereshet igazságosan ugyanannyit, mint aki egyszer annyit, vagy mint aki egyáltalán nem dolgozik. Aki tízszer annyit fektet be, annak tízszer annyi haszon jár. Mellesleg: mióta vége a kommunista demagógiának, a legszegényebbek is jobban élnek, mint anno a szocialista középosztály.

Isten azt ígéri, hogy Rá figyelve általunk jobbá válik a földi világ is. Ehhez kinek-kinek a saját önkéntes jótékonykodására van szükség, nem a többiek zsebében való nyúlkálásra. Ha segítő szándékod van, fektess be, alapíts vállalkozást, és használd jóra a jogos profitodat.

Csaba Tarró 2015.08.23. 11:00:28

@Vértes László: "Mellesleg: mióta vége a kommunista demagógiának, a legszegényebbek is jobban élnek, mint anno a szocialista középosztály."

László, keresztyén létedre nem szégyelsz egy ilyen mocskos hazugságot leírni?!

Csaba Tarró 2015.08.23. 12:23:30

@Sefatias: Aki nem jár naponta idegen emberek otthonaiban, nem látja a hihetetlen jólét mellett, a TÖBBSÉGET ÉRÍNTŐ csoróságot, és azt a réteget, aki elképzelhetetlen szegénységben él. Az ilyen ember számára marad az aktuális hatalom által gyártott rózsaszín álomvilág, mert a "Magyar reformok működnek..."

Csaba Tarró 2015.08.23. 12:52:44

Amúgy nem tagadom, hogy jobbos a beállítottságom, meggyöződésem, hogy az ige támogatja a szabad vállalkozást, a tisztességes munkáért a tisztességes profit elvét. Viszont kizártnak tartom, hogy ezt a munkavállalók kizsákmányolásával kellene elérni. (A német munkavállaló, vajon miért tud mosolyogni?!) Hiszem, ha Isten megáld valakit anyagilag, akkor kötelessége a legszerencsétlenebb helyzetben lévőket támogatnia.
S azt is hiszem, hogy azok az igék, amelyeket Sefatias összegyűjtött nem fognak következmények nélkül a porba hullani...

Csaba Tarró 2015.08.23. 12:56:23

Amúgy nem tagadom, hogy jobbos a beállítottságom, meggyöződésem, hogy az ige támogatja a szabad vállalkozást, a tisztességes munkáért a tisztességes profit elvét. Viszont kizártnak tartom, hogy ezt a munkavállalók kizsákmányolásával kellene elérni. (A német munkavállaló, vajon miért tud mosolyogni?!) Hiszem, ha Isten megáld valakit anyagilag, akkor kötelessége a legszerencsétlenebb helyzetben lévőket támogatnia.
S azt is hiszem, hogy azok az igék, amelyeket Sefatias összegyűjtött nem fognak következmények nélkül a porba hullani...

Arpicus 2015.08.23. 18:34:26

Egy elgondolkodtató beszélgetés egy közgazdásszal,akinek egy könyve bestseller lett sok országban,magyarul is megjelent "A jó és a rossz közgazdaságtana"cimmel.Ez egy cseh közgazdász professzor,Tomas Sedlacek a neve.
www.youtube.com/watch?v=-U1p6XUzqqk

Csaba Tarró 2015.08.23. 19:44:15

Köszi Arpicus a linket, nagyon érdekes beszélgetés volt.

Arpicus 2015.08.23. 20:19:15

@Csaba Tarró:szerintem is érdekes ez a beszélgetés,sőt megkockáztatom,hogy fontos beszélgetés is.Belinkeltem ezt a videót a Divinty-re is a tudósokról szóló utolsó posztnál.Ez a fiatalember nagyon becsületesen beszél a tudomány viszonylagosságáról és a tudományba vetett hit relativitásáról.Ide azért linkeltem be mert kötődik a poszt témájához.Nagy a baj a világban,nagy az igazságtalanság.A közgazdászoknak(tudósoknak)pedig fogalmuk sincs merre haladnak a dolgok és csak ötletelnek.Megoldás nincs nagyon a láthatáron.Közben egyre több a munkanélküli,szegény,éhező,menekülő ember.És mindenki fél a gazdasági krach-tól.A legutóbbit(2oo8)"megúszták",érdekes,hogy a bankokat stabilizálták és azok akik felelősek a válságért(bankárok,brókerek)megúszták,sőt nagy prémiumokat kaptak.Közben sok millió ember jutott hitel válságba/élet válságba.1929-ben volt már egy nagy válság.Ha az a jövőben megismétlődik az méreteiben sokkal nagyobb lesz.Óriási virtuális pénzek "mozognak".Spekulánsok agyonra gazdagodnak.Ez is a kapitalizmussal jár.De a kommunizmus/szocializmus totálisan leszerepelt mert éppen azt nem volt képes megvalósitani amit a zászlajára tett:a társadalmi igazságosságot.Amig ember él ezen a földön addig ez a jelenség fenn fog állni.Nekem ebben a témában a Bibliában Ámosz és Jeremiás próféta a legjelentősebbek.Ők hevesen ostorozták a mások hátán fényűzően élő társadalmi osztályt.
pl.Ámosz 6,1-7; Jeremiás 34,8-16.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.23. 21:46:05

@Csaba Tarró: Nem kell tagadni, hogy kinek milyen a beállítottsága. Ez sokszor csupán jellemkérdés, és semmi gond nincs azzal, hogy ki milyen nézetet vall.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.23. 21:47:48

@Arpicus: " a kommunizmus/szocializmus totálisan leszerepelt "

Tudnál mutatni egy országot, ahol volt kommunizmus, vagy szocializmus?

Arpicus 2015.08.23. 22:12:30

A kérdéses jogos.Mao alatt Kinában próbáltak valamit-elég drasztikus módon.Mindenki egyforma ruhát hordott,a privát élet nem létezett.De talán a legelrettentetőbb Kambodzsa volt a vörös khmer rémuralma alatt(1975-78),szinte mindent megszüntettek,a városoktól kezdve, a szemüvegeseket kivégezték és még a lakosság 1/3-át(minimum 2 millió embert)is-az egész ország egy kommuna lett.Vagy ott van az az eszement rendszer Észak-Koreában,de ott a kommunizmus neve alatt egy középkori despota rendszer működik.Ami a szocializmust illeti azt paradox módon a kapitalista skandináv államok valósitották meg leginkább:az emberekről való gondoskodást.Ebben Svédország volt a vezető ország.Viszont sok nyugati politikus számára a szocializmus és a kommunizmus egy fogalmat jelent.Pl.Matgareth Thatcher számára,aki Nagy-Britanniát hozta rendbe.Őt kiverte a hideg a kollektivizmus hallatán.A kommunizmus nem engedte érvényesülni az egyént,félt az indiviidiumtól ezért megfigyelte,bebörtönözte és sok millióan életükkel fizetettek az utópia miatt.Szerinted Kubától Észak-Koreáig nem kommunista/szocialista rendszer volt két tucat államban?Ha nem kommunista volt a rendszer akkor mi volt?A kérdésed ezt sejteti nekem:olyan,hogy kommunista/szocialista állam nem is volt.Pedig ezek még tudománynak is tartották:"tudományos szocializmus".Ha megvalósitják a szocializmust akkor majd jön a kommunizmus,a földi Kánaán.Ennek az egésznek volt ideológiai alapja:a kommunista kiáltvány,Marx és Engels művei amit aztán a "tanitványok"tűzzel-vassal meg akartak valósitani...Olvass Szolzsenyicint,hogy megértsd mi is volt a kommunizmus.
magyar.wordpress.com/2006/03/25/alekszandr-iszajevics-szolzsenyicin-a-kommunistakrol/
Ő tudta mi az,lenyomott egy jó pár évet a gulag-on....

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.23. 22:21:03

@Arpicus: Az elmúlt 100 év alatt nem volt kommunista állam. Nagyon jól fogalmaztál: "a kommunizmus neve alatt ". Ezek az államok egytől egyig nacionalista, fasiszta államok voltak, a sztálini szovjetunió, vagy a rákosi féle magyar, vagy az általad említett országok. Ezek az országok mind nemzeti szocialista országok voltak. Ma már ezt a jelzőt alkalmazzák rájuk. Sztálin tisztában volt azzal, hogy amit csinál a nemzeti szocializmus, ezért a szovjetúnióban betiltották ezt a kifejezést, és nálunk sem használták. Emlékszem, hogy a németek nekünk mindig csak fasiszták voltak. Pedig nem is azok voltak. Ám az állam kerülte a nemzeti szocializmus kifejezés használatát, mert félő volt, hogy a lakosság ezzel azonosítja a rendszert. Ahogy az meg is történt. Ahhoz, hogy megvizsgáljuk, hogy volt-e kommunizmus valamelyik országban, meg kéne tudni, hogy egyáltalán mi is az.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.23. 22:22:00

@Arpicus: Szolzsenyicinnek most kaptam ajándékba két könyvét. Függetlenül attól, hogy igaza van, érdemes észben tartani, hogy fasiszta volt

Arpicus 2015.08.23. 22:53:14

Megmondom őszintén,hogy igazán nem tudlak követni.Elindultunk a szocializmusból és a fasizmusig jutottunk.Valami itt nem stimmel.Én egy kicsit másképpen látom a dolgokat.Egy félmondatomra reagáltál.Szerintem nem érdemes ragoznunk a dolgot.Ez is egy a sok kérdés közül amit szinte teljesen másképpen látunk.Ha egy történész vagy szociológus olvasná azt amit itt irtunk biztosan égnek állna haja.Én laikus vagyok.Kompetens emberek nagyon fontos irásokban leirták mik is voltak a totalitárius diktatúrák.Viszont nem ez a poszt alapgondolata,ez csak egy szál volt amit behoztam.Most már sajnálom...Tudnék egy csomó dolgot irni még,de nem olyan fontos,hogy ezzel birkózzunk.Ezek a dolgok nagy részben történelem,engem a MOST érdekel és erről beszél a közgazdász a videóban.Mi mozgatja a mai világot...?Egyébként elég meredek és merész a véleményed de ezt már megszoktam tőled :) Én másként látom:maradjunk ebben.Jó éjt!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.24. 06:00:26

@Arpicus: csupán arra reagáltam, ami szerintem hibás.

2015.08.24. 12:47:44

OFF: olvastam, hogy jössz Pestre a menekülteknek segíteni. Nagyon klassz, hogy bevállalod, és remélem írsz majd róla, milyen tapasztalatokat szereztél.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.24. 13:25:37

@A Menhely gondnoknője: már itt vagyok. Biztos hogy írok. A fészbukon már osztogatok meg képeket

Arpicus 2015.08.24. 14:48:45

@sefatias: már sokadszor bebizonyosodott,hogy nem egy malomban őrölünk.Viszont valóban elkövettem egy hibát:hozzászóltam.Nem kellett volna.Nem tudom hová tenni a történelemszemléletedet,teljesen nonszensz amit állitasz.Mindegy.Oszt, további jó napot!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.24. 15:11:32

@Arpicus: merthogy mit is állítok, ami nonszensz?

2015.08.24. 17:21:45

@sefatias: melyik az a facebook oldal? Már ha publikus.

Atyek 2015.08.24. 19:10:42

@A Menhely gondnoknője:
Kokó megkért, hogy írjam meg:

www.facebook.com/istvan.kovacs.351756?ref=ts&fref=ts

@Arpicus:
Pedig a korod alapján feltételezhető lenne, hogy tudod mi az a kommunizmus.

Atyek 2015.08.24. 19:25:01

@A Menhely gondnoknője:
Ugyan, nincs mit. :-)
Írt, hogy mobilról nem tudja belinkelni, és megkért engem.

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2015.08.26. 00:37:18

Sefa, ha már a mellék szálak szóba jöttek: szerintem igazi kommunizmus nem létezett és nem is fog soha. Miért? Egyszerűen az emberi gyarlóság miatt, mely lehetetlenné teszi a megvalósítást. Lehet, hogy az eredendő romlottság nem is olyan manipulatív kitaláció? Szetintem ez a politikai baloldaliság hatalmas bukfence, hogy számol a felszabadított ember eredendő jóságával.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.26. 06:15:05

@Nazo: így van. Nem létezett, és nem is fog. Teljesen egyetértek. De szerintem ugyanez a helyzet a kereszténységgel is. Hasonló hiányosságokat látok.

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2015.08.26. 10:15:59

@sefatias: a kereszténység nem egy társadalmi, és állam forma. Eredeti jézusi és apostoli szándék nem is volt ez. Ebben az értelemben valóban lehetetlen. Az más kérdés, hogy hatással lehet a társadalomra. A kommunizmus viszont eredetileg ezt célozta meg, mely rendre csődöt mondott.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.08.26. 14:09:11

@Nazo: Nem hiszem, hogy számit az, hogy mit célzott meg. szerintem egy váza nem lesz rossz és csúnya, csupán azért mert valaki azzal célozta meg egy másik ember fejét.

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2015.08.26. 22:09:29

@sefatias: Van más hasonlat is: az operációs rendszer is csak arra használható,amire készült. E nélkül értelmezhetetlen adathalmaz.

Schmidti G Tr (törölt) · http://www.theschmidtigtrproject.ininet.hu/ 2016.02.26. 13:41:35

@Vértes László: Nem felejtettél ki véletlenül még egy fikciót? Ja, dehogynem, ugyanis halkan megsúgom neked, hogy ez a vallás, és ráadásul a legmocskosabb módon belekeverték Jézust is a gyakorlatilag az összes vallás közti párhuzamokba, miszerint december 25-én született szűztől, 12 tanítványa volt, 33 évesen meghalt és harmadnapon feltámadt, stb. még egy csomó párhuzam van, de ezek a legmeghatározóbbak. Valójában Jézus és Mária is fényből lett és fénybe is mentek vissza, Józsefet pedig csak kitalálták. Visszatérve a vallásokra, az összes közül csak Jézus létezett, mindegyik más kitaláció egy adott történettel rengeteg párhuzammal karöltve, csakhát az a legrosszabb, hogy Jézust is belekeverték rengeteg ferdítéssel az igaz történetét eltorzítva. :'( Sajnos a Zeitgeist mozgalom ezt még nem látja be, de ezen kívül egyelőre úgy látom, hogy az összes információ igaz. www.youtube.com/watch?v=ETy6KHfNaIk&list=PL0BYiIFRE8Jm4g4Eq0BiK2fMxlaj_h3lC

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2016.02.28. 09:00:02

@Schmidti G Tr: Ismerem ezt az elméletet, nem túl plauzibilis.

Addig teljesen rendben van, hogy az ember kitalál egy kerek történetet, miszerint Mária és Jézus a fényből lett. József meg kitaláció. Miért ne?

Csak ez nem magyarázza meg, hogy korabeli zsidók egy része Jézusban felismerni vélte azt a Messiást, akire várt. Ne feledjük, hogy ezek a zsidók hozták létre a kereszténységet, amely formailag és tartalmilag a judaizmus egyik ága.

Mármost, a zsidó vallást fő szabályként vérségre (DNS-re) játsszák. Vagy Ábrahám vér szerinti leszármazottja valaki, vagy nem (kivétel: a kazárok és Schwezoff Dávid betérése, de ez hosszabb történet, nem érvényteleníti a fő szabályt). A Messiás pedig Dávid leszármazottja. Ha nem az, akkor már alapból nem lehet Messiás. Jézust sok zsidó Messiásnak tartotta és tartja, ami azt jelenti, hogy szerintük Jézus Dávid király egyenesági leszármazottja. Ha nem gondolták volna ezt róla, nem hittek volna benne, és ma nem lenne kereszténység.

Ennyit a fényről.

Schmidti G Tr (törölt) · http://www.theschmidtigtrproject.ininet.hu/ 2016.02.28. 18:30:13

@Vértes László: Nem beszólásként mondom, de amit Jézusról tudsz, egy az egyben nem igaz és ennek a megbizonyosodásához még fizikai bizonyíték sem kell, csupán önMAGad (önMAGod) legmélyére nézel és már látod is a két legfontosabb információt Jézusról és Máriáról, miszerint nem nemi úton jöttek le a Földre, avagy nem születtek le, hanem ők, mint fénylények, emberi testet tudnak ölteni, akárcsak az angyalok, stb., valamint hogy Jézus a magyarok közé jött ide le, nem pedig Betlehembe és ezt kicsit sem egoizmusból mondom, hanem tényleg ez az igazság.
süti beállítások módosítása