Mikor jön el a vég? Ez az a kérdés, ami már kétezer éve a kereszténység központi témája. Azóta nem is igazi keresztény az, aki nem a saját életében várja Krisztus második eljövetelét, az elragadtatást, Armageddont. Ismerjük Pál gondolatait erről. Ő maga is hangot adott annak, hogy úgy gondolja, még az életében meg fog ez történni. "Mi élők, akik az Úr eljöveteléig megmaradunk, nem előzzük meg az elhunytakat." Ugyanezt erősíti meg az 1kor 15:51-ben is: "Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk". Pál szavai arra utalnak, hogy abban bízik, még az életében eljön ez az esemény. Mi több, testvéreit így ösztönözte: "Vigasztaljátok tehát egymást ezzel a tanítással!"(1thessz 4: 15- 18)
Azóta is mindig részét képezte a keresztények reménységének az a tudat, hogy nem kell meghalniuk, mivel még az életükben látni fogják Krisztus eljövetelét. A reformáció után ez a tendencia gellert kapott, és sorra jelentek meg szekták, kisegyházak, a nagy egyházak szektás gondolkodású, karizmatikus vezetői, akik fennhangon hirdették, hogy Krisztus eljövetele már a küszöbön áll. A Dániel és a Jelenések könyve "komoly" kutatások alá lett vetve, és időpontok tömkelegét olvasták ki belőlük. Jézus próféciáit pedig szintén sokan úgy értelmezték, hogy az az épp adott nemzedékre illik rá. Így pedig a kereszténység történelmének szerves részét alkotják azok az emberek, akik úgy élték le az életüket, hogy nem kell meghalniuk, mivel meglátják Krisztust visszatérni a felhőkben. Mindig újabb és újabb nemzedékek hitték, hogy az övéké az a különleges időszak, amikor megtörténik az elragadtatás, vagy Armageddon, aminek következtében elkerülhetik a halált.
De az igazság az, hogy eddig mindenki, aki ebben hitt, eljutott a végpontra, és fájdalmas, sok esetben szőrnyű körülmények között meghalt. A legerősebb hit sem tudta ezt elkerülni. Még Pálé sem. Vajon ha eddig egyetlen nemzedék idejében sem történt meg ez a nagy esemény, akkor lehet, hogy a mienkben? A kereszténység ma is nagy számolgatásban, prófécia értelmezésben van, és izgatottan látják, hogy a Biblia próféciái egyértelműen kijelölik ezt a nemzedéket, mint ami megérett Isten ítéletére, amikor is a rosszak a büntetésüket, a jók pedig a jutalmukat kapják meg. A világ eseményeinek követése, sok kereszténynek, bibliai idézetek sorát juttatja eszébe, melyek bizalommal töltik el őt a jövőt illetően.
Ám valljuk be, hogy a mai reményteljes várakozás semmivel sem különb, mint az elmúlt évszázadok várakozásai. Ugyanazok a bibliai idézetek, ugyanaz a hit, ugyanaz a lelkes várakozás jellemzi ma is a keresztényeket, mint eddig bármikor. Mi a garancia arra, hogy mégis a mi időnk az, amikor a keresztények évezredes reménysége végre beteljesedik? Valójában semmi. Mint említettem, a mai reménykedés a halál elkerülésében ugyanolyan, mint eddig bármikor. A reménység alapja most is ugyanaz, mint eddig bármikor. És ez azt jelenti, hogy a vége ugyanaz lesz, mint eddig bármikor. Semmi sem garantálja, hogy Krisztus eljövetele a mi nemzedékünk idejében történne meg.
Sokszor gondolkodok ezen, és bizony az az érzésem, hogy ez a túlzott érzelmekkel teli várakozás nem más, mint a végzetes haláltól való félelem elkerülése. Semmi más oka nincs, mint az, hogy az életünket felszabadítsuk a halál tudatának szőrnyű nyomása alól. Ami szerintem hiba. Egyrészt eltereli a figyelmet valamiről, amit a Biblia fontosnak tart: Prédikátor 7: 1-4. Másrészt pedig nevetségessé teszi a kereszténységet a nem hívők előtt, hiszen a hülyeségben való reménység olyan tettekre ösztönözheti az elvakult keresztényeket, melyek szembe mennek minden gyakorlatiassággal, hogy aztán megszégyenülve ott maradjanak kisemmizve, átverve. (Róma 2: 24)
Úgy vettem észre, hogy a keresztény, aki egész életében Krisztus visszatérésében reménykedett, idősebb korára elgondolkodik ezen. Látja a barátait, rokonait meghalni. Látja a betegségeket, embertelenségeket, melyek ember életeket követelnek. Látja az emberi élet méltatlan végét. És egyre biztosabb abban, hogy ő is ugyanúgy fog meghalni, mint bárki más. "A megcsalt reménységtől beteg lesz a szív" (Példabeszédek 13:12) Ahogy egyik kedvenc zenekarom énekli: "Nincs mese, meg kell halni, aki született, mind így végzi"
Bár lehet, hogy az élet végével kapcsolatos hamis reménység megkönnyíti az életet, ám a hamisság mindig több kárt okoz, mint a valóság. A valósággal való szembenézés értelmesebb élethez vezet! Míg a hamis reménység miatt létfontosságú dolgokról mondanak le a keresztények. Teljesen feleslegesen. Elvesztegetett életek, semmiben eltöltött évtizedek vannak a hamis várakozás puttonyában. Többek között az enyém is.
Hogy milyen értelmezési lehetőségei vannak a próféciáknak, melyek segíthetnek elkerülni ezt a csapdát, arról EZEKBEN A POSZTOKBAN MÁR ÍRTAM
Az utolsó 100 komment: