Próbálom megérteni ezt a civilizációs válságot.A fura ebben az, hogy igazából értem. Legalább is azt hiszem.A nyugati kereszténységen alapuló civilizációnk hanyatlása, a család intézményének átalakulása, a kereszténységhez történő társadalmi hozzáállásunk megváltozása nem válság.Ha szigorú evolúciós szemüvegen át nézzük, akkor ez a válság nem más, mint évszázadok óta erőtlen értékek, feleslegesen cipelt terhek, egy hamis identitás eltűnése a süllyesztőben.Igazából nem történik más, mint hogy a társadalom élete alkalmazkodik a gyakorlathoz.
Válságnak hívni szerintem több mint erős, még akkor is, ha egy rendkívül szűk kisebség számára tragikus lehet. Ugyanis nem fog történni semmi. Csupán nevén fogjuk nevezni azokat a dolgokat, amelyeket már évszázadok óta élünk, csak vallásos képmutatásból nem mondjuk ki.
Ugyanis ez az egész a vallás körül forog.Mindent vallásos szemüvegen keresztül nézünk, ahhoz mérünk. Még akkor is ha nem vagyunk vallásosak. A jelenlegi kulturánk a kereszténységben gyökerezik. Ám a kereszténységünk nem létezik. Igazából nem is létezett soha.Az egyház igazából akkor is képtelen volt kereszténnyé tenni a társadalmat, mikor a legerősebb volt. Miért? Mert igazából az egyház sem volt soha keresztény. Nem történt más, minthogy engedtük a vallásnak, hogy azt higgyen magáról, amit akar, a társedalom pedig figyelmen kívül hagyva az egyház elvárásait, általában azokkal teljes ellentétben élte a gyakorlati életét.És hogy mégis béke legyen, a vallásoság látszatát megőrizte.És ezzel midenki elégedett volt. A Templomba járóknak nem az erkölcsösség kellett. Nem a keresztény morál.Nem várták el sem a paptól, sem a politikustól, sem a kereskedőtől ezt. A keresztény halmaz alkotói számára bőven elég volt egy hamis kép, amit mindenki úgy alkotott meg, ahogy akart, és szent volt a béke.
Mára ez óriási teherré vált. Mind anyagilag, mind időben, mind az ember belső feszültségeit tekintve, sokba kerül ez a képmutatás. A válságunk igazából abból áll, hogy a társadalom egyre nagyobb része áll készen arra, hogy kimondja: Én már nem akarok mást játszani, mint ami vagyok. És ennek nemcsak mély belső meggyőződés lehet az oka, hanem egyszerű lustaság is.
Én ezt nem tekintem válságnak. Az egyházak évszázadok óta lemondtak értékhordozó szerepükről. Magyarországon a keresztény egyházak gyakorlatilag semmi mással nem foglalkoznak, minthogy átveszik az oktatás irányítását az államtól, de már rég nem állnak a krisztusi értékek örzöi szerepében. Nincs morális fölényük, nem állnak ki a keresztény értékek mellett. Én egyébként pont ezért tartom veszélyesnek a gyermekek egyházi iskolába iratásást, mert ott olyan felnőttek fogják körülvenni őket, akik számára a képmutatás a létezés alapvető közege.
Tehát, ha az egyház lemondott a saját értékeinek védelméről, ha a kereszténység már nem más, mint egy senki által nem forgatott, és nem értett könyv, akkor vajon tényleg szükségünk van ennek az értelmetlen tehernek a cipelésére? Szent István ezer éves öröksége, ami már akkor hamis volt, amikor megkaptuk, tényleg bír bármilyen értékkel?
Ez nem kultúrális válság. És főleg nem új. Már száz évvel ezelőtt ki lettek mondva ezek a gondolatok.Amiben most élünk az a válság vége.És valljuk be,nem sokat éreztünk belőle. Ami most jön, az nem válság. Hanem egy döntés. Merre lépünk ki a válságból? És ez a döntés minimális fájdalommal jár.. Legtöbben meg sem érezzük. Aki mégis, az terhektől szabadul meg. Egy szűk kisebbség kisérletezni fog. Vagy sikerül nekik, vagy nem. De az az ő dolguk.
Mindenesetre a változás kényszerű és szükséges.És bár áldozattal jár, ez az áldozat már rég halott, csak cipeltük magunkkal.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.