Nem voltam túl termelékeny az elmúlt egy hónapban. Olvasni sem nagyon volt kedvem. Belevetettem magam a munkába, és otthon pedig inkább a gitárjaimmal foglalkoztam, mint a szellemiekkel. Be kell vallanom, hogy a menekültek körül kialakult hisztéria olyan mértékű csalódást okozott nekem, amit igen nehezen tudtam megemészteni. Nem gondoltam volna, hogy egyik pillanatról a másikra egymás ellenségévé válhatnak emberek, akik nyilvánosan és érzéketlenül gyalázzák egymást. 

Bár személyes problémáim is adódtak abból, hogy felvállaltam azon véleményemet, hogy az országunkba beözönlő közel-keleti embereket keresztény módra, emberként kell kezelni, mégsem ez okozott nagyobb érzelmi törést nekem. Megdöbbentő volt számomra, hogy milyen könnyen lehet az embereket a gyűlölködés útjára sodorni. Mindezt úgy beállítva, mint keresztény megoldást a felmerülő problémára. 

Régóta tudom, hogy egy csoportot akkor lehet valóban egységesíteni, ha a csoport elé kitűzünk valami egységes célt. Mindegy, hogy mit, csupán az a lényeg, hogy mindannyiuk számára olyan fontos legyen, hogy képesek legyenek miatta figyelmen kívül hagyni azokat a tényezőket, amelyek amúgy széthúzó erőként működnek közöttük. Sajnos a legtöbb emberek által megalkotott csoportosulás - legyen az vallási, vagy más -  képtelen ilyen célt biztosítani a csoport tagjai számára. Ám már régóta ismert megoldás erre, a közösséget fenyegető  ellenség rémképének megalkotása. Kell egy közös ellenség, akitől félhetünk és akit ezért gyűlölhetünk, Egy közös ellenség nagyon hasznos a csoport számára. Egyrészt a csoport az ellenséggel szemben határozhatja meg a saját identitását. Egy ellenség, biztos pont lehet önmagunk helyzetének meghatározására. Az ellenség, aki természetesen velejéig gonosz, és semmilyen értéket nem tisztel, segít a saját értékrendszerünket felmagasztalni, jobbá kikiáltani.

Tehát, ha egységes csoportot szeretnénk, akkor erre a legjobb megoldás egy megátalkodottá nyilvánított ellenség keresése. Mindegy, hogy ki. Lehet zsidó, cigány, törpe, óriás, muszlimok, pirézek vagy épp egy ogre. A lényeg, hogy kellő erőfeszítést tegyünk annak érdekében, hogy a választott ellenségről minél több olyan információt juttassunk a csoportnak, amelyből az derül ki, hogy nem méltók arra sem, hogy embernek tekintsék őket. Olyan értékeket kell rájuk bizonyítani, amelyek mélyen alatta vannak az emberi minimumnak. Megfelelő propagandával, ez könnyebb mint hinnénk. Az embereknek szüksége van az önmeghatározásra, szüksége van az önbizalma érdekében olyanokra, akikhez képest jobbnak érzi magát. ezért kapva kapnak az alkalmon, hogy amúgy számukra teljesen ismeretlen embereket gonosz ellenségnek tekintsenek. Gondoljunk az alattomos Jumurdzsákra, vagy a Tenkes kapitányának, osztrákjaira. Az ellenség szükségképpen mindig gonosz, alattomos, piszkos, büdös és olyan szokásai vannak, ami nekünk nincsenek.

Sajnálatos, hogy mind a politika, mind a vallás úgy próbál meg hatalmat szerezni az emberek fölött, hogy propagandájában egy közös ellenség képével riogat, akik túlzottan mások. Másban hisznek, másként élnek, másként gondolkodnak. természetesen ez önmagában még nem lenne baj, hiszen a világ olyan amilyen. Ezen nem lehet változtatni.Számomra a legfájóbb ebben az, hogy magukat kereszténynek vallók is könnyedén elfogadják ezt, és ahelyett, hogy az evangéliumban olvasható szeretet, kedvesség, türelem, elfogadás és megbocsátás lenne az önmaguk meghatározásának alapja, mennek a világ ellenségképének gyűlölete után. Olyan könnyen elkezdünk gyűlölni ismeretleneket, hogy ez fontosabbá válik, mint, hogy szeressük azokat, akiket ismerünk.

Ez az egész menekültügy az e körül kialakult hiszti megerősítette bennem, hogy a világ megoldásaira nincs más mód, mint az igazi krisztusi bánásmód másokkal. Mindegy, hogy ezek a mások milyenek. A gyűlölködés semmiféleképp nem lehet megoldás. Mondom ezt emberként, keresztényként, baloldali gondolkodóként. Ahhoz, hogy emberek maradjunk, nem ellenségekre van szükségünk, hanem barátokra!