Hát megtörtént. A világ legbefolyásosabb államában legalizálták a homoszexuálisok házasságát.  Most, hogy az egyik legkonzervatívabb ország is beadta a derekát, azt hiszem néhány éven belül sorra új országok csatlakoznak a homoszexuálisok házasságát minden tekintetben egyenrangúnak tekintő USA-hoz, Hollandiához, és a többi 17 országhoz. Hogy van-e személyes véleményem a dologról? Van. De a véleményem nem mérvadó, és kissé ellentmondásos, mint általában mindig.

Először is őszintén bevallom, hogy homofób vagyok. Undorodom a homoszexualitástól. Nincs az a pénz, hogy egy férfival a legminimálisabb érintésre is rávegyenek, aminek szexuális tartalma van. Undorodom már a gondolattól is, hogy egy férfi segítsen hozzá a kielégüléshez, és én pedig őt, de még nézni sem bírnám, ha más csinálja. Az igazság az, hogy a leszbikus kapcsolatok sincsenek rám komolyabb hatással. A munkatársaim örömmel meséltek a pornófilmes élményeikről, melyekben leszbikusok szerepeltek. Most, hogy csak ketten vagyunk (az olvasó meg én) bevallom, hogy piszkosul sok pornófilmet néztem. A nyolcvanas években, mikor bejött a videó, pornót néztem pornóval. Persze néha megspékeltem egy kis horrorral is. És nem mondhatnám, hogy a leszbikus pornó érdekelt. Szóval nem. Maradok a jól bevált férfi-nő kapcsolatnál.

Ennek ellenére üdvözlöm ezt a törvényt. Miért? Először is mert semmi közöm hozzá (épp Dead or Alive-t hallgatok, ennek az énekese a nyolcvanas években az elsők között vállalta fel nyíltan a homoszexualitását) Nem érdekelnek az állami törvények, nem érdekelnek az állam által meghatározott fogalmak. Így nem érdekel, hogy milyen törvényeket hoznak, az értékrendem nem függ az aktuális politikai trendtől. Másodszor: hiszem, hogy mindenkinek joga van ahhoz, amihez nekem. Már pedig, ha én fenntartom magamnak a jogot, hogy azt válasszak házastársamnak akit akarok, akkor elég csúnya dolog lenne tőlem, ha ezt a jogot viszont nem engedném meg másnak. Ismerek olyan férfit, aki szerintem rosszul döntött, mikor nősült, mégsem akadályoztam meg. Az ő döntése. Mindenkinek joga van a döntéseihez. És ha egy ember a saját neméhez vonzódik, akkor éljen boldogan a szerelmével! Az engem nem kötelez semmire. Szerintem egész jól ellennék, ha a szomszédban egy homoszexuális pár élne. Kétlem, hogy úgy tekintenék rájuk, mint a Coming out című filmben a Mucsi Zoltán által játszott figura a szomszédaira.

Az egyik kedvenc idézetem: „Az én szabadságomhoz nélkülözhetetlen mindenki szabadsága”.(M. Bakunyin) Szóval örülök ennek a törvénynek. De az igazság, hogy nem azért ragadtam klaviatúrát, hogy én is rágjak még erről a lerágott csontról. Mosolyogva olvastam egyházi emberek felháborodott szavait, akik felháborodottan kritizálták ezt a törvényt. Joguk van hozzá. Ám van itt egy kis probléma. Protestáns oldalról a paráznaság meghatározásához az egyik leggyakrabban hangoztatott érv az, hogy a házasság előtti szex azért számít paráznaságnak, mert az nem az állam által törvényileg elismert házasságban történik. Ebben a cikksorozatomban (ITT) már leírtam a véleményem a házasság fogalmáról, amit szerintem az egyházak rosszul fogalmaznak meg.

Majdnem két évvel ezelőtt erről ezt írtam: "én fontosnak tartom, hogy ne azt fogadjuk el a házasság megfogalmazásának, ami valami oknál fogva most érvényben van, hanem azt, amit Isten tekint annak. A világi, emberi rendeletek változhatnak, és amely rendeletre egyszer apellált egy egyház, később megváltozhat, és olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek bizony már messze állnak az Isteni megfogalmazástól. Példa erre, a világ országaiban egyre nagyobb tért hódító, homoszexuális házasság. Azok a keresztények, akik eddig a világi törvényeket tartották etalonnak a házasság fogalmának megállapításához, mit tesznek akkor, ha ezek a törvények kibővülnek Szentírás ellenes gondolatokkal? Meddig engedhetjük, hogy az életünket, a hitéletünket egy adott ország törvénye irányítsa?"

Szóval most itt tartunk. A fogalmak változnak. Új tartalommal töltődnek fel. Az érv, amit használtunk egy tollvonással megszűnik, és ott állunk megfürödve, feltéve a kérdést, hogy akkor most mi van? Ez kicsit olyan kettős mérce ízű. Amíg az állam úgy muzsikál, ahogy nekünk is tetszik, akkor táncolunk, de ha nem a mi nótánkat fújja, akkor sértődötten tovább állunk. De nem lehet tovább állni. A Biblia ezt mondja: "A felsőbbség nem arra való, hogy a jótettől ijesszen el, hanem a rossztól...Tedd a jót és megdicsér, mert az Isten eszköze a javadra." Szóval érdekes az a kérdés, hogy van-e joga az államnak meghatározni, hogy mi a jó és mi a rossz. Szerintem nincs. Épp ezért hibás érvelésnek tartom, ha valaki az államra apellál. Pál szavai a rómabeliekhez, nálam komoly kérdéseket vetnek fel. És épp ezért nem igazán hagyom, hogy az állam legyen az, aki megszabja nekem, hogy mit tartsak jónak, vagy rossznak. Nem engedem, hogy az értékrendemet az állam befolyásolja. 

Az állam megváltoztathatja a házasság fogalmát, vagy épp valami másét, de az nem kell, hogy befolyásoljon engem.

Ami viszont érdekel az igazából az, hogy mi van akkor, ha egy homoszexuális ember kereszténynek tekinti magát. Ez a kérdés megfog. A Biblia elég konkrétan beszél az azonos neműek szexuális kapcsolatáról. Nem igazán lehet félreérteni. Ennek ellenére úgy érzem van itt mibe kapaszkodni, és nem szabad bezárni a párbeszéd előtt az ajtót