"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A bizonytalanság teológiája. (1.rész)

2014/05/12. - írta: sefatias

A most következő gondolatok már egy éve forgolódnak a fejemben. Először akkor fogalmaztam meg másoknak, mikor közel egy évvel ezelőtt egy egész napos kiránduláson voltam néhány volt véntársammal. Érdekes, hogy mi, akik kijöttünk Jehova Tanúi szervezetéből teljesen másként közeledünk a kereszténység tanításaihoz, dogmáihoz, mint mások. Akkor is az volt a téma, mint mindig, hogy mi az igazság, hogyan lehetne megtalálni azt. Egy olyan ember, aki egyszer már megégette magát sokkal óvatosabban közelíti meg ezt a kérdést, mint az, aki először lép kapcsolatba egy keresztény közösséggel. „A tapasztalatlan hisz minden szónak” (példabeszédek 14:15). Lehet, hogy keménynek tűnnek a szavaim, de úgy látom, hogy amikor az ember abban a helyzetben van, hogy elkötelezi magát egy vallás mellett, és megkeresztelkedik, vagy más egyházi szertartáson esik át, akkor valójában fogalma sincs, hogy mibe fog bele.

A legtöbb kereszténynek fogalma sincs arról, hogy mi az egyháza teológiája, és miben kell hinnie. Ez a nagyobb egyházaknál nem jelent túl sok problémát, hiszen ott nem foglalkoznak teológiával, nem képzik a híveket, nem tartják számon, hogy ki jár a közösségbe. Ha valakinek nem tetszik valami, akkor egyszerűen abbahagyja az istentisztelet látogatását. Ám a valódi keresztény közösségre vágyó emberek nem a nagyegyházakban keresik a megoldást, hanem a kisebbekben, ahol közösségi életet lehet élni, testvérnek lehet tekinteni a melletted ülőt. Azok, akik csatlakoznak ezekhez a közösségekhez, legtöbb esetben teljesen tiszta lappal indulnak, azaz fogalmuk sincs arról, hogy mit tanít az új gyülekezetük, és arról sem tudnak, hogy más egyházak teológusai milyen módon érvelnek ellene.

Elkezd járni, és szép lassan megismeri a gyülekezetének rendszerbe foglalt, logikus teológiáját. Mivel csak ezt az egyet ismeri, ez számára a nagybetűs igazság. Az igazság birtoklása, az Isten áldásába vetett hit, a reménység és a közösség ereje békét, nyugalmat adhat az embernek. Jó esetben akár élete végéig. Ha szerencséje van, akkor nem fog szembesülni olyan visszásságokkal, amelyek alapjaiban rengetik meg azt a logikus rendszert, amin a békéje nyugszik. Hogy őszinte legyek irigylem azokat, akik ebben az állapotban vannak.

Ám van egy jelentős számú réteg, akit az igazság iránti vágy nem hagy nyugodni. Ők fölé emelkednek a keresztény egyházak teológiáját alkotó rendszereknek, és látják az egymásnak ellentmondó, ám mégis szigorúan a Szentírásra alapozott nézetek hiányosságait. Sőt ha kicsit továbblépnek, akkor az egész keresztény rendszer hibáit is felfedezhetik. Sokan, amikor kidugják a fejüket a biztonságosnak hitt rendszerükből és meglátják azt a bizonytalanságnak, zűrzavarnak gondolt állapotot, ami a rendszerükön kívül van, megijednek, és önmagukat becsapva megpróbálják elfelejteni azt, ami miatt kidugták a fejüket. Ám sokan vannak olyanok, akik felismerik, hogy visszamenni oda, ahol már repedezik a rendszer, és azt vakolgatni, javítgatni teljesen felesleges. A szerkezeti hibák, repedések sosem fognak eltűnni. Ráadásul felülről nézve már teljesen világosan látszik, hogy az egymásnak ellentmondó, sok esetben egymást mélyen elítélő teológiai rendszerek, nézetek ugyanolyan zűrzavarosak, ugyanolyan bizonytalanok, mint a nélkülük felálló és ijesztőnek tűnő világ. Aki ezt egyszer őszintén megfogalmazta magának nehezen térne vissza, hogy egy olyan rendszer mellett szálljon síkra, olyan egyházért dolgozzon, áldozzon, ami valójában nem más, mint egy pótlása a még fel nem ismert igazinak. Ki fektetne bele pénzt, energiát egy olyan intézménybe, amivel már nem tud teljes szívvel azonosulni?

Sokan, akik felismerik a keresztény teológiai rendszerek ellentmondásait, vagy a Biblia látszólagos hiányosságait, nem tudnak mihez kezdeni a sok új információval, és bizony sok esetben elfordulnak a vallástól, elfordulnak a kereszténységtől és bizony Istentől is. Őszintén bevallom, hogy tökéletesen megértem őket. Miért fektessenek bele egy életet olyan vállalkozásba, amelynek az útjai, lehetőségei átláthatatlanok? Minek erőlködjenek egy olyan dologért, amelynek egyértelmű, hogy nem lesz eredménye, és még a pontos célját sem lehet meghatározni? És hogy miért értem meg őket? Két okból. Az egyik, hogy maguk a teológusok tanították meg nekik, nekünk, hogy a rendszer jó, és Istenhez vezet. Maguk az egyházi vezetők hirdették az igazságot, és hirdették annak bizonyos mértékű csalhatatlanságát. Ők vezettek be egy olyan rendszerbe, amelyről azt tanították, hogy nincs benne ellentmondás. Szinte minden egyház, gyülekezet hirdeti, hogy a lelkipásztorait, presbitereit, és más magas rangú vezetőit Isten választotta ki a feladatára, és Istentől kaptak rá elhívást. És amikor ez egyszeri ember szembesül az igazságnak hitt rendszer hibáival, meglátja az isteni elhívás részeseinek súlyos bűneit, vagy épp az igazságot képviselő egyház istentelen hátterét, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy ezt az ellentmondást feldolgozni képtelen elme, a saját védelme érdekében elfordul attól, aminek a nevében kihasználták. Azt feldolgozni, hogy kihasználták tapasztalatlanságát, anyagi helyzetét, más erőforrásait, csupán hogy egy bizonyos vezető réteg anyagi gazdagságát növeljék, igencsak nehéz.

Szóval tökéletesen megértem, ha valaki elfordul a kereszténységtől vagy éppen Istentől, aki a kereszténységet a nyakára küldte. Azért értem meg – és itt jön a második ok – mert nekem sem sok kellett ehhez. És éppen a fent felsorolt okokból nem is hibáztatom őket. Inkább azokat, akik elérték náluk a botránkozást.

A kereszténység rendszere, rendszerei repedeznek. Tudom, hogy vannak, akik ezt nem ismerik be, és mindenáron küzdenek a saját rendszerük fennmaradásáért. De a valóságot nem lehet letagadni. Sokan látják ezt, sokan el is ismerik. Keresik a megoldásokat, megújulásra várnak. A református egyház 150 éve várja a megújulást és a nagy várakozásban lassan eltűnik. Sokan izgatottan várnak valami nagy ébredést, ami újra tűzzel tölti meg ezt a lanyhadt, lusta kereszténységet. Ők azok, akik látják, hogy valami nem stimmel. Egyre több olyan ember van, aki önmagát kereszténynek vallva egyházakon, gyülekezeteken kívül keresik az Istent. Persze kapnak hideget, meleget, mikor egy lelkipásztor, aki az istentiszteletek látogatásáért küzd, megkritizálja őket, mondván: Isten Szelleme csakis a gyülekezeten keresztül árad.

A kérdés most már csak az, hogy mi van a keresztény egyházak által létrehozott rendszereken kívül? Valóban csak zűrzavar, bizonytalanság és istentelenség? Vajon kell félnünk attól a látszólagos bizonytalanságtól, ami a biztonság érzését(!!!!) nyújtó egyházakon kívül van? Ezt próbálom majd a következő posztban szigorúan csak szubjektívan megfogalmazni.

 

 

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr106154924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ORION 2014.05.12. 11:12:55

Eltaláltad megint szarva közt a tőgyit!!! """Szóval tökéletesen megértem, ha valaki elfordul a kereszténységtől vagy éppen Istentől, aki a kereszténységet a nyakára küldte."""Azt nem értem meg ha valaki elfordul Istentől.Aki elfordul is Istentől azért teszi mert nem igazán ismerte meg ŐT!!! Nem Isten küldte nyakunkra a kereszténységet .Mi emberek kreáltunk mindenféle vallást saját magunk pusztitására,becsapására!!!

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.12. 12:34:43

@ORION: "Mi emberek kreáltunk mindenféle vallást saját magunk pusztitására,becsapására!!!"

Ezt a szovjet történelemkönyvekből vagy a hollywoodi rajzfilmekből tanultad? Hahó, ez itt a 21. század, már nem így szokás felvilágosultan gondolkodni a vallásról.

Minden vallás közösségi összetartó és társadalomműködtető erővel bír, nélküle a közösség összeomlik. Az a kérdés, hogy a sok alternatíva közül melyik vallást válasszuk. Nulla vallással nincs közösség, nézz körül a világban. A kereszténység nem tökéletes, csak minden vallás közül a legtoleránsabb, legdemokratikusabb, és a legnagyobb jólétet biztosítja az emberiségnek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.12. 13:46:36

@ORION: Amikor azt írom, hogy a kereszténységet a nyakára küldte, akkor azt úgy gondoltam, hogy az ő szemszögéből.

ORION 2014.05.12. 14:23:50

@Vértes László: """ A kereszténység nem tökéletes, csak minden vallás közül a legtoleránsabb, legdemokratikusabb, és a legnagyobb jólétet biztosítja az emberiségnek. """Jólétet az emberiségnek??? Az egyházak nagy jólétben vannak míg az emberiség java része éhezik!!!Toleránsak??? Melyik egyházról beszélsz??? Nekem egyedi gondolkodásom van az meglehet,de nem vagyok vak!!!

karecsi 2014.05.12. 17:42:29

Szia Sefa írjál minél többet, mert mintha az én gondolataimat írnád le, olyan témákat írsz.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.12. 17:58:12

@ORION: "Nekem egyedi gondolkodásom van az meglehet,de nem vagyok vak!!!"

Nézzük ezt logikailag:
- Hol van szegénység? Ott, ahol nincs kereszténység.
- Hol van demokrácia és jólét? Ott, ahol van kereszténység.

ORION 2014.05.12. 18:17:56

@Vértes László: Megint a logika!!! Az ember Ego-ja, az önös okoskodása a tiszta Igaz hitet is megfertőzte. Akikben nem lakozott Isten Lelke de saját lelki megnyugtatásukra, elcsűrték-
csavarták az írásokat saját vallási formát hozva ezzel létre. Az utóbbi elmúlt néhány évszázad alatt a
kereszténységen belül nagyon sok keresztény vallás alakult ki az említettek miatt, melyek egyre jobban
távolodtak el az élő Istentől oly annyira, hogy némely helyeken komoly vallási viták, (háborúk) alakultak
ki. Ha ez a sok keresztény vallás ugyanazt vallja, azaz hogy egy az Isten és az Ő Fia, Jézus a Krisztus, akkor mégis miért van ennyi, különböző, tanításaikban lényegesen eltérő keresztény vallás? Ezt a Szent Írás szakadásnak, szakadásoknak nevezi. Amikor is emberi okoskodások, megosszák az egyetértést. Ilyen szakadásokról Pál több helyen is ír, és óva int bennünket, hogy ezektől tartsuk távol magunkat.Akik szakadásokat okoztak és kiváltak, azok megalakították a saját kis vallási közösségüket. Különböző
előírások, rendszabályok és szertartások alkotják egy vallás alapját. Ezekre épül fel az egész rendszer. Ezek működtetik a vallás gépezetét. Közben nem veszik észre, hogy pont ezek a rendszabályok, előírások és szertartások azok, amik eltávolítanak az élő Jézustól. Abban a pillanatban, ahogy elvennénk a ceremóniákat, szertartásokat, dogmákat a "megfogható" dolgokat, a vallás összeomlana és megszűnne létezni, mint vallás. Mi maradna, ha Jézus nincs bennünk. Semmi. Ám ha bennünk él Jézus, a mindenség Ura, a Szent Lélek által, mi kellene még rajta kívül több. A Szent Lélek, az Istennek Lelke elvezérel minden igazságra, és nincs szükség arra, hogy valaki ember tanítson, mert a Lélek megtanít mindenre, ami Istentől van. Az emberi tanítás, mely nem Istentől van, csak félre vezet mindenkit.

Kölnei Lívia 2014.05.12. 18:38:41

Orion, Vértes László hozzászólása nem mond ellent a Szent Lélek (vagy Szentlélek vagy Szent Szellem) működésének. Jézus nem mondta, hogy a Szent Szellem/Lélek vezetése mellett nem használhatjuk az eszünket. Ez két okos kérdés, amire az igaz keresztényeknek (meg másoknak is) érdemes válaszolni: Hol van szegénység? Hol van demokrácia és jólét?

Kölnei Lívia 2014.05.12. 18:47:34

@@sefatias: Vértes Laci kérdéseit szívesen megtoldanám: Vajon a keresztény "vallások" mennyiben járultak hozzá, hogy itt és most Európában és Észak-Amerikában még mindig meghatározóak (legalább erkölcsi téren) a jézusi tanítások? Mennyiben járultak hozzá a ker. vallások hívei (a maguk ködös és megtévesztett látásával), hogy Ti ismerhetitek most és itt a Bibliát? A felmenőitek (lehet, hogy nem a közvetlenek, hanem századokra visszamenően a régebbiek - milyen módon hittek Istenben?

Várkonyi Gábor 2014.05.12. 19:04:34

Azért azt enyhe túlzásnak tartom hogy a református egyház eltűnik! Amíg vannak olyan szervezetek illetve hívők mint a Bibliaszövetség és az élő hitű Cseri Kálmán, Sípos Ete Álmos és társai, sztem addig lesz református egyház.

Lehet hogy csak 1000 tagja marad, lehet hogy csak száz, de az Igén és hitvallásainkon alapuló közösségként fog létezni. Legfeljebb kirostálódik a sok lágymeleg hívő...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.12. 21:15:14

@Várkonyi Gábor: tíz év alatt négy ötszázezerrel csökkent a magukat reformátusnak vallólk száma. Olvasd el ezt a kommentekkel együtt:
divinity.szabadosadam.hu/?p=8632

Egyébként nem én mondom, hogy a református vallás el fog tűnni, hanem a reformátusok egy része

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.12. 21:19:34

@Kölnei Lívia: Nem szívesen mennék bele abba, hogy Európa és Észak amerika kereszténységét elemezzük. Nem tenném oda az újjam, hogy a fejlett országok valódi kereszténységet képviselnek, és hogy fontos nekik Jézus tanítása. Főleg most, hogy egész Europa leborult egy szakállas nő lábai elé.
divinity.szabadosadam.hu/?p=10730

ORION 2014.05.12. 21:29:17

@Kölnei Lívia: @Vértes László: Nézzük ezt logikailag:
- Hol van szegénység? Ott, ahol nincs kereszténység.Az Arab Emirátusokban nagy a szegénység!
- Hol van demokrácia és jólét? Ott, ahol van kereszténység. Magyarországon van demokrácia jólét és gazdagság!:DDDDDD

karecsi 2014.05.12. 22:26:03

@sefatias: nem volt internetem de most van

karecsi 2014.05.12. 22:30:43

@sefatias: megint a számból veted ki a szót

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.13. 06:23:52

@ORION: "Az Arab Emirátusokban nagy a szegénység!"
Magyarországon van demokrácia jólét és gazdagság!:DDDDDD"

Még mindig logikával: a kereszténységen kívül az olaj is okoz jólétet, általában egy oligarchikus felső réteg számára, de nem okoz demokráciát és össznépi jólétet. Ezzel leírtam az Arab Emirátusok helyzetét. Oroszországét is, szomorú módon ott rossz állapotban van a társadalom, mert hiába keresztény a maga felfogásában, az olaj és a földgáz teljesen eltorzítja az értékrendjét. Oroszország viszont így is lényegesen demokratikusabb és toleránsabb az összes iszlám országnál, ideértve a tévesen szekulárisnak nevezett Törökországot is. A keresztény országok alsó rétege a nem keresztény országok felső rétege fölött van életszínvonalban és demokráciában.

Ami Magyarországot illeti, számodra furcsa lehet így nézni, de a világ 190 országa között hazánk a 30 helyen van jólétben, és nagyjából demokráciában is. Minél inkább vállaljuk a kereszténységet a mindennapokban, annál előbbre jutunk jólétben és demokráciában.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.13. 07:31:29

@Vértes László: Van egy olyan érzésem, hogy te teljesen figyelmen kívül hagyod a történelmet. Euoropa oligarciáinak gazdasági jóléte az egész keresztény korszakban mások kizsákmányolásának volt köszönhető. Krisztus nevében népeket írtottak és raboltak ki, és minden gazdagságukat hajókon szállították hollandiába, angliába, spanyolországba, franciaországba. De nem mondhatnánk, hogy Európa keresztény vezetői a saját népükkel bármikor is jobban bántak. Kicsit többet kéne foglalkoznod a keresztény európai munkásosztály illetve parasztság, jobbágyság helyzetével. Európa gazdagsága, illetve a gazdasági vezetők gazdagsága mindig is a védtelen népek lemészárlásán, kizsákmányolásán alapult. és nincs ez másképp ma sem. Az általad kereszténynek nevezett demokrata vezetők szétlopják az országot, és segédkezet nyújtanak a külföldi gazdasági vezetők magyarországot, és a magyar népet kizsákmányoló tevékenységéhez. Nem azért keresünk kevesebbet itt, mint nyugaton, hanem azért, mert a keresetünk meg nem kapott részét különböző jogcímeken szivattyúzzák ki az országból.

A demokráciáról. Hát nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezt a rendszert, amiben élünk, amiben él Európa demokráciának lehetne nevezni. Tudom, hogy úgy hívják, de csak azért, hogy az embereknek meg legyen az a felemelő érzése, hogy maga dönthet a sorsáról. De én Mark Twainnal értek egyet, aki azt mondta, hogy ha a szavazással bele tudnánk szólna a politikába, akkor nem engednék meg nekünk. Ami most van az csupán illúzió. A demokrácia látszata. Ráadásul hozzátenném, hogy ez a demokrácia nem a kereszténység érdekeit védi, hanem nem keresztény gazdasági vezetők, oligarchiák érdekeit.

Ezzel szeretném is lezárni ezt a témát. Nem kívánok politikával foglalkozni. Ez a blog a transzcendenssel foglalkozik. Szeretném ha így is maradna

dan_delion 2014.05.13. 10:37:44

Kedves Sefatias!

Nagyon jó lett az az írásod! :)
Gondolkodó és volt JT-inél sokszor azt érzem, hogy feltétlenül tudni akarják az abszolút igazságot, és ezt a szervezet adagolta beléjük. Mármint azt a hamis elképzelést, hogy létezhet ilyen "igazság", persze náluk sem létezik, hiszen örökösen változtatnak a tanaikon, így sose lehetnek biztosak abban, hogy na most már tudnak mindent :)
Szerintem az a legfontosabb, hogy megértsék, hogy nem létezhet ilyen abszolút, felülírhatatlan vallási jellegű igazság, hiszen ez hit kérdése. Véleményem szerint pusztán egy szerető és kedves Istenbe vetett hit teljesen kielégíti az ember szellemi igényeit, ami csavar egyet ezen a dolgon azok a hitviták. Nem hiszem, hogy az apró (vagy nem annyira apró) felekezeti különbségek határozzák meg a személyiségünket és a hitünket. Az emberek sokszínűek, és sokféle módon fejezhetik ki egy Teremtő iránti tiszteletüket és szeretetüket, és nem értem, hogy ez egyeseknek miért baj, hiszen a legtöbb vallás alapja hogy létezik és kedves, kegyelmes, és jóságos Isten, mit számít a körítés? :) Ha ebben hiszünk, akkor nem mindegy, hogy ez a Teremtő egy paradicsomi földet szán nekünk, vagy egy Kertet az égben? Aki igazán hívő, azt gondolom, hogy neki annak kellene a lényegnek lennie, hogy próbáljon jó ember lenni és bízzon a Teremtőjében, hogy valóban bölcs és igazságos. :) Bár én nem vagyok meggyőződve a transzcendes dolgok létezéséről, nem hiszem, hogy a kereszténység és összességében a vallások jó úton járnak, amikor fenn hangon hirdetik, hogy a miénk az igazság, mert mi jobban értelmezzük a Bibliát vagy más szent iratot, mert azt hiszem, hogy nem az apróságok múlik a valódi hit, sőt ezek a legzavaróbbak, ha valaki éppen Istent keresi.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.13. 11:08:42

@sefatias: A gyarmatoknak elég idejük volt már bizonyítani, hogy rosszul bántak velük. Nem sikerült, mivel mióta kivonultak a csúnya gyarmatosítók, a gyarmatok azóta is a régi infrastruktúrát használják, képtelenek felújítani, modernizálni. Olyan állapotban vannak, mint az ókori Júdea: utálja a megszálló rómaiakat, de rómaiak nélkül még rosszabb helyzetben van. Ezt ma már ki lehet mondani a gyarmatokról. A fejlett államok egyébként azóta is törlesztik a régi számlát, beengedik a gyarmatiakat a mézes bödönbe, így jött létre a multikulti, amely szintén kudarcot vallott. Ma keresztény újjáébredés zajlik egész Európában.

"Ez a blog a transzcendenssel foglalkozik. Szeretném ha így is maradna"

Lehet úgy foglalkozni a transzcendenssel, hogy az semmiféle módon nem ér össze a látható, tapintható valósággal? Biztosan, csak mi értelme?

A kereszténységben az a világbajnoki érték, hogy a transzcendens értékrend betartása látható és tapintható előnyökkel jár már a földi életben. Ezért fontos világméretekben irányadóvá tenni Jézus tanítását.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.13. 11:21:25

@dan_delion: "Bár én nem vagyok meggyőződve a transzcendes dolgok létezéséről, nem hiszem, hogy a kereszténység és összességében a vallások jó úton járnak"

Nekem is vannak jó ötleteim, hogy az ateisták mit csinálhatnának jobban, de képmutatás lenne, ha álszentül úgy tennék, mintha az ateizmusukban szeretném őket kiteljesíteni.

A nem hívőknek kevésbé tűnik fel, amikor képmutató, álszent ötleteket adnak a hívőknek.

dan_delion 2014.05.13. 11:31:29

@Vértes László: Kedves László!

Nem vagyok ateista, csak sok kérdésem van, amire még nem kaptam olyan választ, ami miatt bizonyosságot érezhetnék. Bocsánat, ha megbántottalak a mondataimmal, nem kívántam ítéletet mondani senki és semmi felett, pusztán azt gondoltam, hogy szívesen venné az olvasóközönség egy kívülálló azaz nem keresztény véleményét is. De ha nem így van, akkor természetesen elfogadom a visszautasítást is :)

dan_delion 2014.05.13. 11:37:47

@undercover: :)) Nem biztos, hogy itt tolerálni fogják a nézeteimet, lezlitől is megkaptam, hogy az "ateista irányba eltorzult kommenteket töröljék" :)) Tényleg ennyire ilyen képet festek magamról?? :D (Bocsánat az off hsz-ért)

f i n i t o (törölt) 2014.05.13. 11:57:15

@dan_delion: nyugi :) itt lehet offolni, hitetlenkedni, személyeskedni is :D na jó, az utóbbit azé sefa se szereti, de az offolás, hitetlenkedés, haverkodás simán belefér

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.13. 12:17:41

@dan_delion: "Bocsánat, ha megbántottalak a mondataimmal, nem kívántam ítéletet mondani senki és semmi felett, pusztán azt gondoltam, hogy szívesen venné az olvasóközönség egy kívülálló azaz nem keresztény véleményét is."

Én kérek bocsánatot, ha megbántottalak. A külső hozzászólás is lehet hasznos, csak megvannak a nyilvánvaló korlátai.

Ha például tőzsdézőknek adok tanácsot, hogy mit vegyenek vagy mit ne, visszakérdezhetnek, hogy oké, barátom, te mennyi pénzzel vagy benne ebben a stratégiában? Ha azt mondom, hogy az egész vagyonommal, az sokkal jobban, meggyőzőbben hangzik, mint ha úgy felelek, hogy semmi pénzt nem tennék a magam ötleteire, sőt a tőzsdézést is rossznak tartom... A tanácsaim értékét ezáltal erősen lecsökkenteném. Ezért foglalkozom inkább az általam megélt kereszténység tökéletesítgetésével, Sefa nagy örömére. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.13. 13:32:57

@dan_delion: Üdv a blogon! Úgy látszik, hogy én lemaradtam a Lezlivel folytatott beszélgetésedről. Szívesen olvasnám. Melyik posztnál van? Egyébként én igyekszem nem szűklátókörű lenni. Van egy Bibliakörünk, néhány barátommal rendszeresen összejövünk, és már többször mondtam, hogy örülnék, ha egy ateista is járna. Szóval semmi kifogásom az ateizmusba hajló bölcsességek ellen. Bár nekem nem tűnsz ateistának. Egyébként az egyi kedvenc magam alkotta mondatom a következő: Istenem! Hálát adok neked az ateizmusért! :) Szóval én nem bánom, ha az enyémmel totál ellentétas véleményeket, nézőpontokat fogalmaznak meg Vértes Lacival is egész jól elvagyok, pedig ritkán értünk egyet.

Az első hozzászólásoddal maximálisan egyetértek, és röviden össze is foglaltad a poszt folytatását.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.13. 13:48:45

@undercover: Tesókám! Igazán kiváncsi lennék a te véleményedre is.

dan_delion 2014.05.13. 14:06:54

@sefatias: Köszönöm az üdvözlést:) Hát őszintén csak arra emlékszem, hogy ORION, Laci és Lezli JJ BLOG FÓRUM-án kvázi arról vitatkoztak, hogy "ki lesz ott a mennyországban" erre azért kiakadtam és leírtam a véleményem, ami az volt, hogy szerintem nevetséges, hogy ezen vitáznak.(aztán nickkaméleon is reagált erre a saját blogján) ORION és Laci rendesek voltak,visszaírtak, Lezli természetesen nem, aztán később egy másik poszt alatt ezt írta hogy "az ateista irányba eltorzult kommenteket töröljék" vagy valami hasonlót, ez pár hete volt, ekkor már nem voltak elérhetőek a kommentjeim, mert kértem a modikat, hogy személyes okok miatt töröljék. Konkrétan nem célzott rám, de a legtöbb kommentem valóban fellépett az ilyen szűk látókörű és becsmérlő keresztény nézetek ellen (Bár elég kevesen vannak JJ blogján akik nyíltan megfogalmazzák a kételyeiket, egyrészt mert sokan keresztények maradtak, másrészt egy JT azonnal elmenekülne ha azt látná hogy itt ateisták vitáznak) Csak a kívülállók szemében én is ateistának tűnhetek, így rám is vonatkozhatott a beszólás, de ezt Tőle kell megkérdezni :)

f i n i t o (törölt) 2014.05.13. 14:07:12

@sefatias: nos, az ismeret alapú vallásoknak sztem befellegzett

ma már a tvben, rádióban, interneten lazán leközölnek olyan infókat, ami azonnal feje tetejére állítja az egyetlen igaz ismeretről alkotott véleményünket

azt információ technológiai fejlődés automatikusan kinyírja az ilyen vallásokat, vagy legalábbis erősen megnyirbálja a hívő bázisukat

terjeszkedésre az pünkösdi gyüliknek van lehetőségük, ahol az érzelmi felfűtöttség, a hókuszpókusz hat az emberekre, nem az ismeret

persze azért őket is megtépázza amikor kiderül a vallásukról jó pár titkolt dolog

szóval sztem az elmaradott térségeket kell célba venni, vagy a karizmatikus cuccokra vevő embereket

végezetül: a mai általános kereszténységnek sztem kapáltak

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.13. 14:09:30

@undercover: no hát akkor hasonló véleményen vagyunk

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.13. 14:27:35

@undercover: "végezetül: a mai általános kereszténységnek sztem kapáltak"

Hű, de karakán. Lehet, hogy látszólag kapáltak, de még nem gereblyéztek, és nem is fognak. Ismered Pascal fogadását és Kant istenérvét? Angolul linkelem, mert a magyar leírások jobban félreértik e nagy koponyákat, mint amiket alant olvashatsz.

http://en.wikipedia.org/wiki/Pascal's_Wager
plato.stanford.edu/entries/moral-arguments-god/#BasArgExeKan

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.13. 15:14:25

@dan_delion: én teli vagyok kételyekkel. Mégis kereszténynek vallom magam

szehenza 2014.05.13. 15:29:11

Szia Sefa, teljesen igaz, amit írtál.Én is akkor szakadtam el a tanúktól, amikor te.Emlékszem mikor írogattunk egymásnak, hogy "azért, csak az az igaz vallás" :) aztán megértettük, hogy nem. Én azóta rendszeresen járok gyülekezetbe. Voltam reformátusban, katolikusban, de végül a baptista gyüliben kötöttem ki. Jó ott lenni, kedvesek is, de...nem tudom, valami nem az igazi. Legfurcsább, mikor ugyan azokat a mondatokat hallom tőlük, mint a királyságteremben régen. Mind két egyház úgy érzi Isten támogatja, segíti őket (de a másikat ők nem fogadják el) Látom, hogy ott is milyen problémák vannak, és sok tanítással ott sem értek egyet. De nekem személy szerint hiányzik a biztonság, amit a tanúknál éreztem. Az, hogy tudom, hogy mit hiszek, tudom, hogy jó amit hiszek. Most meg fene tudja mi az igazság. Itt is beszélnek arról, hogy mennyire végezni kéne a prédikálást, de senki nem teszi.Én nem hiszek az örök gyötrelemben, szerintük pedig oda jut minden gonosz. Ilyenkor fel merül bennem, hogy vajon Isten szemében ki a rosszabb, aki egy igazságtalan, embereket örökké kínzó személynek állítják őt be, vagy aki más tévtanítást tanít?(mint a tanúk) Ráadásul a teológián is ( azt azért szeretem)egyik könyv ezt írja, a másik azt. Szóval így 3-4 év távlatából ott tartok, hogy a gyerek megkérdezte, hogy akkor mi is várható a világban, én meg teljesen bele zavarodtam.Elragadtatás, de nem tudom mikor, meg földi élet, meg mennybe megyünk, meg új jeruzsálem... Régen legalább eltudtam mondani mit hiszek. De szerintem az is baj velünk, hogy túl sokat akarunk tudni. Más beül a templomba, aztán el van ott a következő húsz évben, nincs egy kérdése sem. Mi meg mindent tudni akarunk. Legalábbis én ilyen vagyok. Keresem a válaszokat, csak túl sok és sokféle van.

szehenza 2014.05.13. 15:30:51

az az egy biztos pont azért meg van, hogy van Isten! az viszont nagyon sokat jelent. Talán jobban hiszek benne, mint mikor tanú voltam. Ezt nem értem miért van egyébként.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.13. 20:08:41

@szehenza: >>Keresem a válaszokat, csak túl sok és sokféle van. <<

Hát én is eddig jutottam el. A következő posztban megpróbálom ezt a magam darabos, és hozzá nem értő módján feloldani

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.13. 21:48:45

Nagyon jól megírtad....sokunk gondolatait és érzelmeit felyezted ki.......
De mi a megoldás, hiszen azt keressük mindnyájan ?.....
1.-Maradni, megpróbálni jobbá tenni...szenvedni ? /Arpicus/
2.-Tovább állni - csöbörből vödörbe....... /Szehenza/
3.-Elvetni mindent ami szervezett vallásként mutatja az Istenhez vezető utat....választani az egyéni szabadság útját ..../Sefatias/
4.-Istentagadóvá vállni......vagy legalább is nemtörődni vele?
Saját állapotomat nem írom le, mivel az járhatatlan út ,jelenleg úgymond hibernált állapotban vagyok.Ezért nem is hoztam fel példaként...és lehetőségként...ez csak egy reakció egy állapot -események sorozatára - melyből kiút kell.......különben beledöglik az ember.
S nem az a lényeg, hogy mit szeretnénk,vagy mi a jó számunkra,...hanem mi a megoldás...mi a helyes lépés ?
Kinek hogyan ?
Izlések és pofonok...?
Akkor van-e értelme keresni a megoldást ha úgy sincs ?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.13. 21:52:26

@Csakegyember: ird le,hogy te mit gondolsz. Már csak azért is, hogy hátha valakinek vigaszul szolgál

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.13. 22:20:16

@Csakegyember: abból van elég. Megvárunk. Addig nem megyünk sehova :)

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.13. 22:22:54

@sefatias: nem ma lesz....inkább napok kérdése......úgyhogy nyugodtan pihenj...

szehenza 2014.05.14. 08:11:21

"Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, a ki a te nevedben ördögöket űz; és eltiltók őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk.
És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert a ki nincs ellenünk, mellettünk van."
Szerintem ez egy kulcs gondolat. Van több ezer vallás, amiben a legtöbben van valami jó. De egyik sem tökéletes. Viszont mind Istenhez próbálja vinni az embert. Mivel mind érzi Isten vezetését, szeretetét, én hajlok rá, hogy ez így is van. Nem tudom elképzelni egy szerető Atyáról, hogy azt várja tőlünk, hogy ebben a nagy kutyvaszban eltudjunk igazodni, megtaláljuk az igazságot. A tanúk sok hülyeséget hisznek, de rengeteg ember ismeri meg általuk az Istent, és láthatóan ő ezt eltűri. Nem tudom elképzelni, hogy egy embert, aki szereti Istent, csak mert esetleg valami keleti vallásba született például , Isten elvetné.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.14. 08:42:07

@szehenza: "Nem tudom elképzelni, hogy egy embert, aki szereti Istent, csak mert esetleg valami keleti vallásba született például , Isten elvetné."

Biztos vagyok benne, hogy nem veti el. Tőlünk viszont meg fogja kérdezni: nem azt parancsoltam-e, hogy tegyetek a tanítványommá minden népet? Ha ezt a parancsot betartanánk, szegény keletiek elveszítenék az alibijüket, többé nem mondhatnák, hogy tájékozatlanságból vetették el a Messiást, viszont Őt követve jómódban és demokráciában élhetnének.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.14. 08:45:00

@szehenza: Olvasd el az utolsó kommentemet ennél a posztnál: "Ha lámpát gyújtanak, nem a véka alá helyezik"

f i n i t o (törölt) 2014.05.14. 09:16:03

@Vértes László: Laci, te lassan kezdesz olyan lenni, mint aki erőlködik :) nem bántásnak írom

nekem amúgy tök mindegy, hogy kapálnak neki, vagy feltámad, mondjuk az iszlám terjedésének nem örülök, de összességében nem érdekelnek ezek a dolgok

kicsik vagyunk mi ehhez, és baromira nem mi írjuk a történelmet

szehenza 2014.05.14. 09:30:38

@sefatias: Ez nagyon tetszett! Pont ezt akartam én is írni, teljesen így gondolom. Azt látom, hogy minden egyházban vannak nagyon tiszta szívű, kedves, normális Istent szerető emberek. Jól is van ez, hiszen olyan sokfélék az emberek. Így legalább mindenki találhat olyan gyülekezetet, ami közel áll hozzá Nyilván ezért lehet annyiféleképpen értelmezni a Bibliát is. Ha meg bele születik egy vallásba, sok esetben lehetősége sincs megismerni mást, mert annyira hisz abban amiben nevelkedett. Ezért meg nem is lehet elítélni valakit.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.14. 10:07:58

@undercover: Engem érdekelnek, de azt hiszem teljesen tehetetlen vagyok ebben az ügyben. A kereszténység kezdi elveszíteni a helyét a társadalomban Európa szakállas nőnek maszkírozott buzik előtt hajbókol. A társadalmon élősködő normális életre képtelen, keresztény alapelveket semmibevevő emberek milliós nagyságrendű támogatásokat kapnak, Mások, akik sosem voltak keresztények százmilliókkal vannak támogatva, miközben a leggazdagabbak közé tartoznak. Közben pedig a "keresztény" kultúrájú ember a saját levében fő, próbál a két kezéből megélni valahogy, eltartva a családján kívül, még rengeteg embert.
Keresztény Európa? Hol? Kereszténység ? Hol?

Kicsik vagyunk mi ehhez. Igazad van. Ezért olvasok Bakunyint

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2014.05.14. 10:17:56

@undercover: "Laci, te lassan kezdesz olyan lenni, mint aki erőlködik :) nem bántásnak írom"

Nem bántódok meg: akit összességében nem érdekelnek ezek a dolgok, mint írod, az persze, hogy erőlködésnek látja, hogy engem érdekelnek. Semmi gond, én ezzel foglalkozom, mert nekem fontos.

Nincs kétségem afelől, hogy a magad területén te is értékes, jóra törekvő ember vagy.

szehenza 2014.05.14. 10:19:23

miket nem olvasol...:)

Arpicus 2014.05.14. 11:34:05

@Csakegyember: mivel megemlítetted az általam belinkelt anyagot értesítelek,hogy most már az egész anyag olvasható,PDF formátumban is a következő oldalon:
www.keskenyut.wordpress.com/2014/05/10/lazadok-menekultek-egy-visszatero-maradek-david-bolton/
És még ajánlanék egy elgondolkoztató anyagot erről a posztról hasonló témában:
www.keskenyut.wordpress.com/2013/04/13/elet-a-gyulekezeten-kivul-abonyi-sandor/
Kérlek nem hamarkodd el a döntést ami a gyülekezetváltást illeti.Magam már kipróbáltam a "nomád"keresztyénséget:nem vezet sehova.Magam is egy baptista gyülekezet peremén élek.Változtathatsz,de nem biztos,hogy jobb közegbe kerülnél,amolyan csöbörből-vödörbe állapotba.Várj addig,maradj addig amíg biztosan tudni fogod,hogy változtatnod kell.A kísérletezés nem éri meg és sokba is kerül.Hidd el,tapasztalatból mondom.A belinkelés nem a legerősebb területem,remélem sikerült.Ezen az oldalon sok jó anyag található és szinte mind PDF formátumban is megvan.
Shalom

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.14. 13:12:42

@Arpicus: Köszönöm válaszodat utánanézek a linkeknek igérem,....nem nem szeretnék elhamarkodottan dönteni, ezért is vitatom ezt a témát....csak már nálam ez 4 éve tart s összegeznem kell végre a dolgokat, mivel nem csak rólam szól a dolog....
Köszönöm mégegyszer..csakegyember

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.14. 13:13:20

@Arpicus: u.i szedem össze a gondolataimat , ami egy ideig eltart...........

dan_delion 2014.05.14. 17:35:48

@sefatias: Szerintem ez a megfogalmazásod kicsit fekete-fehérre sikeredett :)
"Mások, akik sosem voltak keresztények százmilliókkal vannak támogatva, miközben a leggazdagabbak közé tartoznak" Először is, azt mindenképp el kell fogadnunk, hogy egy farkasok törvénye szerint működő világban élünk, egyre nagyobb presztízse van a bűnözésnek,mert egyes országokban ez a tisztességes megélhetés egyetlen formája (persze ezzel nem békültem ki,de így van) másrészt attól, mert gazdag és nem keresztény még lehet jó, értékes ember! :) Én nem tenném a keresztény értékrendet minden felé, mert sokan élnek egyébként nagyon is erkölcsösen vallási hovatartozás nélkül.

"Közben pedig a "keresztény" kultúrájú ember a saját levében fő, próbál a két kezéből megélni valahogy, eltartva a családján kívül, még rengeteg embert. " Nem csak a keresztény ember béréből vonják le a járulékokat :) De nem akarok minden részletbe beleköti, csak azt kívánom kiemelni, hogy ez nem egy vallási csoport sajátossága, hanem globális méretű probléma, inkább úgy fogalmaznék, hogy ma nehéz tisztességesen jólétet biztosítani kapcsolati tőke nélkül :)

Európa azért szerintem igenis keresztény, az alaptörvények és alapjogok keresztény értékrendre épültek, ezért büszkén mondhatjuk, hogy Európa a keresztény kultúra örököse.

"A kereszténység kezdi elveszíteni a helyét a társadalomban"
Ezzel egyetértek. A posztkommunista országokat különösen tépázza évtizedek óta ez a jelenség, és Nyugat-Európát is. Azt gondolom, hogy ez nem csak a vallási vezetők hibája,hanem a gyülekezetek tagjaié is. Hogy mire gondolok? Mondjuk arra, hogy "ha nem ebben vagy abban hiszel bizony bizony örökké fogsz kínlódni a pokolban" pl. Egyébként undercovernek igaza van, az iszlám azért terjed, mert a muzulmánok a vallási vezetők kommentárjait olvassák, nem a Koránt (legalábbis én így tudom,de javítsatok ki), így azt egyeztetni tudják az aktualitásokkal. És sokkal inkább az értékekre kellene törekedni a keresztényeknek is (szeretet, egyenlőség, szegények megsegítése) és nem a különbségekkel és felsőbbrendűség tudattal, ez talán sokkal vonzóbb lenne. Persze ezer oka van még, hogy miért hanyatlik a keresztény kultúra, személy szerint most csak azt írtam le, ami miatt én nem tartom "hitelesnek".

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.14. 18:11:31

@dan_delion: >> Először is, azt mindenképp el kell fogadnunk, hogy egy farkasok törvénye szerint működő világban élünk<<

Számomra ez teljesen természetes. A problémám abból áll, hogy akkor ne nevezzük kereszténynek a közegünket

dan_delion 2014.05.14. 18:19:44

@sefatias: De a világ nem keresztény, már egyáltalán nem. És szerintem pont ez a lényeg, hogy egy ilyen közösségben is tudjanak boldogulni, és Jézust követni, nem? Nem arról van szó, hogy elvonulni kolostorokba, vagy rettegni a felsőoktatástól. A Biblia tele van a vedd fel a kereszted, ha megdobnak kővel dobj vissza kenyérrel frázisokkal. Ha mindenki kedves, Istenfélő, szerető ember lenne, akkor nem is lenne ez kihívás :) De biztos vagyok benne, hogy egyre gondolunk, csak elbeszélünk egymás mellett, és egyébként sem ez a lényegi mondanivaló!

f i n i t o (törölt) 2014.05.14. 19:38:29

@Vértes László: furcsa mód próbálom a világi életemben a főbb krisztusi tanításokat követni, amikor másokkal bánok, ahogy döntők, amikor indoklok ... én jelenleg nem tudok foglalkozni hitbeli dolgokkal, mert fel idegesítsem magam rajta

sok évnyi lelkészi szolgálat utan, sokat látva, valahogy a legártatlanabb mondattól is levet a víz ... ezt csak az értheti meg igazán, aki volt már ebbe a cipőben, vagy hasonlóban
nem sok esélyt látok ra, hogy fogok meg ezzel a témával újra foglalkozni, de jól gondolod, nem akarom haszontalanul leélnie az életem, a jóisten meg majd eldönti, hogy mi lesz velem, de előtte aze jó volna megbeszélni a dolgot vele - már ha van ... de asszem van

Arpicus 2014.05.14. 20:02:40

@sefatias: nincs mit.Tőled is linkelek be más blogokon.Ami jó és értékes azt meg kell mutatni és elérhetővé tenni más blogokon is.Így egyben propagálom is ezeket a blogokat,így a Tiédet.Te is jókat írsz,amikor belinkeltem Tőled anyagot akkor tetszett az illetőknek és megköszönték.Jó munkát végzel!:)
Ehhez a poszthoz nem szóltam hozzá mert egy másik blogon voltam elfoglalva a "szakállas nő"jelenséggel.Átfutottam ezt a posztodat is,de a napokban majd tüzetesebben is áttanulmányozom.Ehhez idő és nyugalom kell.A sok értékes hozzászólás átolvasása is időt és energiát vesz el.Ez az egyik hátránya annak ha az ember több blogon is aktív.Ha belemész mélyen egy témába akkor már a másik blogon nem marad energiád arra,hogy minőségi hozzászólással járulj a vita szintjéhez.Nem akarok hízelegni de a Te blogod folyamatos fejlődést mutat,ez nem kis dolog! :)
Shalom

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.14. 20:08:11

@Arpicus: :) köszönöm. Én nem veszem ezt észre, de remélem igazad van

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.14. 20:15:37

@Arpicus: Az első linket elolvastam..Köszönöm szépen nagyon jó, igazán témába a vágó..Shalom

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.14. 20:16:42

@undercover: Szerintem tutira lesz valami egyeztetés, beszélgetés, szívállapot felmérés. Kétlem, hogy Isten egy suhintással elpusztítaná azokat az embereket, akik nem tudtak zöldágra vergődni ebben a teologusok által szétzüllesztett, összezavart világban

Arpicus 2014.05.14. 20:43:57

@Csakegyember: hát elég nagy anyag,amikor kinyomtattam 15 oldal volt.Olvasása is hosszabb időt vesz igénybe, a tanulmányozás pedig még többet mert Bolton a sorok között is üzen.Örülök,hogy hasznodra vált! :)Nekem is sokat mondott és sok kérdéseim közül néhányra választ adott.Azon a blogon még több anyag is van Bolton-tól de azokat én sem olvastam el,egyszerűen nincs időm rá,kénytelen vagyok szelektálni,így lehet,hogy fontos dolgokat nem olvasok el.Várom további hozzászólásaidat!
Az ÚR áldjon!

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.14. 20:59:35

@Arpicus: Köszönöm...nekifogok a második linknek is majd...s Te vigyázz a "trollokra" nehogy miattuk elhalkulj egy időre....szükség van rád........

f i n i t o (törölt) 2014.05.14. 21:05:35

@sefatias: én se tartanám fairnak, jelenleg képtelen lennék kiállni a szószékre és hirdetni bármit is ... ha meg azt mondanám el, amit tudok, akkor sokan minimum agnosztikussá lennének, vagy megköveznének gyorsan :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.14. 21:08:38

@undercover: Tesókám! Szerintem pedig nagy szükség van az eszedre. Én nem bánnám, ha kifejtenéd részletesen a nézeteidet. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ártanál.

f i n i t o (törölt) 2014.05.14. 21:12:49

@sefatias: hát én elég biztos vagyok benne :) meg hát engem már a kommentelés is fáraszt, kevés közlemdöm van, és az is sokszor csak 'kritika', hogy finoman fogalmazzak

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.14. 21:43:06

@undercover: Hidd el,minden emberre szükség van...s ha nem másért, legalább azért, hogy tanuljunk a hibáiból..de nem hiszem, hogy neked csak ez lenne a feladatod...ajánlom figyelmedbe Arpicus által küldött első linket -számomra küldte,ugyanakkor mindenki számára, Sefatias is olvasta...olvassátok el midnyájan..a fentiekben megtalálod. ma küldte 11:4kor
Csakegyember

f i n i t o (törölt) 2014.05.14. 21:56:40

@Csakegyember: nagyon kedves tőled, de jelenleg max 1 oldal a 'kíváncsiságom' tureshatára, több nem tud lekötni , pontosabban annyi sem, de annyira még esetleg rá veszem magam valahogy

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.14. 21:58:11

@undercover: hát igen. Érzékelem is, hogy hanyagolsz

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.14. 22:02:00

@undercover: Szelektálni kell, Arpicus tanácsa, ki sok helyen harcol...én nem..de én is szelektálok...nem válaszolok mindenre...nem veszek részt minden vitában...hozzászólásban...különbözö okokból....nem kell s nem is lehet..

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.14. 22:09:34

@undercover: Azt amit Sefatias csinál azt nem is tudom követni.....nem tudom miként teszi, de néha olyan mintha egy csapat dolgozna vele.....mire elolvastam az egyik posztot s gondolkodtam a témán....s már hozzá akartam szólni, fenn volt a másik, még érdekesebb ....nekem tovább tart...de jól esik ha megtudom vitatni gondolataimat másokkal-

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.15. 14:13:02

@Arpicus: Elolvastam a második linket is köszönöm szépen csakegyember...

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.15. 14:15:06

@sefatias: @Arpicus: Már dolgozom a válaszokon :Tehát mi a megoldás, hiszen azt keressük mindnyájan ?.....
Mégiscsak öt pontban határoztam meg a lehetséges lépéseket a megoldás irányába.Bele foglalom a saját jelenlegi állapotomat is, mivel egy ideig az is járható út, sőt van amikor szerintem egy adott helyzet kapcsán ez a legjobb megoldás...de ez sok időt vesz igénybe

Arpicus 2014.05.15. 14:17:58

@Csakegyember: Köszönöm a soraidat!Az a harc nagy lecke volt a számomra.Megtanultam kik a trollok,most már felismerem őket és nem bocsátkozom velük vitába,nem is érdemes.Ezek az emberek nem akarnak mást csak provokálni.Én elég szókimondó vagyok és ez vonzza az ilyen típusú egyéneket.Lételemük a vita de csak a vita kedvéért,belekötnek mindenbe,provokálnak,csúsztatnak és csalnak.Ők a blogolás negatív mellékszereplői.A blog tulajdonosa egyszerűen meg bírja oldani ezt a problémát.Kiiktatja őket a blogról és a hozzászólás lehetőségét megvonja tőlük.A másik mód az,hogy a hozzászólók nem vesznek tudomást a provokátorokról,ignorálják őket és így értelmetlenné teszik a részvételüket.Köszönöm a bátorítást,nincs szándékom elhallgatni,de nem is akarok a kelleténél többet jelentkezni,csak akkor ha valóban valami érdemit tudok hozzáadni a vitához.És meg kell különböztetni a trolltól azt a személyt akivel lehet,hogy vitába keveredek,de látom,hogy őszintén és becsületesen védi az álláspontját amivel én nem egyezek.A troll nem becsületes,ő aknamunkát végez,célja tönkretenni a posztot és a hasznos vitát.Szerencsére ezen a blogon nem találkoztam velük és remélem nem is fogok.Egyébként Johnny Joker a blogján három posztban foglalkozott ezzel a problémakörrel:1.A blog etikett,2.A moderálásról I. 1.,A moderálásról II.
Érdemes elolvasni!
Várom további hasznos hozzászólásaidat!
Shalom

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.15. 15:16:28

@Csakegyember: >>Azt amit Sefatias csinál azt nem is tudom követni<<

:) Néha én se :DDD

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.15. 15:18:20

@Arpicus: Egyszer már volt itt egy trollkodó, hitvédő tanú. Egy darabig hagytam aztán kitiltottam. Amúgy nem vagyok híve a moderálásnak. Szeretem, ha valaki leírja a véleményét. Sem az nem zavar, ha ellentétes az enyémmel, sem az, ha velem van baja

Arpicus 2014.05.15. 17:36:04

@sefatias: nagyon nagyra értékelem azt a szabadságot és nyitottságot amelyet a blogod biztosít!De ha elővennél valami más témát(evolúció,homokosok)lenne problémád.Tudom, a Te blogod más profilú,a vallásskárosultak irányába végzel missziót.Ez unalmas téma egy darwinistának vagy egy "felvilágosult"személynek.Nálad a trollkodás más irányból jöhet,az irányt meg is jelölted.Én sem vagyok híve a moderálásnak.Vannak azonban helyzetek amikor be kell avatkozni.Ütköztessük az érveket civilizáltan,nem a másik kifigurázásával,megalázásával és közben elfogadhatatlan a szótáram is.Itt civilizált hangnemben folytatódnak a viták,néha kemények is de a határok között maradnak.Nem minden blogon van ez így.Mi hozzászólók így járulhatunk hozzá a blog szinten tartásában.Bocsásd meg,hogy nem a poszthoz szóltam hozzá,de az a küzdelem a másik blogon még dolgozik bennem.Nagyon kemény volt.
Csak így tovább!

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.15. 19:18:25

@sefatias: @Arpicus: Baj van fiúk..azt hiszem nagyon hosszú értekezés lesz...az első pontnál el is akadtam, nem az eszem járt hanem az érzelmeim..egy kicsit abba is hagyom..a többi pontot már úgy ahogy felvázoltam , kifejtettem, de az első az nagyon kemény számomra....

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.15. 19:30:38

@Csakegyember: Nem baj az tesókám! Ha nagyon hosszú, akkor kiposztolom

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.15. 20:25:28

@Arpicus: >>Bocsásd meg,hogy nem a poszthoz szóltam hozzá<<

Én fontosabbnak tartom a normális beszélgetést, barátkozást, mint a célirányos teológiai erölködéseket. Baráti közegben jobb beszélgetni

Arpicus 2014.05.15. 21:42:58

@Csakegyember: nincs semmi baj!Te csak írd meg.Nem baj ha hosszú,Bolton tanulmánya is hosszú de ez nem vesz le semmit az értékéből.Megvárjuk,hogy befejezd.Engem komolyan érdekel.Az se baj ha beleviszed az érzelmeidet,ettől csak hitelesebb lesz.Te csak írd meg és aztán majd veled együtt elemezzük.Ha birkózol a témával az akkor jó mert azt jelenti,hogy fontos és komoly mondanivalód van,olyan mondanivaló ami Tőled jön és nem valami elméleti,teológiai erőlködés.Ez utóbbiból jócskán van a net-en.Bátorítalak:most amikor már ennyit dolgoztál ne állj meg!Szükségem van friss impulzusokra és új gondolatokra!És azt hiszem nemcsak nekem.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2014.05.15. 22:15:48

@Arpicus: Köszönöm a buzdítást....holnap nam tudok vele foglalkozni, nem leszek net se PC közelben, talán ha minden igaz jövő hétre sikerül...addig is vigyázzatok magatokra midnyájan...

ORION 2014.05.17. 10:07:53

@szehenza: Krisztusban Higgyünk Egy Vallás Helyett!!! A vallás az, ha hiszünk Istenben, eljárunk a vallási istentiszteletekre, katekizmust veszünk, megkeresztelkedünk és úrvacsorázunk. A vallás hagyomány, rituálé, ceremónia és megtanulni a különbséget a jó és a rossz között. A vallás az, ha olvassuk és megjegyezzük a Szentírás, ha imádkozunk, adakozunk a szegényeknek, megünnepeljük a vallási ünnepeket. A vallás a kórusban való éneklés, a szegényeknek nyújtott segítség, és megjavulás a múlt hibáiból. A vallás olyasmi, mint amit a farizeusok, a Szentírás-kedvelő, konzervatív, szeparatista lelki vezetők gyakoroltak, akik eléggé gyűlölték Jézust ahhoz, hogy a halálát kívánják. Nam csak azért gyűlölték Őt, mert szakított a hagyományokkal, hogy az embereknek segítsen (Máté 15:1-9), hanem mert átlátott a vallásukon egészen a szívükig.

ORION 2014.05.17. 10:15:20

Krisztust Megismerhetjük és Megbízhatunk Benne

Krisztus több mint egy rendszer, hagyomány vagy hit. Ő egy Személy, aki ismeri a szükségeinket, érzi a fájdalmainkat és együtt érez a gyengeségeinkkel. Bizalmunkért cserébe Ő bűneink megbocsátását ajánlja, azt hogy közben jár értünk, és hogy az Atya elé visz minket Sírt értünk, meghalt értünk és feltámadt a halálból, hogy bebizonyítsa mindazokat, amiket Magáról állított. A halál legyőzésével megmutatta nekünk, hogy megmenthet minket a bűneinktől, élhet rajtunk keresztül ezen a földön, és végül biztonságban a mennybe vihet minket. Felajánlja Magát ajándékul mindazoknak, akik bíznak Benne (János 20:24-31).
süti beállítások módosítása