Változnak az idők, változnak a körülmények. Azt mondják, hogy aki nem követi a változást, az el fog tűnni. A túlélés érdekében sok mindent újra kell gondolni, és ha fáj is bizonyos megszokott hagyományokról le kell mondani. Akármennyire is fáj, a változás érinti a kereszténységet is. A „keresztény” Európa már nem ugyanaz, mint ezer, vagy épp ötszáz évvel ezelőtt. Ma már az európai polgár tisztában van a jogaival, és amire időt és pénzt áldoz, attól elvárja, hogy ár/érték arányban a lehető legjobb legyen.

Az egyházak lecsúsztak a z egyszerű szolgáltatók szintjére, és a keresztény pedig a fogyasztó lett. Ma már nem a szolgáltató dönti el, hogy kik lesznek a fogyasztói, hanem a fogyasztó dönti el, hogy melyik szolgáltatót választja. Ha a fogyasztó nincs megelégedve a szolgáltatás minőségével, ha úgy érzi, hogy nem kapja meg azt, amiért fizet, akkor egyszerűen tovább áll és másik szolgáltatót keres. Egyre többen vannak azok a hívők, akik az istentiszteletekkel kapcsolatban határozott igénnyel lépnek fel. Nekik nem elég az, hogy heti egyszer letudják azt a kötelező másfél, két órát, és mehetnek haza tiszta lelkiismerettel. Kapni szeretnének, valamit hazavinni, ami később a hasznukra válik. Ezzel szemben az egyházak gyakran csupán unalmas, semmitmondó istentiszteleteket tudnak nyújtani, melyet alacsony retorikai képességgel rendelkező lelkész tart csupa közhelyekkel teletűzdelve.

A vallásos fogyasztó őszinte kritikáját fogalmazza meg Cserhalmi György színművész egy interjúban, amit a református.hu-n lehet olvasni. Természetesen lehet kritizálni Cserhalmit a véleményéért, és bizony kapott hideget, meleget az interjú után, de azt hiszem, ha valaki csupán negatív kritikával tudja illetni őt a véleményéért, az nincs tisztában a mai hívő emberben lejátszódó folyamatokkal.

Íme, néhány gondolat az interjúból:

„Mit tapasztaltál meg? Az evangélium örömhírt jelent. A református papok nem mondanak örömhírt. Ledörögnek valamit, hogy utáld Horn Gyulát vagy szeresd Orbán Viktort, vagy utáld Orbán Viktort, és szeresd az utána következőt. Lehet, hogy ez néhány embernek örömhír, de az egy szűk közösség. Engem ilyennel ki lehet üldözni a templomból. És az a szakmámból is fakad, hogy észreveszem, hogy ehhez jön még egy pokoli rossz kántálás, amelyben se nyelvhelyesség, se szórend, emellett alapvető nyelvtani hiányosságok. Ezért magának a beszédnek, az evangéliumnak az értelme veszik el.”

„Mi hiányzik neked a református egyházból? Az hiányzik, hogy az evangéliumot hirdessék. Az örömhírt. Ez lenne a hivatása. Nyilván van egy csomó közéleti probléma, amibe alanyi jogon bele is szólhatna, de ezt csak kritikus időszakokban kéne tenni, és nem a választások környékén. Emellett állandóan magasztos dolgokról van szó, miközben az embereknek hétköznapi gondjaik vannak. És nem mindnek futja méregdrága pszichológusra, elég gondjuk, hogy hogyan tudják túlélni a következő hetet vagy a következő napot. Ezért az az igényük, amivel elmennek a templomba, nem fog kielégülni.

„Hogyan befolyásolja a hitedet, ahogy az egyházra tekintesz? Most is gyermeki hitem van. Attól, hogy az egyház ennyire felnőtt, én még nem lettem az. Az én hitem a Jóistenben ugyanolyan erős, mint gyermekkoromban, és napról napra erősödik. És most, hogy már egészen erősen öregszem, már nemcsak hitem van ebben, hanem tudásom is. És mert tudásom is van, egyáltalán nincs szükségem az egyházra. Megvagyunk mi ketten a Jóistennel, abszolút jól megvagyunk. Mondjuk, a hiátust az egyház szenvedi el, de csak olyan értelemben, hogy egy bárány elkóborolt. És az nem feltétlenül csak egy bárány, hanem egy adófizető bárány is.”

„El tudod képzelni, hogy történik valami, és te újra a református egyházhoz akarsz tartozni? Nem tudom elképzelni, ebben a formájában nem tudom elfogadni. Ahhoz hinni kéne a papoknak – nem a politikusokban, hanem Istenben – és azzal párhuzamosan bízni is.”

(A teljes interjút, és a kommenteket itt találhatod:Református.hu)

Ez csak néhány gondolat a nagy port kavart interjúból. De azt hiszem, sokunk véleményét tartalmazza. Az egyházaknak meg kell újulniuk. A református egyház régóta foglalkozik a témával, de egyéni kezdeményezéseken kívül, még nem sok minden történt. A problémát abban látom, és nemcsak a református egyháznál, hanem szinte mindenhol, hogy a megújulásba nem vonják bele a gyülekezetek tagjait. Tehát nem a fogyasztó igényeit szeretnék kielégíteni, hanem a saját elgondolásuk szerint lépnének, a klérus igényeinek a figyelembevételével. A probléma csupán az, hogy ha a fogyasztó igénye nem szempont, akkor, mint Cserhalmi esetében, szolgáltató váltás következik be. Ennek a református és evangélikus egyház már látja is kárát, hiszen a magyarországi hívek száma csökken, a nagy nehezen összehalászott presbiterek szellemi érdeklődését, akik sok esetben csak tradícióból vállalják a feladatukat, mínuszjellel lehetne kezdeni. Jehova Tanúi fejlődése, az erőltetett térítés ellenére kb. tíz éve megrekedt. Mindez annak köszönhető, hogy az egyházak vezetői csak a saját hatalmuknak megfelelő változásokra hajlandóak, de mivel a jelenlegi helyzet elég kényelmes és jövedelmező, ezért nem látják szükségét a nagyobb változásoknak. Csupán kisebb semmitmondó változásoknak csinálnak nagy csindarattát, gondolván, hogy ha hangosan változtatnak egy apró dolgon, akkor az úgy fog tűnni, mintha nagyon megváltoztattak volna valamit.

Ez oda vezetett, hogy az evangélikus egyház magyarországi helyzetét erősen veszélyezteti a Hit gyülekezete, amely a negyedik legnagyobb magyarországi egyházként ott lohol a nagyok nyomában, és ha a jelenlegi fejlődési folyamatot nézzük, akkor néhány éven belül kiütheti a helyéről először az evangélikus, majd a református egyházat is. Míg a történelmi egyházak városonként két-három végzett teológust tudnak felmutatni, a Hit gyülekezete, és más kisegyházak gyülekezetenként akár ötöt, hatot is. Ez nagy előnyt jelenthet az általános iskolákban folytatott hittanoktatásnál, ami egy három-négy iskolával rendelkező város esetében igen megnehezíti a történelmi egyházak lelkészeinek a dolgát.

Szóval az én személyes véleményem az, hogy az egyházak vezető teológusai jól tennék, ha először felmérnék az igényeket. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenki a változásra szavaz. Van, akinek tökéletesen megfelel a mostani rendszer, a maga tunyaságával, lassúságával, változatlanságával. Ha valaki az ő igényeiket szeretné kielégíteni abban, nincs semmi rossz. Ám vagyunk sokan, akik más igényekkel lépünk fel. És alaposan meggondoljuk, hogy milyen rendszerbe ölünk pénzt, időt, energiát. A jelenlegi rendszer nem felel meg.

(Elég hosszúra sikeredett ez a poszt. Azt hittem be tudom fejezni, de ez csupán a bevezető lett. Folyt.köv.)