Több mint négy éve nem járok semmilyen keresztény gyülekezetbe. Bár a környék különböző egyházainak istentiszteleteit végiglátogattam, illetve akár messzebbre is elmentem, hogy egy internetes ismeretségnek köszönhetően megnézzek egy-egy közösséget, mégsem horgonyoztam le sehol sem. Ha kedvem szottyan, fogom magam és elmegyek valahova. Most például többször is voltam katolikus misén. A helyi reformátusok és evangélikusok istentiszteleteit is meglátogattam már, és a lelkészekkel jó kapcsolatot ápolok. De nem látom semmi okát, hogy az egyik közösséget kiválasztva, annak tagja legyek.

A református bibliakörnek már három éve rendszeres látogatója vagyok. Voltam már a hitgyüliben is egyszer, illetve az evangélikus és a katolikus bibliakörben is. Arról pedig már többször írtam, hogy van egy saját kis bibliakörünk, ami most már jó ideje működik. Ezt hetente megtartjuk (kivéve most, hogy többen is a vizsgaidőszakunkat éljük). Bevallom őszintén, hogy ez számomra egyelőre elég. Annak ellenére, hogy az a fajta közösségi élet, amit a korábbi egyházamban éltem, nagyon hiányzik. (Épp tegnap jött elő egy beszélgetésen ez a téma, és nevetve mondtam, hogy, ha tíz éve meghalok, akkor valószínűleg nagyon sokan lettek volna a temetésemen, de most egy kisebb csoportot is nehéz lenne összeterelni. :) he-he ) És pont ez az egyik oka annak, hogy nem csatlakozom egyik keresztény gyülekezetbe sem. Ugyanis több akadálya is van annak, hogy ezt megtegyem.

1. Mivel eléggé emberközpontú a gondolkodásom, ezért egy keresztény közösséget csak úgy tudok elképzelni, hogy a gyülekezet tagjai aktív közösségi életet élnek. Számomra nem kielégítő az a gyülekezeti modell, hogy minden héten egyszer végigüljük az istentiszteletet, amire a kezdés előtt két perccel érkezünk, aztán minden héten újra és újra meghallgatjuk ugyanannak az embernek az unalomig ismert szófordulatait, és végül hazamegyünk, ahogy vége az egésznek. Tehát csak aktív közösségben tudom elképzelni magam. Ez pedig kizárja a történelmi egyházakat.
2. Mivel nem vagyok karizmatikus, ezért kicsit visszataszító számomra a karizmatikus gyülekezetek istentisztelete, ha azon a nyelveken szólás és a többi „ajándék” rendszeresen szerepet kap. Ez számomra vállalhatatlan akkor is, ha a közösség amúgy az első pontnak megfelel.
3. Nem hiszek abban, hogy Isten bizonyos embereket kiválaszt tanítóul, akinek alá kell rendelnem magam. Nem hiszem, hogy vannak olyan emberek, akik által szól az Isten, és akiknek a szavát isteniként kell elfogadnom. Éppen ezért gyakorlatilag az összes keresztény közösség kihúzható a listámról
4. Mivel csakis olyan hitnézeteket vagyok hajlandó sajátomként vallani, amelyek számomra érthetőek, és igazolhatóak, ezért nem fogadok el „titkokat” dogmaként, és nem fogadok el dogmákat, ha azok nem egyeznek a jelenlegi tudásommal. Emiatt nem csak az én listámról lehet kihúzni egyházakat, hanem egyes egyházak (a legtöbb), nem tudna tagjává fogadni, hiszen képtelen vagyok megalkudni a nézeteimben, csupán azért, mert szeretnék a közösség tagja lenni. Még akkor sem, ha emiatt nem vesznek fel egyetlen teológiai főiskolára sem.
5. Azt hiszem az átlagnál gátlástalanabb és szemtelenebb ember vagyok, aki mindig felvállalja a véleményét, még akkor is, ha az adott közegben egyedül maradok. Kissé különc a viselkedésem, és a kinézetem, amit én simán össze tudok egyeztetni a kereszténységgel, de messze elütök az átlagtól. Emiatt nem biztos, hogy egy össze szokott közösség tolerálni tudna. A bibliakörünkön is elő szokott ez jönni, ugyanis mindannyian más típusú kereszténységet képviselünk, de már megtanultuk ezt kezelni, és azt hiszem megtanultuk egymás másságát a saját hasznunkra fordítani. Én legalább is hálás vagyok ezen testvéreim másságáért. Viszont nem biztos, hogy egy nagyobb közösség képes lenne erre.
6. Abban sem hiszek, hogy Isten Lelke jobban árad egy emberre csupán azért, mert egy közösség tagja. Szerintem Istennek nem okoz logisztikai problémát a Lelkét olyanokra is kiárasztani, akik nem egy helyen vannak. Egy biciklis futárnak biztos könnyebb, ha sok embernek egy helyre kell vinni a csomagot, mintha szétszórva lennének, de szerintem Istent nem kötik a biciklis futárok korlátai. (hasonlóról írtam ITT)
7. Huszonháromévnyi kereszténység után van tapasztalatom az istentiszteletek minőségét illetően. Sajnos azt kell, hogy mondjam, gyakran fizikai fájdalmat okozott az előadó az unalmas, felkészületlen semmit mondásával, és nem egyszer éreztem azt, hogy nemhogy áldást kaptam volna, hanem inkább káromra volt az egész istentisztelet, és hasznosabb lett volna, ha otthon maradok megnézni egy filmet. A legrosszabb számomra az, amikor az ilyen végtelenül üres, undorítóan unalmas istentiszteletekről a végén úgy beszélnek a hallgatók és az előadó, mint amit a Szentlélek készített el a közösség építésére. Ilyenkor fogom a fejem, és magamban sopánkodom, hogy milyen szellemi, lelki igénye van annak az embernek, aki egy örökre elpocsékolt, dühítően unalmas, semmiről sem szóló előadással megelégedett?
8. Egy dunántúli kisvárosban élek, ahol nincs túl nagy választék. Szóval elég korlátozottak a lehetőségeim. Korábban évekig utaztam hetente akár többször is a szomszéd városba 20 km-re, de ma már azt hiszem, ezt az áldozatot nem hozom meg. Nem látom értelmét.

Mindezt azért írtam le, mert egy másik blogon előjött ez a téma, és gondoltam így adok választ arra a kérdésre, hogy miért nem vagyok tagja egy keresztény gyülekezetnek. A fenti nyolc ponttól függetlenül, ami kifejezetten a saját véleményem, és az én speciális helyzetemre alkalmazható (illetve talán épp ezért) nem vagyok a magányos kereszténység híve. Egyértelműen jobbnak tartom a közösségben megélt kereszténységet.