Dávid és Saul kapcsolata nagyon sok érdekes gondolatot ébreszt az emberekben. A király, aki félti a hatalmát, és egy fiatalember, akinek meg lett ígérve, hogy ő fogja a királyt követni a trónon. Saul féltékeny volt Dávidra. Féltékeny volt a sikereire, és féltékeny volt az elismerésre, amit Dávid Jehovától kapott. Dávid, bár többször is lehetősége lett volna megölni Sault, nem tette meg.

A múltkor írtam egy postot az Isten időntúliságáról. Az abban leírt gondolatok elsősorban a saját elgondolásaim, amit egy valahol olvasott gondolatból hoztam össze.(itt olvasható) De érdekes módon egy katolikus dogmatikával foglalkozó könyvben rátaláltam erre a témára, és most bemásolom ide a nálam okosabb emberek erről leírt véleményét.

Rengeteg ember hisz Istenben. És bár ezek közül sokan tartoznak valamilyen egyházhoz, ám mégsem látogatják a vallásos összejöveteleket. Van, akinek nincs is igénye rá, és van, akinek igénye ugyan lenne, de nem talál megfelelő közösséget. A blogom olvasói közül a legtöbben olyanok, akik már egyszer, vagy éppen többször is éltek át csalódást mikor csatlakoztak egy egyházhoz, vagy kezdték el látogatni az összejöveteleiket. Személyes meggyőződésem, hogy egy kereszténynek közösség részeként kell imádnia az Istent. Hogy melyik közösség, és hogy milyen gyakran kellene velük összejönni, azt nem tudom. Nem kívánok állást foglalni egyetlen egyház, gyülekezet mellet sem, de ellene sem. Viszont van itt valami, ami sokszor elgondolkodtat.

Az emberiség kisebb nagyobb közösségekből áll össze. Országok, megyék, városok, falvak, munkahelyek, civil közösségek, család, politikai pártok, azonos hobbit űzők, sportolók, és még sorolhatnánk a közösségek megannyi formáját, melyekben gyakran a közös cél, vagy közös akarat dolgozik. Ezeket a közösségeket kapcsolatok fűzik össze. Emberek közötti kapcsolatok. A kapcsolatok minősége sokféle lehet.

Jehova Tanúi saját bibliafordítása az Új Világ fordítás rendelkezik egy nagyon is vitatható sajátossággal: használja a Jehova nevet az Újszövetségben is, amit ők Keresztény Görög Iratoknak neveznek. Ezt az álláspontjukat nagyon nehezen tudják megvédeni Jehova Tanúi, mert:

Régen sokat gondolkodtam azon, hogy vajon Jehova hogyan viseli az öröklétet. Sokszor beszélgettünk arról a barátaimmal, hogy milyen felfoghatatlan az, ha valaki évmilliárdok óta él. Milyen lehetett soha meg nem születni, soha létre nem jönni? Milyen lehetett évmilliárdokon keresztül egyedül lenni? Mit csinált Isten egyedül olyan sokáig? Ma már rájöttem, hogy hatalmas hibát követtem el miközben Isten létezését próbáltam emberi fogalmakkal megérteni. Bár a Biblia igyekszik Istent közelebb hozni az emberekhez azáltal, hogy emberi tulajdonságokkal ruházza fel őt, de mégis hiba lenne, nem tudomásul venni, hogy ez csak egy kép, ami segít, de nem a valóság.

Szeretnék a blogom olvasóival egy könyvet megismertetni. A címe: Az egyház és a szekta. Az írója Fekete Péter református lelkipásztor. Ajánlom mindenkinek, aki szeretne tisztán látni ebben a nagy vallási zűrzavarban.

Íme, néhány gondolat az előszóból:

Hogyan kell egy gyülekezetet irányítani? Kik legyenek azok, akik pásztorkodnak a nyáj felett? Kiknek kell vezetnie, irányítania egy keresztényekből álló közösséget? A válasz igen egyszerű. Az újszövetséget olvasva bele láthatunk az első századi keresztények gyülekezeti életébe. Egyértelműen látszik, hogy egy adott városban a keresztények rendszeresen összejöttek. Ezeken az alkalmakon együtt imádkoztak, énekeltek, olvasták a szentírást, vagy az apostolok leveleit, vagy éppen előadásokat hallgattak a keresztényi élet minden területéről. Általában valakinek az otthonában tartották meg ezeket az összejöveteleket.

A döntést hosszú vívódás előzte meg. De elkerülhetetlen volt. A biblia pontos tanulmányozása, és az egyházban látott, tapasztalt dolgok egyértelmű bizonyítékai voltak annak, hogy az a vallás, amelynek a család évtizedek óta a tagja volt, nem felel meg az igazságnak. Úgy döntöttek, hogy elhagyják az egyházat. A lelkiismeretük azt diktálta, hogy ha Istent szeretnék szolgálni, akkor többé nem azonosulhatnak azzal a vallással, amelyik egyre nyíltabban tett olyan dolgokat, amihez egy keresztény lelkületű ember a nevét nem adhatná. A család összes tagja megírta a saját levelét, amelyben kifejtették, hogy nem kívánnak többé ahhoz az egyházhoz tartozni. Tudták, hogy nem lesz könnyű. A család, a barátok mind ott voltak. Ráadásul egy kis faluban történt mindez, ahol sokan voltak annak az egyháznak a tagjai. De ekkor már úgy érezték, hogy Isten akaratának cselekvése, és az igazság iránti szeretet fontosabb, mint a következmények, amelyek rájuk vártak. A megírt levelet elvitték az egyház helyi vezetőjéhez, aki elég mérgesen, de tudomásul vette, hogy kilépnek az „igaz vallásból”. A szervezeti előírásoknak megfelelően az egyik összejövetelen be is jelentették az egész gyülekezet előtt, hogy a család egyetlen tagja sem tagja már az egyháznak. A gyülekezeten mély megdöbbenés lett úrrá. A faluban futótűzként terjedt a hír, hogy a család egyszerre kilépett az egyházból. Hirtelen megváltozott körülöttük minden. A korábbi barátaik, ismerőseik elfordultak tőlük. Az emberek nem köszöntek az utcán. Megfagyott körülöttük a levegő. A család új közösségbe kezdett járni, ahol az új barátok megbotránkozva vették tudomásul, hogy milyen embertelen módón kezelik őket a régi gyülekezet tagjai. Embertelennek tartották ezt az eljárásmódot. Felfoghatatlan volt számukra, hogy csupán azért mert már nem értenek egyet a volt egyházuk tanításaival, miért kell ilyen otromba módon kiközösíteni ezt a családot, akik mindig tisztességesen éltek. Mindenesetre az új közösség próbálta ezt kompenzálni, és szeretettel vették körül a családot, hogy minél kevesebb érzelmi teher legyen rajtuk a korábbi gyülekezetük tagjai részéről jövő kirekesztő magatartás miatt, amit embertelennek, felháborítónak tartottak.

Már hetek óta pörög a fejemben a következő történet. Nem tudtam eldönteni, hogy leírjam, vagy ne, és ha leírom, akkor hogyan. De a napokban csúcspontjához ért a sztori, és belőlem pedig erős érzelmeket váltott ki. Ezért most első indulatból írom le a történetet.

Jézus Szemben állt Pilátussal és a következő párbeszéd hangzott el közöttük: Pilátus ezért ezt mondta neki: „Akkor hát király vagy?” Jézus ezt válaszolta: „Magad mondod, hogy király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy tanúskodjak az igazság mellett. Mindenki, aki az igazság oldalán áll, figyel a hangomra.” Pilátus így szólt hozzá: „Mi az igazság?”(János 17:37, 38)

Pilátus utolsó kérdése egy gondolkodó ember cinikus sóhaja volt: „Mi az igazság?” És tényleg? Mi az igazság? Hol van? Hogyan találhatod meg? A négy evangélium közül csak Jánosnál találod meg ezt a szót. A többi evangéliumíró nem használja. Nézzük meg, hogy vajon János evangéliumából mi derül ki az igazságról:

Néhány hónappal ezelőtt egy kéréssel fordultam a Móri gyülekezet véneihez, és a társulathoz. A kérésem a következő volt: „Még annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy most már harmadszor, és írásban követelem, hogy a személyes adataimat, a magánlevelezésemet tartalmazó iratokat, mind adják át nekem.”(az egész levél itt olvasható) Elég hosszú idő múlva válaszoltak, amiben közölték, hogy a Magyarországi Jehova Tanúi Egyháznak nincs birtokában semmilyen irat, ami az én tulajdonom. Szerintem a levelemből egyértelműen kiderült, hogy nem a fiókhivataltól szeretném visszakérni a magán levelezésemet, hanem a vénektől. Ezért a következő levelet küldtem a fiókhivatalnak:

„A vallások többségének alapvető igazsága, hogy az épp adott vallás az egyetlen „igaz út”, abban rejlik a végső igazság. Ezzel automatikusan maga alá rendeli az összes többi vallást, magát felsőbbrendűnek hirdetve. Úgy gondolom, hogy ezzel a magatartással azonnal meg is teremti az előítéletesség alapját – a hívő magát felsőbbrendűnek, a végső igazság birtokosának tartja. Lenézi más vallások hívőit, sokszor ellenségesen is viselkedik velük. Nem ritka, hogy jó kapcsolatban lévő emberek összevesznek azon, hogy melyikük vallása a jobb, az „igazabb” és próbálják meggyőzni egymást. A hívők a legtöbb esetben nincsenek is tisztában a másik vallás eszméivel, a másik hívőt, mint személyt pedig végképp nem ismerik. Egyszerűen csak egy sztereotip képet használva „leírják” a többieket.”(Wolf Emőke)

Biztos vagyok abban, hogy Jehova Tanúi közül sokan hiszik azt, hogy a már ellenzéki gondolkodású volt testvéreiket, akik már elhagyták az egyházat, csupán a bosszú hajtja. Azt hiszik, hogy azért támadjuk volt egyházunkat, hogy az elkövetett bűneink miatti lelkiismeret furdalást ne érezzük, hanem, ráfogjuk másokra. Bár aki rendszeresen olvassa a blogjainkat, az számtalan bizonyítékot találhatott arra, hogy a hitehagyottak nagy része nem bűnei miatt kiközösített személy, hanem olyan Istenhívő keresztény, aki nem kívánt tovább egy olyan egyházhoz tartozni, amely a hamis prófétálás, hamis tanítás, és a képmutatás bűneiben vétkes.

Az elmúlt hónapokban többször felmerült az a kérdés, hogy mit tegyen az a Jehova Tanúja, aki rájött, hogy hazugságokat tanítottak neki, kihasználták és még bent van a szervezetben. Van, aki azt mondja, hogy érdemes bent maradni, főleg a család és a barátok miatt, van aki azt mondja, hogy ezzel lehetőség nyílik az aknamunkára, és belülről hinteni a kétely magvát másokban, és ezzel fel tudja nyitni sokak szemét.

A keresztények gyűlölik a bűnt. Az első században bizonyos tettek elkövetőit ki kellett vetni a gyülekezetből. Jehova Tanúi ezt a fegyelmi eljárást szintén alkalmazzák. Hogy most hogyan, és miért arról nem kívánok írni, megtettem már máskor, és több post is szól erről a különböző blogokon. Most a fegyelmi eljárás első lépéséről, a bűn jelentéséről szeretnék néhány szót írni. A szervezet elvárja a bűnt elkövető személytől, hogy maga jelentse a bűnét. Amennyiben ez nem történik meg, akkor azoktól várja el a bűn jelentését, akik bár nem vétkesek, de valamiért a tudomásukra jut, hogy egy testvérük bűnt követett el.

Jehova Tanúi közül sokan hisznek abban, hogy a szellemi táplálék kiosztása, ami magában foglalja a megtámadhatatlan abszolút vallási igazságot csakis a jelenleg Brooklynban székelő hű és értelmes rabszolga feladata. Az persze senkinek nem jut eszébe, hogy a kiadványokban szereplő cikkeket, vagy könyveket nem a hű és értelmes rabszolga készíti, hanem a más juhot táborába tartozó férfiak és nők. De ezt most hagyjuk.

Jehova tanúi fegyelmi eljárásai a gyülekezet erkölcsi tisztántartását, illetve a helytelenséget elkövető személy szellemi helyreállítását hivatottak kezelni. Ha valaki bűnt követ el, akkor a vének testülete kijelöl három vént, komplikáltabb esetben többet is, és ezek a vének egy zártkörű, néha órákig tartó tárgyaláson megvitatják a vádlott bűnösségét, és azt ezt követő szankciókat. A társulat tiltja, hogy ezeken a tárgyalásokon hangfelvételt készítsenek, és, mindennemű más írásos feljegyzés készítését is feltételekhez köti. Az egyik feltétel, hogy az eljárás után azonnal meg kell semmisíteni. A bírói meghallgatás elején az elnöklőként szolgáló vén, külön felhívja a vádlott figyelmét a hangfelvétel készítésének tilalmára.

Jehova Tanúi az egész országban, de az egész világon is, aktív evangéliumhirdető munkájukról ismertek. Ennek a munkának köszönhetően a 90-es években a számuk megduplázódott az országban. Ám az elmúlt években a saját statisztikájuk is egyre nagyobb csökkenést jelez. A 2011-es évben eljutottak arra a szintre, hogy nem volt növekedés az országban.

Szeretet. 

A keresztény felekezetek egyik legfontosabb, ám közben legelcsépeltebb szava. Az ókorban a pogány rómaiak irigykedve nézték a keresztényeket, és kiáltottak fel: „ó, nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Ma is minden keresztény felekezet büszkén hirdeti, hogy szeretet van közöttük, és hogy ez micsoda nagy dolgokban nyilvánul meg. Nem véletlenül ragaszkodnak a szeretethez és a szeretet kinyilvánításának különböző módjaihoz, hiszen Jézus egyszer kijelentette: „Arról fogja tudni mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek.”(János 13:35). Tehát egy felekezet azzal tudja bizonyítani, hogy Jézus tanítványa, ha fel tudja mutatni a szeretetet a hívek között. 

Ma már szinte minden ügyet telefonon is el lehet intézni. A legtöbb szolgáltató cégnek van telefonos ügyfélszolgálata, amit ha felhívsz, akkor otthonról, egy kényelmes fotelből simán el tudod intézni az ügyeidet. Nem kell bemenni, sorban állni stb. Viszont ennek is megvan az idegesítő oldala.

Az elmúlt közel egy évben rengeteg panaszt halottam, olvastam Jehova Tanúiról. A felvigyázók túlkapásai, a hamis tanítások, a kiadványokban található szándékos hazugságok, megtévesztések mind olyan dolog, ami rengeteg, sok esetben maradandó érzelmi károsodást okozott a világon emberek ezreinek, vagy akár százezreinek is. Mára elmondható, hogy a vallások közül Jehova tanúi azok, akik az interneten az egyik legnagyobb ellenzékkel bírnak. A világ minden országában, mindenféle nyelven olvashatók, és hallhatók olyan anyagok, amelyekben támadják Jehova tanúi tanításait, az emberekhez való hozzáállásukat, a vezetőik képmutatásait.

Gondoltam írok egy postot két Bibliaversről, ami kevés hangsúlyt kap az Őrtorony kiadványokban. Legalább is a versek azon része, amelyet most ki szeretnék hangsúlyozni. Az egyik a 2Korintus 4:4, a másik pedig a Héberek 1:2, 3.  Ezek a versek az Atya és a Fiú egymáshoz valóviszonyát írják le, az emberi értelem számára felfogható módon. Mindkét verset az Új világ fordításból idézem.

³ Ha pedig leplezett is a jó hír, melyet hirdetünk, azok között leplezett, akik elvesznek, ⁴ akik között ennek a világrendszernek az istene megvakította a nem hívők elméjét, hogy ne ragyogjon át a Krisztusról, az Isten képmásáról szóló dicsőséges jó hír megvilágosító fénye. 

² ezeknek a napoknak a végén egy Fiú által szólt hozzánk, akit kinevezett mindenek örökösévé, s aki által a világrendszereket is alkotta. ³ Ő az Isten dicsőségének visszatükröződése és magának a lényének pontos mása, s mindeneket fenntart az ő hatalmának szavával