Egy levél, amire nem válaszoltak:

Tisztelt Magyarországi Jehova Tanúi!

Kovács István vagyok. Korábban 19 évig voltam Jehova Tanúja, ebből tíz évig vénként szolgáltam a móri gyülekezetben. Azt kell, hogy mondjam ez a 19 év sok tekintetben nagyon sok örömöt jelentett számomra, és az hogy vénként szolgálhattam, segítve ezzel másoknak, és hozzájárulva ezzel más emberek életének megjobbításához, még ma is örömmel tölt el. Ma már nem vagyok Tanú. És szerintem nem is leszek soha.

A leváltásommal kapcsolatos embertelen, könyörtelen eljárásoknak, illetve más megbotránkoztató eseteknek köszönhetően arra a következtetésre jutottam, hogy Isten nem támogathat egy ilyen szervezetet. Viszont a levelemet nem azért írom, hogy ezt tudassam veletek. A leváltásom után a már évek óta meglévő depresszióm nagyon súlyossá vált. Nem sok kellett, hogy a hatalmas csalódás, amit akkor éreztem, öngyilkossághoz vezessen. Persze nem maga a leváltásom okozta ezt, hanem az a keresztényietlen, embertelen bánásmód, ami a vének testületét jellemezte, miközben velem foglalkoztak. Emberi méltóságomban megtaposva jártak el az ügyben. Én pedig igyekeztem megfelelően viselkedni, hogy ne érje szégyen Jehova szervezetét.

Ennek a levélnek a megírásához az ad erőt, hogy az orvosi segítségnek köszönhetően, már nem szenvedek depresszióban, és ma már nem tekintem sem a véneket, sem a hű és értelmes rabszolgát Jehova Isten által kinevezett személyeknek. Ezért úgy döntöttem, hogy az évek során engem ért sérelmeket szeretném orvosolni. A következőkben leírt sorokat, már szóban közöltem a móri gyülekezet véneivel, de mivel nem voltak hajlandók reagálni rá (amit nem is csodálok) ezért kénytelen vagyok hozzátok fordulni, és a ti segítségeteket kérni. Több dologról is szó van, ami érinti mind a személyiségi jogaimat, a jó hírnévhez való jogomat, illetve más emberi jogaimat is. Bár nem vagyok jártas a jogi ügyekben, az interneten utánajártam annak, hogy amit velem tettek a vének, az mind a törvény előtt, mind a Biblia szempontjából, mind Jehova Tanúi szabályai szerint is kimerítenek olyan bűnöket, amelyek esetén polgári pert indíthatnék mind a vének, mind a társulat ellen. Le szeretném szögezni, hogy ez nem célom, és mindenféleképpen el szeretném ezt kerülni. Túl sokat köszönhetek ennek a szervezetnek annál, hogy ilyenbe belemenjek. Ezért kérném, hogy ha ti is jónak látjátok, és megalapozottnak, akkor a szervezet saját belső szabályozása szerint járjatok el. Miről is van szó?

A felvigyázói kinevezésemet azért vették el, mert egy igencsak helytelen levelezésem volt egy fiatal lánnyal, akit amúgy nagyon szerettem, és jó kapcsolatban voltam vele. Nem volt a levélben semmi különleges dolog, nem is kívánok magyarázkodni emiatt. Nem tettem, és nem is akartam tenni semmi olyat, ami Jehova törvényeivel ellentétes lett volna. A leváltásommal ugyan nem értettem egyet, de elismertem a vének azon jogát, hogy ebben dönthetnek, ahogy akarnak. És itt jön néhány olyan dolog, ami már akkor nagyon rosszul esett, de nem mertem lépni ebben az ügyben. Nem sokkal a törlésem hírének elterjedése után, megkeresett Cs. testvér, aki akkor az …… gyülekezet felvigyázója volt, hogy a leváltásomról beszélgessünk. Meglepődtem milyen jól informált. Sőt olyan dolgokat is elmondott a leváltásommal kapcsolatban, amiket még én sem tudtam. Ismerve a testvér rendkívül kíváncsi természetét, tudtam, hogy nagyon érdeklik az ilyenek. Ám ez egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy az ügyemet kezelő vének közül az egyik részletesen beszámolt a leváltásomról egy olyan személynek, akinek ehhez semmi köze. Magyarán visszaélt azzal a bizalommal, amivel a társulat felruházta, illetve amit nekem is éreznem kellett volna iránta. Ha jól emlékszem a testvér J.-t nevezte meg az informátorának, de ebben nem vagyok már biztos. Amikor erre rákérdeztem J. testvérnél, akkor nem volt hajlandó válaszolni a kérdésemre. Nem sokkal később a gyülekezetünkben kinevezték S.-t felvigyázónak. A koordinátorként szolgáló vén, J. úgy érezte valamiért, hogy S. testvérnek tudnia kell a leváltásommal kapcsolatos részletekről, ezért mindent megmutatott neki. Még a magánlevelezésemet is. ezzel megsértve a levéltitokkal kapcsolatos jogaimat. Szerintem J. testvér súlyos hibát követett el ezzel. Még ehhez hozzátenném, hogy a leváltásom előtti napokban a vének testülete nem tartotta be a teokratikus eljárást, azaz nem jöttek oda hozzám, hogy négy vagy hatszemközt beszéljük meg a dolgot, hanem azonnal a körzetfelvigyázóhoz……. fordultak, és a tudtomon kívül és az engedélyem nélkül megmutatták neki a magánlevelezésemet, ami szerintem szintén helytelen volt, illetve a levéltitok megsértésének számít. Valamint később a leváltásommal kapcsolatos iratokhoz csatolták, szintén az engedélyem nélkül. Közben kiderült, hogy egy másik vén L. szintén felelősségének érezte, hogy részletesen beszámoljon másoknak a levelemről, illetve annak tartalmáról. Ezután L. testvért leváltották. Még mielőtt ezt megtették volna, írtam egy levelet a vének testületének, amiben jeleztem, hogy J. testvér sokkal súlyosabban szegte meg a titoktartási kötelezettségét, hiszen nem csak szóban, hanem az iratok átadásával is elkövette a jogaim ellen ezt a hibát. Az aláírt levelet átadtam az akkor még vénként szolgáló L.-nak és I.-nak. A levél sorsáról nem tudok, de egy elejtett mondatból úgy vettem ki, hogy nem mutatták meg a véneknek, és megsemmisítették. Ekkor először szólítottam fel a véneket, hogy mivel megrendült a bizalmam a vének testületében, ezért szeretném elkérni a leváltásokkal kapcsolatos iratokat, a további visszaélések elkerülése végett. Közölték, hogy nem adhatják oda. Később még egyszer kértem őket, de akkor sem voltak hajlandóak erre, mondván, hogy később még szükségük lesz rá.

Ezek alapján elmondhatom, hogy J. testvér legalább egy esetben, de valószínűsíthetően több esetben is visszaélt azokkal a bizalmas információkkal, amelyek rólam a birtokában voltak. Sajnos J. testvér nem volt hajlandó erről beszélni velem, ezért szeretném, ha ti tudatnátok vele, hogy ez egy olyan ügy, amiben nyilatkoznia kellene, hiszen a véni tisztsége is veszélyben van. Ráadásul mivel Társulat által kinevezett lelkészi minőségében tette ezt, ezért ha a vád bebizonyosodik, akkor a társulat is felelős érte.

Még annyit szeretnék ehhez hozzátenni, hogy most már harmadszor, és írásban követelem, hogy a személyes adataimat, a magánlevelezésemet tartalmazó iratokat, mind adják át nekem.

Egy másik ügy, amiben a segítségeteket kérném, az egy rágalmazási ügy. Valaki az oroszlányi, illetve a móri gyülekezetben hazug rágalmakat terjesztett rólam, ami rendkívül rossz hírben tüntetett fel. Olyan hazugságot terjesztettek el rólam, aminek ha valaki hitelt ad, főleg akit érint, akkor az az egész életemre kihatással lehetne, illetve tönkretehetné a jövőmet. Én próbáltam ezt rendezni, felhívtam telefonon azt, aki tudta, hogy ki terjeszti, illetve az ……. gyülekezet koordinátorát, K.-t, hogy segítsenek véget vetni ennek a rágalmazásnak, de semmilyen segítséget nem adtak, sőt K. testvér jelezte, hogy mivel ki vagyok közösítve, ezért nincs is jogom rendezni, ha mégis szeretném ezt, akkor majd a visszafogadásom után. Megdöbbentő volt tudomásul vennem, hogy a kiközösítettek emberi jogait büntetlenül lehet taposni, és nincs joga rendezni azt. Viszont a Móri gyülekezetből J testvér felvigyázói (lelkészi) minőségében felkereste az érintett személyeket, és figyelmeztette őket, hogy micsoda gonosz ember vagyok, aki ezt a dolgot elkövette. Persze én tudom, hogy az nem igaz, és kész vagyok bárkivel erről beszélni, de senki nem ad rá lehetőséget. Viszont J. testvér felvigyázóként, anélkül, hogy engem, mint a leginkább érintett személyt megkérdezett volna, hogy igaz-e az a hír, egyből ment és továbbadta legalább egy személynek. Persze őt ismerve gondolom ezen kívül még sok másnak is, de ez már csak feltételezés. Ha tudnák vele olyan körülmények között beszélni, amikor is kötelezik őt a kérdéseim megválaszolására, akkor talán többet tudnék erről mondani. Sajnos nem volt hajlandó ebben az ügyben sem válaszolni egyetlen kérdésemre sem. Szeretném a segítségeteket kérni ebben az ügyben is, hogy a jó hírhez való jogom érvényesítve legyen ebben az esetben is.

Egy harmadik téma amiről beszélni szeretnék veletek, már az én hibámmal kapcsolatos. A gyülekezetünkben Móron kinevezték felvigyázónak I. testvért. Nem sokkal a kinevezése után, egy általam vezetett Őrtorony tanulmányozás hatására, I. testvér feleségének megszólalt a lelkiismerete, egy 15 évvel korábban elkövetett, és azóta eltitkolt bűnnel kapcsolatban. Szóltak, hogy két vén látogassa meg őket. Az egyik én voltam, a másik pedig J testvér. Bevallottak egy régi bűnt. Hozzátenném, hogy ez a házaspár nekem személyes jó barátom, akikkel a szokásosnál jobb kapcsolatban voltam. Ezért mivel tudtam, hogy J. testvér járatlan a teokratikus eljárásokban, ezt kihasználva úgy intéztem, hogy az általam szeretett testvérek minél kevesebb érzelmi terhet elszenvedve, és a szégyen minél kisebbre csökkentése érdekében, rajtunk kívül senki ne tudjon az ügyről. Akkor, és most is úgy érzem, hogy ez egy emberileg helyes eljárás volt, bár a teokratikus eljárást félretettem, hiszen I. testvér véni pozíciójáról az akkori vének testületének kellett volna döntenie. Ez nekem akkor némi lelkiismereti problémát okozott, mivel tudtam, hogy szándékosan hagytam figyelmen kívül a helyes eljárást. Ezért vállalom is a felelősséget. Viszont a leváltásom után I. testvér embersége megkérdőjeleződött bennem, hiszen az a hiba, amiért engem leváltottak, közel sem volt olyan súlyú, mint az övé. Sőt később ugyanazért a bűnért (amit ő is elkövetett) a kiközösítésem mellett döntött. Ez az eset vele kapcsolatban annak a rabszolgának az esetét jutatta eszembe, akinek elengedték az óriási adósságát, de ő utána börtönbe vetette azt a másik rabszolgát, aki neki is tartozott egy kisebb összeggel. Ráadásul többször átgondoltam az ügyét, és rájöttem, hogy I. testvér nem is volt bűnbánó. Ugyanis mind a kisegítő szolgai, mind a véni kinevezésénél meg lett kérdezve, hogy van-e valami a múltjában, ami miatt esetleg megkérdőjeleződne a kinevezése, és mind a kétszer letagadta. Illetve amikor később mégis bevallotta, akkor is csak azért tette, mert a felesége kényszerítette rá. Ő maga úgy érezte, hogy az a bűn már meg van bocsátva. Ami persze lehet, mert nem az én dolgom ezt megítélni, csak furcsa, hogy ő saját magát tartja olyan jó kereszténynek, hogy véni segítség nélkül legyen megbocsátva a bűne, viszont másnak már nem adja meg ezt a jogot. Ezt a történetet csak leírtam. Hogy mihez kezdetek vele, az már a ti dolgotok.

Lenne még egy dolog, amiben több testvér is érintett. Szerettem volna ezt is rendezni, először négyszemközt beszélve erről velük, de mivel teljesen elzárkóztak a kommunikációtól ezt az ügyet nem tudtam semmilyen módon kezelni. De mivel nem szeretnék én is a rágalmazás bűnébe esni, ezért most nem is írnám le, hogy miről van szó. Ha nincs semmilyen akadálya, akkor szeretnék erről a dologról legalább három testvérrel beszélni négyszemközt. Viszont úgy tűnik, hogy erre csak akkor lesz lehetőségem, ha tőletek engedélyt kapnak a testvérek egy négyszemközti beszélgetésre. Bár érdekes hogy nem beszélnek velem, ezzel szemben úgy tűnik, a számukra hitehagyott oldalnak számító blogokon szívesen olvassák az írásaimat.

Hát ennyit szerettem volna leírni. Kérnélek benneteket, hogy mindenféleképpen reagáljatok erre a levélre, hiszen szeretném tudni, hogy mik a következményei ezeknek az ügyeknek, illetve ha itt nem találok módot a személyes jogaim tiszteletben tartására, akkor utána nézek, hogy milyen más lehetőségeim vannak. Nagyon sajnálom, hogy így ért véget a kapcsolatom ezzel a szervezettel. Nemrég egy hitehagyott oldalon olvastam egy jelenleg is vénként szolgáló testvér szavait: „Kár hogy ilyen ez a szervezet, pedig egy kis erőfeszítéssel, a legjobb hely is lehetne” Nem biztos, hogy szó szerint idéztem, de a lényege ez volt. Én is sajnálom. Köszönöm, hogy elolvastátok, és várom a reagálásotokat.

Keresztényi szeretettel: Kovács István

Kapta: Vének Testülete

           Körzetfelvigyázó

           Fiókhivatal

Ha valaki úgy érzi, hogy a levélben szereplő információk hamisak, annak joga van változtatást kérni!