A keresztények gyűlölik a bűnt. Az első században bizonyos tettek elkövetőit ki kellett vetni a gyülekezetből. Jehova Tanúi ezt a fegyelmi eljárást szintén alkalmazzák. Hogy most hogyan, és miért arról nem kívánok írni, megtettem már máskor, és több post is szól erről a különböző blogokon. Most a fegyelmi eljárás első lépéséről, a bűn jelentéséről szeretnék néhány szót írni. A szervezet elvárja a bűnt elkövető személytől, hogy maga jelentse a bűnét. Amennyiben ez nem történik meg, akkor azoktól várja el a bűn jelentését, akik bár nem vétkesek, de valamiért a tudomásukra jut, hogy egy testvérük bűnt követett el. A kiadványokban sokszor kihangsúlyozzák a bűnről tudomást szerzett keresztény felelősségét. Sőt ha később kiderül, hogy valaki más is tudott az elkövetett bűnről, és nem jelentette, akkor ez kiközösítésre méltó bűnnek számít. Ezt a nézetet az ószövetségből vett idézetekkel támasztják alá. Nézzünk néhány őrtorony cikket erről:

"Mit tegyünk, ha azt látjuk, hogy egy keresztény afelé halad, hogy megszegje a bibliai alapelveket? Vajon a szerető-kedvességnek nem arra kellene indítania bennünket, hogy megpróbáljuk őt helyreigazítani? (Zsolt 141:5). Ha tudomásunkra jut, hogy egy hívőtársunk súlyos bűnt követett el, a lojális szeretet arra késztet minket, hogy buzdítsuk a helytelenül cselekvőt, hogy „hívja magához a gyülekezet véneit”, akik ’imádkoznak fölötte, megkenve őt olajjal Jehova nevében’ (Jak 5:14). Mi a helyzet akkor, ha a helytelenül cselekvő nem beszél a vénekkel? Nem vallana szerető-kedvességre, ha elmulasztanánk beszámolni a történtekről."

"Ehhez hasonlóan Krisztus követői napjainkban mélységesen törődnek Isten népének tisztaságával és a tiszta imádatra vonatkozó elrendezéssel. Ha észreveszik, hogy egy keresztény társuk súlyos helytelenségbe keveredik, bátran beszélnek vele vagy a vénekkel, és nem hunynak szemet a helytelenség fölött (1Korintusz 1:11). Mindenképpen tájékoztatják a gyülekezet véneit. A vének segíthetnek a szellemileg betegeknek, és lépéseket tehetnek azért is, hogy megőrizzék Jehova juhainak tiszta állapotát (Jakab 5:14, 15)."

"De mi van akkor, ha nem vagy vén, és tudomásodra jut, hogy egy másik keresztény valamilyen súlyos helytelenséget követett el? Irányelvek találhatók abban a Törvényben, amelyet Jehova adott Izráel nemzetének. A Törvény kijelentette, hogy ha valaki hitehagyott cselekedeteknek, lázadásnak, gyilkosságnak vagy valamilyen más súlyos bűntettnek tanúja, akkor az ő felelőssége, hogy jelentse és bizonyítsa, amit tud. A 3Mózes 5:1 kijelenti: „Ha azzal vétkezik valaki, hogy hallotta a káromló beszédet, és bizonyság lehetne, hogy látta, vagy tudja: ha meg nem jelenti azt, de hordozza az ő vétségének terhét.” (Vö. 5Mózes 13:6–8; Eszter 6:2; Példabeszédek 29:24.)"

"A mai világban általános szokás az, hogy fedezik mások vétkét. Sokan olyan némák, mint a sír, amikor arról van szó, hogy feltárják mások vétkét azok előtt, akiknek tudniuk kellene az ilyen cselekedetekről. A keresztény egyéniség erejére van szükség ahhoz, hogy tájékoztassuk a kinevezett véneket egy hívőtársunk súlyos vétkéről. De ha azt akarjuk, hogy Jehova helyeslésével találkozzunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a személyes barátság vakká tegyen minket egy másik egyén helytelen tettével kapcsolatban. Istenhez fűződő viszonyunk sokkal, de sokkal fontosabb, mint az olyan barát iránti lojalitásunk, aki súlyos vétket követett el, és nem hajlandó azt a kinevezett vének tudomására hozni."

Én most nem kívánnék véleményt nyilvánítani erről. És nem is akarok a bűnt elkövetők számára kibúvót, mentséget keresni. Elég nekem a sajátomra. Viszont van egy történet a Bibliában, ami pont egy bűn elkövetéséről, és az azt jelenteni elmulasztó személyről szól. Ez a történet nem más, mint Jézus szüleinek, Máriának és Józsefnek a története. Nézzük mi is történt ott, Máté 1: 18, 19:

„Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária, amikor jegyben járt Józseffel, várandósnak találtatott a szent szellemtől, még mielőtt egybekeltek. Mária férje, József azonban, minthogy igazságos volt, és nem akarta őt közmegvetésnek kitenni, titokban szándékozott elválni tőle”

Képzeljük el a sztorit. József, aki még nem hált jegyesével egyszer csak rájön, hogy a jegyese várandós. Ez a helyzet enyhén ciki! József jól ismerte a mózesi törvény idevonatkozó passzusát: „Ha szűz lány jár jegyben egy férfival, és megtalálja valaki a városban, és vele hál, vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak a kapujába, és kövezzétek meg őket, hogy meghaljanak. A lányt, mert nem sikoltozott a városban, és a férfit, amiért meggyalázta embertársának a feleségét. Így gyomláld ki magad közül, ami gonosz.” (5Mózes 22:23) A fenti őrtornyokban már jól volt idézve, hogy az ókorban a mózesi törvény megkövetelte a bűnesetek jelentését. A közösség lakóinak jelenteni kellett volna a bűnesetet és József kezdeményezésével halálra kellett volna kövezniük Máriát.

A Biblia sehol nem ír arról, hogy József és Mária között hogyan zajlott le a terhességről szóló beszélgetés. Lehet, hogy Mária elmondott mindent Józsefnek, de nem tartom valószínűnek, hogy József bevette Mária elképesztő nagy hazugságát. Kedves férfitársaim, ti hogy kezeltétek volna azt, ha sok havi távollét után kiderül, hogy a feleségetek terhes, és erre előjön egy ilyen szent szellemes szöveggel? Valószínűleg nem hittétek volna el, mint ahogy József sem hitte el, ha Mária mondta is neki. Na de nem ez a lényeg. József titokban fel akarta bontani a Máriával kötött jegyességét. Eszébe sem jutott, hogy jelentse a véneknek a bűnt. Titokban akarta tartani, hogy Mária a legkevesebb sérüléssel úszhasson meg egy ilyen bűnt. De vajon miért? József miért szállt szembe ilyen nyíltan a mózesi törvénnyel? Nem jelentette, és eszében sem volt Máriát halálra adni. Miért kockáztatta ezzel a saját életét is?

A válasz igen egyszerű. Benne van a történetben: „József azonban, minthogy igazságos volt”. Vagy más fordítás szerint „József igaz ember volt” A történetből kiderül, hogy az a férfi, akit a Mindenható választott ki az ő fia nevelésére olyannyira igaz ember volt, hogy még a Mindenható által hozott törvényt is hajlandó volt áthágni, csakhogy megmentsen egy életet. Biztos vagyok abban, hogy amikor az Isten Józsefet kiszemelte erre a feladatra, akkor tisztában volt József egyéniségével, és érzéseivel. Talán pont ez tette őt alkalmassá erre a feladatra. Szóval akkor mit tegyünk, ha egy testvérünkről megtudjuk, hogy bűnt követett el? Mit tegyünk ha valakiről megtudjuk, hogy 'hitehagyott' oldalakat olvas, nézeteket vall? Vagy más bűnt látunk? Mikor leszünk igaz emberek? Akkor, ha jelentjük, vagy akkor, ha nem?