"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Valahol Európában...(összegzés)

2012/10/10. - írta: sefatias

Az elmúlt hetekben több postot raktam ki Valahol Európában…címmel. A célom nem azoknak az embereknek a lejáratása volt, akik szerepelnek bennük. Sokat gondolkoztam azon, hogy tisztességes dolog-e ilyen történeteket kirakni, sőt néha arra is gondoltam, hogy törlöm őket. De az ilyen történetek nélkül nem lehet élesen szemléltetni azt a hamis állítást, hogy Jehova szent szelleme nevezte volna ki őket arra a tisztségre. És abban is biztos vagyok, hogy ezek a történetek nem egyediek. Meggyőződésem, hogy rengeteg hasonló, vénekről szóló történetet lehetne leírni, amelyekben a „szent szellem által kinevezett” felvigyázók tisztességtelenül, törvénytelenül, igazságtalanul, kegyetlenül jártak el.

Tovább
Címkék: vének
43 komment

Az első századi vezető testület(?)

2012/10/05. - írta: sefatias

A következő tanulmány nem az én munkám. Olvasásra kaptam meg, és bár sok ehhez hasonló post olvasható más blogokon, ennek nyerssége, és egyszerűsége megfogott. Ezért megkérdeztem a tulajt, hogy postolhatom-e. Tehát a szerző: Bagira. Mivel a tanulmány elég hosszú, ezért két részre osztottam. A másik felét később postolom. Akkor nézzünk néhány gondolatot egyszerűen a Bibliából, némi kommentárral a vezető testület akkori működéséről.

Tovább
45 komment

A Szentírás ellenes Biblia

2012/09/29. - írta: sefatias

Jehova Tanúi történelmének közel 150 évében gyakran fordult elő, hogy változtatták a nézőpontjukat különböző hitnézetekben. Míg az egyik nap még a legnagyobb bűnök közé soroltak egy tettet, vagy egy hitnézetet és kiközösítés járt érte, addig néhány hónap múlva pont az ellenkezőjéért járt kiközösítés. A Jehova Tanúit kritizáló oldalakon már sokszor volt erről szó.

Tovább 4 komment

"Mit kell tennem, hogy megkeresztelkedjem?"

2012/09/10. - írta: sefatias

Az elmúlt hetekben, hónapokban a JJ. blogján, a kommentelések közben, többször felmerült az a probléma, hogy akik csatlakoznak Jehova Tanúihoz, azok vajon mennyire felkészültek, mennyire vannak tisztában a Biblia tanításaival? El lehet mondani 3-4 hónapos bibliatanulmányozás után, hogy az illető már összefüggéseiben látja a Bibliát? És ezek után el lehet várni tőle egy életre szóló felelősségteljes döntést, aminek a következményeit nem is látja? Vajon tényleg ismeri a bibliát egy friss tanú akkor, amikor úgy dönt, hogy csatlakozik ehhez a szervezethez, döntésének minden következményét vállalva? És vajon tényleg tisztában van azzal, hogy milyen következményei lehetnek a döntésének?

Tovább 1 komment

Elfogadás 2.rész

2012/09/04. - írta: sefatias

Sok-sok hónapnyi bibliatanulmányozás, és vallástanulmányozás után arra a következtetésre jutottam, hogy a Biblia nem beszél arról, hogy lenne egy igaz vallás. És nincs is ilyen. Persze sokan felkaphatják erre a fejüket, mert általában mindenki abban a hiszemben tagja a saját vallásának, hogy az áll a legközelebb a Szentíráshoz. Nem tartom magam túl felkészült valláskutatónak, sőt, még a Bibliát sem olyan mértékben ismerem, amennyire szeretném. Mindettől függetlenül arra jöttem rá, hogy minden kis, és nagy egyházban vannak olyan szokások, hitnézetek, amelyekkel nem tudok azonosulni.

Tovább
71 komment

144000

2012/09/02. - írta: sefatias

Bejegyzés alcíme...

Jehova tanújaként mindig is sok fejtörést okozott számomra az égi reménységű emberek számának meghatározása. Azaz a 144000 felkent keresztény, akiket a földről vásároltak meg. Mi volt a problémám? Ez a szám háromszor szerepel a Bibliában, mindháromszor a jelenések könyvében. De vajon hogyan tekintsük ezt a számot? Elfogadjuk azt a magyarázatot, amelyet Jehova Tanúi tanítanak? Azaz értelmezzük ezeket a verseket szó szerint?

Tovább
Címkék: tanítás
49 komment

Valahol Európában... (3.rész)

2012/08/30. - írta: sefatias

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság terem, ami felújításra szorult. De nem csak egyszerű meszelésre, hanem egy épület életében korszakalkotó változásra. Ilyen felújítás általában 50-60 éves épületeknél szokás, de akkor is különleges esetben, épp ezért egy Magyarországon felépített teremnél ez még kicsit korainak tűnik, de hát az ő dolguk.

Tovább
Címkék: vének
25 komment

Mit kezdjünk az eleve elrendeléssel? - Ismerjük meg!

2012/08/28. - írta: sefatias

A következő postot kifejezetten vita céljából rakom fel. Szó szerint kimásoltam a ll. Helvét hitvallás ezen részét. Ez az írás a református egyház alaptanításait hivatott közölni a hívekkel, illetve az ellenkezőkkel. Nem arra vagyok kíváncsi, hogy Jehova Tanúi mit hisznek erről, hanem arra, hogy az itt idézett Bibliaversek valóban azt akarják velünk tudatni, hogy az igazak már előre ki lettek választva. Ezért nem céltalan puskalövögetésekre vagyok kíváncsi, hanem színtiszta, Szentírási érvekre!

Tovább
Címkék: biblia tanítás
49 komment

"Beszédetek mindig kellemes, sóval ízesített legyen"

2012/08/27. - írta: sefatias

Magyarországon Jehova Tanúi 22-23000-en vannak. Ezen testvérek jelentős része már olvasgatott olyan írásokat, amelyeket olyan emberek készítettek, akik korábban szintén Tanúk voltak, de bizonyos okokból már az egyházat kritizálók közé tartoznak. Ők a saját képességeikhez mérten próbálják bizonyítani, hogy az egyház, amiben ők is éveket, évtizedeket töltöttek el, messze távol áll a saját maga által felállított mércétől. Az ilyen ellenzéki emberek, sokkal hatékonyabban segítik a felismerésre a jelenleg is tanúként Istent imádó testvéreiket, mint bármely más egyház. Ugyanis jobban ismerik a Tanúk belső életét, tanításait, gondolkodásmódját.

Tovább
6 komment

A "megtaláltuk a Messiást" kiáltás ma igy szólna: "megtaláltuk az igaz vallást"?

2012/08/25. - írta: sefatias

Jehova Tanúi már a Bibliával való ismerkedésük elején megtanulják, hogy mindenkinek meg kell találnia az ’igaz vallást’. Aki mellényúl, vagy valami más okból nem fogadja el a Mindenható Isten által elfogadott, és a szellemével támogatott egyházat, akkor az rettegve várhatja az Armageddoni pusztulást önfejűsége, és tudatos vaksága miatt. A tanulmányozás alatt, és később a keresztény életpályája alatt, minden Tanú százszor és százszor áttanulmányozza a kiadványok segítségével, hogy a Biblia szerint milyen jellemzői vannak az igaz vallásnak, és hogy ezt Jehova Tanúira milyen pontosan ráillik. Épp ez az oka annak, hogy rengeteg Tanú, miután csalódik a szervezetben, vagy a gyülekezet tagjaiban, a vénekben, akkor nem hagyja el az egyházat, hanem összeszorított fogakkal próbál kitartani az „igazságban”.

Tovább
26 komment

Valahol Európában...(2.rész)

2012/08/24. - írta: sefatias

Sorozatomban, olyan történeteket hozok nyilvánosságra, amelyek vénekkel történtek meg. Azért tartom fontosnak ezek nyilvánosságra hozatalát, hogy egyrészt kimondjam végre, hogy a leváltásom után, ami ezekhez képest egy bagatell ügy volt, mások milyen tettekkel, szokásokkal szolgálhattak, szolgálhatnak vénként. Ezek a dolgok akkor nagyon szúrták a szememet, mivel egyértelmű bizonyítékai voltak annak, hogy a leváltásomban a szent szellem semmilyen szerepet nem játszott.

Tovább
Címkék: vének
30 komment

Valahol Európában... (1.rész)

2012/08/23. - írta: sefatias

Egy levél, amire nem válaszoltak:

Tisztelt Magyarországi Jehova Tanúi!

Kovács István vagyok. Korábban 19 évig voltam Jehova Tanúja, ebből tíz évig vénként szolgáltam a móri gyülekezetben. Azt kell, hogy mondjam ez a 19 év sok tekintetben nagyon sok örömöt jelentett számomra, és az hogy vénként szolgálhattam, segítve ezzel másoknak, és hozzájárulva ezzel más emberek életének megjobbításához, még ma is örömmel tölt el. Ma már nem vagyok Tanú. És szerintem nem is leszek soha.

Tovább
Címkék: vének
10 komment

Ki vagy te...?

2012/08/20. - írta: sefatias

Tegnap (2012.08.19.) voltam nyilvános előadáson. A körzetfelvigyázó tartotta. Furcsa volt hallgatni most, hogy már a másik oldalon állok. Véleményt formálhattam, és azt gondolhattam a mondanivalójáról, amit akarok. Hát mit ne mondjak semmitmondó egy előadás volt, ráadásul afféle posztkommunista szöveg is volt benne arról, hogy a világiak mennyire szenvednek, bezzeg mi milyen boldogok vagyunk. (mint a haldokló kapitalizmusról, és a virágzó szocializmusról szóló előadások azoknak, akiknek fogalma sem volt arról, hogy mi van nyugaton)

Tovább
31 komment

30000

2012/08/17. - írta: sefatias

Elértem a 30000 oldalletöltést. Az ilyen kerek számok elgondolkodtatják az embert. Kicsit olyan, mint egy születésnap. Hogy ez most sok, vagy kevés az relatív. Biztosan vannak olvasottabb, népszerűbb blogok. Vannak olyanok, amelyeknek a tulajdonosa nálam sokkal képzettebb. Az én gyermeki szinten lévő teológiámat hamar, és könnyen lehet űberelni. Viszont van valamim, amit mások nem tudnak, és talán ez az oka annak, hogy ’sokan’ olvasnak, De amikor elindítottam ezt a blogot, azaz hivatalosan is beléptem az Őrtorony társulatot kritizáló bloggerek közé, akkor egyáltalán nem gondoltam volna, hogy átlagban 60-70 olvasóm lesz.

Tovább
4 komment

Jehova Tanúi, a prédikálás és a szegények

2012/08/16. - írta: sefatias

Itt a körzetfelvigyázó. A héten a mi gyülekezetünk hírnökeit buzdítja a kitartásra, és a szolgálatban való buzgó részvételre. A keddi szolgálati előadás e téma körül forgott, és próbálta megszilárdítani a testvéreket abban a hitben, hogy a Királyság-prédikáló munka menyire fontos, és hogy ez bizonyítja, hogy ma, Jehova Tanúi részesülnek Isten áldásában. Ma csakis ők veszik komolyan ezt a felelősséget, és egyedül végzik ezt a munkát pontosan követve Jézus és az apostolok mintáját. Jézus az utolsó napok jelének vonásaként utalt a Máté 24:14 versében erre a munkára. A kérdés az, hogy kik töltik be ezt a próféciát? Természetesen Jehova Tanúi. Miért is? Mert mindent pontosan úgy csinálnak, mint Jézus, és az apostolok. Ennek bizonyítására megvizsgáltunk néhány Bibliaverset

Tovább
Címkék: társulat
18 komment

Mit kezdjünk a háromsággal? - Ismerjük meg!

2012/08/15. - írta: sefatias

Mi is a háromság? Először is le szeretném szögezni, hogy nem az, amit eddig tudtunk róla. Azok a nézetek, amelyekről nekünk azt mondták a kiadványokban, hogy ez a háromság, azokat a katolikus egyház már a 2-4. században eretnekségnek tekintette, és az azt valló személyeket, csoportosulásokat kiközösítette az egyházból. Valójában a szentháromságnak, vagy háromságnak nincsen fogalma, csupán egy összefoglaló név az Istennel, Jézussal, és a szent szellemmel kapcsolatos, néha rendkívül bonyolult Jehova tanúi szemével nézve érthetetlen, ám mégis egymáshoz tartozó bibliaversekre. Sok háromságban hívő személy nem is használja ezt a kifejezést, sőt olyannal is beszéltem, aki kifejezetten idegenkedik tőle. Viszont sok háromság hívő egyetért abban, hogy ez a téma, pont a bonyolultsága miatt nem feltétele a megmentésnek. Azaz nem kötik az ebet a karóhoz.

Tovább
Címkék: Isten
137 komment

Jehova Tanúi és a gyónás

2012/08/12. - írta: sefatias

Jelen írásom alapjait sok évvel ezelőtt raktam le. Az Őrtorony folyóirat lapjain olvasható, gyónás gyakorlata elleni kifakadások, valamint a véni tevékenységem alatti bűnkezelések, illetve a saját ügyeim kezelése, óhatatlanul sok kérdést vetett fel bennem. Már vénként gyakran éreztem úgy, hogy miközben mélységesen elítéljük a Katolikus egyház bűnkezelési módszerét a gyónást, valójában a saját egyházam módszere ugyanazokon az alapelveken nyugszik, miközben viszont magának a bűnösnek sokkal több kára származik belőle. Ezen postnak nem célja, hogy a helyes megoldást keresse, illetve valamelyik mellett kardoskodjon. Egyszerűen csak szeretném összehasonlítani a két egyház bűnkezelési eljárását.

Tovább
49 komment

Ne engedd, hogy félrevezessenek!

2012/08/06. - írta: sefatias

az Ébredjetek 1990. június 8.-i száma alapján

„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel" 

Pál apostol az efezusi gyülekezet tagjain keresztül üzeni ezt nekünk. Az üres beszéd egyik formája a megtévesztés. A megtévesztés az nem egyenlő az igazsággal, ezért a megtévesztő félrevezető, téves érvelést alkalmaz azzal szemben, akinek nem tudja megcáfolni az érvelését. Pál a Róma 12:1-ben arra hívja fel minden keresztény figyelmét, hogy a testünket élő áldozatul szánjuk oda Istennek, de „ésszerű tisztelet" formájában. Ezért különösen a vallási kérdésekben helyes dolog az, ha nem engedjük, hogy valaki félrevezessen. A címben megjelölt, ma már sokak által nem ismert folyóirat egyik írása bemutatott 5 olyan megtévesztési módszert, amit vallási megtévesztésre is szoktak emberek használni. Ezek a megtévesztési módszerek annyira ráillenek az Őrtorony-szervezet módszereire is, hogy hasznosnak látjuk megismertetni ezeket.

Tovább
20 komment
süti beállítások módosítása