"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Jehova Tanúi és a kereskedelem

2012/11/16. - írta: sefatias

Biztos vagyok abban, hogy Jehova Tanúi közül sokan hiszik azt, hogy a már ellenzéki gondolkodású volt testvéreiket, akik már elhagyták az egyházat, csupán a bosszú hajtja. Azt hiszik, hogy azért támadjuk volt egyházunkat, hogy az elkövetett bűneink miatti lelkiismeret furdalást ne érezzük, hanem, ráfogjuk másokra. Bár aki rendszeresen olvassa a blogjainkat, az számtalan bizonyítékot találhatott arra, hogy a hitehagyottak nagy része nem bűnei miatt kiközösített személy, hanem olyan Istenhívő keresztény, aki nem kívánt tovább egy olyan egyházhoz tartozni, amely a hamis prófétálás, hamis tanítás, és a képmutatás bűneiben vétkes.

Mindhárom bűnről rengeteg írást lehet olvasni az interneten. Ám engem nem a hamis prófétálás, és a hamis tanítás zavar. Hogy őszinte legyek engem ez a két bűn a legkevésbé sem érdekel. Elsősorban azért, mert ezt a bűnt az összes egyház elkövette, elköveti. Minden egyháznak vannak hamis tanításai. És minden egyházban előfordult idő előtti várakozás az Isteni ítéletre. Én ezektől mind a mai napig ellennék Jehova tanúi gyülekezetében. Az elmúlt félévben több egyház kiadványait olvastam, és mentem el hozzájuk. Bár nem vagyok egy nagy teológus, addig már eljutottam, hogy azért a bálványimádást, meg más ehhez hasonló hibákat észreveszek. Éppen ezért a véleményem az, hogy soha nem fogok olyan közösséget találni, amelyik pontosan megfelel az eddig Bibliából szerzett ismereteimnek. Ez azt jelenti, hogy ha vallásos közösséghez szeretnék tartozni, akkor mindenféleképpen kompromisszumokat kell kötnöm. De akkor ennyi erővel vissza is mehetnék Jehova tanúihoz? Bizony vissza. Kétlem, hogy bármelyik egyháznál kevesebb kompromisszumra lenne szükségem, mint a tanúknál. Sőt! Vannak dolgok, amik miatt csakis hozzájuk mennék vissza. De mégsem teszem, mert egy dologgal képtelen vagyok azonosulni. Egy olyan kirívó, durva hiba van ott, amit nem tudok kezelni. Ez pedig nem más, mint a képmutatás.

A képmutatás teljesen átszövi Jehova Tanúi egyházát. Gyakorlatilag enélkül nem is lehet érvényesülni a gyülekezetekben. Az egész egyház, az alapjaitól kezdve át van itatva a képmutatással. Az egyház önmagában az emberekkel, és a világgal ápolt kapcsolatában is képmutató. Olyan dolgokat vár el másoktól, amit maga sem valósít meg, és olyan dolgokat gyakorol, ami miatt másokat elítél. Az őrtorony társulat számtalan estben ítélt el egyházakat olyan tettekért, amit ő maga is gyakorol. A 90-es években rengeteg egyházakat gyalázó cikk jelent meg az Őrtoronyban és az Ébredjetekben, mert, hogy az egyházi vezetők pedofíliával vádolhatók. A kiadványok kárörvendően írtak arról, hogy a katolikus egyház dollármilliókat fizet ki kártérítésként az áldozatoknak. És miközben ez megjelent nyomtatásban, már akkor kb. tíz éve fizettek ők is a pedofil vének áldozatainak dollármilliókat rendszeresen, peren kívüli megegyezésekben. Napjainkban pedig az egyik legnagyobb pedofilbotrány van kibontakozóban Amerikában: az Őrtorony Társulat a pedofilokat védő irányelvei miatt áll a több millió dolláros kártérítés (a tanúk önkéntes adományaiból történő) megfizetése és a legfelsőbb bíróság előtt.

Számtalan példa bizonyítja, hogy az egyház hazugsággal, és az igazság eltitkolásával akar egy olyan képet festeni magáról, amely nem felel meg a valóságnak. Szentként Isteni áldásban részesülőként jelenik meg az emberek előtt, miközben az egyházban homoszexualitást, pedofíliát, és más gazdasági bűncselekményeket követnek el. (Máté 23:25-28)Most egy másik témának szeretném szentelni az írásomat, amely szintén egyértelműen az egyházban jelenlévő képmutatást mutatja be.

Az 1989-ben megjelent könyv, amely a Jelenések könyvéhez fűz magyarázatokat, elítélően szól azokról az egyházakról, amelyek kereskedelmi tevékenységet folytatnak az egyház tagjainak adományait felhasználva. Ezt a tevékenységet a könyv úgy írja le, mint ami miatt az egyházak (elsősorban a katolikus) méltók arra, hogy a jelenések 18. fejezetében lévő ítéletet kapják meg. Sőt a könyv kihangsúlyozza, hogy minden olyan ember, aki részét alkotja az elítélt egyházaknak, ugyanazt a büntetést (halált) fogja kapni, mint a hamis vallás. Nézzük milyen bűnökben tartotta vétkesnek a nyolcvanas évek közepén Jehova Tanúi hű és értelmes rabszolgája a katolikus egyházat: Íme, néhány bekezdés „a Jelenések nagyszerű csúcspontja közel” című könyvből:

„Belekeveredett-e Jézus valaha is kétes üzleti vállalkozásokba? Nem. Még csak saját háza sem volt, hiszen ’nem volt hová lehajtania a fejét’! Egyszer ezt tanácsolta egy gazdag, ifjú elöljárónak: „adj el mindent, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz az egekben; és jöjj, légy a követőm!” Ez kitűnő tanács volt, melyet ha az ifjú megfogadott volna, nem nyomasztották volna többé üzleti gondok (Lukács 9:58; 18:22). Ezzel szemben a babiloni vallás gyakran gyanús kapcsolatokat ápol az üzleti világgal. Például 1987-ben az Albany Times Union című lap beszámolt róla, hogy Miami (Florida állam) katolikus érsekségének pénzügyi adminisztrátora elismerte, hogy az egyháznak részvényei vannak olyan vállalatokban, melyek atomfegyvereket, korhatáros filmeket és cigarettát gyártanak”

„Meggazdagodtak a föld utazó kereskedői”

„1929 és a második világháború kitörése között [Bernadino] Nogara [a Vatikán pénzügyi adminisztrátora] vatikáni ügynököket küldött az olasz gazdasági élet különféle területeire. A vatikáni tőkét főként villamos erőművekbe, telekommunikációba, a bankvilágba, kisebb vasúttársaságokba, valamint mezőgazdasági gépek, cement és műszálas textíliák gyártásába fektette be. A Vatikán vállalkozásai közül sok felettébb nyereséges volt. Nogara egy sor vállalkozást bekebelezett, köztük a következő cégeket: La Società Italiana della Viscosa, La Supertessile, La Società Meridionale Industrie Tessili, La Cisaraion. Ezeket egyetlen társaságba tömörítve – CISA-Viscosa néven – Francesco Maria Oddasso báró felügyelete alá helyezte, annak a vatikáni világi tisztviselőnek a felügyelete alá, aki a legnagyobb bizalmat élvezte a Vatikánban. Nogara ezután azon mesterkedett, hogy az új társaságot bekebeleztesse Olaszország legnagyobb textilipari cégével, mely a SNIA-Viscosa volt. Idővel a Vatikán egyre nagyobb érdekeltségre tett szert a SNIA-Viscosa cégben, és végül átvette annak vezetését, amit az is bizonyít, hogy Oddasso báró később a cég alelnöke lett. Így tört be Nogara a textiliparba. Más módszerekkel egyéb iparágakba is betört, ugyanis sokféle trükk volt a tarsolyában. Ez az önzetlen férfiú . . . alighanem többet tett az olasz gazdasági élet fellendítéséért, mint bármelyik üzletember Olaszország történetében . . . Benito Mussolini sohasem volt képes megvalósítani birodalmi álmát, de lehetővé tette, hogy a Vatikán és Bernadino Nogara létrehozzon egy másfajta uralmat” (Nino Lo Bello: The Vatican Empire, 71–3. oldal). Ez csupán egyetlen példa arra, milyen szoros az együttműködés a föld kereskedői és Nagy Babilon között. Nem csoda, hogy ezek a kereskedők keseregni fognak, amikor üzleti partnerük nem lesz többé!"

Jehova Tanúi szerint az Armageddont megelőző valláspusztulás Isten ítéletet lesz azokon az egyházakon, amelyek részét alkotják Nagy-Babilonnak, a hamis vallás világbirodalmának. Jehova Tanúi olyan bűnökkel vádolják a katolikus egyházat mint: „gyanús kapcsolatokat ápol az üzleti világgal”, „A vatikáni tőkét főként villamos erőművekbe, telekommunikációba, a bankvilágba, kisebb vasúttársaságokba, valamint mezőgazdasági gépek, cement és műszálas textíliák gyártásába fektette be.” De vajon mit tudunk arról, hogy Jehova Tanúi mibe fektetik a gyülekezetekből kapott adományokat? A Watchtower Inc. ma az egyik legnagyobb befektető cég a világon. A világ legnevesebb, legnagyobb cégeivel lehet együtt olvasni a nevét az interneten. A Watchtower képviselői rendszeresen részt vesznek a világ vezető gazdasági hatalmainak tanácskozásain. Az ezekről a tanácskozásokról megjelent internetes beszámolókból ki lehet olvasni, hogy Afrikai fejlesztésekbe az egyik legtöbb pénzzel beszálló cég ez a szervezet, együtt sok más világhírű céggel együtt. Például a Parmalat egyik legnagyobb befektetője a társulat volt egy dominikai köztársaságban létrehozott cégen keresztül. Vajon hogyan számoltak el azzal a veszteséggel, amit a Parmalat cég összeomlása okozott a szervezetnek? Nemrég, egy befektetők számára megszervezett összejövetelről olvastam, amelyet az angliai British múzeumban tartottak. Ott olyan nevekkel volt együtt említve a társulat, mint a Rotschild bank. Emelett olvashatunk olyan cégekről, amelyek 100%-ban a társulat tulajdonában vannak, és az amerikai hadsereg számára gyártanak repülőgép alkatrészeket. Őrtorony hadiipari részvények, drón-hajtóműveket fejlesztő cégekben: http://exjt.hu/wtwarhu.html Csak New York-ban több mint 100 cég van bejegyezve, amely a Watchtower tulajdonában van.

Vajon ha a Katolikus egyház elítélhető azért, mert Olaszországban az ő tulajdonában lévő cég uralja a textil ipart, és befektetései vannak a telekommunikációs cégekben, az energia iparban, a bankoknál, és a vasúttársaságokban, akkor Jehova tanúi miért nem elítélhetők azért, ha ugyanezt teszik? Ezt nem úgy hívják, hogy kettős mércével mérés? Mi elítéljük a másikat ugyanazért, amit mi is megteszünk? Nem úgy hívják ezt, hogy képmutatás? Jehova Tanúi a hitelkártyás POS terminálok miatt ítéltek el más egyházakat, aztán végül nekik is lett. Ez Magyarországra is nemrég jutott el: http://jehovatanui.blog.hu/2012/10/28/kongresszus_csepel_2012_10 És mit várhatunk el az egyház képviselőitől, ha maga az egyház legfelsőbb vezetése ilyen? Csodálkozhatunk, ha mindenhol képmutatásba botlunk? „A fejétől büdösödik a hal” szokták mondani. Tehát ne csodálkozzunk azon, ha mindenhol ezt a problémát tapasztaljuk. Jézus egyértelműen megmondta, hogy egy korhadt fa csakis értéktelen gyümölcsöt teremhet. (Máté 7:15-20) Olvasd el a posthoz tartozó linkeket, és döntsd el, hogy vajon a Jehova Tanúit képviselő Watchtower Inc. elkövette ugyanazokat a bűnöket, amelyekért más egyházakat elítél.

Őrtorony biznisz

„A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel” című könyv nagyon jól kifejti, hogy Jézus Krisztus példáját követve mit kellene tenni. Nézzük csak: „Belekeveredett-e Jézus valaha is kétes üzleti vállalkozásokba? Nem. Még csak saját háza sem volt, hiszen ’nem volt hová lehajtania a fejét’! Egyszer ezt tanácsolta egy gazdag, ifjú elöljárónak: „adj el mindent, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz az egekben; és jöjj, légy a követőm!” Ez kitűnő tanács volt, melyet, ha az ifjú megfogadott volna, nem nyomasztották volna többé üzleti gondok.” Vajon az egyház megfogadja a többi egyháznak adott saját tanácsát? Vannak üzleti vállalkozásai? Vannak. Eladja azokat, hogy a szegényeken segítsen? Nem. Éppen ezért nyomasztják üzleti gondok? Igen. A társulat rengeteg energiát fektet az üzleti vállalkozásaiba, Ezzel szemben soha nem segít a szegényeken. Még a sajátjain sem, mert bár gyakran olvassuk, hogy Jehova tanúi katasztrófa esetén jól megszervezik a mentést, és a károsultak ellátását, de ezt elsősorban a hívek állják a saját zsebükből, és a segélyszállítmányok is a testvérek adományaiból származnak, nem pedig az egyház vagyonából megy. Más vallásoknak vannak idősotthonaik, kórházaik, iskoláik, hajléktalanszállóik Jehova Tanúinak nincs. Megemlíteném, hogy a gyülekezeti helyeket önkéntesek építik a saját adományaikból, aztán tovább fizetik a teremépítési költségeket a végtelenségig a rezsiköltség mellett úgy, hogy nincs a tulajdonukban. Az Őrtorony részvénytársaságnak van az egyik, ha nem a legnagyobb ingatlanportfóliója a világon.  Fényűző, több millió dolláros ingatlanjaikat, (kongresszusi termeiket is) nagy haszonnal értékesítik; brooklyni épületeiket összesen 1 milliárd dollárért hirdetik. Megemlíteném, hogy bár mindig hangoztatják, hogy pénzgyűjtés nincs, mégis minden kongresszuson vagy gyülekezetben állandóan bejelentik hogy nem elégségesek az adományok, ez a hívek érzelmi zsarolása. Csak hab a tortán, hogy az Őrtorony Zrt.-t (Watchtower Inc.) pénz alapon hozták létre, kijelentve hogy addig létezhet, amíg a pénzalap tart.

Egy újabb befektetői fórum, amin a Watchtower részt vett: ITT

Címkék: társulat
15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr454910247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nεω 2012.11.17. 12:39:23

Ez ütősre sikeredett:-)

Nekem tanítási szinten egyetlen de órási gondom azért van a tanúkkal (amit nehéz megoldani ha valaki úgy döntene, hogy köztük marad), és nem ,más mint Krisztus alul értékelése.

Ebből sajnos adódik más hiba is: megváltás, kegyelem eltorzítása (Biblia nem beszél kiváltságos 144 000-ről, hogy csak ők Isten fiaia) Egyszerűen nem igaz.

Következik a hamis jó hír stb stb.

Persze egyéni szinten ezek talán kezelhetőek (egy darabig minden bizonnyal), de nem egyszerű.

A képmutatással kapcsoltban nagyon a fején találtad a szöget.

Amit én még hozzáírtam volna (ha eddig el tudtam volna jutni mint te), akkor bemutattam volna miben különbözik tanúéknál az alázat, és az alázatoskodás... mert ez is ide tartozik szervesen. Képmutatás. Hazugság, néma genyóskodás.

Természetesen NEM mindenki ilyen, sok kedves, jó szívű ember van a tanúk között is, de gyakran ők vannak hátrányosabb helyzetben.

Érdekes, hogy fura módon sose szeretetről,hanem szeretet kimutatásáról beszélnek pl.

Ez a kimutatás szó már már átszövi életfilozófiájukat. Aki meg nem kimutat, az rögtön összefut majd a farizeusi törvénygyűjteménnyel, és előbb utóbb de 'bajba' kerül.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.17. 12:42:55

@Τιμόθεος: ez olyan téma ami nekem már nehezen menne. de karalábé biztos tudna ebben segíteni. De valóban igazad van. ez a téma megérne egy jó írást. tapasztalatom van benne, csak nehezen fogalmaznám meg

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.17. 19:44:05

Papa! Ez brilliáns. Olyan jó volna, ha ezt kommentelnék a tanúk is. Akik azt hiszik, hogy a viágméretű adományokból tartják el a szervezetet.

Consuelo 2012.11.19. 11:23:52

Számomra az írásodban volt egy kiemelkedően fájdalmas momentum, nevezetesen az, hogy a hadiiparnak alkatrészeket gyártó cégekben is benne van WT.

Nem tudom, ezt olvasva a Baracskát megjárt tanúk mit érezhetnek?

Nagyon szomorú ez.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.11.20. 11:14:45

Volt egy kis időm, beletettem a cikkbe linkeket.

Egyébként 2,5 év után, napi szinten foglalkozva a témával egyre inkább tisztábban látom, hogy ez az egész lényegében CSAK a pénzről szól. A többi csak díszlet.

Virago_1000 2012.11.21. 00:22:48

@Johnny Joker: melyik szekta nem a penz miatt jott letre? Amelyik ezt legkevesbe tudja titkolni, az talan a scientologia.

@sefatias: Jo cikk, "Más vallásoknak vannak idősotthonaik, kórházaik, iskoláik, hajléktalanszállóik Jehova Tanúinak nincs. "
- emlitettem ezt apamnak is es azt mondta, hogy ebben semmi kulonos nincs, mert "az allam penzet hasznaljak fel erre es igy konnyu".
Persze kapnak az allamtol penzt, megis azt hiszem, hogy ez az allitas nem igaz, bar a dolgok melyere nem astam.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.21. 04:11:24

@Virago_1000: Azért érdemes lenne utánanézni a baptista szeretet szolgálat tevékenységének. Még ha kapnak is az államtól pénzt, akkor is hatalmas dolog az, amit tesznek!!

szehenza 2012.11.22. 07:17:05

nekem is nagyon tetszett a cikked. Pont ez az ami engem is elkeserített, a képmutatás! Legalább ne állítanák magukról, hogy annyira tökéletesek, annyira tiszták...a többi meg mind pusztulára méltó.És engem is megfogott a baptisták sok segítsége az emberek felé,(ezt a tanúk még hirből sem ismerik) és képzeljétek ők a Bibliából tanítják a Bibliát! na, ez főleg tetszett!

ambrosios 2012.11.26. 15:00:29

Ahogy más blogban is megemlítetted, valóban átszövi a képmutatás a szervezetet.
Biztosan nem vagyok egyedül azzal, hogy sok gyülekezetben találkoztam vezető beosztásban olyan személyekkel, akik nem hogy kétes, de egyértelműen törvényellenes dolgokban vannak benne, és saját vállalkozásaik vagy amikkel kapcsolatban vannak semmivel sem működnek tisztességesebben, mint egyéb más, általuk "világinak" nevezett vállalkozás. Ilyenkor felmerülhet az átlag tanúban, hogy a szellem miért nem tesz azért, hogy valaki ezek után és magas pozícióban maradhasson, és hogy és miért nem hozta ezt felszínre több évtized alatt sem.
Többször találkoztam azzal is, hogy ezeknek a problémáknak a belső kezelése is komoly gond a társulatnak. A belső utasítások ugyanis egyértelműen azt mondják, hogy ilyennel nem lehet "világi" bírósághoz fordulni, azaz üzleti ügyekben sem lehet egy bírói bizottságnál tovább menni. Ezt viszont nem könnyű akkor megtenni, ha durva pénzügyi csalásokról van szó, hiszen ezek igen nagy belső feszültséget szülnek. Főleg, ha van benne állami korrupció és társai.
Olyanról is hallottam, hogy X.Y. vállalkozóról mindenki tudja, hogy testvérek azért nem járnak hozzá, mert náluk jobban senkit sem húzna le, és bármely "világi" vállalkozónál jobban jönnek ki, és ott legalább nincs az érzés, hogy valami jótéteményben részesülnek.

Ami külön nem tetszik, hogy a társulat "jó" példát mutat ebben. A pénzügyi dolgoknak rendel alá több dolgot és ezzel is magyarázza. Ha puhafedeles lesz egy könyv vagy vékonyodik az ŐT, esetleg ritkábban jelenik meg, akkor a prédikálómunkára kell a pénz jobban. Ha fiókhivatalokat vonnak össze, akkor a hatékonyság a szempont, de soha nem mondanák ki, hogy a válság még isten szervezetét is érinti. Ezzel kicsi elmosva a valóságot, hogy bizony emögött egyszerű anyagi átrendezés és a csökkenő bevételek állnak.
Hát igen. Csak az a bajom, mint minden más ilyen esetben, hogy az átlag tanú ha ilyet hall berakja a hazugság dobozba, akkor is, ha nyomtatott sajtóból kaja az infot vagy a médiából ömlik rá.

leslie07 2012.11.28. 06:02:20

@Virago_1000: Az Ortorony szervezet is sok országban az állam pénzét is kikonyorgi magának. Ettol fuggetlenul,azt sem fordítják jótékony célokra.
Mivel a Királyságterem a szomszédságunkaban van,van egy kis rálátásom, hogy hogyan kezelik jehova tanúi a hajléktalanokat.
A vasárnapi osszejovetelre valamikor betévedt egy két hajléktalan. Természetesen a szaguk és a kulso megjelenésuk miatt elírányítják oket.
Volt, hogy átkuldték hozzánk oket, hogy majd mi biztosan segítunk.
Mikor megjelentek kikérdeztem oket a fogadtatás felol a Királyságteremben.
Azt mondták nekik, hogy menjenek a paphoz, tole kérjenek segítséget .

Az Ortorony kiadványok nagyon ritkán foglalkoznak a rászorulók megsegítésének a problémájával.De ezekben a ritka esetekben is a tanulmány elsosorban speciális oktatást
tartalmaz jehova tanúi számára, hogy hogyan kell elhárítani a segítségnyujtást.

Bizonyára mindenki ismeri jehova tanúi kozul az Ortorony bálványszervezet Brooklynban székelo sátánpajainak azon álláspontját, hogy elsosorban azt kell megvizsgálni, hogy az illeto nem a sajt hibájából kerult-e nehéz anygagi helyzetbe. Ezt az álláspontot a Ortorony szervezet a gyulekezeten beluli rászurulókra is alkalmazandó
javasolja figyelembe venni.
Természetesen szinte minden helyzetre rá lehet fogni, hogy az illeto a saját hibájából kerult nehéz helyzetbe, így aztán az esetek tobségében a rászorulót ellátják jó tanáccsal.Az Ortorony szervezet sátánhoz hu és "értelmes" sátánpapjai pontosan az ellenkezojét teszik,mint amit az Úr Jézus tanított.

Hasonlítanak azokra a zsidókra, akik a szuleikrol való gondoskodás feleloségét azzal a kifogással hárították el, hogy templomi ajándék az,amivel megsegíthetnék azokat.Természetesen ez az otlet sem a kozonséges un. mezei zsidók agyából pattant ki, hanem a vezetoik találmánya volt a segítségynyujtás feleloségének a hárítására.
A zsidó vezetok ezen otlete mogott ugyanaz az érdek húzódott meg annak idején, ami a mai haszonvallászservezetekbol hasznot huzó
vallásvezíreket stimulálja.

Tudniillik, ha az illeto nem ad a rászorulónak, akkor tobb marad a vallás támogatására.Azaz nem érdekuk a pénzalapokra helyezzett bálványszervezetek vezíreinek, hogy bárki is a szervezet tagjai kozul a pénzét a szegények megsegítésére fordítsa.

Olvastam egy cikket amely a H.N. Adventista bálványszervezet alapítóanyjának E. G. White asszonynak
a kijelentésével foglalkozott.
A tekintetes asszony kijelentette, hogy eô kell tiltani a bort a tagoktól, hogy azok annak árát inkább mozgalom támogatására fordítsák.

Késobb udvosség kérdésévé tette a hús, a bor, és egyéb élvezeti cikkeknek fogyasztásának a tilalmát.Ezt még a kávéfogysztásra is kiterjesztette.

Minden bálványszervezet létrehozását elsorban a pénzszerzés ,a meggazdagodás utáni vágy motiválta.Alapból nem krisztusi elveket valló személyek hozták azokat létre. A Bibliát, Jézus nevét, Isten nevét csak a valóságról való elterelés miatt használják.
Tanításaik azonban leleplezik oket, hisz
tele vannak Ige ellenes , sot ordogi tanokkal.

Én ez alatt a fély évszázad alatt, amit az Úr kegyelmébol megéltem ezt tapasztaltam.

Virago_1000 2012.11.28. 13:50:57

@ambrosios: "Csak az a bajom, mint minden más ilyen esetben, hogy az átlag tanú ha ilyet hall berakja a hazugság dobozba, akkor is, ha nyomtatott sajtóból kaja az infot vagy a médiából ömlik rá. "

- az atlag tanu mindent berak a hazugsag dobozba, ami nem pozitiv a szervezetrol, es mindent az igazsag dobozba, ami pozitiv.

mimun 2013.01.26. 20:17:01

Minel tobbet olvason kulonbozo blogokat jehova tanuirol, annal szomorubb vagyok, mert hozzam, mint mezei tanuhoz a gyulekezeten keresztul nem jutnak el olyan informaciok, mint peldaul amit itt olvastam. Szinte hihetetlen. A lelkemet rombolja, es tudom, hogy sok oszinte szivu testvernek es testvernonek halvany fogalma sincs ezekrol. Jajjj.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.26. 20:26:06

@mimun: elhiszem, hogy fáj. de ezek a blogok, főleg az enyém nem azért vannak, hogy romboljanak, hanem, hogy épitsenek.el ne felejtsd, hogy nem az istenhited omlik össze, hanem egy emberi szervezetbe vetett bizalmad. Emberekben bizni meg nem jó mondja a zsoltáros is. Isten most is pontosan ott van ahol eddig. Azzal, hogy ezek a falak leomlanak, nagyobb tér nyílik Isten felé. Úgyhogy ne aggódj. Mi már átéltük ezt, és meglátod, hogy milyen jó lesz.Csak Jehova Istent ki ne hagyd a fejlődésedből.Nyugodtan írd le a gondolataidat. Mindig lesz aki segítsen

svtor 2013.01.27. 10:37:09

@mimun: " A lelkemet rombolja, és tudom, hogy sok Őszinte szívű testvérnek es testvérnőnek halvány fogalma sincs ezekről." ezzel a gondolatoddal én is így vagyok, csak más szemszögből tapasztaltam meg. Nem voltam JT, hanem a párkapcsolatunkba rondított bele az „igaz vallás”!
Mikor én is szembesültem, hogy mi folyik egy vallási közösségen belül és milyen félrevezető módon teszi azt, amit tesz, hasonló érzéseim támadtak, mint neked. Az ember lelke, igazságérzete egyszerűen nem tud megnyugodni.
süti beállítások módosítása