Ma már szinte minden ügyet telefonon is el lehet intézni. A legtöbb szolgáltató cégnek van telefonos ügyfélszolgálata, amit ha felhívsz, akkor otthonról, egy kényelmes fotelből simán el tudod intézni az ügyeidet. Nem kell bemenni, sorban állni stb. Viszont ennek is megvan az idegesítő oldala.

Mikor felhívod az ügyfélszolgálatot, akkor bejelentkezik egy kellemes női hang, akivel nem lehet beszélgetni, hanem csak üdvözöl, elmondja, hogy örül a hívásodnak, és hogy a telefonod nyomógombjai segítségével válaszd ki a megfelelő opciót. Felsorolja a választási lehetőségeidet, és mindegyik mellé elmondja, hogy melyik gombot kell megnyomni. A probléma típusától függően haladhatsz egyre beljebb és beljebb a menüben, talán ötször, hatszor megnyomva a telefonod billentyűzetének egyik gombját. Közben a telefonszámlád emelkedik. Végül nagy nehezen odaérsz, hogy az egyik gomb megnyomásával kapcsolnak az ügyintézőhöz. Persze te egyből azt szeretted volna, de az automata nem dobja fel egyből ezt a lehetőséget. De végre néhány perc után kapcsolnak az ügyintézőhöz, de szinte minden alkalommal az összes ügyintéző foglalt. Egy női hang közli veled, hogy a te sorszámod a kettes, tehát még egy valaki várakozik előtted. Elkezdődik egy nyugodt zene, amit kénytelen vagy végighallgatni. bizonyos időközönként egy női hang azt mondja neked, hogy: „jelenleg minden ügyintézőnk foglalt, de mivel a hívása fontos számunkra, ezért kérjük, várjon türelemmel.”

Aztán megint szól a zene, egy idő múlva megint közlik veled, hogy a sorszámod a kettes. A zene alatt azon gondolkodsz, hogy mennyit tud dumálni valaki, letehetné már végre, mert kezded elveszíteni a türelmedet, már kb. 6-7 perce tartod a telefont. Megint megszólal egy női hang: „jelenleg minden ügyintézőnk foglalt, de mivel a hívása fontos számunkra, ezért kérjük, várjon türelemmel.” Arra gondolsz, hogy türelmes vagyok én, de már igazán felvehetné valaki, és eszedbe jut, hogy akárhányszor telefonon szeretnél ügyet intézni, mindig így jársz. Felteszed magadnak a kérdést: „Miért nem vesznek fel több ügyintézőt? Akkor nem kéne ilyen sokat várnod.” Közben bevillan a percdíj, és számolgatod, hogy eddig mennyibe kerülhetett a telefonálásod. Aztán megint megszakad a zene, és a következőt mondja neked a már ismerős női hang: „jelenleg minden ügyintézőnk foglalt, de mivel a hívása fontos számunkra, ezért kérjük, várjon türelemmel.” Már tele a hócipőd a várakozással, felmerül a gondolat, hogy hagyod az egészet a fenébe, majd telefonálsz máskor. De akkor bevillan, hogy mi a garancia arra, hogy nem ugyanennyit kell várnod? Kezdesz a nyugalomra intő figyelmeztetés ellenére egyre türelmetlenebb lenni. Ekkor egy női hang azt mondja mély megnyugvást okozva neked ezzel, hogy a következő, akit kapcsolnak, már te leszel. Ez a hang megerősíti benned azt, hogy most már nem érdemes letenned a telefont, hiszen te leszel a következő. Már 12 perce ülsz a székben, és hallgatod a zenét reménykedve, hogy végre sorra kerülsz, és a reményed most egyre biztosabban halad a beteljesedés felé. Most már te fogsz jönni. A zene megint megszakad és a szokásos már szó szerint ismert szöveget hallod: „jelenleg minden ügyintézőnk foglalt, de mivel a hívása fontos számunkra, ezért kérjük, várjon türelemmel.” És újra zene. De most már te jössz. Már tűkön ülsz ezer más dolgot tudtál volna csinálni abban a negyed órában, amit a telefonoddal a füleden töltöttél, már legszívesebben letennéd, de a reményt megint megerősíti benned egy női hang:”amint felszabadul egy ügyintéző, azonnal kapcsoljuk”. És megint zene.

Az órádra nézel és idegesen gondolsz arra, hogy már 15 perce telefonálsz, és semmi eredménye. Elpocsékolt idő, már rég le kellett volna tenni, de akkor meg eszedbe jut, hogy úgyis el kell intézni a dolgot. Még jó hogy legalább a zene kicsit megnyugtat. „Jelenleg minden ügyintézőnk foglalt, de mivel a hívása fontos számunkra, ezért kérjük, várjon türelemmel.” Mire felveszi valaki a telefont, egy feszült, ideges emberrel fog beszélgetni. Jártál már így?

Jehova Tanúi! Ti jártatok már így?

A küszöbön álló végítélet reménysége, és az ítélettől való félelem ösztönzött már titeket arra, hogy ha kárt szenvedve is, de akkor is kitartsatok a várakozásban?

És hány éve?

Mikor kezdtél reménykedni az új világban?

10 éve? Húsz éve? Negyven éve?

Emlékszel arra, amikor arra gondoltál, hogy minek gyereket szülni erre a világra? Most meg az unokáid jogosítványának megszerzésébe segítesz be anyagilag?

Gondoltál már arra, hogy jobb lett volna már rég abbahagyni ezt a sürgősség érzetével történő várakozást, és valami hasznos dologra szánni az időt?

Felmerült már benned, hogy mi lett volna, ha már 15 éve abbahagytad volna ezt az egészet, hogy egy kicsit önmagaddal is törődj?

Érezted már azt, hogy csupán azért tartasz ki, mert már egy csomó éved, energiád erre ment el?

Van benned valami bénító érzés, hogy most már csak azért vagyok itt, hogy ne tűnjön felesleges erőfeszítésnek, áldozatnak az a sok munka, amit a szervezet érdekében végeztél?

Érezted már azt, hogy a 'rossz szellemiségű' testvéreid jobb életet éltek, és többre jutottak mint te?

Érezted már azt, hogy felesleges volt?

Hányszor hallottad, hogy most már nem sokat kell várni?