Szeretet. 

A keresztény felekezetek egyik legfontosabb, ám közben legelcsépeltebb szava. Az ókorban a pogány rómaiak irigykedve nézték a keresztényeket, és kiáltottak fel: „ó, nézzétek, mennyire szeretik egymást!” Ma is minden keresztény felekezet büszkén hirdeti, hogy szeretet van közöttük, és hogy ez micsoda nagy dolgokban nyilvánul meg. Nem véletlenül ragaszkodnak a szeretethez és a szeretet kinyilvánításának különböző módjaihoz, hiszen Jézus egyszer kijelentette: „Arról fogja tudni mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretet van köztetek.”(János 13:35). Tehát egy felekezet azzal tudja bizonyítani, hogy Jézus tanítványa, ha fel tudja mutatni a szeretetet a hívek között. 

Ez rendkívül fontos! Olyannyira, mint ma egy cégnek, amely a nemzetközi piacon szeretne az általa gyártott termékkel megjelenni egy nemzetközi minőségbiztosítási rendszernek való megfelelés. Ha nincs meg ez a rendszer, akkor nem számíthat arra, hogy a jó nevű cégek megvásárolják, illetve vele gyártatják le a termékeket. Viszont éppen ezért sokszor tapasztalhatják a gyárban dolgozók, hogy azért, hogy a cég megkapja, vagy megőrizze ezt a minősítést, csupán annyit tesz, hogy a vizsgálatkor, és az ellenőrzéskor kinyalja a gyárat, gyorsan rendbe teszik az elhanyagolt feladatokat, hogy az ellenőrök mindent rendben találjanak. 

Valahogy így van ez a szeretettel is. Sokszor csupán annyit jelent, hogy nem öljük meg a másikat. Mint ahogy Jehova tanúi is büszkén hirdetik, hogy akkora szeretet van közöttük, hogy a világ háborúiban nem vesznek részt, és nem gyilkolják halomra a felebarátaikat, és a testvéreiket. Persze ez így önmagában jó is. Én magam is egyetértek azzal a gondolattal, hogy egy kereszténynek semmi keresnivalója a fronton, egy géppisztollyal, és egy késsel a kezében. De a keresztények közötti szeretet nem csupán annyit jelent, hogy nem öljük meg egymást. Pedig ha őszintén belenézünk néhány nagyobb gyülekezet életébe, akkor azt láthatjuk, hogy bizony a szeretetnek csupán arra a fokára jutottak el, hogy némelyek nem ölik meg egymást, de ettől még hatalmi harcokat, elkeseredett küzdelmeket folytatnak egymás ellen. Féltékenység, irigység, rosszindulat, és gőg irányítja a tetteket. 

Mivel én Jehova tanúja voltam, ezért elsősorban arról tudok beszélni, amit ott tapasztaltam, de meggyőződésem, hogy ez más gyülekezeteknél is fennálló probléma. Tehát amikor valaki „ellenőrzi” a gyülekezetet, például egy érdeklődő, egy kívülálló, vagy egy vallási elöljáró, akkor gyorsan kisuvickolunk mindent, hogy azt lássa, hogy szeretjük egymást. A háttérben pedig alig bírjuk a sok szeméttől púposodó szőnyegünket eltakarni. De vajon tényleg elég a szeretetet olyan mértékben gyakorolni, hogy elmondhassuk magunkról, hogy én ugyan nem ölök meg senkit, nem is lennék rá képes? Amikor Jézus erről beszélt akkor nem erre gondolt. Nem azt mondta, hogy ne öljétek meg egymást. Sokkal többet mondott ennél: „Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János 13:34) Mire gondolt itt Jézus? Nem sokkal később ő maga mondja meg, hogy mi is az igazi szeretet:”Szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket. Senkiben sincs nagyobb szeretet annál, mint ha valaki a lelkét adja oda a barátaiért.”(János 15: 12, 13). Tehát a szeretetnek olyan nagymértékűnek kell lennie a testvérek között, hogy akár az életüket is feláldozzák egymásért. Persze sokan mondják, még ha szavakkal nem is, de tettekkel azt, hogy „ én bármikor szívesen meghalnák érted, de ha még egyszer a helyemre ülsz az összejövetelen, akkor nem tudom mit csinálok veled” vagy „Szívesen feláldozom érted az életem, de addig is nekem viselkedj úgy hogy az nekem megfeleljen!”. Szóval a szeretetnek nem nagy szavakban, és nagy tettekben kell megnyilvánulni, hanem abban, hogy a testvéreinket nem csupán olyan embereknek tekintjük, akik azonos hiten vannak, mint mi, és ugyanabba a felekezetbe tartoznak, ugyanazt hiszik, hanem a barátainknak, akiket önmagukért szeretünk. (János 15: 13-15) 

De ezt a postot nem azért írtam, hogy egy újabb írással növeljem a szeretetről szóló ömlengéseket. Ugyanis a szeretetnek nem csupán a tanítványokat azonosító tulajdonságnak kell lennie. A szeretet egy keresztény életében a baráti kapcsolatokon túl, egy sokkal fontosabb területen is hasznára válik. És ez az a gondolat, ami miatt írom ezt a postot, illetve ami miatt beleillik a blog profiljába. János a második levelében a következő gondolatot írta a szeretetről: „sőt azt írom, ami kezdettől fogva a miénk volt: hogy szeressük egymást… Mert sok hitető jött el a világba, akik nem vallják, hogy Jézus Krisztus testben jött el: ez a hitető és az antikrisztus. (2János 5, 7) János szerint a közösségben lévő szeretet nem csak azt segít azonosítani, hogy Jézus tanítványai vannak-e benne, hanem a hitetőket, a Jézust tagadó antikrisztust is. Ezért nem érdemes a gyülekezeten belüli állapotokat félvállról venni. Bár különbséget kell tenni a tökéletlenségből eredő hibák, és a szándékosan elkövetett bűnök között, mégis a fenti vers arra ösztönöz bennünket, hogy a szeretet minősége alapján döntsük el, hogy a gyülekezetünkben a krisztusi példa látszik, vagy pedig már betette oda a lábát az ámító, az antikrisztus. Hogy miért nem mindegy? Gondoljunk csak bele, hogy mi történne akkor, ha egy rendkívül éles helyzetben, mondjuk a nagy nyomorúság kitörésekor azokra az emberekre lenne bízva az életed, akik most vezetnek téged, vezetik a gyülekezetet. Látod bennük az önfeláldozásnak azt a fajta megnyilvánulását, ami arra mutat, hogy azok a vezetők akár az életüket is odaadnák érted? Vagy inkább azt látod, hogy mintha csak a saját dicsőségüket keresnék, és a saját gőgjüket elégítenék ki azzal, hogy vezetőnek számítanak? Persze mondhatod azt, hogy a kiadványokban rengeteg pozitív történet szól a felvigyázók önfeláldozásáról, és nem is tagadom, hogy ilyen létezik. De vajon a leírt szöveg mennyire felel meg a valóságnak? Azok a nagyszerű önfeláldozó tettek, amiket olvasol, nem estek-e áldozatul ugyanannak a csapdának, amibe a kongresszusi interjúk, történetek is? Ugyanis ma már a legtöbb kongresszuson elhangzott történet alaposan ki van színezve, és a negatív részeket szándékosan kihagyják belőle, hogy építő legyen. Arról nem is beszélve, hogy az interjú alany szűk környezete, sokszor megütközik az elhangzottakon, mivel tisztában vannak a valósággal. Szóval a lényeg az, hogy ne az alapján ítéld meg a helyzetet, amit ellenőrizetlen forrásokból olvasol, még ha az épp az Őrtorony folyóirat is, hanem az alapján, amit a saját bőrödön tapasztalsz! 

A gyülekezetedre az önfeláldozó, baráti szeretet jellemző, vagy inkább az egymástól való elhidegülés, és ridegség? Amikor egy felvigyázó rád mosolyog, akkor a baráti szeretetet látod a szemében csillogni, vagy egy őszintétlen, erőltetett, képmutató, némely esetben leereszkedő mosolyfélét? Jézus nem azt mondta, hogy arról ismerni meg a tanítványait, hogy sok jót lehet róluk olvasni, hanem azt, hogy valódi baráti szeretet tapasztalható közöttük. Te a baráti szeretetről olvasol csupán, vagy azt érzed? Nem mindegy! És miért ne vedd ezt félvállról? Mert az antikrisztus beférkőzött a gyülekezetbe. A célja a hitetés. Azt akarja elérni, hogy azt hidd jó helyen vagy, biztonságban vagy. (Jeremiás 6:13-15) Azt is eléri, hogy önmagadnak hazudj. Azt akarja, hogy te meséld be magadnak azt, hogy ez a hely, ez a gyülekezet pont megfelelő. Igaz, hogy sok hibát látsz, de az nem számit, mert az ismeret az igazán fontos. A tudás mutatja meg azt, hogy melyik az igaz egyház. Közben meg ezzel a hamis érveléssel magadat is becsapod, és azokat is, akiknek az élete rád van bízva. Ugyanis nem a tudás az, ami jellemzi Jézus tanítványait, nem a tudás az, ami megvéd a hamis tanításoktól. Hanem ahogy a fenti Bibliaversekben olvashattuk, a tanítványokat elsősorban a köztük lévő baráti szeretetről lehet megismerni, és a hamis tanítók, hitetők, az antikrisztus ellen is a testvérek közötti baráti szeretet óv meg, és nem a tudás.

 Jeremiás szavai figyelmeztetésként kell, hogy kiáltsanak minden olyan őszinte keresztény számára, aki némi képzavart vél felfedezni a Bibliában olvasott ige, és a gyülekezetben tapasztalt állapotok között. Jeremiás az Úvf szerint azzal vádolja az Izraeli pásztorokat, hogy csak felszínesen próbálják gyógyítgatni a problémákat, és közben megpróbálják elhitetni a néppel, hogy minden rendben.(Olvasd el a Jeremiás 23. fejezetét, különösen a 16-20-at) Te hogy látod? Valóban minden rendben van? Tényleg béke van a gyülekezet, és Isten között? Úgy látod, hogy a felvigyázók lelkiismeretesen fáradoznak a gyülekezet jó létén?  Azt látod, hogy a testvérek őszintén törődnek egymással? Nem az a kérdés, hogy van-e ilyen a közösségben, hanem az, hogy ez a jellemző rá? A kérdésekre adott válaszodat jól gondold át! Ne hazudj magadnak! Mert ha megteszed, akkor a hitető már el is érte a célját. És a célja az, hogy a lehető legtöbb védelemtől megfosszon akkor, amikor arra a legjobban szükséged lesz. Egy igazán meleg, baráti szeretettel rendelkező közösségnél pedig nincs nagyobb védelem az antikrisztus ellen.