Mennyit áldozhatunk fel Istennek az életünkből? Miről mondjunk le, hogy bizonyítsuk az iránta érzet szeretetünket? Mennyire és hogyan tagadjuk meg magunkat, hogy Krisztus a követőinek tartson minket?

„Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.”(Máté 16:24-27)

Befejeztem Spinoza könyvét. Nagyon tetszett. Az egyik fejezet különösen. Beszkenneltem, és kirakom ide és nem fűzök hozzá semmit.  Jó olvasást!

Hát hogy is kezdjem? Lassan a végére érek Spinoza könyvének. A Bibliához való hozzáállása megrendítette a hitemet. Olyan dolgok kezdtek motoszkálni a fejemben, amelyek teljesen ellentétesek a kereszténységgel. Spinoza könyvét olvasva megfogalmazódott bennem, hogy mégiscsak van reinkarnáció. Na, nem mintha Spinoza emellett érvelt volna. Meg sem említette. Más okból merült fel bennem. Méghozzá azért, mert olyan szinten azonosulni tudok Spinoza teológiájával, hogy az már túlmegy minden eddigi határon. Sok könyvet olvastam. Sok író gondolataival ismerkedtem meg, amelyek nagy része szimpatikus volt nekem. Hogy néhány nevet megemlítsek: John Stott, Török István, Frank Viola. És szeretett Mihail Bakunyinomról már ne is beszéljünk. De Spinoza gondolataival olyan mértékben azonosulni tudok, hogy azon gondolkodtam, hogy én vagyok a reinkarnációja.(csak vicceltem)

Néhány hónapja megvettem Spinoza, Teológiai-Politikai Tanulmány című könyvét. Akkor csak néhány fejezetet olvastam el belőle, amit felhasználtam a mózesi könyvek szerzőségéről szóló posztomban. Most viszont nekiálltam a könyv teljes elolvasásának. Azt hiszem olyan gondolkodású teológust találtam a személyében, aki hasonlóképpen tekinti a világot, Istent és a teológiát, mint én. Persze nem mindenben értek vele egyet, de olyan embert még nem találtam, akire ez igaz lenne, úgyhogy ez nem jelent semmit. Spinóza racionalizmusa letisztít minden babonát, misztikát a Bibliáról, amivel a teológusok felruházzák azt. Sőt, amellett érvel, hogy a Biblia íróira is hatással volt koruk babonája, amit beleszőttek a Bibliában található történetekbe. Számomra elfogadhaó érvekkel bizonyítja, hogy sok Bibliai történet túl lett misztifikálva. Nem csoda, hogy a könyve megjelenése után sokan ateizmussal vádolták. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet.

Ennek a posztnak az első részét így fejeztem be: „A kérdés most már csak az, hogy mi van a keresztény egyházak által létrehozott rendszereken kívül? Valóban csak zűrzavar, bizonytalanság és istentelenség? Vajon kell félnünk attól a látszólagos bizonytalanságtól, ami a biztonság érzését (!!!!) nyújtó egyházakon kívül van?”

Az első részt ITT olvashatod

Szóval a bizonytalanság teológiája. Ezt a nevet én találtam ki. A „bizonytalanság” szó jellemzi mindazt, amit az elmúlt években megismertem a vallásokról és a teológiáról. Tudom, hogy sokan nem értenek velem egyet, és abban is biztos vagyok, hogy vannak, akik hitetlenséggel vádolnak. De akkor sem tudok mást mondani, minthogy a kereszténység nincs a helyzet magaslatán. Az egymásnak ellentmondó nézeteket valló, Sok esetben egymás ellen harcoló keresztény egyházak szeretnék elhitetni a hívő emberekkel, hogy ők egy biztos pontot tudnak adni az életben. Az a pont valóban biztos, de csak addig, amíg meg nem piszkáljuk egy bottal, és fel nem teszünk néhány kényelmetlen kérdést. Mert az igazság az, hogy az a bizonyosság, amit az egyházak tudnak nyújtani, valójában egyáltalán nem az.

Olvasás nélkül nincs tudás. Egyszerűen megoldhatatlan az, hogy az ember anélkül értse meg a körülötte lévő világot, hogy olvasna. Pedig az igazság az, hogy semmire sem vágyom jobban, mint arra, hogy egy pillanat alatt átlássam, megértsem az életet, a világot. De rájöttem, hogy azt, amit az elmúlt három évben csináltam, valószínűleg sosem hagyhatom abba. Olvasnom kell. Vennem a könyveket, méghozzá olyan színes skálában, amilyenben csak lehet. Ma már teljesen biztos vagyok abban, hogy bármiről is legyen szó, akár vallás, akár politika, vagy bármi más, bűnt követ el az, aki csak egyoldalúan vizsgálja meg a dolgokat. És most hogy ezt megfogalmaztam érzem csak igazán azt, hogy közel húsz évet elpazaroltam az életemből egy teljesen egysíkú, ráadásul végtelenül unalmas teológiai nézet minél jobb megismerésére.

Sokan nem tudják, hogy József Attila és Lev Tolsztoj a keresztény-anarchizmus híve volt. De sok nagy név van még aki szimpatizált ezzel az irányzattal. Íme egy interjú, ami erről szól:

Nagyobb figyelem terelődik az utóbbi időben József Attilára. Válogatott kötete jelent meg a könyvhétre, megalakulóban a József Attila Társaság, júniusban két napos konferenciát tartottak róla. A tanácskozáson központi témává vált kapcsolata az anarchizmussal. A költőről, aki a szépség koldusaként indult, s a Talán eltűnök hirtelen és a Karóval jöttél verseivel is búcsúzott a világtól, Tverdota Györggyel, az anarchista József Attila szakértőjével beszélgettünk.

Az elmúlt néhány évben egyre erősödnek azok a hangok, melyek kiáltanak a keresztény Európa visszaállításáért. Sokan temetik a keresztény értékrendet, amely már az Uniós alaptörvények közé sem került be. A liberalizmus térhódítása, amely együtt jár a szakállas nők, Fekete Terézek, Kulka Jánosok, Alföldi Róbertek coming out-jával, sok keresztény gondolkodású embert botránkoztat meg. Haldoklik a keresztény Európa. Ma már a kereszténység kisebbségbe került a kontinensen és ez sokakat megriaszt.

Egy évvel ezelőtt, tavaly júniusban tartottuk meg az első összejövetelünket. Létrehoztunk egy kis bibliakőrt, és már egy éve rendszeresen találkozunk minden héten. Persze nem gyülekezet, nem jövünk össze százan, hogy már a létszámunkkal buzdítsuk egymást, csupán öten-hatan, de a csúcslétszám nyolc volt. De hogy őszinte legyek nekem megfelel ez a létszám. Évekkel ezelőtt  amikor egy gyülekezet vezetője voltam és szembesültem a létszámmal, megijedtem. Kilencvenen voltunk és éreztem, hogy ez nem az a létszám amiben én jól éreztem magam. Miközben néztem a gyülekezetet, magamban imádkoztam, hogy bárcsak ne lennénk ennyien.

Tavaly szeptemberben írtam már Mózes öt könyvének szerzőségéről. (Ez az írás itt található) Már akkor elhatároztam, hogy folytatni fogom a témát, és most Rózsa Huba és Spinoza könyveinek átolvasása után eljött erre is az idő. A tavalyi posztomban az anakronizmusokról írtam, most pedig más szempontok alapján próbálom bizonyítani, hogy a pentateuchus írója, vagy készítője nem Mózes, hanem csupán valaki felhasználta Mózes könyveit és kiegészítette azokat évszázadokkal Mózes halála után.

Jézus mennybemenetele után, pünkösd napján egy jeruzsálemi szobában 120 ember várt valami különlegeset. Nem valószínű, hogy tudták mi vár rájuk, mert Jézus csupán annyit mondott, hogy Szent Szellemet kapnak, és abban fognak megkeresztelkedni. Azon a napon olyan dolog történt velük, ami addig soha a történelemben. Megalakult a keresztény gyülekezet, amelynek kísérő jelenségeként a Szellem képessé tette őket, hogy számukra addig ismeretlen nyelveken tudtak beszélni. Ez volt pünkösd napja. Bár a pünkösd első ünnepként történő megemlítése a II. századra tehető, mégis visszavezethető egész az apostolokig.

Nemrég létrejött egy oldal a fészbukon, amelyben több keresztény blogger fogja megosztani az írásait. Ha úgy gondoljátok, hogy szívesen olvastok más megközelítésből is keresztény írásokat, akkor lájkoljátok az oldalt, és mindig értesítést fogtok kapni az új posztokról. Az oldal nem egy kifejezett teológiai látásmód mellett száll síkra, hanem ahány blogger, annyi nézetet vallanak, vallunk. Ami közös, hogy igyekszünk a kereszténység mellett síkraszállni, és a kereszténység problémáira, kérdéseire választ keresni.

Itt az oldal linkje: Underground Keresztény Bloggerek

Ezt a posztot egy olyan személy készítette, aki még mindig rendszeresen jár összejövetelre, miközben már teljesen tisztában van azzal, hogy teljesen feleslegesen tesz, valamint rájött arra, hogy több évtizednyi áldozata egy szekta szolgálatában nem volt más, mint javarészt felesleges erőfeszítés. Azt hiszem a következő gondolatokat sokunk végigzongorázta már.

Mi vezet egy embert oda, hogy miután úgymond megtalálta az igaz vallást, több éves-több évtizedes szolgálata után, azon tűnődjön.............van-e értelme megmaradnia vallásának keretein bévül ? Miként jutott ebbe a szomorú helyzetbe? Netán személyes sérelmek, büszkeség, úgymond az újbóli megvilágosodottság, az Isten iránti bizalom hiánya,- hogy irányítása alatt tartja a gyülekezeti dolgokat, csalódottság, saját egyháza igazi énjének a megismerése, vagy netán Sátán világának a hatása mely megfertőzte s hitetlenné tette.....? Vagy mindebből egy kevés?

Egy fantasztikus hétvége áll mögöttünk. Több szempontból volt különleges ez a hétvége, és ez ki is fog derülni ebből a posztból. Tavaly nyáron szerveztem egy kirándulást, amelyen olyanok vettek részt, akik kiábrándultak Jehova Tanúi vallásából. Akkor tízen egy egész napot töltöttünk együtt, és végiglátogattuk a Vértes hegység várromjait, látnivalóit. A majki kolostor mellett lévő étteremben egy jót ebédeltünk. Ez a kirándulás többünknek volt felszabadító hatású, hiszen néhányunk több éves magányból szakadt ki ennek a kirándulásnak köszönhetően.

Ha a történelem összes fájdalma egyetlen sikollyá változna, mekkora lenne a hang ereje? Vajon ki tudná egyenlíteni azt a történelem összes teológusának magyarázata a fájdalomra? Vajon vígaszt nyerne a sok szenvedő, ha a fájdalmukat teológiai magyarázatokkal ápolnák?

Gyakran olvasok "szülinapi" posztokat, amikor egy blog elérkezik egy évfordulóhoz. A múlt hónapban ez a blog is kétéves lett. Két év, 230 poszt, 140000 oldalletöltés, kb 8000 hozzászólás a részemről. Az írásaim minőségét nem tudom és nem is akarom meghatározni. Mivel több blogot is szemmel tartok, ezért tudom, hogy az én képességeim, tudásom nehezen szállhatna vesrenybe más bloggerekével. Ám nem is ez a célom.

A valódi célom az, hogy segítsek olyan Istent szerető embereknek, akiknek a hite mások miatt próba alá kerül, akikben olyan kérdések merülnek fel, amit nem mernek másoknak feltenni. És érdekes módon pont azok a posztjaim lettek a legnépszerűbbek, amelyek ilyen problémákkal foglalkoznak. Amelyek vallásos tabukat döntögetnek.

A paráznaságról, vagy az önkielégítésről szóló posztjaim a legolvasottabbak. Ha Google keresőbe beütöd a paráznaság szót, akkor most a második találat én vagyok. de hónapokig én voltam az első. Rengeteg helyen jártam az interneten, ahol hivatkozási alapnak tekintik azt a posztomat.

Azt hiszem ezt a vonalat fogom tovább erősíteni. Az embereknek szüksége van arra, hogy a vallások tabunak számító oldalait is feszegessük. Bár ez a blog elsősorban Jehova Tanúi számára készült, ma már több egyház tagjai is itt keresnek választ a kérdéseikre. Adventisták, hitgyülisek és más egyházak csalódott tagjai is szívesen olvasnak, és sokuknak járult hozzá ez a blog ahhoz, hogy szakítsanak korábbi egyházukkal, és egészségesebb légkört keressenek maguknak.

Hát akkor folytatom...

Voltaire-nek sok ellenlábasa volt.Elég pökhendi fickó volt, úgyhogy könnyen belemászott mások lelkivilágába. A közhiedelemmel ellentétben Voltaire nem volt ateista. Haláláig hitt Isten létezésében. Valószinüleg őt is azért tartják, tartották sokan ateistának, mint engem: semmilyen tiszteletet nem mutatott a vallási fanatizmus iránt. Sőt! A legnagyobb ellenségének tekintette, és ahol csak bírt minden befolyását latba vetette, hogy küzdjön ellene. Jelmondata ez volt: "Tipord el a gyalázatost!" Olyan fontos volt számára ez, hogy még a leveleit is így írta alá.

Filozófiai ábécé című könyvében szentel egy fejezetet a fanatizmusnak. Sajnos nem találtam meg magyarul az interneten, de ha valakinek megvan ez a könyv, ajánlom hogy olvassa el.

Vajon milyen hatással van az emberi viselkedésre az elitizmus? Milyen hatással van az emberi kapcsolatokra annak a tudata, hogy a velem szemben álló ember egy kitaszított, hitehagyott, Isten által elvetett, halálra méltó, és halálra is ítélt? Azt hinné az ember, hogy ilyen nem is létezik, és valószínűleg az sincs tudatában eldeformált gondolkodásának, aki ilyen módon tekint embertársára. De ha végigtekintünk a kereszténység történelmén, akkor igen hamar megtaláljuk ezt a jelenséget. Ahogy a kereszténység terjedni kezdett, kialakultak különböző teológiai nézetek, amelyek többé-kevésbé a kereszténység tanításain alapultak, vagy épp azok voltak, csak sokan másképp gondolkodtak róla.

1572. augusztus 23.  A Szent Bertalan-éji mészárlás

Szerző: Tarján M. Tamás

1572. augusztus 23-án, késő éjszaka indított véres hajtóvadászatot IX. Károly francia király (ur. 1560-1574) és a katolikus párt vezére, Guise herceg a Párizsban összegyűlt hugenották ellen. A Szent Bertalan éjszakáján kezdődő mészárlás a későbbi napokban kiterjedt az ország számos tartományára, és becslések szerint több mint 10 000 áldozatot követelt.

Most egy pár napig nem leszek. Addig is ajánlanám mindenkinek, ezeket a posztokat olvasásra.(Kattints a lenti linkre) Főleg olyanoknak, akik még bent vannak a szervezetben, és csak most kezdik megismerni a Társulat eddig ismeretlen oldalait.

Megyek Zalába. :)

A társulatról.

A teista olyan ember, aki szilárdan meg van győződve egy jóságos és hatalmas Legfőbb Lény létezéséről: szerinte ez a lény teremtette valamennyi eleven, érző, gondolkodó, kiterjedéssel bíró lényt, gondoskodik fajuk fönnmaradásáról; ha nem is kegyetlenül, de megbünteti őket bűneikért, és megjutalmazza őket erényes cselekedeteikért.
A teista nem tudja, hogyan büntet Isten, hogyan vesz kegyelmébe valakit, és hogyan bocsát meg, mivel nem ringatja magát vakmerően abban a hitben, hogy tisztában volna vele miképpen cselekszik Isten; azt azonban tudja, hogy Isten cselekszik és igazságos.
Gondviselés ellen felhozható érvek nem ingatják meg hitében, mert ezek komoly érvek ugyan, de nem bizonyítékok; noha a Gondviselésnek mindössze néhány következményét és külső megnyilatközását észleli, endelmeskedik nekí; az általa látott jelenségekből következtet azokra, amelyeket nem lát, s úgy véli, hogy a Gondviselés térben és időben mindenütt és mindig jelen van.
Ennek az elvnek szellemében feloldódva a világegyetemben, a teista egyetlen szektának sem híve, amely szekták egyébként is mind ellentmondanak maguknak és egymásnak. Vallása a legrégibb és legelterjedtebb vallás, mert az egyedülvaló Isten egyszerű imádása megelőzte a világ valamennyi vallási rendszerét. Olyan nyelven beszél, amelyet minden nép megért, holott a népek egymást nem értik meg. Testvérei vannak Pekingtől Cayenne-ig, s testvérének tekint minden bölcset.
Meggyőződése, hogy a vallás nem érthetetlen metafizikai tételekből áll, nem is hívságos külsőségekből, hanem Isten imádásából és igazságosságból. Jót tenni: ez a vallása; engedelmeskedni Istennek: ez tanainak összessége. A mohamedán így fenyegeti: “Ha nem zarándokolsz el Mekkába, nagy baj fog érni!” “Jaj neked – mondja a ferencrendi szerzetes -, ha nem mégy búcsúra a Loretói Szűzanyához!” A teista azonban fütyül Mekkára és Loretóra, de segít a szűkkölködőn és megvédelmezi az elnyomottat.

(Részlet Voltaire: Filozófiai ábécé című könyvéből)

Ismertem egy igazi teológust. Megtanulta mind a keleti nyelveket, s járatos volt a különböző nemzetek régi rítusaiban is, már amennyire lehetséges. A bráhmanokat, káldeusokat, tűzimádókat, sábaiakat, szíreket, egyiptomiakat éppoly alaposan ismerte, mint a zsidókat. Otthonos volt a Biblia különböző tanításaiban, harminc esztendeig dolgozott azon, hogy összeegyeztesse az evangéliumokat, egybehangolja az egyházatyák tanait. Megvizsgálta, vajon pontosan mikor fogalmazták meg az apostoloknak tulajdonított hitvallást, s azt, amely Athanasius nevéhez fűződik, hogyan alakultak ki a szentségek, egyik a másik után, mi a különbség a synax és a mise között, miképpen szakadt pártokra már a születésekor a keresztény egyház, s hogy kiáltotta ki eretneknek a többi embert az uralkodó csoport. Fölmérte az efféle viszályokba mindig is belekeveredő politikus ügyeskedések mélységeit, megkülönböztette az ügyeskedést a bölcsességtől, a gőgöt, amely mások leigázására tör, attól a vágytól, hogy világosabban lássunk, a buzgóságot a fanatizmustól.

Látván annak akadályait, hogy elrendezze fejében e temérdek dolgot, amelyek természetüknél fogva könnyűszerrel összekuszálhatók, látván annak nehézségét, hogy valami kis fényt hozzon a sötétségbe, gyakorta elkedvetlenedett, ám minthogy a kutatást hivatásával járó kötelességnek tekintette, csömöre ellenére is e vizsgálódásoknak szentelte életét. Végül olyan ismeretekre tett szert, amelyek kollégái jó része előtt ismeretlenek voltak. Minél igazibb tudós lett, annál kevésbé hitt abban, amit tudott. Míg csak élt megértő volt, halálos ágyán pedig bevallotta, hogy haszontalanul élte le az életét.

(Részlet Voltaire: Filozófiai ábécé című könyvéből)

Maradt még bennem bőven gondolat a Biblia kanonizálásával kapcsolatban. A most leírt gondolataim csupán merész kérdésfeltevések, mint bizonyított tények. Hetek óta próbálom megfejteni magamnak a kanonizálás körülményeit, de nem jutok egyről a kettőre se, nem hogy az ötről a hatra. Az eddigi kanonizálásról szóló posztjaimban arról írtam, hogy a kanonizáció mégsem volt olyan zökkenőmentes, mint ahogyan azt én gondoltam. Én is úgy voltam vele, mint minden átlagos keresztény, hogy a Biblia van és kész. Bár néha egy gyenge gondolatként megfordult a fejemben némi kérdés, de valójában sosem jutottam el addig, hogy megvizsgáljam, miként került a Biblia a kezembe.

„Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek.”

Ezt mondja Péter a második levelében az első rész végén. E verseket a keresztények mindig is arra használták fel, hogy a hívekben minél nagyobb elkötelezettség fejlődjön ki a Biblia iránt, és hogy úgy tekintsenek a benne lévő üzenetre, mint ami közvetlenül Istentől származik. Péter egyértelműen kihangsúlyozza, hogy a jövendölések, próféciák SOSEM önkényes emberi magyarázatok, hanem CSAKIS „Szentlélektől sugalmazva beszéltek – Isten megbízottaiként – a szent emberek.”

A keresztények jelentős részének fogalma sincs arról, hogy a Biblia hogyan került az emberek tulajdonába. Mivel Európában élünk, és az európai kultúra örökösei vagyunk, ezért sokak számára magától értetődő, hogy a Biblia VAN. Az egyházak jelentős része egyáltalán nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, vagy ha igen, akkor csak általánosságban teszi ezt, elhallgatva a kanonizálás fontos részleteit. Ebben főleg a kisegyházak ludasak, akiknek fundamentalista nézeteivel nehezen összeegyeztethető a kanonizálás folyamata. Az egyszeri keresztények talán úgy gondolják, hogy a Biblia valami hasonló módon került az emberek kezébe, mint a tízparancsolat. Isten maga gyűjtötte össze, majd készítette el az első Bibliát, majd ünnepélyes keretek közett, angyali harsonával kísérve átadta azt az emberiségnek.