A teista olyan ember, aki szilárdan meg van győződve egy jóságos és hatalmas Legfőbb Lény létezéséről: szerinte ez a lény teremtette valamennyi eleven, érző, gondolkodó, kiterjedéssel bíró lényt, gondoskodik fajuk fönnmaradásáról; ha nem is kegyetlenül, de megbünteti őket bűneikért, és megjutalmazza őket erényes cselekedeteikért.
A teista nem tudja, hogyan büntet Isten, hogyan vesz kegyelmébe valakit, és hogyan bocsát meg, mivel nem ringatja magát vakmerően abban a hitben, hogy tisztában volna vele miképpen cselekszik Isten; azt azonban tudja, hogy Isten cselekszik és igazságos.
Gondviselés ellen felhozható érvek nem ingatják meg hitében, mert ezek komoly érvek ugyan, de nem bizonyítékok; noha a Gondviselésnek mindössze néhány következményét és külső megnyilatközását észleli, endelmeskedik nekí; az általa látott jelenségekből következtet azokra, amelyeket nem lát, s úgy véli, hogy a Gondviselés térben és időben mindenütt és mindig jelen van.
Ennek az elvnek szellemében feloldódva a világegyetemben, a teista egyetlen szektának sem híve, amely szekták egyébként is mind ellentmondanak maguknak és egymásnak. Vallása a legrégibb és legelterjedtebb vallás, mert az egyedülvaló Isten egyszerű imádása megelőzte a világ valamennyi vallási rendszerét. Olyan nyelven beszél, amelyet minden nép megért, holott a népek egymást nem értik meg. Testvérei vannak Pekingtől Cayenne-ig, s testvérének tekint minden bölcset.
Meggyőződése, hogy a vallás nem érthetetlen metafizikai tételekből áll, nem is hívságos külsőségekből, hanem Isten imádásából és igazságosságból. Jót tenni: ez a vallása; engedelmeskedni Istennek: ez tanainak összessége. A mohamedán így fenyegeti: “Ha nem zarándokolsz el Mekkába, nagy baj fog érni!” “Jaj neked – mondja a ferencrendi szerzetes -, ha nem mégy búcsúra a Loretói Szűzanyához!” A teista azonban fütyül Mekkára és Loretóra, de segít a szűkkölködőn és megvédelmezi az elnyomottat.

(Részlet Voltaire: Filozófiai ábécé című könyvéből)