"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

"Beszédetek mindig kellemes, sóval ízesített legyen"

2012/08/27. - írta: sefatias

Magyarországon Jehova Tanúi 22-23000-en vannak. Ezen testvérek jelentős része már olvasgatott olyan írásokat, amelyeket olyan emberek készítettek, akik korábban szintén Tanúk voltak, de bizonyos okokból már az egyházat kritizálók közé tartoznak. Ők a saját képességeikhez mérten próbálják bizonyítani, hogy az egyház, amiben ők is éveket, évtizedeket töltöttek el, messze távol áll a saját maga által felállított mércétől. Az ilyen ellenzéki emberek, sokkal hatékonyabban segítik a felismerésre a jelenleg is tanúként Istent imádó testvéreiket, mint bármely más egyház. Ugyanis jobban ismerik a Tanúk belső életét, tanításait, gondolkodásmódját. Nem véletlen, hogy az egyház mindent megtesz, hogy a híveket bármilyen eszközzel távol tartsa az ilyen „hitehagyottnak” titulált személyektől.

Az egyház hivatalos tanítása szerint, azok, akik bármilyen kapcsolatot ápolnak velük, ők maguk is az egyházból való kiközösítést érdemlik. Magyarán, a kiközösített, hitehagyott állapotban lévő személyekkel ápolt kapcsolat, a Jehova Tanúi egyház tanítása szerint halálos bűn, amiért jelen pillanatban kiközösítés, majd később Isten halálos ítélete jár. A legtöbb Tanú az isteni ítélettől való rettegés miatt igyekszik is hősiesen betartani ezt a szabályt. Többé-kevésbé sikerül is. Bár érzik, hogy ez nem teljesen helyes, és a saját lelkiismeretükkel, csak abban az esetben tudnak elszámolni, ha a kiközösített személyt megvetésre méltó, illetve életre méltatlan személynek tekintik. Az egyház segít is abban, hogy ezt az érzést erősítse bennük. Kifejezetten kéri, hogy gyűlölettel tekintsenek az ellenzéki gondolkodást magukévá tevő személyekre. Az hogy most ez mennyire tükrözi vissza Jézus gondolkodásmódját, azt hagyjuk. Inkább foglalkozzunk egy érdekes jelenséggel.

Azokkal a hithű tanúkkal, akik felelősségüknek érzik, hogy hitüket ne csak házról házra hirdessék, hanem a különböző internetes fórumokon is megvédjék azok ellen, akik támadják azt. Míg a tanúk nagy része csendes olvasója az ellenzéki oldalaknak, addig ez a csoport eltökélt abban, hogy a korábban testvérének tekintett emberek írásait támadja. Természetesen ez teljesen ellentétes az egyház akaratával, mivel a kiadványaikban kifejezetten tiltja az ilyen hitvédelmet, és mint kiközösítettekkel való felesleges kapcsolattartást, kiközösítéssel bünteti. Magyarán az egyháznak nincs szüksége ezekre a hitvédőkre, sőt olyan károsnak tekinti a tevékenységüket, hogy hiába az ő tanításaikat védik, mégis kiveti őket az egyházból, illetve egyértelműen kifejezi, hogy az ilyen hitvédők az isteni ítélet napján pontosan ugyanazt a büntetést fogják kapni, mint azok, akik ellen védik a hitüket.

Ennek ellenére az internetes fórumokon, Jehova Tanúit kritizáló oldalakon időről időre megjelennek ilyen személyek, ami sok kérdést vet fel a jellemüket illetően. Ugyanis mennyire tekintsünk megbízhatónak egy olyan embert, aki a saját egyházának szabályzatát megtiporva próbál másokat az egyháza szabályainak betartására ösztönözni? Az hogy valaki a halálos ítélet ellenére mégis végzi ezt a tevékenységet, az egyértelműen jelzi, hogy maga sem tartja az egyház vezetőit olyan személyeknek, akik az Isten szavát megfelelően tanítanák, hiszen nem érdekli, hogy mit tanítanak, és ha nem tetszik neki, akkor simán figyelmen kívül hagyja. Mint ahogy mondtam, az ilyen ember jellemének komoly hiányosságai vannak, hiszen a saját maga által nemesnek tartott értékeket sem tiszteli. Ez sok esetben meglátszik azon a stíluson is, ahogyan ők beszélgetnek másokkal. Bár az egyház szerint ők pontosan abban a helyzetben vannak, mint akik ellen harcolnak, mégis különbnek érzik magukat, és a kiközösítettekkel való bánásmódjukban, szóhasználatukban az egyház által megkövetelt gyűlöletet, megvetést éreztetik. Az egyház, a már kilépett tagjait elméjükben beteg személyeknek tartja, és ezek a hitvédők is gyakran úgy fogalmaznak, hogy a vitapartnereikkel éreztessék, hogy őket értelmi fogyatékosoknak tartja, csupán azért mert már nem abban hisznek, mint ők. A legminimálisabb tisztelet, vagy keresztényi szeretet nincs a szavaikban. A vitákban általában elnyomó, értetlen, a másik gondolataira fittyet hányó stílust alkalmaznak. Többször megfigyeltem, hogy olyan kérdéseket tesznek fel, illetve olyan témákat támadnak, ami ugyanazon az oldalon már egyszer szóba került. Ezzel bizonyítva azt, hogy nem is értik, vagy nem is figyelnek oda arra, amit a másik mond. Mivel én nem nagyon szeretem ezt a stílust, és nem szeretném, ha gyakran alakulna ki ilyen értelmetlen vita a blogomon, ezért az ilyen személyeket a saját egyházának tanácsával figyelmeztetném a megfelelő vita stílus kialakítására. A Teokratikus Szolgálati Iskola tankönyvének néhány bekezdését másoltam ide. Kérném őket, hogy mielőtt vitáznak, tanulmányozzák át ezt a fejezetet a saját könyvükből. Én magam évekig voltam iskola felvigyázó, illetve segítő tanácsadó, tehát alaposan ismerem ezt a könyvet, és nyugodt lelkiismerettel ajánlom nekik is.

„Mindig kellemes”

Mivel maga Jehova is kellemes egyéniség, mennyire helyénvaló, hogy a szolgái azt a tanácsot kapják, hogy beszédük „mindig kellemes, sóval ízesített legyen” (Kol 4:6; 2Móz 34:6). Ez azt jelenti, hogy kedvesen kell beszélnünk még akkor is, ha úgy tűnik, hogy akivel beszélünk, nem érdemli ezt meg. Beszédünknek ízlésesnek kell lennie; nem szabad nyersen vagy tapintatlanul megnyilvánulnunk. Sok emberről elmondható, hogy rettenetes nyomás nehezedik rá, és naponként gyalázásoknak van kitéve. Amikor ilyen emberekkel találkozunk, talán durván beszélnek hozzánk. Hogyan reagáljunk erre? A Biblia ezt mondja: „Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését.” Ha úgy válaszolunk, azzal meglágyíthatunk más véleményen lévő embereket (Péld 15:1; 25:15). Akik nap mint nap durvaságot tapasztalnak, azoknak a kedvességet tükröző modor és hangnem oly vonzó lehet, hogy talán hallgatni fognak a jó hírre, amit elviszünk nekik. Nem kívánunk vitába bocsátkozni olyanokkal, akik egyáltalán nem tisztelik az igazságot. Inkább arra vágyunk, hogy érveljünk a Szentírás alapján azoknak, akik erre lehetőséget adnak. Tekintet nélkül arra, hogy milyen helyzetbe kerülünk, észben tartjuk, hogy kedvesen kell válaszolnunk, és azzal a meggyőződéssel, hogy Isten drága ígéretei megbízhatóak (1Tessz 1:5).

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy Jehova Tanúi közül a legtöbben a legminimálisabb alapelveket sem tartják be, amit a Biblia, vagy a szervezet kér, ezért nem fűzök sok reményt ehhez a kéréshez. Ám talán az őszinte Istent kereső embereknek feltűnik az ellentmondás a leírt szabályok, és az alkalmazott cselekedetek között. Én magam elmondhatom, hogy Jehova Tanúi a legmagasabb szinteken sem tartják be a saját szabályaikat, sem a magánéletükben, sem a gyülekezetükben, sem a másokkal való bánásmódjukban. Talán ezért is hagyják el olyan sokan ezt az egyházat.

Az én személyes kérésem az lenne, hogy mivel a blogom keresztény blog, ezért minden kommentelő tartsa magát ezekhez a szabályokhoz, és mellőzzük a csúnya, illetve közönséges kifejezéseket

6 komment
· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr854735499

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: „Gyűlölnünk kell a hitehagyottakat!” 2012.08.27. 21:09:18

 „Jehova és alapelvei iránti lojalitásunk ki kell hogy fejlesszen bennünk egy erős ellenszenvet azok iránt, akik szándékosan lázadnak Jehova ellen, és azok iránt, akik Isten ellenségeiként foglalnak állást. Isten megrögzött ellenségei között van Sátá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sz.zoli25 2012.08.27. 18:00:58

ok...akkor nem káromkodok... :-)
Szép volt Pesta... :-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.27. 19:02:48

@sz.zoli25: Ezt jól teszed tesa. Mert ha nem...

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.08.28. 05:49:10

Az Őrtornyot "védő" harcosok is tudják,hogy az önmagát szerényen "Hű és Bölcs(!?!) Rabszolgának kinevező vallásvezérkar nem "Jehova szócsöve".
Ha Isten csatornája lenne az Őrtorony Társulat, akkor nem kockáztatnák a megmentésük esélyét. Bízom abban,hogy az Őrtorony-hívők közül egyre többen kezdenek el látni,-nem csak nézni!

2012.11.12. 10:48:16

Ezért nincs mentség számodra, ó, ember — bárki vagy is —, ha ítélsz; mert amiben a másikat megítéled, önmagadat ítéled el, mivelhogy te, aki ítélsz, ugyanazokat gyakorlod.(Róma 2:1 UV)
Talán ezt nem veszik figyelembe néhányan?!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.12. 13:31:42

@ex.hmcs-s: ezt hogy érted? kifejtenéd kicsit bővebben?

2012.11.12. 13:58:20

Az "idézőjel" lemaradt... Semmi extra, csak gondoltam illik ide-e pár sor, mert olvastam én is nemrégiben szégyellni való gondolatokat bent lévő emberektől, akik talán fel sem fogják, hogy mit csinálnak, mikor ütik a billentyűket.
süti beállítások módosítása