"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Ki vagy te...?

2012/08/20. - írta: sefatias

Tegnap (2012.08.19.) voltam nyilvános előadáson. A körzetfelvigyázó tartotta. Furcsa volt hallgatni most, hogy már a másik oldalon állok. Véleményt formálhattam, és azt gondolhattam a mondanivalójáról, amit akarok. Hát mit ne mondjak semmitmondó egy előadás volt, ráadásul afféle posztkommunista szöveg is volt benne arról, hogy a világiak mennyire szenvednek, bezzeg mi milyen boldogok vagyunk. (mint a haldokló kapitalizmusról, és a virágzó szocializmusról szóló előadások azoknak, akiknek fogalma sem volt arról, hogy mi van nyugaton) Ugyanaz volt az érzésem, mint kedden, amiről néhány posttal korábban írtam. Egy nagy papírdobozban élő kiskutya, aki azt hiszi, hogy csak annyi a világ, mint amennyit lát. Aztán mikor kiszabadul onnan, akkor jön rá, hogy a világ sokkal nagyobb, mint hitte. Azt mondta, hogy ha most körülnézünk, akkor csupa boldog arcot látunk. Persze Trifin, és rajtam kívül senki nem nézett körül. De boldog arcot nem láttunk, csak azt, hogy az embereket nyomasztja valami.

Na de nem erről akarok írni, hanem a záró előadásáról. A végig gördülékenyen, nyugodtan, kissé unalmasan beszélő köf egyszer csak elkezdett zavartan, hebegve-habogva beszélni. Egész pontosan nem is beszélni, hanem a jegyzeteibe merülve olvasni. Fel sem nézett. Mi váltotta ki ezt nála? Azt hiszem én voltam. Elkezdett a hitehagyottakról beszélni, és arról, hogy mekkora bűn nekik köszönni, velük kapcsolatot ápolni. Szerintem normál esetben nem lett volna gond, de ott ültem vele szemben, és tudom, hogy a két nappal korábbi megbeszélésen a vénekkel, én voltam a központi téma. Biztosan megbeszélték a blogomat, a nézeteimet, és a problémáimat a vénekkel. Hogy mire jutottak azt még nem tudom, de majd kiderül. A lényeg, amit meg szeretnék említeni az a néhány bibliavers, amit felolvasott. A felolvasás célja az volt, hogy a gyülekezet tagjait amennyire lehet, távol tartsa tőlem. 2János 9-11

„ Aki előretolakszik, és nem marad meg a Krisztus tanításában, annál egynél sincs ott Isten. Aki viszont megmarad ebben a tanításban, annál ott van az Atya is, és a Fiú is. Ha valaki elmegy hozzátok, és nem ezt a tanítást viszi, soha ne fogadjátok az otthonotokba, s ne is köszönjetek neki soha. Mert aki köszön neki, az részes annak gonosz cselekedeteiben.”

A gyülekezetet elhagyó személyekről azt mondta, hogy:

nem maradtak meg a Krisztus tanításában’. Ez hazugság! Én ugyanis megmaradtam a Krisztus tanításában

’annál egynél sincs ott Isten’ Ezt ő honnan tudja? Hogy mer valaki Isten nevében nyilatkozni? Mit képzel magáról az az ember, aki azt meri állítani egy másikról, hogy annál biztos nincs ott Isten? Azt hiszem túl sokat.

’Ha valaki elmegy hozzátok, és nem ezt a tanítást viszi, Egész pontosan milyen tanításra gondolt? Tipikus példája az írások kifordításának. Ugyanis János egy mondattal korábban pontosan meghatározta, hogy milyen tanításra gondolt: „ Mert sok ámító ment ki a világba, olyanok, akik nem vallják Jézus Krisztus testben való eljövetelét. Ez az ámító és az Antikrisztus” Tehát csakis olyanok társaságára gondolt, akik tagadják Krisztus testben való megjelenését. Szeretném felhívni mindenki figyelmét, aki ezt a postot olvassa, hogy VALLOM Jézus Krisztus testben való eljövetelét, VALLOM, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért. VALLOM, hogy Isten „feltámasztotta őt a halottak közül, és jobbjához ültette az égi helyeken, sokkal feljebb minden kormányzatnál, hatalomnál, erőnél, felsőbbségnél és minden névnél, amit említenek, nemcsak ebben a világrendszerben, hanem az eljövendőben is.” És VALLOM, hogy a megmentésem csakis neki köszönhető.

'Soha na fogadjátok az otthonotokba, s ne is köszönjetek neki soha' Ezek után kérdezem, hogy melyik tanítással van probléma, ami miatt rám kell alkalmazni ezt a verset? Milyen Istentől jövő személyes megbízatása van annak az embernek, aki meri venni a bátorságot, és emberi kapcsolatokat szakít szét csupán azért, mert nem hajlandó azt beleolvasni egy bibliaversbe, ami bele van írva? Ki meri venni a hatalmat magához, hogy megmondja, hogy ha köszönsz valakinek, aki rokonod, barátod akkor olyan súlyos bűnt követsz el, hogy Isten elvet magától? Ki mer Isten és Krisztus helyébe lépni az ítélkezésben? Micsoda gőg, büszkeség kell ahhoz, hogy valaki Isten helyébe lépjen, és az ő földi bírójának képzelje magát, felülbírálva a Mindenhatót? Hozzájuk szól Jakab a 4: 11,12-ben:

„ Ne beszéljetek tovább egymás ellen, testvérek. Aki a testvére ellen beszél, vagy megítéli a testvérét, az törvény ellen beszél, és törvényt ítél meg. Mármost, ha törvényt ítélsz meg, akkor nem törvényt cselekvő vagy, hanem bíró. E g y van, aki törvényadó és bíró, az, aki képes megmenteni és elpusztítani. De te, ki vagy te, hogy megítéled a felebarátodat?”

31 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr764721522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nazo · http://literaty-nazo.blogspot.com/ 2012.08.20. 22:33:40

...ez furcsa,hogy ennyire hangsúlyos a köszönés tiltása - ez mire jó, nekik?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.08.20. 23:43:49

@Literaty-Nazo: A másként gondolkodók, a gondolkodni kezdők, az ő megfogalmazásuk szerint, idézem: "elméjükben beteg hitehagyottak" közösségből történő kiemelésére, a hatalmuk biztosítására.

Bővebben:
jehovatanui.blog.hu/tags/p%3Akik%C3%B6z%C3%B6s%C3%ADt%C3%A9s

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.21. 03:23:22

@Literaty-Nazo: Mivel Jehova Tanúi teológiája rendkívül gyenge lábakon áll, valamit a gyülekezetekben tapasztalható állapotokról mi exek tudunk e legtöbbet, és össze tudjuk hasonlítani azzal ami a Bibliában van, és önálló véleményt merünk formálni a Társulatról, a gyülekezetekről, ezért a nézőpontunk rendkívül veszélyes egy amúgy is ingatag alapokon álló egyház önálló gondolkodásra hajlamos tagjaira. Ez ellen egyetlen fegyver van, terrorban tartani a bentlévőket, és fenyegetésekkel elriasztani azoktól, akik már átlátják az egész szervezet hiányos oldalát

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.08.21. 06:21:54

@Literaty-Nazo:

Már ezen a ponton érdemes lenne elgondolkodni alaposan: hogy lehet,hogy más felekezet nem zárja el az információktól,és a saját régi irodalmaitól a tagjait...? Más közösség miért nem fél attól,hogy "megfertőződnek"a volt tagoktól?!

Miért kell parancsra gyűlölni a kilépett ex-tagokat?

>> jehovatanui.blog.hu/2011/02/14/gyulolnunk_kell_a_hitehagyottakat#c12609423 <<

Az internet nyújtotta nyilvánosság egyre inkább az Őrtorony Társulat totális,és tarthatatlan tekintélyét tépázza. Mégsem gondolom,hogy tömeges szabadulás várható az Őrtorony Szervezetben: azok,az emberek,akik mernek gondolkodni, és látni- nem csak nézni!- azoknak nagy segítség Sefatias blogja,és a többi felvilágosító ex-Jehova Tanú weboldal. De azok a "Jehova Tanúi",akiknek jó,hogy mindent megrágnak, és lenyeletnek velük a vezetőik,azoknak nagyon kényelmetlen lenne felébredni,így ők maradnak. De vajon jól jár velük az Őrtorony Társulat..?

royroyroy (törölt) 2012.08.21. 16:13:31

Az a baj, hogy kevés feladattal látod el őket. Nem úgy, mint Johnny. Írt a vénekről a blogján, le is váltották őket. Ez a beszéd.
Nem vádaskodni kell, hanem konkrétumot nyilvánosságra hozni. Több szempontból is jó. Ha beperelnek tudod igazolni, lesz egy megdönthetetlen bizonyítékod, amit újra kitehetsz a blogra. Ha nem perelnek, akkor elismerik a hibájukat. Ilyen egyszerű. Aztán, akkor nem fognak hitehagyottnak tekinteni, mert a vádakkal foglalkozni kell megalapozottság esetén, még ha hitehagyottaktól jön is.

royroyroy (törölt) 2012.08.21. 16:23:30

@sefatias:
Most ez azt jelentené, hogy amikor körbe nézett a ti arcotokat is boldognak látta, mivel ezt mondta?

royroyroy (törölt) 2012.08.21. 17:07:43

@sefatias:
A vének arca is boldog volt a Köf szerint?
Mert akkor nem intézett semmit. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.21. 18:56:47

@royroyroy: nem nézte az az arcokat. az csak egy mindenhol előadott kötelező szöveg

royroyroy (törölt) 2012.08.21. 19:06:45

@sefatias: Ismerek én is olyan köföket, akik ha megdicsérik a gyülekezetet nem néznek rájuk, hanem a papírjaikat nézik. Biztos azt gondolják a testvérek, hogy őszintén mondja, ha nem is nekik mondja, hanem csak úgy mondja?!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.21. 19:08:20

@royroyroy: jellemző. Sajnos a boldogság, és az öröm, egy mesterségesen szintentartott önámítás a gyülekezetben

Asure 2012.08.22. 16:36:08

Jogos írás, jogos kérdésekkel.

Niro 2012.08.23. 15:21:44

Bárki elmehet hozzájuk ilyen előadásra? Kamerát lehet vinni? Rövidnadrágban, pólóban lehet menni? Szabad alatta röhögni? Fiatal biszex csajt/csajokat fel lehet szedni? 1×elmennék akkor...

Niro 2012.08.23. 15:30:14

Hajrá Oroszlány!:D Én csak 2 JT-t ismerek fel az utcán, egy szemüveges bácsika, meg a nem 100-as kinézetű haverja, párban szoktak menni. Nem sértés, nem akarok különbséget tenni, szóval inkább egyik sem 100-as:) Egyszer épp láttam egy családot, épp kinn várakoztak, akkor még nem tudtam hogy szegény gyerekeknek ott ilyen sorsuk van, kiöltözve voltak, azt hittem hetente van náluk ilyen, de mivel már tom legalább hetente 3×, hát nem semmi. Úgy néztem rájuk mint valami csodabogárra, hát ők is ránk persze!:D Ez van ha a normális találkozik a nem normálissal!:D Nem "kedves" kiöltözött család, nem ti voltatok a normálisak, csak a félreértés elkerülése végett:) Egyébként világvége duma helyett olvassatok nekik este valami szebbet, mert elég lestrapáltan néztek ki, agyilag és fizikailag is.

Niro 2012.08.23. 15:31:41

Mivel nem olvashatnak ilyen szövegeket, Jehova ítélete rájuk: Kiközösíteni az összes vént és fertőzött Jehovátlan hozzáállású társaikat!

Niro 2012.08.23. 15:34:25

Már alig várom hogy elkapjanak, és jól kiosszam őket, igaz nálunk nincs csengő, pont az ilyen zaklatók miatt, de szüleimhez be szoktak csöngetni, majd én megyek ki elküldeni őket!:D

royroyroy (törölt) 2012.08.23. 17:30:06

@Niro:
Kis gyerek ábrándozol? Normális csaj biztos nem áll veled szóba, mi?

Ha őket kiközösítenék, még mindig sokan maradnának. :)

Látom a tesztoszteron túlteng benned.
De sajnos nem az értelem. Hú de bátor vagy. Ehhez aztán nagy IQ kell.

Niro 2012.08.23. 17:48:42

@royroyroy: Én 9 éve vagyok együtt a gyönyörű és okos nőmmel, mindketten tanultak vagyunk, és önzetlenek, nem úgy mint JT. Ezért gondoltuk segítünk szegény JT jó és fiatal nőinek hogy legalább valami élvezet érje őket életükben :-) Férfiak ne írjanak, vének sem, mi nem vagyunk perverzek mint az öreg jehovások :-) Sajnálom hogy ebben a városban is így elnyomnak JT embereket, remélem több embert nem kergetnek öngyilkos gondolatokba.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.23. 20:09:28

@Niro: @royroyroy: óvatosabban a fogalmazással, ez egy keresztény blog!!!

EveH 2012.10.14. 12:05:41

@royroyroy: Ez szerintem egyáltalán nem biztos, mármint az, hogy foglalkoznának a hitehagyottaktól jövő vádakkal, kivéve, ha bíróságra kerül a sor. Nekem azt írta a vénem, amikor leírtam neki, mit mondott Ray Franz a könyvében a Malawiban történtekről, hogy inkább hisz egy hithű tanúnak (vagyis az egyik évkönyv beszámolójának), mint egy hitehagyottnak, hiába írtam meg neki, hogy milyen alapon közösítették ki.

EveH 2012.10.14. 12:08:09

@EveH: Igen, most látom, hogy te kizárólag arra értetted, hogy ha jogi útra megy a dolog. Azért ez szerintem nagyon ritka.

royroyroy (törölt) 2012.10.14. 20:42:10

@EveH: Igen csak akkor van értelme róla beszélni, ha konkrét és bizonyítható a vád konkrét személy(ek) ellen és akkor az eljárást von maga után. Máskülönben hitehagyottak véleménye nem számít. Általánossággal nem lehet mit kezdeni. Sehol sem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.14. 20:50:03

@royroyroy: Akkor sem biztos. A társulat elég tisztességtelen, és azt nem bírja mindenki idegekkel. Vagy nagyon gazdagnak kell lenned, vagy pedig olyan lélektelennek, aki bírja azt a nyomást idegekkel

royroyroy (törölt) 2012.10.14. 20:56:50

@sefatias: Ha van bizonyítékod küld el a helyi gyülekezetnek, persze másolatban, ha nem bízol bennük, leírva, hogy kész vagy az eredetit bármikor bemutatni. Ha nem reagálnak küld el a Bételbe, ha ők se, publikáld. Erre kíváncsi lennék én is, hogy el megy-e egy dolog eddig. Szerintem nem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.15. 04:24:04

@royroyroy: :) megeheted a bizonyítékaidat babbal. Én egy milliós nagyságrendű lopási ügyben, négy tanú nevét felsorolva jelentettem az esetet. A válasz az volt, hogy nem érdekli őket

royroyroy (törölt) 2012.10.15. 08:01:54

@sefatias: Az a baj, hogy jogilag, ha te is tanú lennél az ügyre, csak egy tanú van. Ez kevés. Kellenének neked aláírt tanúvallomások, mint bizonyítékok. Másrészt, ha a tanúk mégsem vállalják, hogy jelentsék a dolgot vagy nem úgy látják mint te, akkor nincs helye az eljárásnak.
Ha szerinted igazad van, és erről meg vagy győződve, akkor tedd ki ide és/vagy nyomtasd ki és oszd szét a gyülekezet tagjai között, akár összejövetelen vagy bedobva a postaládájukba. Jelöld meg a tanúkat is, konkrétan. A kérdések válaszokat kívánnak mindenkiben. Biztosan lesznek, akik utána fognak járni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.15. 13:33:42

@royroyroy: Engem már a legkevésbé sem érdekel, hogy Jehova Tanúi gyülekezeteiben ki milyen bűnt követ el. Nem tisztem annak megoldása, mint ahogy más egyházak bűneit sem oldom meg

royroyroy (törölt) 2012.10.15. 18:12:38

@sefatias: Pont ez a lényeg, hogy nem megoldani akarod, hanem összekuszálni. De így? Akkor minek ez a blog? Amikor megírtad a levelet a 4 tanú nevével, akkor érdekelt? Miért?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.15. 18:49:39

@royroyroy: nem az a kérdés, hogy minek ez ablog, hanem az, hogy miért vagy ennyire kiváncsi? Neked állandóan nevek kellenek. A tied szerepelt már ezen a blogon?

royroyroy (törölt) 2012.10.15. 19:02:03

@sefatias: Loptam másfél millióért? Vagy tettem valami olyat, ami szerinted megtorlásért kiállt? Mert akkor én is felkerülhetnék. De nem vagyok pozícióban. Mondjuk ettől függetlenül is.

Tudod én azt látom, hogy harcolsz, küzdesz, de csak mókuskereket tekersz. Annyi erőfeszítést beleölsz és nem éred el a célod. Legalábbis ezeken a területeken. (Konkrétan a vének elleni harc terén.) Már megsajnáltalak és próbálok segíteni, hogyan kellene csinálnod, ha ez a harc neked annyira fontos. De nem gond. Nekem mindegy. (Egyébként nem árt tudni, hogy kikkel van az ember körülvéve,kitől mire lehet számítani, hátha egyszer összefúj velük a szél.)
Csak ezekért írtam. De végül is nekem mindegy. Tehát nem elsősorban nekem kellenek a nevek, hanem azoknak, akiket meg akarsz tőlük óvni. (Már ha van ilyen.) De nem akarlak uszítani sem. Mérlegelj. Te döntésed, nem az enyém. Szerencsére.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.10.15. 19:47:07

@royroyroy: Tudod én azt látom, hogy harcolsz, küzdesz, de csak mókuskereket tekersz

Azt hiszem te félreértettél engem (is) Én ugyan nem harcolok. Az itt olvasott információk csupán száraz tények, felvilágosító anyagok azok számára, akik idetévednek. Eszemben sincs harcolni a vének ellen. Elég volt belőle vénként. Sajnálnod sem kell, mert nincs miért. Viszont azt írod, hogy nem akarsz uszítani. Nekem úgy tűnik, hogy ez a célod.

royroyroy (törölt) 2012.10.15. 19:58:25

@sefatias: Belőlem mint idelátogatóból, csak ennyit váltott ki, de persze az ügyekkel kapcsolatban levő dolgok nem nevezhetők ily módon tényeknek, hanem csak vélelmeknek, melyek nem mondanak, bizonyítanak semmit. Részemről az ügy lezárva. Hogy ne tűnjön úgy.
süti beállítások módosítása