Balati blogján egy sorozatot olvashatunk egy komoly erőfeszítésről, hogy miképp lehet a gyülekezeti modellekben keresgélni, hogy az a gyülekezet tagjai számára megfelelő legyen. Nagyon jónak tartom a sorozatot, mert nagyon illik abba az elgondolásba, amiről már én is írtam többször. Sok sikert kívánok nekik a megvalósításhoz! Nem lesz könnyű, de meggyőződésem, hogy hosszútávon ez a befektetés a legkifizetődőbb a közösség számára.

Nem kell megijedni attól, hogy ötrészes. A posztok egy kivételével nem hosszúak.

Recept és hozzávalók (1) – klasszikus modell

Recept és hozzávalók (2) – a klasszikus modell kihívásai

Recept és hozzávalók (3) – ősegyházi alapelvek

Recept és hozzávalók (4) – az álomgyülekezet

Recept és hozzávalók (5) – kihívások

Érdemes elolvasni. Ajánlom mindenkinek!  :)

Folytatom azt a témát, ami arról, szól, hogy mi jó Jehova Tanúinál. A sorozat előző részében megemlítettem, hogy "a 20 év körüliek, már átlagon felüli képzést kaptak retorikából". Mit is jelent ez? Jehova Tanúi minden héten tartanak egy összejövetelt, ahol fiatalok idősek, szóval mindenki, kb. kéthavonként tarthat egy előadást a gyülekezetnek. Ez lehet egy sima felolvasás a Bibliából, de lehet egy előadás is, amelynek megkapja a témáját, ki kell dolgoznia, és öt percben megtartania. Minden alkalommal három ilyen előadás van, amit azután egy azzal megbízott személy kiértékel. Jehova Tanúi híresek arról, hogy hihetetlenül hülye neveket tudnak adni a dolgaiknak. Ennek az iskolának, és egyben összejövetelnek a neve:

TEOKRATIKUS SZOLGÁLATI ISKOLA

Elég kevés időm van mostanában, úgyhogy nem igazán tudok új témákkal előrukkolni, viszont van egy téma ami érdekel. Korábban már írtam erről, ezért ebben a posztban csak szeretnék utalni rájuk. Egyre jobban érdekel az, hogy mi Isten akarata velünk emberekkel és a földdel. Őszintén bevallom, hogy míg korábban úgy gondoltam, hogy Isten egy adott pillanatban véget vet a gonoszságnak a földön, mondjuk Armageddonban, addig mára erre egyre kevesebb esélyt látok. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a Péter által említett nap, valóban az, amire általában a keresztények gondolnak. "Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik."

Az az átkozott ateizmus! Azok az átkozott istentelen ateisták! Azok az istenttagadás legszőrnyűbb bűnében fetrengő gátlástalan és erkölcstelen ateisták! Minden bűn és romlottság előidézői, kik Istent halottnak merik tartani! A Nietzsche idézetét, zászlóként maguk előtt lengető, kárhozatra ítélt ellenségei a hit emberének. A Magyar Katolikus Lexikon ezt írja az istent tagadókról: "A Szentírásban az istentagadás a legfőbb bűn, mely butaságból származik." Tehát az istentagadók amellett, hogy buták, a legfőbb bűnben vétkesek. Ráadásul az ateisták nem elégednek meg azzal, hogy magukban tagadják Istent, néhányuk nyílt támadást intézett a vallásosság, a hit és Isten ellen.

Nem hiszem, hogy én vagyok az első, aki azon gondolkodik, hogy honnan származik mindaz, ami számunkra rossz. Keresztényként az ember egyből Sátánra gondol, aki lázadásával magával rántotta az első emberpárt egy olyan világba, amely tele van fájdalommal, gyásszal, keserűséggel. Minden rossz, amivel a történelem során szembenéztünk, visszavezethető az első bűnre. Ám minél többet jártatom az agyam a témán, olyan gondolatokhoz jutok el, amelyek teljesen más megvilágításba helyezik a rosszat. Jó lenne a gondolataimat nálam okosabb, képzettebb emberekkel is megosztani. Remélem a kommentek segítenek.

Szóval...

Arra gondoltam, hogy arról fogok írni, ami a volt egyházamnál, Jehova Tanúinál kifejezetten jó volt. Amit jónak tartok náluk. Bár a blogom elsősorban azért jött létre, hogy a tévedéseikre, hibáikra világítsak rá, nem lenne becsületes, ha csak ezeket hangsúlyoznám ki. Internetes tevékenységem egy fontos része az, hogy megvédem Jehova Tanúit abban, amiben védhetőek. Mivel aktív résztvevője voltam a gyülekezeti életnek, ezért van rálátásom arra, hogy mik azok a dolgok Jehova Tanúinál, amelyek jobbak, mint más egyházaknál. Meglátásom szerint érdemes lenne megfontolni más egyházak vezetőinek is azt, hogy néhány dolgot miként vehetnének át Jehova Tanúitól.

Oda se figyeltem, és a blog betöltötte a harmadik születésnapját. :)

Ez a három év elég változatos volt. Aki követte az írásaimat az láthatta, hogy milyen irányban fejlődtem, és azt is, hogy ez az irányváltás hogyan cserélte ki az olvasóközönséget. A blog előszőr kifejezetten Jehova Tanúi számára készült, és az első évben gyakorlatilag tanúk és volt tanúk olvastak és kommenteltek. Mára ők csak néha jönnek ide a régebbi posztjaimat olvasni, de kommentelni már nem nagyon szoktak.

Három év, 290 poszt, több ezer komment és 210000 lapletöltés. Nem tudom, hogy az Istennel foglalkozó blogok látogatottsága mekkora, úgyhogy ezek a számok nem mondanak semmit arról, hogy hol helyezkedem el a keresztény blogok között. Nem mintha számítana.

Hát boldog szülinapot magamnak! :)

Nem tudok rosszabbat elképzelni a halálnál. Nincs szörnyűbb, mint annak a tudata, hogy meg fogok halni. Illetve egy mégis van: amikor belegondolok, hogy a gyermekem is meg fog halni. Gyakorlatilag halálra jött életre. Mint mindenki más. Persze elég beteges arra gondolni egy szülőnek, mikor a gyermekére néz, hogy vajon hogyan fog véget érni az élete. De ha belegondolunk, ha nem, akkor is meg fog halni, mint ahogy én is és mindenki.

René Descartes a XVII. század egyik legjelentősebb tudósa. Elsősorban filozófiai gondolataival vált híressé, de maradandót alkotott a matematika és a fizika területén is. Azok is, akik nem tudják ki ő, ismerik az azóta szállóigévé vált mondatát: „gondolkodom, tehát vagyok”. A kritikai gondolkodás módjáról az Értekezés az ész helyes vezetésének módszeréről című írásában beszélt.

     A történelem érdekes. A történelem, előadói stílustól, módtól függően szinte mindenkit leköt. Mindenkinek van valami, ami közel áll hozzá. Valami hobbi, munka vagy valami szenvedély, aminek a megismeréséhez hozzátartozik a dolog történelmének megismerése. Lehet, hogy valakit untat a világtörténelem, de ha a szenvedélye a motorozás, vagy a horgászat, akkor boldogan merül bele a szenvedélye történelmének megismerésébe, vagy akár relikviák gyűjtésébe. Én szeretem a történelmet. Szeretek múzeumokba járni, érdekel hogyan éltek régen az emberek.

Nem titok, hogy erősen baloldali beállítottságú vagyok. Teológiai, és filozófiai olvasmányaim mellett gyakran olvasom olyan baloldali gondolkodók könyveit, mint Marx, Engels, Bakunyin, Kropotkin vagy épp Lenin. Azzal, hogy elolvastam néhány írásukat, még nem lettem a szakértőjük és még kevésbé a követőjük. Bár mindannyiuk sok gondolatával egyetértek, mégsem tudok azonosulni velük annyira, hogy az izmusukat magamra alkalmazzam. Elolvastam a vallásról szóló írásaikat és levelezéseiket. Így megismerkedtem a közvetlenül tőlük származó gondolatokkal, ami azért fontos, mert nem mindig egyezik azzal, ami köztudatban szerepel. Itt van például mindjárt Marx igen gyakran használt  idézete: "A vallás a nép ópiuma". Kb. 30 éve hallottam ezt először, és azóta oly gyakran. De csak Marx írását olvasva döbbentem rá, hogy még soha nem hallottam azt a gondolatot, amiben Marx ezt használta. Az egész bekezdés ugyanis teljesen más értelmet ad ennek a gondolatnak, mint ami a köztudatban él.

Egy ideje csinálok egy fészbuk oldalt. Keresztény és radikális baloldali gondolatokat, vagy ezek keverékéről szóló cikkeket, idézeteket, illetve saját írásokat osztok meg. Ha valakit érdekel, akkor egy lájk gomb megnyomása után követni tudjátok :)

A link: Hmm.

Ki ne emlékezne arra, mikor gyermekkorunkban a saját önbecsülésünk dédelgetése érdekében, a barátaink előtt a szüleinket magasztaltuk fel. Úgy éreztük, hogy ha sikerül valahogy elhitetnünk a többiekkel, hogy a mi szüleink jobbak, mint az övéké, akkor azáltal mi is jobbak, erősebbek, okosabbak, ügyesebbek leszünk náluk. Az önmeghatározásunkhoz szükségünk volt arra, hogy a saját (nem létező) különleges tulajdonságainkat az őseinkből igazoljuk. Aztán persze ez a korszak elmúlt, és rájöttünk, hogy a magunk lábán kell megállni, és elég nagy butaságra vall, ha valaki a saját minőségét, egy rajta kívül álló személy minőségéből szeretné levezetni. És arra is rájöttünk, hogy bár akkor azt hittük, valójában nem a mi apukánk volt a legerősebb, legokosabb, legügyesebb.

          Az elmúlt hónapokban többször kaptam negatív kritikát, amiért a látókörömet      filozófiai olvasmányokkal bővítem. Kritikusaim szerint ez olyan irányba viszi a gondolkodásomat, amely egy keresztény számára nem egészséges, mivel olyan területekre merészkedik általuk, amelyek kétségbevonják a keresztény értékeket, és átlépik az eretnekség határait. A fundamentalista gondolkodású keresztények számára a filozófia olyan tevékenység, amely teljesen felesleges, és csupán kételyeket ébreszt a keresztény emberben. Be kell vallanom, hogy közel két évtizedig én is így gondoltam. A volt egyházam vezetői folyamatosan figyelmeztettek a filozófia veszélyeire, és gyakorlatiasnak tűnő előadásokban, írásokban ecsetelték, hogy miért veszélyes a sok sületlenséget összehordó okostojás filozófus marhaságait olvasni. És én hittem nekik. Mélyen elítéltem a filozófiát, miközben valójában fogalmam sem volt arról, hogy mi is az, illetve soha egyetlen filozófust sem olvastam. Azt hiszem ezt hívják előítéletnek. Mielőtt nekiállnék az írásnak, leszögezném, hogy a filozófiai jártasságom nagyon kicsi. Nem vagyok filozófus. De amit eddig olvastam, az sok újat mutatott nekem, ezért a korlátaimon belül a filozófia védelmére szeretnék kelni.

A Biblia olvasása során rengeteg dologgal találkoztam, amit nem tudtam összeegyeztetni a hozzájuk fűzött magyarázatokkal. Ezek közül sokról írtam már, és most megint eszembe jutott egy: a keresztények üldözése. Nem a zsidók részéről, hanem a római birodalom részéről. A legnagyobb problémát ebben az esetben elsősorban Pál apostol okozza számomra. De a bibliai korszakon túl, a "nagy" keresztényüldözések idején is vannak olyan ellentmondások, melyeket nem tudok hova tenni.

A sok dolog közül, amit nem értek, az egyik, hogy a kereszténység és a keresztények története az elmúlt kb. 100 évben, miért fonódik össze a jobboldali gondolkodással? Az aktívan politizáló egyházak, és teológusaik, illetve híveik, mindig a jobb és szélsőjobb oldalán találhatóak meg. A konzervatívizmus magában foglalja a vallásos hagyományok tiszteletét, miközben erősen elitista és hierarchikus, és általában nacionalista. A jobboldali gondolkodók szeretik két táborra osztani az emberiséget. Vezetőkre és vezetettekre. Nem értenek egyet az egyenlőségre törekvésekkel, és általában a tradicionális egyházakat részesítik előnyben.

Az elmúlt néhány héten sokat gondolkoztam valamiről. Sytka blogján már egy kommentben pedzegettem a témát. A bibliakörünkön is felhoztam. És mivel konkrét mondatokban kezdem megfogalmazni magamnak, épp itt az ideje, hogy leírjam. Mielőtt bárki elkezdene kővel dobálni, elmondom, hogy az itt leírt gondolatok csupán szimpatikusak, de nem tudok velük mihez kezdeni. Miről is van szó?

Azt hiszem belefogok abba témába, amihez egy fikarcnyit sem értek, és amiről olvasni lehetetlen. Nem találtam még olyan írást, ami ezt kifejtené, és tovább merne menni egy összetett mondat első felénél. Ám azt hiszem ez a téma mindennél fontosabb, és olyan területet érint, ami alapjaiban forgatja fel a kereszténységet. Talán pont ezért fél mindenki attól, hogy befejezze a mondatot.

Megváltás. A keresztény hit középpontja, origója a megváltás. "A megváltás célja a Sátán uralmának megtörése, következményeinek fölszámolása és Isten országának megvalósítása. Jézus mindezt igazolja küldetésével, gyógyításaival, a holtak életre keltésével, a bűnök megbocsátásával. Erkölcsi tanítása alkalmassá teszi az embert az Isten országának befogadására. Szenvedését és halálát úgy ajánlja föl, mint engesztelő áldozatot a bűnökért, s ezzel mindnyájunk nevében lerója az elégtételt. "(Magyar Katolikus Lexikon)

Ahogy ígértem, ebben a posztban egy másik szitokszóval fogok foglalkozni, az agnoszticizmussal. Ahogyan a deizmus, úgy ez is sok keresztény számára a hitetlenség és az ateizmus szinonímája. Mivel keresztény létemre agnosztikusnak tartom magam,  ezért gyakran meg is kapom a magamét. Azt hiszem itt az ideje, hogy magyarázatot adjak a nézetem miértjére. Először is nézzük meg, hogy mit jelent ez a kifejezés.

Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy a saját hitvallásomban szereplő 'deizmus" és 'agnoszticizmus' fogalmát tisztázzam. Nem mintha rászorulnék arra, hogy  magyarázkodjam, inkább arról van szó, hogy a legtöbb keresztény fél ezektől a szavaktól, és automatikusan az ateizmus szinonímájává teszi őket. Én vállalom, hogy keresztény vagyok, és egyben deista, illetve agnosztikus is. És egyáltalán nem gondolom úgy, hogy ezek a fogalmak kizárnák egymást.

Egyre jobban foglalkoztat az a kérdés, hogy meddig terjed egy keresztény felelőssége a társadalomban. Mi tetszik jobban Istennek? Az ha elvonulok a világtól, és a lehető legkisebb felületen érintkezek vele, hogy ne szennyezzen be, vagy az ha keresztényként az általam szeretett értékeket képviselve belevetem magam a társadalmi életbe, és azok alapján próbálok hatást gyakorolni a társadalom általam elérhető részére. Korábban úgy gondoltam, hogy az első megoldás a helyes. De odáig jutottam, hogy kétségeim sincsenek afelől, hogy a keresztény értékrend reklámozásának egyetlen módja a közéletben való részvétel. A kérdésem az, hogy milyen módon, és meddig terjed a felelősség?

Az előző Voltaire-ről szóló posztban megvizsgáltuk, hogy sosem volt ateista. Hívő katolikus keresztény volt, aki mélységesen elítélte a vallásos fanatizmusból eredő bűnöket, függetlenül attól, hogy protestáns, vagy katolikus követte el. A türelmességről szóló értekezését ajánlom mindenkinek, aki  szeretné megtudni, hogy az egymással civakodó vallások árnyékában, hogyan lehet krisztusi módon tekintenünk a másként gondolkodókat. Ebből a könyvéből szkenneltem be egy fejezetet, amelyben Voltaire az evangéliumokhoz fordul, hogy megvizsgálja: miként kell tekintenünk azokat, akik másként vélekednek a dolgokról, mint mi.

"Az önismeret, önmegismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük személyiségünk, tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését."

Vajon miért kell, egy Istenben hívő keresztény embernek megfelelő önismerettel rendelkeznie? Nem elég, ha ismeri a Biblia rá vonatkozó passzusait? És ha nem elég, akkor egyáltalán miért fontos az önismeret?

Voltaire könyvét olvasva nagyon sok értékes gondolattal találkozik az ember. Én ajánlom mindenkinek, hogy olvasson tőle valamit. Könyveinek több fejezeténél is elgondolkodtam azon, hogy beszkennelem, és kirakom. Eredetileg egy másikat akartam, da a napokban felmerült Voltaire ateizmusa, ami miatt vannak akik úgy érzik, hogy Voltaire-t "index"-re kell tenni. Mindenki megnyugtatására írom, hogy Voltaire soha nem volt ateista. Istenben hívő katolikus volt. Amikor a protestánsokról írt akkor úgy említi őket, hogy "ők". De mikor a katolikusokról, akkor a "mi" személyes névmást használja.

Ebben a posztban nem a kanonizációval foglalkozok, de az itt tárgyalt anyag nagyban hozzátartozik a témához. A keresztények a kezdetektől fogva fontosnak tartották azoknak az iratoknak az olvasását, tanulmányozását, amit a zsidók használtak. Nyugodtan, mondhatjuk, hogy a két vallás, a kereszténység és a zsidóság kezdetben ugyanazokat a könyveket használták. Pál apostol a 2tim 3:16-ban kifejezte az általános keresztény véleményt a zsidó szent iratokról. I.sz. 65 környékén ezt írta: „A teljes írás istentől ihletett.” Pál szavai arra utalnak, hogy az Írás az ő idejében már „teljes” volt. Ez azt a képet vetíti elénk, hogy az ószövetségi kánon egy TELJESSÉGET alkotott, ami már készen volt, és amit a kereszténység felhasználhat.