Azt hiszem eljött az ideje annak, hogy a saját hitvallásomban szereplő 'deizmus" és 'agnoszticizmus' fogalmát tisztázzam. Nem mintha rászorulnék arra, hogy  magyarázkodjam, inkább arról van szó, hogy a legtöbb keresztény fél ezektől a szavaktól, és automatikusan az ateizmus szinonímájává teszi őket. Én vállalom, hogy keresztény vagyok, és egyben deista, illetve agnosztikus is. És egyáltalán nem gondolom úgy, hogy ezek a fogalmak kizárnák egymást.

DEIZMUS

Ebben a posztban: (Deizmusom), már részletesen leírtam, hogy miként gondolkodom a témáról. Kifejtettem, hogy nem hiszek az Isten jelenkori kinyilatkoztatásaiban, és nem tulajdonítok jelentőséget a vallások dogmáinak, amelyek több kárt okoztak a kereszténységnek, mint sokan gondolnák. Tehát rendelkezek azzal a két legfontosabb jellemzővel, ami kimeríti a deizmus fogalmát. Ha előjön ez a téma , akkor általában negatív kritikát kapok, mint hitetlen és hiteltelen, Istent gyalázó, őt megtagadó hitehagyott. Ám - mint általában ilyen esetekben - a szavaimat nem tudják megcáfolni, csupán a hozzáállásomat és engem kritizálni. Épp ezért úgy döntöttem, hogy vizsgáljuk meg, hogy egyetemet végzett teológusok miként vélekednek erről.

Sytka: "Ha a Bibliát olvassuk, Istennel kapcsolatban ösztönösen azokra a részekre koncentrálunk, ahol maga Isten aktívan tesz valamit. Beszél, pusztít, megáld, teremt, csodát tesz, ítéletet gyakorol. Felnézve a Könyv lapjairól, a valóságban azonban sokszor mást látunk. Hát hol van az Isten? Mintha üres lenne az ég, nincs adás az éterben, Isten hallgat, nem avatkozik közbe akkor sem, amikor szerintünk illene közbeavatkoznia...De ha Isten ennyire a háttérben állva figyel, akkor vajon jogosan vethetjük fel a deizmus gondolatát? Szerintem nem. Én úgy látom, hogy van egy áthidalhatatlan különbség a deista istenkép és a rejtett istenkép között. A deista istenkép azt állítja, Isten létrehozta ezt a rendet és eltűnt mögüle, magára hagyva a rendszert, közömbösen azzal kapcsolatban, bármi is történik benne. A rejtőzködő Isten Biblia által sugallt képe azonban mást mond. Noha Isten itt sem látható a tettek-következmények automatikus folyamatában, és nincs is szükség túl sok közbeavatkozásra, mindazonáltal Isten személye mégis nélkülözhetetlen a folyamat számára, mint aki fenntartja annak működését."(Eredeti cikk itt)

Jorsits Attila: “Bizony, te elrejtőzködő Isten vagy, Izráel Istene, szabadító!” (Ézs 45,15) Ézsaiás próféta olyan problémára tapint rá a fenti sorokban, ami az ókori zsidóságtól napjaink kereszténységéig jelen van. Ez Isten cselekvésének, hatalmának, sőt létének bizonyíthatatlansága. A próféta szerint ez Isten akarata, hiszen – ahogy írja – ahelyett, hogy megmutatná hatalmát, kétségtelen bizonyítékot szolgáltatna létezéséről, inkább elrejtőzik. Ez a rejtőzködés ráadásul olyan mértékű, hogy egyetlen ember sem tud kétségtelen bizonyítékkal szolgálni Istennel kapcsolatban gyakorlatilag semmiről...Isten nemcsak a hitetlen, hanem a hívő ember számára is rejtőzködő marad. Léte nem bizonyítható, de megtapasztalható; a hívő ember számtalanszor tapasztalja Isten jelenlétét, gondviselését az életében, ám mindezt mégsem tudja megdönthetetlen bizonyítékként felmutatni. Isten ugyanis úgy cselekszik az életünkben, hogy közreműködését nem teszi mindenki számára egyértelművé. Ha továbbmegyünk, még azt is kijelenthetjük, hogy a hívő ember még önmaga számára sem tud megdönthetetlenül racionális bizonyítékot találni Isten léte mellett. Mit értek ez alatt?(Eredeti cikk ITT)

Dr. Török István: "Emberi szemmel nem láthatjuk át a gondviselést, csak hihetjük. ...Hogyan tapasztalhatjuk, hogy mégis Isten gondviselésével van dolgunk? Úgy ha életsorsunkat imádságban Isten elé visszük, és az ő akaratát imádságos lélekkel tudakozzuk. Tapogatózásokon, olykor tévedéseken át elvezet ez Isten titkos akaratának megmutatkozásáig.  Ezért a gondviselés nem bárki számára leolvasható ismeret, nem világmagyarázati elv, hanem a hívő ember legszemélyesebb igazsága és bizonyossága. Olyannyira személyes, hogy egy másik ember, legfeljebb az ő bizonyságtétele útján tudhat meg belőle valamit. PL. Jób esetében még a felesége sem érti meg.A gondviselés hitjellegéből következik, hogy Isten munkáiról s titkos terveiről ne mondjunk olyan vakmerő ítéletet, mint ahogy halandó emberek dolgairól szoktunk ítélkezni. Kálvin, ki az isteni gondviselést sokszor és csodálatos módon tapasztalta, nagy szerénységre és alázatosságra int. "Isten gondviselését - mondja - senki sem fogja helyesen és hasznosan megítélni, csak aki megfontolván azt, hogy alkotójával és a világ teremtőjével van dolga, megalázza magát illő félelemmel és alázatossággal."(Eredeti cikk ITT és ITT)

Amint látjuk, mindhárman elismerik, hogy Isten tevékenységét lehetetlen felismerni és bizonyítani. Bár ők nem nevezik deizmusnak ezt a nézetet, az kétségtelen, hogy elég erős párhuzam van a deizmus és a "rejtőzködő" Isten között. Én viszont úgy gondolom, hogy a rejtőzködő Isten igazságossága megkérdőjelezhető, ellenben a deista istenkép igazságos istent állít elénk. Egy kommentben ezt írtam:

"Isten azzal szeret minket a legjobban, ha igazságos"
Ki dönti el az adott pillanatban, hogy egy helyzet megoldása épp Isten igazságosságának köszönhető? Mitől függ, hogy Isten az egyik ember életének nehéz időszakában előjön, a másikéban meg rejtőzködik? Miért mentette meg Pétert, és miért hagyta lemészárolni Jakabot, vagy épp Keresztelő Jánost? Miért hiszi azt, az egyik keresztény, hogy csoda történt vele a legnagyobb bajban,és miért nem történt a másikkal semmi? És miért van az, hogy ilyen "csodák" ateistákkal, Istennel nem törődő emberekkel is történnek? Persze Isten útjai kifürkészhetetlenek.Ez arra jó, hogy azt magyarázunk bele amit akarunk. Az elmúlt 2000 évben emberek millióit vezették meg, használták ki, mészárolták le Isten nevében. A középkor meggyújtott máglyái közül miért nincs legalább néhány, amelyben a tűz égett, de az oszlophoz kötözött ember nem égett el? Miért nem jött egyetlen angyal sem megvédeni az ártatlanul kínhalálra ítélt Istenfélő embereket? Mitől volt jobb helyzetben Nabukadonozor, aki saját szemével láthatta, hogy isten a három fiúval van? Mi kell Istennek, hogy ne rejtőzködjön? Hány ártatlan embernek kell meghalnia, nem is meghalnia, elpusztulnia, hogy előbújjon, és bizonyítson? Illetve, ha rejtőzködve is de csinál valamit, akkor azt mi miért nem láthatjuk ugyanúgy, mint az ókori testvéreink közül oly sokan? Mitől jobbak mint mi? És miért várnak el tőlünk többet, mint tőlük, miközben nekik volt Vörös Tengerük, csipkebokrok, megálló napjuk, damaszkuszi útjuk stb? A rejtőzködő Isten szerintem nem igazságos. Ő személyválogató. A "deista" Isten az igazságos. Ő nem személyválogató.
Én deista vagyok. Jézus Krisztus tevékenysége óta nincs bizonyítható kinyilatkoztatás, isteni tett a földön. Ha pedig van, akkor a keresztények azon marakodnak, hogy vajon igaz-e?
Isteni csoda Szent István szent jobbja? Németh Sándor Istentől kapja a nyelveken szólás adományát? Tévéadásban lehet a néző gerincét megműteni? És még sorolhatnám az isteni csodák garmadáját, amit sokan megkérdőjeleznek. Ki dönti el, hogy igaz? Én? És én hogyan bizonyítom másnak? "

Szerintem nem azon van a lényeg, hogy milyen nevet adunk a nézeteinknek, hanem azon, hogy a valóságot mondjuk ki, és vessünk gátat annak, hogy vallásos emberek babonásak, fanatikusok legyenek olyan dolgokban hitet gyakorolva, és azokat üdvkérdéssé téve, amelyeket még a teológusok sem fogadnak el. Viszont az emberek mégis boldogan esnek egymásnak, ha valaki nem ért velük egyet.

A következő poszt az agnoszticizmusról fog szólni.