Arra gondoltam, hogy arról fogok írni, ami a volt egyházamnál, Jehova Tanúinál kifejezetten jó volt. Amit jónak tartok náluk. Bár a blogom elsősorban azért jött létre, hogy a tévedéseikre, hibáikra világítsak rá, nem lenne becsületes, ha csak ezeket hangsúlyoznám ki. Internetes tevékenységem egy fontos része az, hogy megvédem Jehova Tanúit abban, amiben védhetőek. Mivel aktív résztvevője voltam a gyülekezeti életnek, ezért van rálátásom arra, hogy mik azok a dolgok Jehova Tanúinál, amelyek jobbak, mint más egyházaknál. Meglátásom szerint érdemes lenne megfontolni más egyházak vezetőinek is azt, hogy néhány dolgot miként vehetnének át Jehova Tanúitól.

Több területre fogok kitérni, és valószínűleg nem fogok beleférni egy posztba. Attól függetlenül, hogy most arról írok, hogy mi volt jó, ez nem jelenti azt, hogy valóban jól is működik. Bizonyos tényezők nem teszik lehetővé a megfelelő működést. Azóta sokszor átgondoltam, hogy hol csúszik el a dolog, meg is van az elméletem erre. De most egyelőre csak arról írok, hogy maga az ötlet, a gyakorlat, ami a gyülekezeteikben jelen van, miért jó. El is kezdem.

A GYÜLEKEZET VEZETÉSE, TANÍTÁS

Jehova Tanúinak gyülekezeteit egy vénekből (presbiterekből) álló testület vezeti. Jehova Tanúinak nincs olyan főiskolája, mint amit a legtöbb egyház működtet, hogy lelkipásztorokat képezzen ki. Éppen ezért ahhoz, hogy valaki vén lehessen egy gyülekezetben, nincs is szükség semmilyen képesítésre. A gyülekezet bármelyik férfi tagja előtt nyitva áll a lehetőség, hogy elérje ezt a pozíciót. A legtöbb esetben a helyi gyülekezet vénei a gyülekezet tagjai közül kerülnek ki. Nagyon ritka, hogy egy gyülekezetbe úgy küldenek valakit, aki az egyház alkalmazásában áll, de ha előfordul, ez számára semmilyen előjoggal nem jár, és a fizetését nem a véni tisztségéért kapja, hanem azért, mert egy előre meghatározott időt kell eltöltenie a gyülekezet területén történő evangéliumhirdetésben.

Mivel a gyülekezetekre egyáltalán nem jellemző, hogy egyszemélyes vezetés lenne, ezért a gyülekezet tagjai az összejöveteleken igen változatos programokban részesülnek. Egy gyülekezetben néha 10-15 férfi is alkalmas arra, hogy hosszabb-rövidebb előadásokban tanítsa a közösséget. Ennek több előnye is van. Egyrészt a gyülekezet számára változatosságot jelent, hogy nem mindig ugyanazt az embert hallgatják, másrészt pedig a gyülekezet férfitagjainak lehetősége van arra, hogy szerepeljenek, és úgy érezzék, hozzá járulhatnak a gyülekezet szellemi jólétéhez. Egy katolikus, református, vagy evangélikus gyülekezetben (néhány kivételtől eltekintve) elképzelhetetlen, hogy az egyetemet végzett lelkipásztoron kívül bárki is tanítsa a közösséget. Pedig az igazság az, hogy nagyon sok, mások tanítására alkalmas tagja is lehet a gyülekezetnek. Ha a gyülekezet tagjai lehetőséget kapnak arra, hogy kisebb nagyobb mértékben részt vegyenek a közösség tanításában, az nagyban hozzájárul ahhoz, hogy magáénak érezze a közösséget, és nagyobb felelősséget érezzen a gyülekezet iránt.

Az, hogy az istentiszteleteket hétről hétre ugyanaz az egyetemi végzettségű személy vezeti le, és ezt kötelezővé is teszik, elveszi a lehetőséget az arra alkalmas személyektől, hogy kipróbálhassák magukat. Valljuk be őszintén, hogy (főleg a történelmi egyházak) nem bővölködnek végzett teológusokban, ami eléggé leszűkíti a lehetőségeket. Így az istentiszteleteik inkább monoton formaságokká válnak, mint építő összejövetelekké. Ha a gyülekezet tagjai lehetőséget kapnának arra, hogy saját készítésű előadásokat tartsanak az istentiszteleten, az valószínűleg felpezsdítené a közösséget. A gyülekezetnek is és a lelkésznek is új, izgalmas kihívásokkal kellene szembenéznie. A lelkipásztornak bizonyos területen csökkennének a terhei, és a felszabadult energiát más, elhanyagolt területekre koncentrálhatná. A gyülekezet tagjainak pedig - ha éreznek magukban ambíciót erre – a tanításban való részvétel új kihívásokat hozna, melyekre örömmel és izgalommal készülnének fel és tennének eleget neki. Hasznosabbnak éreznék magukat, mint olyan személyek, akik szolgálják a testvéreiket, és Istent. Azzal, hogy több időt fordítanak a biblia megismerésére rövid időn belül átértékelődhetnek bennük a dolgok, aminek a gyülekezet is hasznát látná, és ő maga is előnyét élvezné.

De nem csak a gyülekezet véneiről szeretnék írni. Ugyanis Jehova Tanúi összejövetelein nemcsak a vezetők kapnak lehetőséget arra, hogy tanítsanak. A húsz év körüli fiúkat, ha megfelelnek néhány feltételnek, kinevezhetik kisegítőszolgának (diakonus). Az ilyen fiatalemberek különböző feladatokat látnak el a gyülekezetben, és megkérik őket arra, hogy időközönként tartsanak előadásokat a közösség számára. (hozzátenném, hogy a 20év körüliek, már átlagon felüli képzést kaptak retorikából, amire később még kitérek egy másik posztban) Így a fiatalok nem csupán tagjai a közösségnek, hanem tevékeny részesei is,akiket több ponton összeköt a gyülekezettel a személyes előrehaladás utáni vágy, az ambíció, a közösség elismerése, és szeretete.

Természetesen, ahogy ezt a bevezetőben említettem, ennek a rendszernek is megvannak a hibái, amelyek egy kis odafigyeléssel, és más megközelítéssel kiküszöbölhetők, vagy csökkenthetők. De mindenféleképp megfontolandók, hiszen ez az elrendezés sokkal több ponton köti össze a közösséget, és a kapcsolódási pontok sokkal mélyebbek. Ennek köszönhető Jehova Tanúinak sok sikere, és az pedig, hogy a hibák kiküszöbölése érdekében nem képesek változtatni néhány rossz szabályon bizony elég sok hátrányt is okoz.

De úgy gondolom, hogy nemcsak Jehova Tanúira jellemző, hogy a rossz beidegződéseken, szokásokon nem képesek változtatni. A protestáns közösségek azért szakadnak újabb és újabb kis közösségekre, mert mindig vannak, akik nem tudnak, nem akarnak valamin változtatni, és kiválnak közülük azok, akik viszont igénylik a változást, aztán ők is belecsontosodnak a saját változtathatatlan ötleteikbe, és így tovább.

Én úgy gondolom, hogy a közösségnek folyamatosan formálódnia, fejlődnie kell. Méghozzá olyan irányba, ami a közösség érdekeit szolgálja. A tanítás privilégiumának megszüntetése, illetve minél több arra alkalmas személyre történő kiterjesztése egy ilyen lehetőség. Olyan közeget, kapcsolatokat teremt, amely szorosabbá fonja a közösség tagjai közötti köteléket. Míg a hagyományos rendszerek inkább rideg, laza kapcsolatokat, kötelékeket hoznak létre a közösségben. Emiatt is van az, hogy sokan nem tekintik létfontosságúnak a közösség életében történő részvételt. Ugyanis nincs élet, nincs miben részt venni.