"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Isten politikus?

2020/06/01. - írta: sefatias

Isten egyre jobban benne van a magyar politikai életben. Egyre többször szólítják meg. Kérik, hogy áldja meg az ő akaratát fontosnak tartó politikai vezetőket. És ennek köszönhetően egyre több a magát vallásosnak tekintő szavazó, aki persze arra szavaz, aki fontosnak tartja a kereszténységet. Épp most olvastam, hogy a "777 csapata arra buzdítja a világon élő valamennyi magyart, hogy történelmi tragédiánk évfordulóján lélekben újra együtt legyünk, imában kérve Isten áldását nemzetünkre. Hiszünk az ima erejében, és habár a fizikai határokat nem tudjuk eltüntetni, de a lelki összetartozás hatalmas erejét megtapasztalhatjuk."

20190324semjen-zsolt4.jpg

Tovább
Címkék: politika
115 komment

Nyolc éves a blog

2020/04/14. - írta: sefatias

Észre sem vettem, és szép lassan nyolc éves lett a blog. Ez alatt a nyolc év alatt közel félmillió kattintás, több tízezer komment jött össze, és ez a 462. bejegyzés. A nézeteim, a feldolgozott témák jelentős változásokon mentek át. És talán ritkábban is írok. De azért még megy. Nem is emlékszem már hányszor kerültem ki az Index, vagy a blog.hu címlapjára, de kb 30-szor. Szerintem ez nem kis teljesítmény. Főleg tőlem. Van még ezen kívül két blogom, teljesen más témában. Azok is elég jól mennek. Ott is írtam már néhány posztot, ami kikerült az indexre. Némelyik nagyobb nézettséget ért el, mint itt ezen a blogon a legtöbb írásom.

Hát szóval boldog szülinapot nekem.

 

8.png

 

Címkék: blog
10 komment

Hazudni bűn?

2020/04/13. - írta: sefatias

"Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja." (János 8:44) Ezt mondta Jézus az ördögről. Ezzel mélyen elítélve a hazugságot, és a hazug embereket. A Biblia nem igazán bánik kesztyűs kézzel a hazugságot gyakorló emberekkel. Számtalan elítélő gondolat van benne.Amikor Isten városáról ír, ezt mondja:"Boldogok, akik megmossák ruhájukat, hogy hatalmuk lehessen az élet fája fölött, és bemehessenek a kapukon a városba. A kutyák, a varázslók, a paráznák, a gyilkosok, a bálványimádók és mindazok, akik a hazugságot szeretik és hazug módon élnek, kint maradnak." (Jelenések 22:14)

218824-2121x1414-man-with-long-nose.jpg

Tovább
Címkék: hazugság
13 komment

Az idealizmus baklövése

2020/02/13. - írta: sefatias

Vajon az idealizmus vezethet boldogsághoz? Azt hiszem a legtöbb ember valamilyen szinten idealista, és a helyzetétől teljesen független jövőképben  hisz. Például a kereszténység reménysége egy csodálatos jövőbe vetett hit.  Vallástól függően ez lehet a csodálatos, bajoktól mentes örök lét itt a földön, vagy a mennyben Isten mellett.Egy kommunista hiszi, hogy egyszer eljön egy olyan rendszer, amelyben az emberek közötti egyenlőség egy igazságos világot hoz el. A fiatal lány hiszi, hogy a jövendőbelijével együtt fognak megöregedni, és szerelemben meghalni. A szerencsejátékos hiszi, hogy egyszer be fog jönni, és az ő lapjai, számai lesznek a nyerők.

zsolt-1081_7.jpg

Tovább 23 komment

Biztos, hogy mindenkinek jó az, ami neked?

2019/12/14. - írta: sefatias

Az előző posztról gyakran jutott eszembe Gödel nemteljességi tétele. Bár nem vagyok matematikus, valahogy mégis érzek némi párhuzamot. Arra jutottam, hogy azokat az erkölcsi mértékeket, szabályokat, amelyek évszázadokon keresztül irányították az emberek életét, a természettől teljesen elidegenedve, a társadalmat irányító egyének hozták létre a békés egymás mellett élés irányíthatósága érdekében. A magántulajdon, és az azzá váló személyes kapcsolatok mind azt a célt szolgálták, hogy az egyre nagyobb és zártabb közösségekben minél kisebbre redukálják a felmerülő problémák számát.

szabi.jpg

Tovább 3 komment

Hol a helyes és a helytelen határa?

2019/11/02. - írta: sefatias

Évek óta írok kritikai írásokat azokról, akik, miközben valamilyen érték, értékrendszer védelmében lépnek fel, a maguk által védelmezett értékeket semmibe veszik. Az egyszerű állampolgár pedig ezt nem veszi észre. Egyszerűen hálás azért, hogy valaki védelmébe veszi azokat az értékeket, amiket ő is fontosnak tart, de az életében nem játszanak szerepet. Így most egy olyan társadalomban élünk, amelyben fontosak a magasabb rendű értékek, fontos értük kiállni azok ellen, akik ezeket az értékeket nem tartják fontosnak, de közben az sem él azon értékek szerint, aki fontosnak tartja. Így létrejön egy lelkiismeret nyugtató állapot, amelyben az értékek iránti tiszteletemet, kimutatom azzal, hogy gyűlölöm, azt, aki nem tiszteli azt úgy mint én, de közben én ugyanúgy figyelmen kívül hagyom azokat az értékeket, mint az akit gyűlölök.

erkolcs-300x225.jpg

Tovább 5 komment

Képmutató a kereszténység?

2019/10/13. - írta: sefatias

A kereszténység egyre nagyobb lendülettel próbál fellépni, mint erkölcsi iránymutató. A magyar kormány támogatásával egyre nagyobb teret nyernek a református és katolikus egyházak az emberek hétköznapjaiban. Ezzel egyenes arányosságban egyre gyakrabban hallani a keresztény értékekről, mint mindent meghatározó értékekről. Néhány keresztény aktivista harcosan kiáll azon értékek mellett, melyek szerinte a Bibliából kikövetkeztethetők.

erturzrz.jpeg

Tovább 1 komment

Egész pontosan mik is azok a keresztény és nemzeti értékek?

2019/09/23. - írta: sefatias

Az elmúlt években felerősödött a keresztény és a nemzeti értékek védelme, illetve ezek hangoztatása. A keresztény értékekről már elég sokszor írtam ITT. Többször keveredtem az interneten olyan csoportok oldalára, ahol ezen értékek miatt hangoskodtak, és mellüket verve védelmezték. Most a legutóbb egy helyi képviselő jelölt fészbuk oldalán találkoztam a nemzeti értékek fontosságával. Bevallom őszintén, hogy amikor ezen értékek hangzatos védelmével, fontosságuk kiemelésével találkozom, mindig előbújik belőlem a kisördög, és megkérdezem, hogy egész pontosan mit értenek a keresztény és nemzeti értékek alatt.

kurtoskalacs-20170615.jpg

Tovább 459 komment

Dogma, vagy egyén?

2019/09/14. - írta: sefatias

Kétségtelenné vált számomra, hogy a politika és a vallás működése között rengeteg párhuzam van. Nem véletlen, hogy ha akarnak, akkor nagyon jól együtt tudnak működni. Mindkét intézmény, különböző egységekre osztható, amely egységeknek egy, az eszmét, irányzatot jellemző, -izmus főnév képzővel ellátott nevet adnak. Pl. katolicizmus, baptizmus, konzervativizmus, liberalizmus, protestantizmus, stb. Ezeknek a különböző irányzatoknak előre meghatározott dogmáik, elvárásaik vannak, és csak azok csatlakozhatnak hozzájuk, akik ezekkel egyetértenek, illetve alárendelik magukat. 

nyaral_241691656.jpg

Tovább 10 komment

Van valóságos istenkép?

2019/09/12. - írta: sefatias

Három hónapja volt két poszt Sytka és Szabados Ádám "tollából", amelyben az istenképekről írtak. Én kicsit megkésve reagálnék rájuk.  Lényegében mindkettővel egyetértek, de Ádám elköveti azt a hibát, hogy nem ismeri fel magát a saját maga alkotta elvárási rendszerben. Miközben Ádám írását olvastam, hasonló képpen reagáltam, mint a képen:confused.jpg

Tovább 10 komment

A kereszténység jobb emberré tesz?

2019/05/30. - írta: sefatias

A megtérés az egyik legfontosabb mozzanata a keresztény ember életének. A Hit gyülekezete a következőképpen fogalmazza meg a megtérést: "A Szent Szellem által megelevenített Ige teszi képessé a bűnös embert arra, hogy romlott életmódjával szakítson, és az Úr akarata szerint éljen. Ez az átfordulás jelenti a megtérést." Az Emmausz közösség pedig így: "A megtérés hármas lépést jelent: elszakadás a bűntől, a hit útjára lépés, Isten királyi hatalmának (vezetésének) elfogadása." A legjobban ez a megfogalmazás tetszik: "Az a gondolati, hitbeli, valamint ezzel együtt magatartásbeli folyamat, amelynek során az ember Isten iránt engedetlen magatartásával felhagy, és azzal a szándékkal fordul Isten felé, hogy akaratának engedelmeskedjék."

bigstock-christian-background-confess-31452830.jpg

Tovább 16 komment

Milyen az igazi keresztény?

2019/05/28. - írta: sefatias

Hogy milyen egy igaz keresztény? Először is, mindig igaza van. Még akkor is, ha korábban abban volt igaza, aminek most az ellenkezőjét vallja igaznak. Az ő tévedése nem tévedés, hanem a Szentlélek vezetése általi fejlődés. Az igaz keresztény, pont azért igaz, mert a Szentlélek vezetése meglátszik az életén. Már csak ezért sem lehet tévedésben. Hogy adná ki magát, ha egy igaz keresztény, a Szentlélek vezetése alatt tévedne? Az istenkáromlás lenne. Másodszor, ahogy ez az elsőből következik, egy igaz keresztény mindig tisztán látó. A Szentlélek vezetésének köszönhetően, mindig jól látja a dolgokat. Még akkor is, ha korábban pont az ellenkezőjét látta jónak, mint amit most lát annak. Az ítélete mindig az adott pillanatban mérvadó. Nem számít, hogy mit vallott korábban. metamorphosis_of_narcissus_1936-1937_salvador_dali.jpg

Tovább 13 komment

Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé.

2019/04/30. - írta: sefatias

"A keresztény kultúra megvédése ügyében nincs kompromisszum" Ezzel a címmel tudósított a kormány.hu Orbán Viktor (Isten kegyelméből magyar miniszterelnök) beszédéről. Ez Soltész Miklós államtitkár szerint magában foglalja azt is, hogy "Őrizzük meg keresztény szigetként térségünket" A keresztény alapelvek és értékek Bayer Zsolt számára is oly fontosak, hogy bejelentette kilép a szerinte ezektől az értékektől már rég elforduló evangélikus egyházból, és "katolizálni fog" Aradszki András államtitkár pedig a parlamentben arra figyelmeztetett, hogy Sátán ellen rózsafüzérrel kell küzdeni.

Szóval itt tartunk. A nagy nemzeti keresztényesedés kellős közepén, a keresztény kultúra védőbástyájában, Magyarországon erősödik a kereszténység. Vagy legalább is valami, amit most így hívnak. Ezt a posztot Bangóné az MSZP képviselőjének patkányozása ihlette, akire most aztán kiakadt a Fidesz és annak minden szavazója, mert le (mások szerint fel) patkányozta őket. A nagy felháborodásban a keresztény kultúra védelmére felesküdött mélyen vallásos, és a keresztény értékekért, akár élete árán is harcoló keresztény konzervatív kormány és annak holdudvara teljesen elfelejtette, hogy eddig ők voltak azok, akik minősíthetetlen jelzőkkel illették képviselőtársaikat a parlamentben, és a másként gondolkodó állampolgárokat az országban.

bayerbangone.jpg

Tovább 233 komment

Megismerhetjük a teremtésműből Istent?

2019/03/15. - írta: sefatias

Pál apostol ezt mondja Istenről: "Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk." (Róma 1:20) Ez az idézet ösztönöz sok vallásos embert, hogy Istent dicsőítse, mikor valami fantasztikus dolgot lát a természetben. Isten hatalmát látja az óriási hegyekben, a világegyetem nagyságában. Bölcsességét a bonyolult ökoszisztémában. Szeretetét abban, hogy mindent megadott nekünk, ami a jó és megelégedett élethez szükséges. A legismertebb személy, aki a természetben kereste Istent, és lett emiatt a természet védőszentje, Assisi Ferenc volt.

cultura-saint-francis-lambert-de-hondt.jpg

Tovább 41 komment

Kell alkalmazkodni a kisebbséghez?

2019/02/23. - írta: sefatias

Egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek a közöttünk élő homoszexuális emberek jogaiért szólalnak fel. A héten utolsó vészcsengőként szólalt meg az a francia kezdeményezés, hogy az iskolát irattáraiban lefűzött, soha senki által nem látott és használt papírokon le szeretnék cserélni az apa és anya kifejezéseket. Erre a  kormánypropaganda által eltorzított és felerősített vészcsengőre reagáltak a kereszténység magyar védelmezői kissé túlzóan és szerintem keresztényietlen módon. Közben teljesen figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy Magyarországon már évtizedek óta ez a gyakorlat.

160625-poliamoria.jpg

Tovább 27 komment

A Jóisten megint alkotott...

2018/12/24. - írta: sefatias

A Jóisten megint alkotott.

Nem elég, hogy az ő kegyelméből egy hitvalló keresztény kormány áll Magyarország élén, most kiderült, hogy Mészáros Lőrincet is ő tette Magyarország és ezzel a világ egyik leggazdagabb emberévé.

Én nem tudom, hogy ezeknek az embereknek milyen istenképük lehet, de valószínűleg hihetetlenül torz. Szóval a mai magyarországi elit elméjében egy olyan istenkép van, amit önmagukból hoztak létre. A legrosszabb ebben, hogy ettől a kereszténynek nevezett istenképtől, amelyet arra használnak fel, hogy a hatalom elvárásait könnyebben elfogadtassák a magát szintén kereszténynek nevező néppel, a keresztény egyházak egyáltalán nem határolódnak el. Sőt azzal, hogy az egyház kokettál az állammal, még valamiféle elismeréséről is biztosítja. Kivétel ez alól természetesen például Iványi Gábor és az egyháza.

lazarus-and-the-rich-man.jpg

Tovább 7 komment

A tanulatlanság dicsőítése

2018/11/02. - írta: sefatias

Lehet vitatkozni azzal aki csak hisz? Az elmúlt jó pár év alatt az interneten több felületen futottam bele vitákba olyanokkal, akik hisznek valamiben. Istenben, a kegyelemben, Orbán Viktorban, a pirézekben vagy az ateizmusban. Sokan kérdezték már tőlem, hogy miféle mazochizmus hajt engem, hogy belemegyek ezekbe az általában értelmetlen vitákba. Az igazság az, hogy én általában élvezem ezeket a vitákat, és a legkevésbé sem érdekel annak kimenetele. Az ember érdekel, akivel vitatkozom. Jobban mondva az embertípus.

proud.png

Tovább 19 komment

Bezzeg az én időmben...

2018/07/28. - írta: sefatias

Hol tart már ez a mai világ? Régen minden jobb volt. Az emberek tisztelettudóbbak, erkölcsösebbek voltak. Sokkal kevesebb volt a bűnözés és jobban odafigyeltek egymásra. Ha kellett sokkal jobban összefogtak a bajban, mint a maiak, akik egy lépcsőházban sem ismerik egymást. A hitnek, vallásnak sokkal nagyobb szerepe volt, az Isten jobban benne volt az emberek életében. Hűségesebbek voltak egymáshoz és az alapelvekhez, mint a mai fiatalok, akik már nem tisztelnek se Istent se embert. Régen még a fű is zöldebb, a töltöttkáposzta pedig finomabb volt.

d64ec-1311699472-99r4yl.jpg

Tovább 14 komment

Tényleg önrendelkezés a nemi irányultság meghatározása?

2018/07/06. - írta: sefatias

Ebben a posztban Szabados Ádám néhány héttel ezelőtti posztjára szeretnék reagálni. Mivel ki vagyok onnan tiltva, csak ez a lehetőségem van.

Ádám a posztjában arra szeretne kilukadni, hogy a progresszív ideológia elmegy a valóság mellett azzal, hogy az egyén önrendelkezésére helyezi a hangsúlyt. Ezt írja: "a progresszív ideológia szabadságharc a társadalmi hagyományokkal és az emberi természettel szemben." A posztból és Ádám korábbi írásaiból arra lehet következtetni, hogy a homoszexualitás, a poliamoria, a házasságtörés, illetve a házasság előtti, illetve azon kívüli nemi élet szembe megy a társadalmi hagyományokkal, és az emberi természettel. Más konzervatív/fundamentalista teológusokhoz, hívőkhöz hasonlóan azt a nézetet szeretné elhitetni az olvasóival, hogy ezek olyan szokások, amelyek az elmúlt kb. száz év liberális, keresztényellenes ideológiáinak köszönhetően vernek egyre vastagabb gyökeret a társadalomban, szabadságharcot folytatva az emberi természettel és a hagyományokkal. 

160625-poliamoria.jpg

Tovább 75 komment

Az abortuszról

2018/06/23. - írta: sefatias

Mit tesz az abortusz ellen kardoskodó, mélyen vallásos, jobbára katolikus keresztény, amikor fellép az abortusz ellen? Nem mást, mint hogy a saját vallásos meggyőződését rá akarja erőltetni olyanokra, akik nem osztoznak a hitében. Az abortusz ellenes ember (főleg nő) el akarja venni a választás jogát, lehetőségét a másik embertől (főleg nőtől), hogy megtartsa-e a magzatát. Az abortusz ellenes nem mérlegel, nem vesz figyelembe semmilyen körülményt, nem gondolkodik el az adott helyzeten, illetve a lehetséges következményeken. Csupán határozottan, keményen dönt a másik helyett. Nem önmagáról, a másikról!

3_1.jpg

Tovább
Címkék: abortusz
13 komment

Amikor az okos bajt lát, elrejtőzik...

2018/05/11. - írta: sefatias

"Élő rendőrkordon vette körbe Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát, hogy ép bőrrel hagyhassák el az Országház épületét." Gér András így számol be erről: „A tüntetők tovább pocskondiáztak, lökdösődtek és gúnyos megjegyzéseket tettek ránk. Szenn Péter püspök úr bocskait viselt, ez különösen irritált néhány tüntetőt, akik többször is megköpdöstek minket." (eredeti cikk itt)

lama.jpg

Nem szeretném védelmembe venni, azokat, akik pocskondiázásban, és mások leköpésében látják a szabad vélemény nyilvánítás lehetőségeit. Én magam sem érzem, hogy ez jó megoldás lenne.

De...

Tovább 479 komment

6

2018/04/10. - írta: sefatias

Ma hat éve, hogy kiraktam az első posztomat ezen a blogon. Tehát hat éves lett. Ez alatt a hat év alatt ezen a blogon 390 posztot írtam, és két másikon még 35-öt. Elég jó termés. Az olvasottságra nem lehet panasz, hiszen pont a mai szülinapon jött majd négyezer olvasó. Valamiért az index szereti amit csinálok, hiszen havonta egyszer kikerülök az index2-re, ami alaposan megdobja az olvasottságomat. Volt olyan hétvége, amikor két poszttal is kint voltam. A hat év alatt kinyomtam majd 13000 kommentet, csak a blog.hu-s rendszeren belül. Van 72 követőm, és hat év alatt majd négyszázezer oldalletöltést produkáltak az olvasók.

letoltes.png

Tovább
Címkék: blog
13 komment

Haldoklik a keresztény kultúra? Hála Istennek...

2018/04/09. - írta: sefatias

A keresztény kultúra haldoklik. Orbán Viktor szerint, utolsó bástyaként még áll Magyarország, ami a történelem során mindig is  védte a kereszténységet. Szerinte a  keresztény kultúrára legnagyobb veszélyt a muszlimok, és  a liberálisok jelentik, akik szeretnék ha összeomlana a nyugati, kereszténységen alapuló civilizáció. Az elmúlt években ezt szajkózza a jobb és szélsőjobb. Arra ugyan nem adnak magyarázatot, hogy mit tekintenek keresztény kultúrának, illetve, hogy miért tartják fontosnak, de úgy tűnik, hogy a védelme fontosabb, mint a tartalma.

116.jpg

Tovább 48 komment

Ne hagyd, hogy örökké áldozat legyél!

2018/03/19. - írta: sefatias

Ez a blog annak köszönheti a létezését, hogy rájöttem, éveken keresztül olyan dolgokban hittem, amelyeknek köze nincs a valósághoz. Ez a felismerés vezetett oda, hogy kiírjam magamból az ezzel kapcsolatos érzéseimet, felismeréseimet. Akik az elmúlt hat évben végigkövették a fejlődésemet, azok tudják, hogy egy bizonyos pontnál érzéketlenül és szégyentelenül kezdtem hozzányúlni témákhoz. Kiirtottam magamból a tabukat, és bátran belenyúltam olyan témákba, amitől keresztény olvasóim irtózva, megdöbbenve fordultak el. Ez a pofátlan, tiszteletlen hozzáállás segített felismernem, hogy azok a szent dolgok, amelyeket korábban én is tiszteltem, és amelyek ma is sok ember életének részei, valójában nem is léteznek, csupán az ember elméjében mások által felállított felesleges korlátok.

kotelek-560x400.jpg

Tovább 78 komment

Az igazság a valóságban van

2018/03/01. - írta: sefatias

Már régóta keressük az igazságot. Évszázadok, évezredek teltek el ebben a komoly kutatásban, ami sosem volt eredménytelen. Igazságok tömegei váltak emberek millióinak meggyőződésévé, és építettek rájuk emberéleteket, illetve haltak meg értük. Némelyik igazságnak kevés követője volt, némelyiknek, meg sok. És amikor két egymásnak ellentmondó igazság egy időben, és közel azonos területen bukkant fel, általában az maradt talpon, amelyik mögött több ember, nagyobb hatalom állt. De hiába győzött, mert újabb és újabb igazságok kerültek felszínre, amelyek más és más módszerekkel, más és más típusú emberek meggyőződésévé vált. Ma, mikor ezen igazságok képviselőinek nincs lehetőségük háborúzni, embereket ölni, egyszerre láthatjuk a rengeteg egymásnak ellentmondó igazságokban hívő embereket, amint hirdetik hitüket, és nézik hülyének a másként gondolkodót.

vydvdsvdsvds.jpg

Tovább 8 komment