Az előző posztról gyakran jutott eszembe Gödel nemteljességi tétele. Bár nem vagyok matematikus, valahogy mégis érzek némi párhuzamot. Arra jutottam, hogy azokat az erkölcsi mértékeket, szabályokat, amelyek évszázadokon keresztül irányították az emberek életét, a természettől teljesen elidegenedve, a társadalmat irányító egyének hozták létre a békés egymás mellett élés irányíthatósága érdekében. A magántulajdon, és az azzá váló személyes kapcsolatok mind azt a célt szolgálták, hogy az egyre nagyobb és zártabb közösségekben minél kisebbre redukálják a felmerülő problémák számát.

Ami aztán nem sikerült, mert ezek az erkölcsi szabályok egyáltalán nem vették figyelembe azt, hogy az embernek milyen személyes igényei vannak. Illetve mintha inkább ezeket az igényeket szerették volna formálni, szabályozni, korlátok közé szorítani. A kereszténység kifejezetten úgy fogalmazza meg magát, mint olyan nézet, amely a természetes testi vágyak elleni küzdelemre szólít fel. Ebben a harcban gyakran túlmentek az egyén személyes határain, beleszólva az élet legintimebb területeibe, mint a szex, vagy az önkielégítés stb.

Szóval a társadalom fejlődése során a neolitikus forradalom hatására kialakultak azok a viszonyok, normák, amelyekben ma élnünk kell, vagy kellene. Viszont ezeknek a normáknak nincsenek meg azok az alapjai, amelyekre stabilan fel lehetne őket építeni. És itt illik rá Gödel elmélete erre. Azok az axiómák, amelyeket a társas kapcsolataink alapjainak hiszünk, semmilyen módon nem igazolhatóak. Azt sem lehet mondani, hogy rossz, és azt sem, hogy jó. Lényegében sehogyan sem lehet igazolni a létjogosultságukat, de cáfolni sem.

Egyes emberek ebben a rendszerben boldogan élnek le egy életet, míg mások számára folyamatos küzdelem.  Az elmúlt évszázadokban rengeteg depressziós élet, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer függőség oka lehet az, hogy emberek tömegei nem tudtak alkalmazkodni a társadalom által létrehozott erkölcsi szabályokhoz. Az a belső harc, vívódás, ami egy homoszexualitást elítélő társadalomban egy meleg érez, vagy amit egy vágyaival, érzéseivel küzdő nő, egy monogám kapcsolatot preferáló, az abból kilépni vágyókat mélyen elítélő társadalomban érez, olyan küzdelem lehet, amit sokan nem bírtak végigcsinálni. 

Természetesen lehet találni mondva csinált okokat, amelyek segítségével az ilyen embereket gonosznak, korcsnak tekinthetjük és a társadalom perifériájára száműzhetjük. De én úgy látom, hogy ez valójában nem más, mint a természetes emberi létezés sárba tiprása. Miközben a társadalmat felügyelő vezetők hangosan kiálltak a maguk szabályai mellett, és tették kötelezővé az emberek számára azon szabályok betartását, maguk ott szegték meg azokat, ahol tudták. Míg egy nőt ma is mélységesen elítélnek, lekurváznak, amiért kihasználja a lehetőségeit, addig a férfiak számára milliós üzletág az, hogy ugyanezt teszik. Borkait újraválasztotta Győr, miközben egy világ röhögött a meztelen seggén, ahogy kefél, Rákosfalvy pedig nyugodtan belerejszolhat a kamerába. Képzeljük el ugyanezt egy női polgármesterrel, amint égnek álló lábakkal sikongat, miközben döngetik, és az ügyvédnője pedig mellette állva simogatja a saját csiklóját. Biztos vagyok abban, hogy ennek teljesen más következményei lennének.

Szóval ez a nagy erkölcsi fejlődés mindig beleütközik abba, hogy az egyszerű embereket belekényszerítik egy rendszerbe, ami nem veszi figyelembe az egyéni érzéseket, vágyakat, ám ez valójában sosem válik természetessé. Valójában azok számára sem természetes, akik erőltetik. A konzervatív keresztény nézeteket való emberek számára is folyamatos küzdelem aszerint élni, amit amúgy maguk sem tartanak jónak. Az örökké tartó csodálatos házasságok, amelyek a mennyekben köttetnek, és ott érnek véget, hamar elvesztik az illúziójukat. A legnagyobb keresztény hittel kötött házasság is rövid idő alatt belefut a mindennapi unalomba, problémákba, depresszióba. Ezt még növeli az a bűntudat, amit az illető azért érez, mert azt hiszi elrontott valamit, ami miatt nem olyan csodálatos a házassága, mint másoknak. Pedig valójában nem történt más, mint hogy becsapták, elhitették vele, hogy a házasság Isten áldásával egy csodálatos, örökké tartó mennyország.

Minden olyan boldog házasság, amit példaként állítunk magunk elé, csak azért lehet ott, mert nem ismerjük. Nem ismerjük azokat a súlyos gondokat, amelyek arra ösztönzik az adott pár tagjait, hogy képmutató módon elhitessék a környezetükkel, hogy minden rendben van. Ezek a problémák mind abból adódnak, hogy a társadalom a fejlődése során ezeket a szabályokat hozta létre. Ezek mind mesterséges, az emberi élettől gyakran idegen elvárások, amelyek a természetben sem mindennaposak. Sőt inkább ritkák. Persze lehet érvelni azzal, hogy az emberi lét szabályait ne keverjük már össze az állatokéval, de pont a vallásos fanatikusok próbálják meg a természet néhány ritka esetével igazolni a saját álláspontjukat. Hányszor hallottam azt, hogy a gólyák monogámiája micsoda példa az emberek számára. Meg más hasonló eseteket, amelyek mindig elfelejtik megemlíteni, hogy valóban van néhány monogám faj. De a legtöbb nem az. És Isten nem teremtette azzá.

Mindezzel arra szeretnék utalni, hogy az erkölcs szabályok, értékrendek lehetnek önmagukban jók. De a nemteljességi tételben lefektetett elveknek megfelelően, nem igazolhatjuk azok létjogosultságát minden kétséget kizáróan. És persze kétségbe sem vonhatjuk. Az, hogy ki milyen morális korlátok között tud boldog lenni az sok esetben teljesen meghatározhatatlan. Számomra az egyik legnagyobb ellentmondás az igazán igazi, hihetetlenül kemény férfiak világa, akik annyira gyűlölik a homoszexualitást, de a másik férfi megalázására annak megerőszakolását tartják a legjobb módnak. Még a verbális harcukban is sokszor a másik férfi általi kielégülésüket emlegetik :D

Mi lenne, ha nem erőltetnénk annyira, hogy mindenkinek ugyanazon szabályok szerint kelljen élnie?