Még a nyáron jelent meg egy poszt az L. Gabi blogján, amelyben az exjt blogok, és azok rendszeres olvasói szélsőjobbosként lettek beállítva. Miközben ezt olvastam éreztem, hogy ez szerintem nem fedi a valóságot. Az tény, hogy a szélsőjobb által üzemeltetett internetes oldalak többször felkapták azokat a híreket, amelyek a Johnny blogján jelentek meg, de ez szerintem nem jelenti azt, hogy maga a blog, illetve annak olvasói szélsőjobbos nézeteket vallanának. Persze lehetnek olyanok, akik igen, de néhány személy politikai nézete nem húzható rá ezen oldalak teljes olvasó közönségére.

Több mint két hétig nem írtam semmit a blogomra. Ez időhiánynak és annak köszönhető, hogy kicsit nekiálltam többet olvasni. Azt hiszem, hogy most erre, kell jobban ráfeküdnöm. Ha nem olvasok, akkor nem lesznek új gondolatok, akkor nem adok esélyt annak, hogy továbbhaladjak. Azt is be kell vallanom, hogy az utóbbi hetekben több keresztény blogon, fórumon is olvasgattam, kommenteltem. Szinte minden esetben az lett a vége, hogy eltanácsoltak radikális nézeteim miatt. Voltam tévtanító, bűnpártoló, kereszténygyalázó, arrogáns stb.

"Változik e világ színtere" - mondta Pál. És milyen igaza volt. Valóban változik.Pálnak ezen Korintusiaknak írt szavait sok keresztény használja arra, hogy figyelmeztessen másokat a világtól való távolságtartásra. A világ megbízhatatlan. A világ változik. És ami változik az megbízhatatlan. Egy dolog biztos. Isten és az igazság. Ezek nem változnak. Az Isten kiválasztotta a legmegbízhatóbb, és ezáltal nem változó gyülekezetet, hogy őt képviselje a földön, hogy ez a gyülekezet legyen a gyűjtőhelye minden biztonságra vágyó, a folyamatos változásoktól félő embernek. Amíg a világ folyton változik, és esik egyik eszme csapdájából a másikba, addig ez a gyülekezet, a több ezer éve változatlan isteni igazság, meleg otthont nyújtó, a világ követhetetlen változásaitól védelmet, nyugvóhelyet biztosít. És hogy az ember még inkább biztonságban érezze magát, ez az otthon ki van bélelve a testvéri szeretet melegével. Olyan emberek társaságát nyújtva, akik a saját érdekeiket bármikor készek alárendelni a közösség, vagy a közösség egyetlen tagjának az érdekének.

„A pápa igen fontos döntése az is, hogy jövő ilyenkorra, vagyis 2014 októberére püspöki szinódust hívott össze, amelynek témája a család. (Pontosabban: »A családpasztoráció az evangelizáció összefüggésében«, jelentsen ez bármit is.) A pasztorális szinódus igen nagy horderejű esemény, aminél már csak a zsinat fontosabb. Az előkészítéssel Erdő Péter bíborost bízta meg a pápa. Az elváltak és újraházasodottak kérdése már biztosan napirendre kerül (egyes, túlzott vélekedések szerint erről szól az egész). Itt a legvérmesebb remények szerint arról is hozhatnak döntést, hogy az elvált vagy újra házasodott személyek részesülhetnek az eucharisztiában, ami eddig nem volt lehetséges. Ez egy egyházon kívüli embernek kicsi és jelentéktelen lépésnek tűnhet, valójában azonban áttörést és szemléletváltást jelentene."

Vajon mit szólna egy keresztény közösség, ha egy fiatal szerelmespár a következőket tenné?

Amíg asztalánál mulat a király, nárduszom jó illatot áraszt magából. ¹³Kedvesem, mint egy csomó mirha, a keblemen pihen majd

Adjatok mazsolás kalácsot, hadd kapjak erőre, üdítsetek föl almával, mert a szerelemtől egész beteg vagyok! ⁶A balját a fejem alá teszi, a jobbjával meg átkarol. 

 ⁷Milyen szép vagy és milyen igézetes! Szerelmem, gyönyörűségem! ⁸Akár a pálmafa, olyan a termeted, a melleid meg, mint a szőlőfürtök. ⁹Elhatároztam: fölmegyek a pálmafára, s megszerzem gyümölcseit. A melleid legyenek szőlőfürtök, a leheleted almaillat, ¹⁰A szád meg a bor a legjavából.

Kedvesemé vagyok, utánam vágyódik. ¹²Gyere, kedvesem, menjünk ki a mezőre, töltsük az éjszakát (kinn) a tanyákon! ¹³Korán reggel menjünk ki a szőlőhegyre, nézzük meg, fakad-e a szőlő vesszeje. Vajon kifeslettek-e virága bimbói, s a gránátalmafák virágoznak-e már? Ott ajándékozlak meg szerelmemmel. ¹⁴Illatot árasztanak a szerelem almái, sok pompás gyümölcs hever ajtónk előtt. Frisset is, régit is tettem el neked, kedvesem!

Az alábbi posztot nem az olvasóimnak szántam, hanem egy fórumon megkértek, hogy mutassam be Jehova Tanúit, beszéljek róluk. Kaptam egy topicot, ahová ezt a posztot raktam ki. Itt azért posztolom, hogy, ha valakinek van kedve ott is védeni, esetleg támadni, vagy uram bocsá' egyszerűen csak beszélni róluk, az a  poszt végén található linken, a Jehova Tanúiról szóló topicban megteheti.

Hogy kik Jehova Tanúi?  Elég nehéz ezt a kérdést megválaszolni, mivel eléggé vitatott társaság. Sajátos hitnézeteik, és erőszakos térítőmunkájuk miatt sok támadás éri őket a világ, és más keresztény egyházak részéről. Azon egyházak közé tartozik, amely a volt tagjai közül a legerőteljesebb támadásban részesül. Főleg napjainkban, mikor az internetnek köszönhetően honlapok, blogok tucatjai foglalkoznak az egyházban található visszásságokkal, hamis tanításokkal.  Az egyház azzal próbálja ellensúlyozni a volt tagok részéről jövő támadásokat, hogy Isten ellen elkövetett bűnnek titulálja az ilyen emberekkel történő beszélgetéseket, illetve az írásaik olvasását. Az egyház büntetése az ezt a szabályt megszegő hívekkel szemben a kiközösítés, ami egyet jelent az átlag Tanú számára az örök életből való kizárással.

Keresztény gyülekezetek százai várják tárt karokkal a Krisztusban hívő, üdvösségre vágyó embereket. A keresztény palettán mindenféle színű, formájú, tartalmú egyház nyújtja feléd hívó kezét, és boldog mosollyal az arcán, hirdeti neked az evangéliumot. A népegyházaktól kezdve a kis városi, sehova sem tartozó gyülekezetekig mind az üdvösséged érdekében szolgál neked. Ha beszélgetsz velük, áhítattal mondják el neked, hogy az Úr hívta el őket, és Ő vezette őket abba a gyülekezetbe, amely számtalan bizonyítékot tud nyújtani neked, hogy az Úr áldása van rajta. A pásztor, Isten szavának szakavatott ismerője, aki elvégzett valahol egy teológiai főiskolát, esetleg egyetemet. Kiképzése és az elhívása teljesen alkalmassá tette őt a mások fölötti pásztorkodásra. Mi sem természetesebb ennél, hiszen maga az Úr volt az, aki erre a szolgálatra őt elhívta. A gyülekezet tagjai, akik egy bizonyos egyházhoz tartoznak, sajátjuknak érzik a gyülekezetet, együtt dolgoznak a pásztorral, a vénekkel (presbiterekkel), és általában a saját gyülekezetüket tekintik a legjobbnak, és óva intenek a többitől. Ugyanis az övék a legjobban szentírási, hiszen a teológiájuk teljesen a Biblián alapul, és bármikor készek, és képesek is ezt bebizonyítani bárkinek, és a szeretetet is ők gyakorolják a legjobban.

Miért? Hogyan? Azt hiszem az élet, eköré a két kérdés köré épül fel. Valamit miért kell? És ha megvan a miért, akkor jöhet a hogyan. Ha az ember egy célt tud kitűzni maga elé, ha megvan az, hogy miért azt a célt, akkor a ’hogyan’ sokkal fontosabbá válik. Ám vannak emberek, akik egy idő után elfeledkeznek a ’miértekről’, és már csak a hogyanok érdeklik őket. Amikor az ember még kicsi, és ismerkedik a világgal, akkor a környezetét állandóan a miértekkel bombázza. „Apa ez miért így van?” „Anya ezt miért így kell csinálni?”

Az egyik előző posztom kommentjei között jött elő az a téma, hogy az egyházak, vagy azok hatalommal rendelkező vezetői különleges, sok esetben extrém példákat állítanak az egyszerű hívek elé követendő példának. Akár modern kori emberek, akár bibliai szereplők vannak példaként megemlítve, gyakran egyoldalúan csak a nevezetes személy életének egy két kiemelkedően pozitív életeseményére fókuszálnak. Ezzel elérik azt, hogy az Istennek tetszeni akaró hívő ember olyan akarjon lenni, mint az a nagy ember, aki hatalmas tetteivel, különleges helyzetben nyújtott teljesítményével elkápráztatja őt.

Azt hiszem most olyan merész dologra vállalkozom, ami sokaknak nem fog tetszeni. Egyrészt, mert unalmas, másrészt pedig a sokak által gyűlölt filozófiához nyúlok. Platon egyik művéből, az Államból szeretnék egy rövid részletet posztolni. Lehet, hogy egy kicsit vontatott, talán a mai ember számára unalmas, de ez a rész amit barlanghasonlat néven emlegetnek nagyon ráillik a mi helyzetünkre. Platon írásának a végét nem másoltam be, mert ő egészen más célból írta ezt a könyvet. De az hogy levezeti, az pont  ráillik a mai politika, a szekták és a belőlük kiábrándult egyének viszonyára. Ha mást nem érdekességnek jó. De azt hiszem a történet közel 2500 év után is tanulságos. Egy beszélgetést olvashattok melyben Szókratész (Sz) tanítja Glaukónt(G). A fontosabb részeket aláhúztam

Közel egy éve töröm a fejem egy érdekes jelenségen.  Próbálom megérteni, megmagyarázni, de csak egy pontig sikerül, utána érthetetlenül állok a kérdés előtt. Miről is van szó? Kezdjük az elejéről.

Pentateuchusnak nevezzük a Mózes által írt öt könyvet. Ezek a könyvek mindig is Mózes nevéhez fűződtek. A zsidó hagyomány sosem vonta kétségbe a szerzőséget, annak ellenére, hogy az öt könyv egyikében sem találunk utalást arra, hogy Mózes lenne az író. Ennek ellenére csak az első században Josephus Flavius, és Philon volt az első, aki konkrétan megemlítette Mózest a Pentateuchus írójaként. A kereszténység teljesen elfogadta a zsidó hagyományból származó Mózesi szerzőséget. Senkit nem zavart az, hogy Mózes nincs megemlítve íróként, illetve az sem, hogy az író (ha Mózes volt) soha nem utalt önmagára, hanem Mózesről mindig első szám harmadik személyben beszél.

Kicsit körülnéztem a keresztény blogok palettáján, és szeretnék két elgondolkodtató írást ajánlani

Teológiablog : Miért értük félre Jézust?

Az evangéliumok történetei tele vannak olyan helyzetekkel és párbeszédekkel, amikor a Jézust követő tömeg vagy az egyes emberek teljesen félreértik az Ő szavait és cselekedeteit. Ezeket a félreértéseket leginkább János evangélista adja nagyon szemléletesen az olvasó elé. Elég, ha csak a legismertebb ilyen párbeszédekre, Nikodémus (Jn 3. fej.) vagy a samáriai asszony (Jn 4. fej.) Jézussal folytatott beszélgetésére gondolunk és láthatjuk, hogy miről is van szó.

Talita : Kisebbrendűnek érzed magad? Addig jó neked!

Van olyan az olvasóim között, aki kisebbrendűségi érzésekkel küzd? Ha igen, ne essen kétségbe: talán nem egyértelmű, de ebből a nyomasztó állapotából több jó dolog kijöhet, mint ha magabiztos lenne. Hogy lehet ez?

És végül a Scientológiáról

Önéletrajzi könyvet adott ki a Szcientológia Egyház vezetőjének, David Miscavige-nek unokahúga, Jenna Miscavige, aki a világszerte sokat vitatott hitközösségen belül nőtt fel. A könyvben kemény fizikai munkával, büntetésekkel és agymosással teli gyerekkor tárul elénk.

Jenna hét évesen írt alá egy szerződést, mely arról szól, hogy attól fogva a “Sea Organisationnak”, azaz az egyház hatalmi központjának szenteli magát “a következő évmilliárdokra”. Most, húsz évvel később megírta a sokak által szektának nevezett vallási szervezetből való “drámai menekülésének” történetét

A jelenések könyve az időszámításunk utáni történelem minden időszakában izgatta a vallásos emberek fantáziáját. A benne szereplő jelképek magyarázatát minden időszakban megpróbálták megfejteni, és általában a saját korukra alkalmazni. A könyvben szereplő jelképek, és a hozzájuk tartozó üzenetek mindig is alkalmasak voltak a hívő emberek féken tartására, a bűnös világ feletti ítélethozatalra. Az egyik kedvencem erről a Rózsa neve című film néhány jelenete, amely a skolasztika korában játszódik. A filmben szereplő szerzetesek is  a jelenések könyvének jelképeivel hozzák összefüggésbe azokat az eseményeket, amelyek körülöttük történetek.

Vallás/vallástalanság. Nem szeretem ezt a szót, hogy vallás. Sőt azt hiszem alapvetően vallásellenes gondolkodású ember vagyok. A vallás alatt, most a szervezett, bejegyzett egyházat értem, amely hivatalos kereteket biztosít az Istenimádatnak. A kereszténység általában egyetért azzal, hogy a az Isten imádatot, csak közösségben lehet gyakorolni. Az újszövetség tele van olyan gondolatokkal, amelyek a gyülekezetekbe szerveződést támogatják, és a kereszténységet városonkénti gyülekezetekben látja. Tehát elmondhatjuk, hogy a kereszténység egy közösségápolást első helyre tévő egyház.Ennek van Írás szerinti alapja, ennek van teológiája.

Az elmúlt hónapokban olyan könyveket, internetes oldalakat olvastam, amelyekben Bibliakritikával foglalkoztak. Én magam alapvetően fundamentalista nézeteket vallok, de bekell ismernem az olvasottak hatására, hogy van némi igazság azokban az írásokban, amelyek bizonyos kritikával közelítenek a Szentíráshoz. Én még nem vagyok felkészülve arra, hogy bemutassam a Bibliakritikát olyanoknak, akik azt elitélik, ezért jobbnak láttam egy olyan posztot egy az egyben kirakni, amit nálam jobban hozzáértő ember fogalmazott meg. Ezt a posztot Sytka írta, akinek a blogját amúgy is érdemes lenne átolvasni.

Néhány posztot már írtam, amiben felfedezhető a Bibliakritika, és a későbbiekben még fogok is írni olyat amin érdemes elgondolkodni, illetve olyat, ami szerintem már túlságosan kritikus. Mivel az olvasóim nagyrésze hozzám hasonlóan fundamentalista nézeteket vall, és nem igazán volt lehetőségünk más nézőpontokat is megismerni, ezért először érdemes megismerkedni azzal, hogy miről is van szó. A poszt Sytka blogjáról lett átmásolva.

_________________________________________________________________

Hova tegyük az Istent? Jó kérdés. Egyre inkább azt tapasztalom, hogy az emberek nem tudnak anélkül hinni Istenben, hogy valahova el ne helyeznék. Bár a Biblia számtalan helyen óv a bálványimádástól, mégis az emberek nagy többségének igénye van egy képre Istenről, mert különben személytelenné válik az imádata. Kell egy hely, egy alak, amihez köti az imádatát. Ha nem is rajzolja meg, festi le, faragja ki magának, akkor is kell egy kép, amit maga elé gondol, miközben imádkozik. Nem akarok abba belemenni, hogy helyes-e egy képet magunk elé képzelni miközben imádkozunk, de abba igen, hogy milyen veszélyei vannak annak, ha az a kép a hitnézeteink, és az istenképünk meghatározó részévé válik.

A tízparancsolat ezt mondja: „Ne készíts magadnak faragott képmást, vagy ahhoz hasonló alakot, ami fenn van az egekben, vagy lenn van a földön, vagy ami a vizekben van a föld alatt”

Éveken keresztűl elvárták tőlünk, hogy vakon higyjünk mindabban amit mondanak nekünk.Ha használtuk is gondolkodóképességünket, akkor elnyomtuk a bennünk feltörő kérdéseket.Most azt hiszem itt az ideje annak,hogy a kérdéseink felszínre kerüljenek, és őszintén feltegyük őket egymásnak, vagy Istennek. Szerintem nem az istenbe, vagy a Bibliába vetett hit kérdőjeleződik meg akkor, ha valaki hangot ad a kételyeinek, hanem a tudás utáni vágy, hogy jobban megértsük, megismerjük Istent.

Ismét küldtek nekem egy cikket, amit kiteszek, hogy ha van rámód együtt gondolkodjunk el a benne leírtakon. A Cikk írója már hónapok óta nem látogatja Jehova tanúi összejöveteleit, a családjával egyetemben.

Az előző posztomban arról írtam, hogy a hit milyen behatárolhatatlan, bizonyíthatatlan része az életünknek. Valójában minden, amit hiszünk, az nem bizonyítható minden fórumon. Azok a bizonyítékok, amit mi annak hiszünk, és amire alapozzuk a nézeteinket, vallásunkat, valójában nem többek egyszerű következtetéseknél. A következtetések pedig vagy helyesek, vagy nem. De mindenféleképp szubjektívek.  Az hogy hiszünk-e Isten létezésében nem azoktól a bizonyítékoktól függ, amiket a tudományos kutatások felhoznak a teremtés mellett, hanem egyszerűen csak egy belső érzés, sejtés indul be, és dönt az Istenhit mellett.

Mi is ez a Piliscsaba? Azontúl, hogy egy szép város a Pilisben, sok extanúnak jelenti azt a kis szigetet, ahol vallástól függetlenül jöhet össze, kereszténységüket megörző volt tanúkkal. Ebben a városban évente kétszer kerül megrendezésre a piliscsabai csendes hétvége, amely egy háromnapos keresztény összejövetel. Azért különleges ez az alkalom (legalább is számomra) , mert itt olyanokkal jöhetek össze, akik ugyanazokon a nehézségeken mentek át, és ugyanazokat a félelmeket élték át, mint én. Aki volt tanúként beszélgetett már más vallású személyekkel, és feltárta neki a félelmeit a vallásokkal kapcsolatban, az találkozhatott már azzal, hogy nem értik meg őt, hiszen kevesen élték át azt a csalódást, mint mi.

Ebben a posztban is olyan témát szeretnék feszegetni, ami kiütheti a biztosítékot egyes vallásos embereknél. Már régen túl vagyok azon, hogy valamit azért fogadjak el, és tegyek a hitem részévé, mert egy nagymenő teológus, vagy vallásalapító azt mondja, hogy az úgy van. Igyekszem levetkőzni magamról minden vallásos elképzeléshez való ragaszkodást. A Szentírás tanulmányozása, olvasása során pedig csak arra hallgatok, amit olvasok. Azaz, azon igyekszem, hogy az olvasott szövegrész önmagában legyen hatással rám, és ne pedig az, amit korábban olvastam, hallottam arról a szövegrészről. Ebben a posztban a Máté 24,25 fejezetét szeretném górcső alávenni. Ezeket a fejezeteket sokan olyan próféciáknak tartják, amely az utolsó napok jeleit tartalmazza. Ennek a két fejezetnek az áttanulmányozásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni a két párhuzamos beszámolót, ami a Márk 13. és a Lukács 21. fejezetében található. 

Szerkesztő, műsorvezető Szabados György

A Civil Rádió internetes elérhetőségei:

http://www.civilradio.hu/

http://www.civilradio.hu:9000/stream.mp3

http://www.popularis.hu/radio/civil/

(A Hétpecsét honlapja: http://www.nyiltlevelek.mindenkilapja.hu)

A http://www.civilradio.hu/címen, a „Műsor archívum”-ban  minden, a Civil Rádióban elhangzott műsor két hétig meghallgatható, letölthető.

Régen írtam már magamról. Úgy gondoltam, hogy írok egy posztot arról, ami az elmúlt hetekben járt a fejemben. Több komoly élményben volt részem. Most nem a házasságkötésemre gondolok, bár az volt a legjelentősebb. Inkább azokra az élményekre, amelyek a Bibliával, kereszténységgel, extanúkkal, és még bent lévő tanúkkal kapcsolatban értek engem.

Létezik abszolút igazság? Kell, hogy létezzen. Az élet legfontosabb kérdéseire kell, hogy legyen egy cáfolhatatlan, pontos válasz. Egy olyan válasz, amit soha senki sem tud megcáfolni, kétségbe vonni. Ám az, hogy létezik abszolút igazság, sajnos nem jelenti azt, hogy olyan könnyű megtalálni. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy lehetetlen. Bár mindenki rendelkezik az abszolút igazság egy apró részletével, mégsincs olyan ember, aki ezt a sok apró részletet össze tudná gyűjteni, és a sok apró részletből, a nagy és tiszta képet ki tudná rakni. Ebből adódóan nincs egyetlen ember sem a földön, aki tisztában lenne az abszolút igazsággal. Ma mindenki próbálgatja bizonygatni, hogy nála az igazság, és ez a bizonygatás néhány embernél sikerrel is jár. Ők elfogadják azt az igazságot, és megnyugszanak. De az ilyen igazságok elfogadása teljesen szubjektív. Nem fogja mindenki elfogadni a rendelkezésre álló bizonyítékokat, pont a szubjektivitásuk miatt.