„A pápa igen fontos döntése az is, hogy jövő ilyenkorra, vagyis 2014 októberére püspöki szinódust hívott össze, amelynek témája a család. (Pontosabban: »A családpasztoráció az evangelizáció összefüggésében«, jelentsen ez bármit is.) A pasztorális szinódus igen nagy horderejű esemény, aminél már csak a zsinat fontosabb. Az előkészítéssel Erdő Péter bíborost bízta meg a pápa. Az elváltak és újraházasodottak kérdése már biztosan napirendre kerül (egyes, túlzott vélekedések szerint erről szól az egész). Itt a legvérmesebb remények szerint arról is hozhatnak döntést, hogy az elvált vagy újra házasodott személyek részesülhetnek az eucharisztiában, ami eddig nem volt lehetséges. Ez egy egyházon kívüli embernek kicsi és jelentéktelen lépésnek tűnhet, valójában azonban áttörést és szemléletváltást jelentene."

Ez jó. Az egyház többszáz év után valószinüleg változtatni szeretne azon emberek megvetett helyzetén, akiket a saját teológiája taszított ki az Isten kegyelméből. Tehát régen az egyház úgy döntött, most meg így fog. Bár ezt a posztot a jövőre megrendezésre kerülő szinódus ihlette, a leírt gondolataim már régóta pörögnek az agyamban. És nemcsak a katolikus egyházzal kapcsolatban, hanem általában minden egyházzal. Miről is van szó?

Egyszer csak egy vallásos testület leül, és eldönti, hogy a biblia szerint mit hogyan kell csinálni. A döntésük után az egyház tagjainak alkalmazkodni kell az új szabályokhoz, mert ha nem, akkor Isten mérges lesz rájuk. A szabálynak nem engedelmeskedő renitenseket különböző szankciókkal sújtja az egyház, ami akár kiátkozás, vagy az Úrvacsorától való eltíltás is lehet. Aztán telnek múlnak az évtizedek, évszázadok és ugyanannak az egyháznak az új vezetői összeülnek, és a krisztusi szeretetre, vagy a jobb megértésre hivatkozva megváltoztatják a korábbi döntést. Ilyenkor az Új döntést sokan üdvözlik, és boldogok, mert látják, hogy az egyházuk egyre irgalmasabban, írásokhoz szorosabban ragaszkodva kezeli az ügyeket, embereket. És taps!!! Mosoly!!! Szeretet!!! Szóval minden hepi.

Egy probléma van csak. Legalább is szerintem. Ha az egyház vezetése megváltoztat valamit, akkor az mit jelent az eredeti döntésre, és annak meghozóira nézve? Ugyanis nekem az a gondom, hogy valahol azt olvastam, hogy: "Isten nem változik"(Jakab 1:17) Tehát Isten véleménye mindig ugyanaz. Tehát teljesen mindegy, hogy a vallások az elmúlt évszázadokban hányszor változtatták meg az össze vissza hozott döntéseiket, az Istennek a dolgairól mindig is ugyanaz volt a véleménye. Most eszembe jutott a Dogma című film, amelyben a katolikus egyház meggondolatlan döntése kényszerhelyzetbe jutatta Istent, akinek az uralma majdnem megbukott, mert az egyház döntése nem volt összhangban az Isteni akarattal. (Ajánlom mindenkinek, jó kis vígjáték Ben Affleck, Matt Damon, Salma Hayek főszereplésével)

Vajon tényleg így van? Ha az emberek döntenek valahogy, akkor Isten, aki ebben nem tud mit tenni, elfogadja a döntésüket, és alkalmazkodik? Ha az emberek úgy döntenek, hogy az elváltak nem úrvacsorázhatnak, vagy valamiért ki kell közösíteni őket, akkor Isten ölbe tett kézzel, magát megadva alárendeli magát a teológusok döntésének, és pokolra küldi az embereket, aztán, ha megváltoztatják a döntést, akkor a többi embert nem küldi oda? (Máté 18:18)

Miért hiszik egyes emberek, hogy Istent játszhatnak itt a földön, és embereket küldhetnek a kárhozatra, vagy éppen menthetnek ki onnan? Miért hiszik, hogy ők akkora nagy nevek, hogy szavukra meghajol az ég is?

Egyre erősebben érzem azt, hogy a szervezett vallások útjában állnak az igazi hitnek. A vezető teologusaik Isten és az egyház tagjai helyett döntenek arról, hogy miben kell hinni. Aztán a különböző nézetek képviselői meg ölre mennek a nagykutyák teológiája miatt, szidva megvetve a másikat, mert az egy másik, magyar szóval meghatározhatatlan teológiai irányvonal képviselője.

Szóval rengeteg ember senyved kirekesztve a hivatalos teológiai nézetekből. Egyre több, Istenben hívő keresztény tengődik egyedül, mert nem találja a helyét a sok vallás között. Nem akar "leszerződni" egyik vallás, nézet mellett sem. De mégis vágyna egy keresztény közösségre. De a vallási türelmetlenség miatt inkább marad egyedül.

Én egyre erősebben hiszek abban, hogy nem a teológusok évszázadok óta tartó meddő vitái visznek közel minket Istenhez, hanem a saját józan gondolkodásunk, Bibliaolvasásunk, önálló hitünk. Persze már látom is, hogy ezt a nézetet sokan el is könyvelik mint tévtanítást. Na de sebaj. Én nem vagyok egy nagy koponya, és a lapátolás jobban megy, mint a klaviatúra, de szerintem nem jó felé megy a kereszténység. Mindenhol megújúlásról és annak szükségességéről beszélnek, de mégse látok semmi változást, mert minden vallás ragaszkodik a saját, Isten helyett meghozott döntéseihez. Na de ha továbbra is ilyen ütemben haladunk, akkor kb 200 év múlva látható jelei lesznek a keresztény egyházak közeledésének egymáshoz. Már csak a predestináció, Mária szeplőtelen fogantatása, a kegyelem és cselekedetek kapcsolata, és az a bizonyos 'i' betű vár megoldásra.