Mikor több mint húsz évvel ezelőtt elkezdtem a bibliával foglalkozni, olyan emberek segítettek ebben, akik maguk sem voltak tudósai ennek a tudományágnak. Bár sok kérdésemre tudtak elfogadható választ adni, mégis a komolyabb, mélyebb tudást igénylő kérdéseim nyitva maradtak. Ezek a kérdések az idő előrehaladtával csak szaporodtak.  Mivel alapvetően fundamentalista nézetet vallottak, én magam is ezen a szemüvegen keresztül néztem a Bibliát. Ám mikor ellentmondásokba ütköztem, vagy érthetetlen gondolatokba, akkor éreztem, hogy itt valami több kell. Nem elég az az egyszerű magyarázat, amit kapok. De arra gondolni sem mertem, hogy ezeket a kérdéseket megfogalmazzam, és feltegyem valakinek. Úgy gondoltam, hogy ha mégis így tennék, akkor a Szentírást vonnám kétségbe, illetve hitetlenségről tennék bizonyságot.

Ám az helyzet úgy alakult, hogy az a stabilnak látszó építmény, amire a hitemet, vallásosságomat alapoztam magától leomlott, és én, a saját hibámon kívül ott maradtam a megválaszolatlan kérdéseimmel, amelyeknek a száma hirtelen megsokszorozódott, hatalmas zavart keltve bennem. Azt hiszem, hogy a legtöbben tudjátok min mentem keresztül, és elmondhatom, hogy kis híján belehaltam ebbe a zavarba.  Akkor elhatároztam, hogy soha nem fogom hagyni, hogy a kétségeimet, kérdéseimet a szőnyeg alá söpörjem, és soha nem fogom hagyni, hogy a válaszokat csupán egy tekintély miatt fogadjam el, függetlenül a válasz minőségétől. Nagyon sok kérdésem van a Bibliával kapcsolatban. És érdekes módon ezek a kérdések egyre jobban szaporodnak, ahogy egyre jobban ásom bele magam a teológiába. De most már nem zavarnak ezek a kérdések, hanem inkább izgalmassá teszik az életemet.

Hiszem, hogy Isten nem haragszik azért, mert valamit nem értek a Szavában, és kérdéseim merülnek fel. Hiszem, hogy a kételyek, és a kérdések nem a hit hiányáról tanúskodnak, hanem inkább az Isten megismerésére irányuló vágyról. Ha a hit hiánya lenne, akkor hagynám az egészet a fenébe, és nem törődnék vele, mondván, hogy hülyeség az egész. De ha a kérdéseim nem vonják kétségbe Isten Szavának ihletettségét, és az ő létezését, hanem további kutatásra, tanulásra ösztönöz, akkor abból baj nem lehet. Miközben ezeket a sorokat írom, eszembe jut sok olyan bibliai szereplő, akik bátran hangot adtak a kétségeiknek, vagy alkudoztak, vagy éppen helyreigazították Istent miközben vele beszélgettek.  Miért ne tehetném ezt én is meg?

Több kérdésem is van, de most csak egyet fogok megfogalmazni. Ez pedig így hangzik: mi az oka a két teremtési beszámoló közötti óriási különbségnek?

Ha elolvassuk őket, akkor egyből szembetűnik, hogy a két beszámoló teljesen ellentmond egymásnak, és pont ellenkező sorrendben írja le a földi élet létrejöttét. Az is különbség még, hogy az eredeti szövegben az első beszámoló következetesen Elohimnak nevezi a Teremtőt, a második pedig Jahve/Jehovának (kinek melyik tetszik). Ha fundamentalista szemszögből nézem a teremtésről szóló beszámolókat, akkor felmerül bennem a kérdés, hogy Mózes, miközben írta őket egymás után, nem gondolkodott-e el ezen? Mi változott, hogy néhány sor után átvált Elohimból, Jahvéra? Nem tűnt fel neki, hogy a két beszámoló túl közel van egymáshoz ahhoz, hogy a köztük lévő különbség, minden magyarázat nélkül maradjon?

 Hasonlítsuk össze a két beszámolót. Az első az 1Mózes 1:1-2:3, a második pedig az 1Mózes 2: 4-25

2, A föld ekkor még kietlen és puszta volt,

3, Világosság

4, Boltozat

5, Szárazföld, növények

6, Világítótestek

7, Halak, madarak

8, Szárazföldi állatok

9, Férfi és nő egyszerre

1, Semmilyen növény nem volt, eső sem esett.

2, Pára szállt fel, amely megöntözte a földet

3, Férfi

4, Egy kert Édenben

5, Növények

6, Földművelés

7, Állatok

8, Nő

 Amint az látszik a két beszámoló összehasonlításából, a sorrend egyáltalán nem hasonlít. Az elsőben az ember teremtése volt a befejezés, a másodikban pedig azzal kezdődött. Az elsőben egyértelműen látszik, hogy az állatok jóval megelőzik az embert, a másodikban pedig az ember figyelemmel kísérte az állatok teremtését, és ő adott nekik nevet. A földi életet tekintve a második beszámoló komoly kérdéseket ébreszt. Ha még nem voltak növények, akkor Ádám miként volt képes életben maradni, egy oxigénhiányos környezetben, ahol még egy bokor sem volt?