Közel egy éve töröm a fejem egy érdekes jelenségen.  Próbálom megérteni, megmagyarázni, de csak egy pontig sikerül, utána érthetetlenül állok a kérdés előtt. Miről is van szó? Kezdjük az elejéről.

Amikor valaki Jehova Tanúja lesz, a Bibliatanulmányozása során megtanítják neki, hogy a Mindenható Isten, mindenek felett áll, és egyedül méltó az imádatra. Azt is megtanulják, hogy aki ’jobban szereti a rokonait, vagy evilági dolgait, az nem méltó Krisztushoz’. Felhívják a figyelmét arra, hogy a pontos, igaz ismeret mindennél fontosabb, mert egy csepp cián az egész pohár vizet megmérgezi, és már senki nem inná meg, ha tudja, hogy mérgezett. Ezért undorral tekint minden hamis vallásos tevékenységre, nem megy el rokonai egyházi ünnepségeire, nem vesz részt semmilyen hamis vallásos tevékenységben. Aztán, a tanultak hatására az illető elhagyja régi barátait, szűkíti a kapcsolatot a rokonaival, felhagy olyan tevékenységekkel, amivel netán Isten nemtetszését vonná magára, és az ideje jelentős részét összejövetelek látogatására, prédikálásra, és tanulmányozásra használja fel. A legfontosabb tevékenységévé az új hitéről való beszélgetés válik, és mindenkinek mindenhol, buzgón hirdeti az igazságot.  Buzgón hívja fel az emberek figyelmét a hamis tanításokra.Teszi ezt annak ellenére, hogy ezt az időt személyes szükségleteitől, a gyermekeitől, rokonaitól veszi el.  Úgy érzi, hogy az Isten szolgálata mindennél fontosabb kell, hogy legyen. Ezért nem törődve semmilyen ebből eredő érzelmi kárral, Isten Királyságát,és az ő igazságát első helyre téve végzi a szolgálatát.(Máté 6:33)

Egészen addig ezt csinálja, míg rá nem jön, hogy az Őrtorony társulat nem más, mint egy hamis ismeretet szajkózó hamis próféta, amely nem tesz mást, mint anyagilag, fizikailag kihasználja a tagjait, miközben maga a nép gondjaival nem törődő módon uralkodik a nyáj felett. Ekkor áll be egy érdekes fordulat sok ember szemléletében.  Bár rájön, hogy hamis tanításokat hall egy hamis vallás összejövetelén, rájön, hogy az a pohár, amelyben egy csepp cián van, ott van a kezében és naponta itatja vele a családját, rájön, hogy Istennek semmi köze ehhez a szervezethez, mégsem tesz semmit, hanem tovább folytatja ezt a tevékenységet, mégha már nem is olyan buzgón.

Míg néhány évvel korábban akár a korábbi hamis vallásból is kijelentkezett, kidobta a hamis vallásos kiadványait, elhagyta azokat az embereket, akiket rossz társaságnak tekintett, most már ezt nem teszi meg. Az Isten iránti odaadás megszűnik, és egy lassú agóniává alakul át, amelynek már ő sem látja értelmét. A pontos ismeret megszerzése utáni vágy lelohad, az igazság megismerésére tett erőfeszítés értelmét veszti.  Ha rendelkezik is bizonyítékokkal arra, hogy vallása hitnézetei nem felelnek meg a valóságnak, ha érvelni is tudna az mellett, hogy az igazság nem itt van, hanem valahol máshol, akkor sem teszi.  A pontos igaz ismeretet megtartja magának, és nem beszél erről senkivel. Többé már nem ég benne a vágy az igazság hirdetésére, hanem igyekszik leplezni mindenki előtt, hogy ő már másként gondolkodik. Eszében sincs elhagyni a hamis vallást, eszében sincs elhagyni a már rossz társaságnak számító embereket, eszében sincs a gyermekei kezéből kivenni a ciánt tartalmazó poharat. Rábízza magát a véletlenre. Esetleg gyárt egy elméletet, miszerint megpróbál kitartani, hátha tud valakinek segíteni, felismerni az igazságot.

Kicsit ahhoz az emberhez válik hasonlóvá, aki egy globalizációellenes aktivista, és emellett elkötelezett híve az egészséges táplálkozásnak. Hogy mindkét nézetét a legszélesebb kőrben tudja propagálni, elmegy dolgozni egy, a világ minden országában megtalálható gyors étteremlánchoz. Ám hogy nehogy lebukjon a nézetei miatt, ezért úgy dönt, hogy soha senkinek nem beszél róluk. De akkor mit ér el? Azonkívül, hogy kiszolgálja az általa is elítélt rendszert, semmit.

Tehát akkor hová lett az Isten iránti szeretet? Az igazság iránti tüzes buzgalom? Emberünk rájön, hogy erre semmi szükség. Jobb a békesség, mint a harc. És miért? Na, ez az igazán érdekes kérdés!

Ugyanis mielőtt valaki tanú lesz, mindig ott lohol mellette két-három ember, akik folyamatosan mondják neki, hogy mit kell tennie. Aztán mikor tanú lesz, ott lesznek a vének, akik mindig ellenőrzik a tevékenységét. Ez a rendszer úgy van felépítve, hogy az ember mindig ellenőrzés alatt legyen, és megtegyen olyan lépéseket, amelyeket amúgy önmagától nem tenne meg. Amikor dicséretet kap egy előre lépésért, úgy érzi Istentől kapott dicséretet. Pedig csupán néhány embertől. Na, ez az, ami hiányzik akkor, amikor emberünk rájön az igazságra az „igazságról”. Nincs mellette senki, hogy folyamatosan mondogassa neki, hogy mit vár el tőle az Isten. Nincsenek kényszerítő erők, nem ellenőrzi senki a teljesítményét. Emberünk úgy érzi, hogy mivel csak Isten felé van elszámolnivalója, ezért az, amit korábban ő is elítélt, amit maga is megtett, és másokat is erre ösztönzött, az már nem fontos, nyugodtan meg lehet tenni az ellenkezőjét, és lehet így is élni. Tehát abbamarad a pontos ismeret megszerzése, abbamarad az erről szóló szüntelen prédikálás. Az marad abba, amitől korábban kereszténynek tartotta magát. Néma Tanúvá válik, aki úgy hallgat a tudásáról, ahogy csak bír.

Na, ezt a jelenséget nem értem. Arra keresem a választ, hogy mitől változik meg ennyire valakinek a gondolkodása?  Miért nem fontos továbbra is az igazság, és annak hirdetése? Míg korábban órák százait töltötte a hamis vallás fölötti ítélet hirdetésével, hirtelen, az életét megnyomorító hamis vallásról beszélni nem mer. Míg korábban mindent eldobott, az új vallásáért, ugyanezt nem teszi meg, mikor rájön, hogy az új vallása is ott veri át, ahol tudja. Míg korábban az igazság volt az első helyen az életében, most már nem annyira fontos? (Máté 6:33)

Lehet, hogy az egészet emberek kedvéért tettük?

(u.i.: Nem tisztem megítélni mások döntéseit. Én magam több olyan személlyel tartom a kapcsolatot, aki a fent ábrázolt helyzetben van. Joga van mindenkinek magának meghozni a döntéseit, nekem pedig nincs jogom azt megítélni. De a Máté 6:33 akkor is minden kereszténynek szól, és aki nem e szerint él, az arról mond le, amitől kereszténynek lehetne nevezni)