A Jóisten megint alkotott.

Nem elég, hogy az ő kegyelméből egy hitvalló keresztény kormány áll Magyarország élén, most kiderült, hogy Mészáros Lőrincet is ő tette Magyarország és ezzel a világ egyik leggazdagabb emberévé.

Én nem tudom, hogy ezeknek az embereknek milyen istenképük lehet, de valószínűleg hihetetlenül torz. Szóval a mai magyarországi elit elméjében egy olyan istenkép van, amit önmagukból hoztak létre. A legrosszabb ebben, hogy ettől a kereszténynek nevezett istenképtől, amelyet arra használnak fel, hogy a hatalom elvárásait könnyebben elfogadtassák a magát szintén kereszténynek nevező néppel, a keresztény egyházak egyáltalán nem határolódnak el. Sőt azzal, hogy az egyház kokettál az állammal, még valamiféle elismeréséről is biztosítja. Kivétel ez alól természetesen például Iványi Gábor és az egyháza.

Lehet vitatkozni azzal aki csak hisz? Az elmúlt jó pár év alatt az interneten több felületen futottam bele vitákba olyanokkal, akik hisznek valamiben. Istenben, a kegyelemben, Orbán Viktorban, a pirézekben vagy az ateizmusban. Sokan kérdezték már tőlem, hogy miféle mazochizmus hajt engem, hogy belemegyek ezekbe az általában értelmetlen vitákba. Az igazság az, hogy én általában élvezem ezeket a vitákat, és a legkevésbé sem érdekel annak kimenetele. Az ember érdekel, akivel vitatkozom. Jobban mondva az embertípus.

Hol tart már ez a mai világ? Régen minden jobb volt. Az emberek tisztelettudóbbak, erkölcsösebbek voltak. Sokkal kevesebb volt a bűnözés és jobban odafigyeltek egymásra. Ha kellett sokkal jobban összefogtak a bajban, mint a maiak, akik egy lépcsőházban sem ismerik egymást. A hitnek, vallásnak sokkal nagyobb szerepe volt, az Isten jobban benne volt az emberek életében. Hűségesebbek voltak egymáshoz és az alapelvekhez, mint a mai fiatalok, akik már nem tisztelnek se Istent se embert. Régen még a fű is zöldebb, a töltöttkáposzta pedig finomabb volt.

Ebben a posztban Szabados Ádám néhány héttel ezelőtti posztjára szeretnék reagálni. Mivel ki vagyok onnan tiltva, csak ez a lehetőségem van.

Ádám a posztjában arra szeretne kilukadni, hogy a progresszív ideológia elmegy a valóság mellett azzal, hogy az egyén önrendelkezésére helyezi a hangsúlyt. Ezt írja: "a progresszív ideológia szabadságharc a társadalmi hagyományokkal és az emberi természettel szemben." A posztból és Ádám korábbi írásaiból arra lehet következtetni, hogy a homoszexualitás, a poliamoria, a házasságtörés, illetve a házasság előtti, illetve azon kívüli nemi élet szembe megy a társadalmi hagyományokkal, és az emberi természettel. Más konzervatív/fundamentalista teológusokhoz, hívőkhöz hasonlóan azt a nézetet szeretné elhitetni az olvasóival, hogy ezek olyan szokások, amelyek az elmúlt kb. száz év liberális, keresztényellenes ideológiáinak köszönhetően vernek egyre vastagabb gyökeret a társadalomban, szabadságharcot folytatva az emberi természettel és a hagyományokkal. 

Mit tesz az abortusz ellen kardoskodó, mélyen vallásos, jobbára katolikus keresztény, amikor fellép az abortusz ellen? Nem mást, mint hogy a saját vallásos meggyőződését rá akarja erőltetni olyanokra, akik nem osztoznak a hitében. Az abortusz ellenes ember (főleg nő) el akarja venni a választás jogát, lehetőségét a másik embertől (főleg nőtől), hogy megtartsa-e a magzatát. Az abortusz ellenes nem mérlegel, nem vesz figyelembe semmilyen körülményt, nem gondolkodik el az adott helyzeten, illetve a lehetséges következményeken. Csupán határozottan, keményen dönt a másik helyett. Nem önmagáról, a másikról!

"Élő rendőrkordon vette körbe Szenn Pétert, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökét, Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét, és Gér Andrást, az egyház zsinati tanácsosát, hogy ép bőrrel hagyhassák el az Országház épületét." Gér András így számol be erről: „A tüntetők tovább pocskondiáztak, lökdösődtek és gúnyos megjegyzéseket tettek ránk. Szenn Péter püspök úr bocskait viselt, ez különösen irritált néhány tüntetőt, akik többször is megköpdöstek minket." (eredeti cikk itt)

Nem szeretném védelmembe venni, azokat, akik pocskondiázásban, és mások leköpésében látják a szabad vélemény nyilvánítás lehetőségeit. Én magam sem érzem, hogy ez jó megoldás lenne.

De...

Ma hat éve, hogy kiraktam az első posztomat ezen a blogon. Tehát hat éves lett. Ez alatt a hat év alatt ezen a blogon 390 posztot írtam, és két másikon még 35-öt. Elég jó termés. Az olvasottságra nem lehet panasz, hiszen pont a mai szülinapon jött majd négyezer olvasó. Valamiért az index szereti amit csinálok, hiszen havonta egyszer kikerülök az index2-re, ami alaposan megdobja az olvasottságomat. Volt olyan hétvége, amikor két poszttal is kint voltam. A hat év alatt kinyomtam majd 13000 kommentet, csak a blog.hu-s rendszeren belül. Van 72 követőm, és hat év alatt majd négyszázezer oldalletöltést produkáltak az olvasók.

A keresztény kultúra haldoklik. Orbán Viktor szerint, utolsó bástyaként még áll Magyarország, ami a történelem során mindig is  védte a kereszténységet. Szerinte a  keresztény kultúrára legnagyobb veszélyt a muszlimok, és  a liberálisok jelentik, akik szeretnék ha összeomlana a nyugati, kereszténységen alapuló civilizáció. Az elmúlt években ezt szajkózza a jobb és szélsőjobb. Arra ugyan nem adnak magyarázatot, hogy mit tekintenek keresztény kultúrának, illetve, hogy miért tartják fontosnak, de úgy tűnik, hogy a védelme fontosabb, mint a tartalma.

Ez a blog annak köszönheti a létezését, hogy rájöttem, éveken keresztül olyan dolgokban hittem, amelyeknek köze nincs a valósághoz. Ez a felismerés vezetett oda, hogy kiírjam magamból az ezzel kapcsolatos érzéseimet, felismeréseimet. Akik az elmúlt hat évben végigkövették a fejlődésemet, azok tudják, hogy egy bizonyos pontnál érzéketlenül és szégyentelenül kezdtem hozzányúlni témákhoz. Kiirtottam magamból a tabukat, és bátran belenyúltam olyan témákba, amitől keresztény olvasóim irtózva, megdöbbenve fordultak el. Ez a pofátlan, tiszteletlen hozzáállás segített felismernem, hogy azok a szent dolgok, amelyeket korábban én is tiszteltem, és amelyek ma is sok ember életének részei, valójában nem is léteznek, csupán az ember elméjében mások által felállított felesleges korlátok.

Már régóta keressük az igazságot. Évszázadok, évezredek teltek el ebben a komoly kutatásban, ami sosem volt eredménytelen. Igazságok tömegei váltak emberek millióinak meggyőződésévé, és építettek rájuk emberéleteket, illetve haltak meg értük. Némelyik igazságnak kevés követője volt, némelyiknek, meg sok. És amikor két egymásnak ellentmondó igazság egy időben, és közel azonos területen bukkant fel, általában az maradt talpon, amelyik mögött több ember, nagyobb hatalom állt. De hiába győzött, mert újabb és újabb igazságok kerültek felszínre, amelyek más és más módszerekkel, más és más típusú emberek meggyőződésévé vált. Ma, mikor ezen igazságok képviselőinek nincs lehetőségük háborúzni, embereket ölni, egyszerre láthatjuk a rengeteg egymásnak ellentmondó igazságokban hívő embereket, amint hirdetik hitüket, és nézik hülyének a másként gondolkodót.

Az elmúlt években, a társadalom egy nehezen megszerzett vívmánya eltűnésének lehetünk tanúi. Magyarországot mintegy száz éve tekinthetjük szekuláris államnak. A 19. század végén és a 20. század elején sok intézkedés történt, hogy az államot és az egyházat szétválasszák. Ezzel véget ért egy olyan korszak, amelyben a vallás és a politika egymással karöltve egészségtelen módon szólt bele az emberek életébe. Ám az elmúlt években ismét erősödnek a szálak a politika és a vallás között. Egyre több helyen kap nyilvánosságot, hogy bizonyos egyházak, egyházi vezetők leteszik a voksukat politikusok, pártok mellett. Ezzel párhuzamban azt is láthatjuk, hogy ezeket az egyházakat irgalmatlan mennyiségű pénzzel tömik ki hálájuk jeléül, és emellett ellehetetlenítenek olyan egyházakat, amelyek bizonyos okokból kiestek a pixisből az államnál.

Az egyik legelviselhetetlenebb érzés az ember számára, annak a tudata, hogy ebben a hatalmas, számára teljesen felfoghatatlan mértékekkel rendelkező világban, ő csupán egy apró, súlytalan, szinte megmérhetetlen, apró összetevő. Az embernek mindig olyan problémákkal, kihívásokkal kellett szembenéznie a történelem során, amelyekkel szemben általában tehetetlen volt. A természet, a társadalmi berendezkedés, a megélhetés olyan kihívások elé állította, amelyekkel szemben nem volt felvértezve. A valósággal való küzdelemben rendre alulmaradt.

A világ legjobb országában élünk. Személyesen Szűz Mária védelmezi országunkat a nehézségektől. És hála Isten kegyelme csodálatos megnyilvánulásának, Magyarország élén ma keresztény, hitvalló kormány áll. Ez a krisztusi értékeknek elkötelezett kormány fontos feladatának érzi, hogy a keresztények az egész világon békében élhessék meg hitüket, és alkalmazhassák Krisztus törvényét. Miniszterelnökünk elmondta. hogy: bár súlyos erők, sőt világerők ellen is sorompóba kell lépnünk, még mindig állhatunk, még mindig állunk a lábunkon".

Egy másik blogon megjelent egy interjú velem. Ha érdekel, erre a szövegre kattintva elolvashatod

Márfi Gyula, veszprémi érsek kifejezte aggodalmát  Európa látványos elkereszténytelenedése (dekrisztianizálódása) miatt. Olyan jó látni, hogy sokan aggódnak a kereszténység hanyatlása miatt. Az érsek úr aggódása is megható, hiszen jó abban a tudatban élni, hogy vannak még, akik számára fontos a kereszténység, és a keresztény értékek. Ám a kereszténység miatt aggódó vallási és politikai vezetők szavaiból nem azt olvasom ki, hogy valóban a kereszténység miatt aggódnak. Nekem úgy tűnik, hogy a kereszténység hanyatlása nem új keletű dolog. Nem az elmúlt két-három év iszlám bevándorlói tették az európai embert közönyössé a kereszténységgel szemben. A kereszténység hanyatlása valójában egy nem létező fogalom. Európában sosem létezett az a kereszténység, amit most visszasírnak, és ami miatt aggódnak. (Erről ITT    és ITT)

A nyelveken szólásról írt posztjaim  utolsó részében azzal foglalkozok, hogy mi is játszódik le egy emberben, mikor elkezd nyelveken szólni a gyülekezetében. Ma a karizmatikus gyülekezetek tagjain kisebb nyomás van, hogy nyelveken szóljanak. Az egyik változás, ami a nyelveken szólást érintette az, hogy míg az első keresztények között nem mindenki birtokolta ezt az adományt, mivel csak azok kapták, akiknek Isten valamiért megadta, ma már szinte kötelező, és a nyelveken szólással foglalkozó írások még ha konkrétan nem is írják le, azt az üzenetet közvetítik, hogy enélkül senki nem lehet teljes keresztény. Az egyik forrásként használt cikk címe: Tíz ok, amiért szükséges nyelveken szólni. 

                                               A Szentlélek kitöltésekor ez a két lány vihog, röhög, mint akik eszüket vesztették

Folytatom a nyelveken szólásról történő elmélkedésem eredményeinek leírását. Az egyértelmű, hogy a Biblia konkrétan ír arról, hogy az első keresztények betöltekezése a Szentlélekkel azzal járt, hogy nyelveken szóltak. Ez azt jelentette, hogy olyan nyelveken beszéltek, amit korábban nem tanultak, ám azok akik azt a nyelvet beszélték, megértették. Az apostolok számára ez bizonyítékként is szolgált arra, hogy kik azok, akiket testvéreiknek tekinthetnek (Apcsel 10: 45,46) Amiben biztosak lehetünk az az, hogy a nyelveken szóló keresztények nem kérték ezt az adományt, hanem kapták. Legtöbb esetben a nyelveken szóló, még nem is hallott korábban erről a lehetőségről.

Nem vagyok híve a nyelveken szólásnak. És akkor még szelíden is fogalmaztam. Egyrészt nem találom a párhuzamot a mai karizmatikusok nyelveken szólása, és a Bibliában olvasott nyelveken szólás között. De erről nem akarok írni, mert ezernyi írás, előadás foglakozott már a témával. Inkább arról, hogy miért tartom sületlenségnek a halandzsa nyelven mondott imát. Ehhez a Hit gyülekezetének gondolatait használnám fel, amit a honlapjukon találhatsz

Mondta Jakab. És azóta emberek milliói hálásak Istennek azokért a jókért, amiket kapnak az életük során. Hálásak a gyermekeikért, a családért, az ennivalóért, a barátokért, a jókor kapott éppen szükséges holmikért, pénzért. Hálásak, mert megmenekültek egy szorult helyzetből, elkerültek egy balesetet, meggyógyultak egy betegségből, jól fizető munkát kaptak, nyert a focicsapatuk, sikerült a vizsga stb. Sorolhatnám a végtelenségig az életben adódó örömteli történéseket, amelyek a keresztények szerint, Jakab szavainak függvényében, Istennek köszönhetőek.

Már többször megfogalmaztam azt a véleményemet, hogy a kereszténység legnagyobb ellensége nem az ateizmus, vagy az iszlám, hanem saját maga. A történelem során nem volt még olyan szervezet, izmus, ami többet ártott volna a kereszténységnek, mint az saját magának

A kereszténység megujhodása régóta vágyott. mindig jönnek hullámok,amelyekről azt hiszik, hogy végre helyre teszi a kereszténység lagymatagságát, aztán ők is beleszürkülnek a valóságba. Az, hogy a kereszténységben évszázadok óta várják, hogy valami változzon, az azt jelenti, hogy valójában sosem volt a kereszténység ideális. Bár bizonyos változásokat, mint például a reformáció, sokan örömmel üdvözölnek, és tulajdonítanak Istennek, valójában  az sem biztos, hogy Istennek bármi köze lenne hozzá, és a reformáció is elavult már.

A világ polarizálódik. Csak feketék és fehérek, csak jók és rosszak, balosok, jobbosak,  vannak. Természetesen én vagyok a jó és a fehér, és mindenki más rossz és fekete. Valahogy így gondolkodik egyre több ember. És ha kell, akkor a szélsőségesen gondolkodó ember hamar be is tudja bizonyítani, hogy nála van az igazság. Az ilyen szélsőséges nézetek képviselői önmagukból kiindulva csakis szélsőségből tudnak érvelni. És azok, akik hajlamosak a kapott információt első bemondásra elhinni, azonnal magukévá teszik, és már szinte lehetetlen kiverni a fejükből.

A kereszténység egy kicsiny, de annál tragikusabb sorsú csoportjáról emlékezek meg ebben a posztban. Azokról a házasságon kívül rekedt férfiakról és nőkről, akik egy sajátos egyházi szabályozás miatt nem élhetnek házasságban, hanem halálukig, de ha addig nem is, nagyon hosszú ideig tartózkodniuk kell minden szerelmi és szexuális viszonytól. Ők azok, akik, egyszer megházasodtak, ám a rossz házasságból kimenekültek, viszont nem házasságtörés volt a válás alapja.