Hol tart már ez a mai világ? Régen minden jobb volt. Az emberek tisztelettudóbbak, erkölcsösebbek voltak. Sokkal kevesebb volt a bűnözés és jobban odafigyeltek egymásra. Ha kellett sokkal jobban összefogtak a bajban, mint a maiak, akik egy lépcsőházban sem ismerik egymást. A hitnek, vallásnak sokkal nagyobb szerepe volt, az Isten jobban benne volt az emberek életében. Hűségesebbek voltak egymáshoz és az alapelvekhez, mint a mai fiatalok, akik már nem tisztelnek se Istent se embert. Régen még a fű is zöldebb, a töltöttkáposzta pedig finomabb volt.
Ezek azok a szavak, amiket az embernek fiatal korában a szemére hánynak, hogy aztán ha majd megöregszik, ő is egrecíroztathassa vele az utána következő nemzedéket. De mire megöregszik, elfelejti, hogy fiatal korában ő is hányszor megkapta a "bezzeg az én időmben..." kezdetű mondatokat, és hogy mennyire bosszantotta. Az ember fiatalkori liberalizmusát általában felváltja az idősebbkori konzervativizmus, aminek az a következménye, hogy a saját liberálisan megélt fiatalkorát szeretné konzerválni, és ráhúzni az újabb nemzedékre. Ez a jelenség nemcsak egy nemzedéken belül jelenik meg, hanem akár évszázadokkal korábban élt nemzedékeket idealizálhatnak túl. Ilyenkor a történelmi tényekről lefejtik a negatívumokat és csak olyan tényezőkre hívják fel a figyelmet, amelyet pozitívumnak tartanak.
Például: Az emberek sokkal nagyobb számban jártak templomba, mint most. Ami igaz, de azt nem veszik figyelembe, hogy a legtöbben azért jártak, mert a törvény nyilvános megalázással, veréssel, kopaszra nyírással büntette a misék hanyagolását, illetve a közösség megvetette azokat, akik nem jártak. Így van egy adatunk, ami ugyan igaz, de egyáltalán nem tükrözi a valós helyzetet. Vagy nézzük az erkölcsöt. A konzervatív emberek hajlamosak azt hinni, hogy a mai elferdült világ erkölcstelensége valami liberális fertőzés, mert hogy régen nem voltak házasságtörések, paráznaságok. Ami szintén lehet egy adat, de nem tükrözi a valóságot. A legrégebbi írásos feljegyzések, mint például a Biblia, már évezredek óta tudósítanak arról, hogy a házasságtörés, homoszexualitás, prostitúció mindig is részét alkotta a társadalmi életnek.
Érdekes, hogy főleg a keresztények hajlamosak túlidealizálni a múltat. A Biblia viszont óva int attól, hogy ezt tegyük:
"Ne mondd: „Miért van az, hogy a régi idők jobbak voltak, mint a mostaniak?” Mert nem vall bölcsességre, ha ilyesmit kérdezel." (Prédikátor 7:10)
Tehát a Prédikátor írója szerint a múltat túlidealizálni a bölcsesség hiányának bizonyítéka. Ugyanis, aki túlidealizálja a múltat, az minden esetben csak azért teszi, mert figyelmen kívül hagy fontos részleteket. Emiatt viszont nem pontosan határozza meg azt a képet, amit a jelennel hasonlít össze. Így elmegy a valóság mellett, hamis képet közöl a múltról, önmagát felmagasztalva, mint aki jobb korból származik, és így jobb is, mint azok, akik utána születtek. És nem utolsó sorban ellentétesen cselekszik azzal, amit a Biblia kér tőle
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Belzebubo 2018.07.29. 13:27:04
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.07.29. 13:35:51
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.07.29. 13:43:52
6. Ienin 2018.07.29. 15:48:15
midnightcoder2 2018.07.29. 16:02:39
A topic témájához: egy dolog hogy valami van vagy nincs, és egy másik hogy az adott dolog a médiának köszönhetően normává válik. Ma elég sok olyan erő van a médiában, a politikában ami aktívan rombolja a társadalmat és a trasht teszi mintává. Lásd különféle valóságshowk. Ebben pedig a haszonszerzés mellett aktívan belejátszik némi társadalomménökösködés is.
Belzebubo 2018.07.29. 16:50:13
midnightcoder2 2018.07.29. 16:52:24
sefatias · http://sefatias.blog.hu 2018.07.29. 19:13:06
endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2018.07.29. 20:35:18
pl szodoma és gomora is azért kapták az ítéletet, mert egyre gonoszabbak lettek. tehát ott abban a helyzetben igaz volt, hogy az előző generáció jobb volt.
vagy ott az özönvíz ügye...
Belzebubo 2018.07.29. 20:41:46
6. Ienin 2018.07.29. 21:24:48
6. Ienin 2018.07.29. 21:33:12
Discipline 2018.07.31. 10:34:30
Na, akkor jövök a szokásos, egyensúlyt helyrebillentő beszólásommal: ne felejtsük el megnézni az érem másik oldalát! Van ugyanis egy ugyanilyen veszélyes, de ellentétes előjelű gondolkodási csapda, amit Szabados Ádám nemrég közölt posztjában kronológiai sznobizmusnak nevez. Ez azt jelenti, hogy a saját korunkat kitüntetettnek érezzük, azt gondoljuk, hogy az előző korok minden szempontból rosszabbak voltak a mainál. És így "önmagunkat felmagasztalva", hogy mi már egy jobb korban élünk, a felsőbbrendű helyzetünkből vezetjük le az erkölcsi döntéseink helyességét.
Az oké, hogy ne idealizáljuk a múltat, de ne is démonizáljuk!
"A konzervatív emberek hajlamosak azt hinni, hogy a mai elferdült világ erkölcstelensége valami liberális fertőzés, mert hogy régen nem voltak házasságtörések, paráznaságok."
(Ez kicsit úgy hangzik, mintha azt mondanám, hogy a baloldali emberek hajlamosak emberek százmillióit kiirtani a céljaik érdekében - de én ilyet nem mondok :-P )
Én ismerek konzervatív embereket, de egyik sem gondolja ezt. Így legfeljebb a nagyon zárt, szektás gondolkodású vallási közösségek tagjai vélekednek. De hát ne ők legyenek már a konzervativizmus meghatározó gondolkodóiként beállítva!
Legyen már szabad a szexuális forradalmat, az erkölcsi relativizmust vagy a gender-elméleteket bírálni, és ne az legyen már a válasz, hogy hát a múltban is megvoltak az ezek hatásának tulajdonított jelenségek. Mert értelmes ember nem is állít olyat, hogy a múltban nem voltak ilyen jelenségek. Csak azt, hogy a múltban más volt az ilyen jelenségek megítélése. És hogy ezek megítélésének megváltozása nem feltétlenül jó és szükségszerű dolog. Ez még messze nem a múlt idealizálása...