Mi az amit megérdemlünk, és mi az ami jár? Tavaly már írtam arról a dilemmáról, hogy az országunkba beözönlő külföldiek megérdemlik-e azt az erőfeszítést, amit az önkéntesek tesznek az érdekükben, mivel az állam nem tett értük semmit. Az önkéntesek szerint az embernek jár az, ami az élete fenntartásához szükséges. Az állam, illetve sok honfitársunk szerint a menekültek semmit nem tettek azért, hogy kiérdemeljék a törődésünket. De nem csak a menekültek esetében merülhet fel ez a kérdés. Ott vannak a társadalom perifériáján élő emberek, pl az alkoholisták, kábítószeresek, munkanélküliek, vagy azok a szegények, akik úgy tűnik a saját hibájukból kerültek a helyzetükbe. Vajon megérdemlik azt a segítséget, amiért nem tettek semmit?

Ami érdekes ebben a kérdésben, hogy jobbára csak akkor merül fel, amikor egy szorult helyzetben lévő, problémákkal küszködő emberről van szó. Ha valaki ken neki pár szendvicset, összegyűjt neki valami szemetet tüzelőnek, vagy ad neki valami ruhát, lesznek akik rosszallóan csóválják a fejüket, és nem tetszésüknek adnak hangot,, hogy az ilyenek nem érdemlik meg a segítséget, mert saját hibájukból kerültek abba a helyzetbe, amiben vannak. Viszont az sosem merül fel, arról nem alkotnak rosszalló véleményt, hogy az a milliárdos, aki vett magának még egy luxus autót a többi luxus autó mellé, az vajon megérdemli-e az új autóját, vagy a helikopterét, Gucci táskáját, vagy egy vagyont érő akármijét. Az emberek, jobbára csak a nehéz sorsú emberek esetében kérdőjelezik meg azt, hogy amit kapnak, azt megérdemlik-e. Pedig ők valójában csak maguknak ártanak a függőségeikkel, vagy azokkal a rossz döntésekkel, amelyek nehéz helyzetbe hozták magukat. (erről majd máskor) Ezzel ellentétben az átlag ember számára elérhetetlen és elképzelhetetlen gazdagság megszerzése csupán mások, emberek tömegeinek kihasználásával, kizsákmányolásával valósítható meg. Vajon ők megérdemlik azt a luxust, amiben élnek?

Itt Európában keresztény kultúrában élünk. A kereszténység egyik legfontosabb tanítása az, hogy a megváltás és a kegyelem ingyen van. Nem tehetünk semmit, hogy kiérdemeljük. Az érzelmektől túlfűtött keresztény könnyes szemmel tud beszélni arról a háláról, amit Isten és Jézus iránt érez amiért érdemtelenül, de méltónak találta őt a kegyelemre. Aztán ez a keresztény, aki a ki nem érdemelhető jutalomban hisz, megkérdőjelezi, hogy egy másik ember méltó-e ugyanerre a ki nem érdemelhető jutalomra. Az a keresztény, aki csodálja Jézus hatalmas tetteit, amit a nyomorultakért, szegényekért tett, félelemmel és  undorral néz azokra a nyomorultakra, szegényekre, akikkel találkozik. Míg Jézust imádja azért amit tett, a kortársai között található nyomorult életű emberek jogát a segítségre, megkérdőjelezi.

Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy azt hiszi, a Jézus korabeli nyomorultak, szegények mások voltak. Azt hiszi, hogy ők igazi szent emberek voltak, akik vallásos áhitatban, tökéletes alázatban élték az életüket, akik csupán a hamis, vallásoskodó farizeusok miatt kerültek abba a helyzetbe. És mint ilyenek megérdemelték Jézus ki nem érdemelhető törődését.

Az egyik gyakran emlegetett történet Jézus életéből a kenyér és halszaporítás. Jézus megszánta azokat az ezreket, akik követték őt, hogy hallgassák a tanítását, és Istentől kapott hatalmát felhasználta néhány kenyér és hal megszaporítására, hogy enni adjon annak a sok ezer embernek. Mondhatnánk, hogy ezek az emberek Jézusért bármire készek voltak. Otthagyták a munkájukat, csakhogy Jézusra figyeljenek. De a valóság sokkal hétköznapibb. A csodálatos ételszaporítás másnapján, Jézus szemére hányta a sokaságnak, hogy nem a tanításáért, nagy tetteiért követik őt, hanem az ingyen kajáért. Ez némileg módosíthatja a Jézust követő tömegről alkotott képünket, és sokkal hétköznapibbá teszi őket. A tömegben sokan csak érdekből követték Jézust, de ő nem mérlegelt, nem számolgatott. Jézus az éhes embernek adott enni, függetlenül attól, hogy megérdemelte, vagy sem. Ugyanez látszik meg a hálátlan leprások esetéből, akik közül csak egy ment vissza megköszönni Jézusnak a gyógyítást.

A társadalmunkban növekszik azok száma, akik nem bírva azt a harcot, amit az élet megkíván, leszakadoznak. Vannak akik önhibájukból, vannak akik nem. Sokan közülük függőségekbe menekülnek a problémák elől, növelve ezzel a problémájukat, és az önmaguk ellen érzett ellenszenvet. Vajon megérdemlik ezek az emberek, hogy valamilyen segítséget nyújtsunk nekik? Vagy hagyni kellőket belefulladni a saját maguknak okozott problémákba?