"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)


Félelem a bizonytalanságtól

2018/02/12. - írta: sefatias

Az egyik legelviselhetetlenebb érzés az ember számára, annak a tudata, hogy ebben a hatalmas, számára teljesen felfoghatatlan mértékekkel rendelkező világban, ő csupán egy apró, súlytalan, szinte megmérhetetlen, apró összetevő. Az embernek mindig olyan problémákkal, kihívásokkal kellett szembenéznie…

Tovább 2 komment

Kell döntenem olyan kérdésekben, amit nem látok át?

2016/10/12. - írta: sefatias

Ha valamiről, két egymásnak ellentmondó állítással találkozol, és semmilyen módon nem tudod ellenőrizni, hogy melyik az igaz, mire következtetsz? Kétféle következtetést is le lehet vonni:                  - Az egyik állítás nem igaz                  - Egyik állítás sem igaz

Tovább 6 komment

Visszafelé előre

2016/02/27. - írta: sefatias

Van aki érdeklődéssel, és van aki megvetéssel kíséri figyelemmel a vívódásaimat. Az, hogy ki melyik táborban van, az jórészt attól függ, hogy megérti-e azt amin keresztül mentem, illetve megérti-e azt, hogy mi a célom. Úgy gondoltam, hogy szánok egy posztot arra, hogy elmagyarázzam magam azoknak,…

Tovább 42 komment

Van rá bizonyítékod?

2015/11/07. - írta: sefatias

A relativizálást korunk egyik rákfenéjének tartják. Ma már semmi sem biztos, és nehezen találni olyan, mindenki számára elfogadható viszonyítási pontokat, amelyekből ki lehetne indulni, hogy stabilan határozhassunk meg paradigmákat. Ez az élet szinte minden területére igaz. A teológiára is. A hívő…

Tovább 127 komment
süti beállítások módosítása