Keresztény gyülekezetek százai várják tárt karokkal a Krisztusban hívő, üdvösségre vágyó embereket. A keresztény palettán mindenféle színű, formájú, tartalmú egyház nyújtja feléd hívó kezét, és boldog mosollyal az arcán, hirdeti neked az evangéliumot. A népegyházaktól kezdve a kis városi, sehova sem tartozó gyülekezetekig mind az üdvösséged érdekében szolgál neked. Ha beszélgetsz velük, áhítattal mondják el neked, hogy az Úr hívta el őket, és Ő vezette őket abba a gyülekezetbe, amely számtalan bizonyítékot tud nyújtani neked, hogy az Úr áldása van rajta. A pásztor, Isten szavának szakavatott ismerője, aki elvégzett valahol egy teológiai főiskolát, esetleg egyetemet. Kiképzése és az elhívása teljesen alkalmassá tette őt a mások fölötti pásztorkodásra. Mi sem természetesebb ennél, hiszen maga az Úr volt az, aki erre a szolgálatra őt elhívta. A gyülekezet tagjai, akik egy bizonyos egyházhoz tartoznak, sajátjuknak érzik a gyülekezetet, együtt dolgoznak a pásztorral, a vénekkel (presbiterekkel), és általában a saját gyülekezetüket tekintik a legjobbnak, és óva intenek a többitől. Ugyanis az övék a legjobban szentírási, hiszen a teológiájuk teljesen a Biblián alapul, és bármikor készek, és képesek is ezt bebizonyítani bárkinek, és a szeretetet is ők gyakorolják a legjobban.

A csavar ebben a dologban az, hogy ugyanezek a tulajdonságok jellemzőek a másik egyházra és annak gyülekezeteire is.  Ők is elmondják, hogy az Úr hívta el őket, ő volt az, aki megmondta, hogy abba a gyülekezetbe menjen, mert ott kapja meg a megfelelő pásztorkodást, és a szentírási vezetést. És ők tisztán a Bibliára alapoznak, és a köztük lévő szeretetről meg ne is beszéljünk.  És ha megvizsgálunk még vagy öt gyülekezetet, akkor mindig ugyanezekkel a jellemzőkkel találkozunk. Mindenkit az Úr hívott el, mindenkit az Úr áld meg, mindenki az Urat dicsőíti, csak egy probléma van, hogy ezek a gyülekezetek mind szidják egymást, sok esetben ledémonozzák a másikat, és éretlen, teológiailag képzetlen hívőknek tekintik őket. Miért? A válasz egyszerű. Ugyanis ha Isten vezetné őket, és ha Isten adna nekik megfelelő értelmet, akkor csatlakoznának hozzánk, mert az Úr mivelünk van.

Na, most erre az ellentmondásra két magyarázat van. Az egyik, hogy Isten összevissza hazudik, mindenkit ott csap be ahol tud, és szándékosan átveri a hívőket, mert az egyiknek ezt mondja a másiknak meg azt, utána pedig jót röhög a markába, hogy összeugrasztotta az embereket. A másik megoldás pedig az, hogy Istennek semmi köze ahhoz, ami ma a keresztény világban folyik. Az egymásnak ellentmondó, egymást tévedésekkel, démonizáltsággal vádoló, magukat igaz hitűnek tituláló vallások olyan tulajdonságokat mutatnak fel, ami nem Istentől származik. Isten nem fogja azt mondani az egyik embernek, hogy ide menj, mert itt az igazság, a másiknak meg hogy oda, mert ott. Az egyik azért lett ferences rendi szerzetes, mert az Úr oda hívta el. A másik azért lett hitgyülis, mert a Szellem kézen fogta és odavezette. A harmadik azért lett Jehova Tanúja, mert Jehova felnyitotta szemét, a negyediket Krisna hívta magához. Az ötödik evangéliumi keresztény lett, mert az Úr felismertette vele, hogy a többi egyház eltért a Bibliától. A hatodik Baptista, mert az Úr megérintette a szívét az istentiszteleten halott énekkel. Szóval az Isten mindenkit küld össze vissza, mintha egy sorsoló bizottság előtt egy nagy kerékből húzná ki, hogy kinek hova szól az elhívása.  És ha a sorsoló bizottság, meg a közjegyző is mindent rendben talált, akkor mindenki mehet a neki kisorsolt gyülibe, hogy utána jókat veszekedhessen a többiekkel,akiket máshova sorsolt az Úr, hogy kinek a homokvára szebb. Közben a nagy veszekedésben észre sem veszik, hogy a kutyák már ezerszer oldalba pisálták a várukat.

 Hiába hiszik keresztények milliói, hogy az Úr vezetette őket a közösségbe, mert sokáig imádkoztak érte, ez akkor sem igaz, Mert a másikat meg egy homlokegyenest mást tanító egyházba vezette el. Márpedig Isten nem a zűrzavarnak, és a viszálynak az Istene. 1kor 14:33; Gal 5:20; Gal 5:15)

Szóval azt hiszem, ideje lenne felismerni, hogy Isten nem igazán szól bele az önfejű, buta emberek életébe, akik csak a maguk feje után mennek. Az emberek hajlamosak minden döntésüket Istenre kenni, csakhogy utána ne kelljen érte felelősséget vállalni. Isten nem vezet. Nem sugall. Hanem adott nekünk egy nagy kupaccal abból, amit észnek, gondolkodásnak hívunk, és ránk bízza, hogy miként döntünk. A probléma mindig ott kezdődik, ha istennek tulajdonítjuk a döntéseinket. Ugyanis az minden esetben kiválasztottság érzést kelt bennünk, hiszen azt hisszük, hogy mi akkora nagy ászok vagyunk, hogy maga az Isten az, aki mutatja az utunkat, Ő pedig tuti, hogy nem téved. Ha pedig az Isten engem ide vezetett, akkor minden normális embernek ide kell jönnie, mert ha nem ide vezetné az Isten őket is, akkor engem sem ő vezetett ide, ergó Isten nem szeret. Ez pedig ki van zárva! Isten engem szeret, ezért irányít, és ebből logikusan következik, hogy mindenki, aki másúton jár, mint én, más véleményen van, az téved, és híján van az isteni vezetésnek.

Na, ezt látom én a kereszténység nagy hibájának. Az egyik leszektázza a másikat, és közben pont emiatt válik szektává. Az egyházak a „mindenki hülye, csak én nem” alapelvre építik fel a teológiájukat, és kihasználják, hogy senki sem akarja, hogy hülyének nézzék. Mindenki meg van győződve a saját igazáról, és ezzel kizárja a többieket az igazságból.  Ha valaki rávilágít a nézeteinek helytelen voltára, akkor az ellenséggé válik, mert a kritikát nem fogadhatom el, ugyanis engem az Isten nevezett ki ide, és aki engem kritizál, az az Istent kritizálja. Ó mennyi egyház hiszi ezt! Ó mennyi önjelölt, magát Istentől kinevezettnek tartott próféta, lelkipásztor vélekedik így! És ez már így megy évezredek óta (Jeremiás 14: 14-16; 28. fej.)

Azt hiszik szegény nagy tudású vallásos lelkipásztorok, teológusok, hogy ha Bibliaverseket fűznek fel egy láncra, akkor azzal megdönthetetlen bizonyítékkal szolgálnak az igazságról. És ha valaki nem fogadja el azt a metodikát, amely alapján ők összefűzték a verseket, az Isten Szavának tekintélyét utasítja vissza. Észre sem veszik, hogy a hamis próféták, a hamis messiások is pont ugyanezt csinálják. A legjobb példa erre maga Sátán, aki, mikor Jézust megkísértette, Szentírási érvekkel operált,és egy nagyszerű bibliaversekből álló kompozíciót tárt Jézus elé. (Máté 4. fej.) Ám az, hogy a Bibliából érvelt, az az égvilágon semmit sem jelentett. Aztán a zsidókból lett keresztények zavarták meg az első századi gyülekezetek békéjét, és szentírási érvekkel körülmetélkedésre szerették volna ösztönözni őket. Ez a tendencia azóta is folyik. Hamis próféták, hamis messiások alkotják meg a maguk szentírási érvrendszerét, amellyel követőket vonnak maguk után.

Tehát az, hogy valaki egy bibliavers füzérrel bizonygatja az igazát, az az égvilágon semmit nem jelent. Ha a Bibliától egy embernek hasra kell esni, akkor Jézusnak el kellett volna fogadnia Sátán érvelését. Az hogy Jézus mégsem így tett, az annak köszönhető,hogy megvolt a maga Bibliaismerete is, és pontosan látta, hogy hiába dobálózik  az ördög a Szentírással, az önmagában az égvilágon semmit sem jelent.

Az egyházaknak ma is megvan a maga szentírási érvrendszere, amelyet úgy tekintenek, mint Istentől ihletettet. Nem kérdőjelezik meg a tagok, hiszen a Bibliából származik, és az egyház nagy emberei egyből lázadással, hitetlenséggel vádolnák őket érte. Pedig ha az ember egy kicsit körülnéz, akkor látja, hogy ezernyi egymásnak ellentmondó, Biblián alapuló teológiával hülyítik meg az embereket, elhitetve velük, hogy kiválasztottak, jobbak, mint mások. Emiatt húz szanaszéjjel a kereszténység, emiatt civakodnak, marják, falják egymást. Azt hiszik, hogy csak nekik lehet igazuk.

Olyan sokszor hallom, hogy az Úr hívott el. Mikor kérdezem, hogy mi erre a bizonyíték, akkor csupán annyit mutatnak fel, hogy: „imádkoztam, és a Szellem megmutatta nekem” Na, ilyenkor tudnám a fenekemet a földhöz csapkodni. Azért hallgassak valakire, mert egy hang a vizirevüből, azt mondta neki, hogy ő lesz a Britek királya? Ugyan már!! Azért ehhez ennél egy kicsit több kell

u.i.: Olvasd el ezt is ITT!!