"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

"Maga a szellem tanúskodik a mi szellemünkkel együtt ..."

2013/04/27. - írta: sefatias

Keresztények százezrei teszik fel maguknak a kérdést, hogy: Mit akar tőlem az Isten? Mik a szándékai velem? Honnan tudhatom meg Isten velem kapcsolatos szándékát? A legtöbben nem mernek önállóan választ keresni, és kapni sem ezekre a kérdésekre. Inkább rábízzák magukat egy vallásra, azok felső vezetőire, vagy pedig egy általuk favorizált guru, pásztor, tanító meglátásaira. Keresztények lévén néhányan igyekeznek a Bibliát olvasva megtalálni a saját útjukat, és az alapján irányítani az életüket. Természetesen ezek a csatornák nem rosszak. Sőt. szükség van arra, hogy egy nálunk érettebb, tapasztaltabb, esetleg nagyobb tudással rendelkező ember, aki kívülről lát bennünket, megmondja, hogy mit lát bennünk, milyen erősségeink, gyengeségeink vannak. Isten Szavának irányítására is szükségünk van. Atyánk ebben a könyvben íratta le számunkra, hogy mi a szándéka, és, hogy mik az elvárásai. Egy közösségre is szükségünk van, hiszen a más gondolkodású emberekkel ápolt kapcsolat sokat segíthet csiszolni az egyéniségünkön, és segíthet megláttatni, hogy egy közösségben élve, dolgozva milyen szerepünk lehet az ő életükben, és ezáltal talán isten szolgálatában is

A Biblia egyértelműen utal arra, hogy mindhárom lehetőséget meg kell ragadnunk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Istenhez. Szükségünk van egy Istent imádó közösségre, szükségünk van nálunk érettebb pásztorokra, és szükségünk van a Bibliára is. Ám van egy negyedik lehetőség is, amit az égi Atyánk biztosított számunkra annak érdekében, hogy személyesen ápoljon velünk kapcsolatot, és hogy ezáltal közölje velünk szándékait, akaratát. Ezt a negyedik lehetőséget a vallások ritkábban szokták emlegetni, mert megvannak a veszélyei, és gyakran előfordul, hogy a magasabb pozicióban lévő tanítók nem bíznak annyira ebben a lehetőségben, és így az egyénben sem. Az már csak egy külön meglátásom, hogy ezáltal Istenben sem. Ez a negyedik lehetőség arra, hogy megtudjuk mi Isten szándéka velünk ez nem más, mint az Isten és az ember közötti különleges SZEMÉLYES kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy én Istenhez szólok, minden emberi közvetítő nélkül, és hogy Isten is szól hozzám minden emberi közvetítő nélkül. Sok keresztény panaszkodik arról, hogy imái, és szolgálata ellenére úgy érzi, hogy nincs meg a személyes, bensőséges kapcsolata Istennel. Sokan érzik úgy, hogy imáik nem állnak másból, mint önmaguknak mondott mantrázásból. Én magam is sokszor éreztem azt az elmúlt húsz évben, hogy az imáim nem jutnak át a koponyacsontomon, és csupán önszuggeszciót alkalmazok, hogy nagyobb lelkierőm legyen megcsinálni valamit.

Miért lehet ez? Talán azért mert én magam sem hittem abban, hogy Isten tud hozzám szólni. Igazából az életem irányítását rábíztam olyan emberekre, akiktől azt hittem, hogy nekik van ilyen személyes kapcsolatuk Istennel, aki az ő Szellemével közli nekik, hogy mit csináljanak velem, mire használjanak fel. Nem mertem semmit önállóan csinálni, mert féltem, hogy az a büszkeség jele lenne. Bár most, hogy ezt leírtam, rájöttem, hogy ez így nem igaz, mert jellememnél fogva mindig hajlamos voltam az önállóságra, ám pont ezért éreztem mindig is bűntudatot, amikor önálló döntéseket hoztam a gyülekezetemmel kapcsolatban, vagy amikor figyelmen kívül hagytam bizonyos szervezeti elrendezéseket, vagy éppen megkérdőjeleztem őket.

Érdekes módon Jehova tanúi legfelsőbb vezetése elismeri, hogy van ilyen, de egyértelműen kijelentik, hogy ezt az igazán bensőséges kapcsolatot csakis ők élhetik meg. Az elmúlt hetekben több könyvet, és internetes oldalt is olvastam (emiatt is írtam ebben a hónapban kevesebbet, mint szoktam) arról, hogy ez bizony sok más egyháznál is így van. Bizony az egyházak legfelsőbb vezetői kisajátítják maguknak azt a kiváltságot, hogy Isten személyesen irányít egy embert. Erről nem is írnék többet, hanem egyszerűen megvizsgálnák néhány bibliai idézetet, ami a közhiedelemmel (vagy éppen a túlzottan alázatoskodó keresztényinek hitt szemléletmóddal) szemben, minden embernek szól.

Róma 8:14-16: „Mert akiket Isten szelleme vezet, azok mind Isten fiai. Mert nem rabszolgaság szellemét kaptátok, amely ismét félelmet idéz elő, hanem fiúként való örökbefogadás szellemét kaptátok, amely által ezt kiáltjuk: „Abba,Atyám!” Maga a szellem tanúskodik a mi szellemünkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.”

Bár Jehova Tanúi felső (felkent) vezetése kisajátítja magának az Istenfiúság jogát, és megfosztja ettől az egyház többi tagját, a Szentírás egyértelműen leszögezi, hogy minden ember Isten fia, akit az Isten Szelleme vezet. Tehát senkinek nincs joga meghatározni azt, hogy ki Isten fia, csakis az Atyának. De hogyan közli az Atya veled, hogy az ő fiává fogadott téged vagy sem? A válasz egyértelmű! A Szent Szellem az, amely veled személyesen közli ezt. Nem egy vallásvezető, nem egy zsinat, nem egy vezető testület, hanem maga az Isten tudatja veled, és érezteti a szellemeddel, hogy igenis a Mindenható Atya fia vagy. Tehát ha Isten fiává fogadott téged, akkor ezt egy belső hang fogja közölni veled. Az Atya érezteti feled a fiúságot. Ettől a pillanattól kezdve nem Isten szolgája vagy, hanem a fia. Nem félni fogsz a félelmetes Mindenhatótól, hanem bízni fogsz égi Atyád szeretetében.

Ha Isten örökbefogadott gyermekeként éled az életedet, akkor nem rabszolga leszel, hanem önálló fiú, aki persze elszámolással tartozik az atyja felé, ám mégsem kell félnie tőle. Ha fiú vagy akkor értelmet nyer számodra a Róma 12: 1:

…mutassátok be testeteket élő, szent, az Isten előtt elfogadható áldozatul; ez értelmi képességetekkel végzett szent szolgálat”

Oly sokszor használtuk ezt a verset, és oly sokszor siklottunk el a mondani valója felett. Az Isten előtt szent, és elfogadható áldozat nem más, mint a saját értelmi képességünk használatával végzett szolgálat. Tehát amikor Istent szeretnénk szolgálni, akkor nem egy vallásos vezetői csoport által készített dokumentumot kell elővennünk, hogy mit, hogyan, mikor, mivel csináljunk, hanem a saját értelmi képességünket kell használnunk. Az Istentől kapott agyunkat, az Isten irányította szívünket kell használnunk. Ha nem ezt tesszük, akkor az áldozatunk se nem szent, se nem elfogadható. Természetesen ennek megvannak a maga veszélyei, és talán pont ezért nem merik az egyházak vezetői önállóságra buzdítani a híveket. De Isten Szava ebben is segít nekünk:

Róma 12: 3: „…[senki] ne gondoljon többet magáról, mint amennyit szükséges gondolni, hanem úgy gondolkodjon, hogy józan elméje legyen, ki-ki, amint az Isten kiosztotta neki a hit mértékét.”

Ebben a versben is egyértelműen szerepel az, hogy az Isten az, aki kiosztja a „hit mértékét”. Isten mindenkivel személyesen foglalkozik. Ő az, aki közli veled, hogy mire akar felhasználni. Ő az, aki a Szent Szelleme által tudatja veled, hogy mi a szereped az ő szándékában. A hit Istentől származik. És ő dönti el, hogy a hited mire indítson téged. A szellemed felindulásai közlik egyrészt a saját vágyaidat, másrészt pedig az Isten akaratát. Ne nyomd el magadban ezt a belső hangot. Ha elnyomod, akkor Isten Szellemének munkáját nyomod el magadban. Te magad leszel az akadálya annak, hogy megtudd, mi az Atyád akarata veled kapcsolatban.

Halld meg, értsd meg, hogy mit közöl isten szelleme a te szellemeddel. Figyelj oda arra, belső hangra, ami az Isten akaratát közli veled. ha így teszel, akkor „a hit, amely a tiéd, önmagaddal összhangban [lesz] a tiéd az Isten színe előtt.” (Róma 14: 22)

Természetesen ezzel nem azt akarom mondani ezzel, hogy mindig ez a belső hang legyen az, ami irányít. Az ember pszichéje túlzásokra is képes. Ám itt jön be a képbe az a korábban említett három más lehetőség, ami szintén segíthet Isten akaratát felismerni. Az érett pásztor, a gyülekezet, és a barátok, valamint a Biblia. Ez a három kívülről érkező segítség, buzdítás, esetleg építő kritika segíteni fog, hogy „józan elméd legyen” De akkor is használnod kell az értelmi képességedet, és hallgatnod kell arra a belső hangra. Ez a négy mód, egymást kiegészítve fog segíteni neked, hogy megértsd, felismerd Isten veled kapcsolatos szándékát.

Ám ha mégis félreértenénk valamiért azt, amit az Isten akar mondani nekünk, és talán nem teljesen abba az irányba indulunk, amerre ő szeretné, akkor sincs veszve semmi: "...ha pedig bármiben is hajlamosak vagytok másképp gondolkodni, az Isten majd kinyilatkoztatja nektek a fent említett gondolkodásmódot" (Filippi 3:15)

Természetesen arról is nagyon sokat tudnék írni, hogy miként tarthatjuk tiszteletben, egymás belső indítékait, amit Isten tüzelt fel valamire, mert bizony előfordulhat, hogy magunkat különbnek tartva, a másikat lenézve azt hisszük, hogy ami Isten munkája, az csupán valami büszke törtetés, vagy pedig egy elérhetetlen vágyálom, és rossz tanácsunkkal leromboljuk a másikban azt, amit Isten már elindított. De ez egy más tészta. Erről majd máskor.

Címkék: tanítás
16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr695250272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

argenteus 2013.04.28. 08:33:48

Nagyon jó anyag, köszönöm, hogy leírtad.Véleményem szerint a négy lehetőség közül a személyes kapcsolat a legfontosabb. Furcsa, hogy a szervezetben erre fektetik a legkisebb hangsúlyt, sőt a számtalan betarthatatlan szabály miatt meg is ölik az egyén személyes kapcsolatát Istennel. Állandó bűntudatot generálnak az emberben, ami miatt soha nem lehet felszabadult, örömteli. Elismert tagja lehetsz a szervezetnek akkor is, ha nincs jó, személyes kapcsolatod Istennel,csak húzd az igát. Így lép az Isten helyébe a szervezet. Ha visszagondolok a JT időszak előtti napokra, úgy érzem jobb volt a kapcsolatom Istennel, pedig nem volt ekkora ismeretem. Most újra igyekszem megerősíteni.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.28. 08:51:58

@argenteus: Jól látod tesa! Nincs is mit hozzáfűzni a kommentedhez

ORION 2013.04.28. 10:07:20

Nagyon jó ez a cikk. Isten+Én. Személyes kapcsolat ez az alap. Ez muszáj. El olvasok a bibliából valamit át gondolom, hogy is van ez, mit is mond ez?? Leszűröm így gondolom, vagy nem értem, vagy amúgy gondolom. Meg nézem mit mond róla a katolikus, a református, őrtorony stb stb. Vagy mostanában itt hogy mit gondol sefa, joker, reebot, Lezly, világítótest, swtoor és a többiek. És az összes véleményből ki alakúl egy olyan válasz ami biztos közel áll az igazsághoz. A JT k azt gondolják hogy a sok sok munkával (jó cselekedetekkel) tehetnek szert az üdvözségre. Pedig ez nem így van Jézus Krisztus kegyelme által üdvözülhetünk csak. A JT-k a törvény szerint élnek és a törvény szerint mindenki bünös és méltatlan az örök életre és ez így igaz. De én a kegyelem által üdvözülök mivel Jézus ki fizette az én bűneimért az áldozatot örökre, mivel ő a törvény felett áll.

ORION 2013.04.28. 10:27:23

Énnékem a bibliai tudásom eggyelőre nagyon csekély ,de már sokat tanulok itt tőletek .Énnékkem inkább a HITEM nagyobb mint a tudásom ezért keresem a válaszokat.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.28. 10:44:03

@ORION: Ezzel én is így vagyok. Csak nekem a bátorságom is nagyobb, mint a tudásom, mert különben nem mernék írni. Na de talán egyszer kiegyenlítődik

ORION 2013.04.28. 11:49:17

Szerény vagy tesó!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.28. 14:29:43

@ORION: :) He-he... Én szerény? Nem ismersz :P

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2013.04.28. 17:16:53

>>" Természetesen ennek megvannak a maga veszélyei, és talán pont ezért nem merik az egyházak vezetői önállóságra buzdítani a híveket. "<<

Egyetértek a Posttal Sefa,
de azért nekem jó tapasztalataim vannak.
Ha hasonló szellemi diktatúra lenne
abban az egyházban,ahová közel 17 éve tartozom,akkor már régen kiutáltak,vagy kizártak,volna.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.28. 17:26:52

@Zsolt520: :) ha nem ismernék olyanokat, akiknek pozitív tapasztalataik vannak ebben, akkor lehet, hogy azt se tudnám hogy van ilyen

ORION 2013.04.28. 18:07:47

Ésaiás 40:1-2

Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek!
Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van küzdelmének, hogy bűne megbocsáttatott.

A hit az egy ÉRZÉS! Ne mondd hogy te hitben jársz nem érzésekben. Ha valamiről meg vagy győződve azt át is érzed. A legnagyobb erő ami az ember életét vezeti az a meggyőződése ami a szívben van. A hit ami a szívben van. Ha kárhoztatás és bűnösség tudat van az emberek szívében miként tudnának hinni az Úrban? Ezért hirdetjük az embereknek az ártatlanságukat.

Hogyan vígasztald az embereket? Mit mond Isten? Szólj a szívéhez. Hogyan? Hirdesd hogy nyomorának, küzdelmének, kemény megfelelésének VÉGE mert a BŰNE MEGBOCSÁTTATOTT! Hirdesd az emberek ártatlanságát. Mert amint ezt teszed a Szent Szellem korrigálja a szívüket, úgy hogy az ártatlanság üzenete megváltoztatja a hitrendszert ami a szívükben van. Megvigasztalja az embereket és hitet ébreszt bennük. Utána meg is élik az életükben a békességet. Szívvel hiszünk a megigazulásban/ártatlanságunkban és szájjal megvalljuk üdvözülünk.

Hogyan tud valaki hinni ha nem mondja el valaki az ártatlanságukat? Sehogy! Jézus azt mondta ha hisszük hogy megkaptuk meglesz nekünk. Hogyan lehetne meg az elveszettek üdvössége ha nem hirdetnénk nekik hogy ártatlanítva vannak? Sehogy. Hirdetnünk kell hogy megkapták és akkor megnyilvánul az életükben.

Ahogy ez az új meggyőződés behatol a szívükbe Isten megváltoztatja a hitrendszerüket és Istent megtapasztalják magukban. Érezni fogják amit Isten érez. Mi vezeti az életed? A szíved. Mi vezeti a szíved? A hited. Mi a hit? ÉRZÉS! Az érzéseid vezetnek a szellemedből. Az ember arra lett alkotva hogy a szívéből éljen az érzéseiből. A törvény alatt vissza lettünk fogva és megölte a vallás az érzelmeinket. Ez bekerült a teológiánkba hogy az érzéseink alapján nem szabad élni. Ez hazugság! Ez az evangélium a békesség evangéliuma. BÉKESSÉG! Ez egy érzelem! Harmónia! Isten mindig is arra alkotta az embert hogy a pozitív érzelmei alapján éljen. Ha rosszak az érzelmeid azért van mert rossz a hitrendszered belül. A hit és az érzelmek szoros összefüggésben vannak és vezetik az életünket. Pál azt mondja Isten békessége vezesse az életünket. Ez egy érzés! Abból születik bennünk ha helyesen hiszünk.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.04.29. 16:58:53

Jól összefoglaltad a lényeget, tetszik, ahogy megírtad a cikket. Nekünk volt Tanúknak különösen fontos erre a személyes kapcsolatra hangsúlyt fektetni, mert ez az ami elsorvadt a hosszú évtizedek alatt, amíg a Tanúkhoz tartoztunk. Jóllehet úgy hittük, hogy rendelkezünk ezzel, aztán kiderült, hogy az nagyrészben önámítás volt.

Annyit még hozzátennék, hogy különbség van a lélekből jövő indíttatástól, meg a szellem (értem ezalatt a szellemi képességeket)indíttatásától. A "belső hang" bizony sok mindenhonnan jöhet...

Csak egy szélsőséges példát említsek: a sorozatgyilkosok is erre szoktak utalni. Ezért nem árt megvizsgálni valódi érzéseinket és elismerni azokat, ha düh, harag vagy bosszú vezérel. Ezeknek hátterében személyes kezeletlen sérelmek állnak, melyeket sem elnyomni, de sem kontrollálatlanul kiadni nem szabad, hanem át kell alakítani magasabbrendű energiákká.
A lelkipásztorok és egyéb felvigyázók csak akkor hitelesek, ha ezt már megtették és megteremték a szeretetet és a lelki békét, melyek többek között az empátiában és az emberségben jutnak kifejeződésre.

Ennek hiányában ugyanis csak "vak vezet világtalant".

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.29. 22:03:27

@karalabe4: :) köszi a kiigazítást :) hogy őszinte legyek csak kereszténységen belül gondolkodtam amikor írtam. A sorozatgyilkosok eszembe se jutottak :)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.04.29. 23:42:33

@sefatias:
Igen. Ez előfordul. A vallásos emberek gyakran gondolják a saját vallásos odaadásukat "Isten szellemétől vezérelt"-nek, míg mások ugyanolyan fanatikus, csak ellenkező irányba mutató meggyőződését ördögi vagy démoni megszállottságnak. Pedig a kettő ugyanaz lehet, csak másként nevezik.
Ezért vagy nagyon jól kell tűrni a másoktól jövő meglátásokat, vagy nagyon őszintének kell lenni magunkhoz, ha nem akarunk csapdába esni.

A vallásos közösségeknek pont ez is lenne az egyik céljuk, hogy megfelelő visszajelzéseket adjunk és kapjunk egymással kapcsolatban. Ehelyett egy ideológiai csatározások színterévé váltak, az őszinteségen megsértődnek, mert annyira megszokták már a képmutatást, csak ítélkezni tudnak egymás felett, és elfordulnak a nehézségekkel küszködőktől.

l.gabi 2013.05.01. 03:05:48

Amit írsz, azon a mostani időszakban sokat gondolkodtam, mert egy gyerekkori ismerősömről, mondhatni barátomról megtudtam, hogy pár éve felkentnek vallja magát. Beszéltem vele és azt állítja, hogy kezdettől fogva megélte a Fiúságot.

Miközben beszéltem vele állandóan az jutott eszembe, hogy az élményeit átfordította a szervezet tanításaira és így lett belőle most ellentmondásosan fiatal felkent - pedig az élményei éppenséggel cáfolták a szervezet tanításait. Érdekes, hogy belőle ezt váltotta ki.

Én nagyon hiszek az általad írt "belső hang"-ban és abban is, hogy sokszor nem véletlenül vagyunk ott, ahol vagyunk. Esetleg abban a helyzetben van feladatunk. Engem rémiszt az a tudat, hogyha ezt a hitem a szervezeti keretek közé kényszerítem, akkor ma felkent lennék.

ORION 2013.05.02. 06:59:25

MIT JELENT SZELLEMTŐL SZÜLETNI?

1 János 5:1 - Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született.
Jak 1:18 - Az Ő akarata szült minket az igazságnak Igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk.

Apcsel 17:28: ...miképpen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az Ő utódai is vagyunk.

Minden ember Istentől született a Földre és Isten az apja mindenkinek. Jézus a nép előtt Apaként mutatta be Istent. És az ember Isten utódja. Mégis az Igéből egy másik születés is kimutatkozik. Ez az ÚJRA-születés. Akik újjászülettek személyesen Jézus Krisztus elfogadásával azoknak szelleme ÚJRA megszületett Istentől mivel a bűnös testbe lépéskor az ember szellemi halottá válik a bűnök miatt.

Róma 7:9 - amikor jött a parancsolat ÉLETRE KELT A BŰN és én MEGHALTAM (szellemileg) és a parancsolat lett a HALÁLOMMÁ! Mi válik minden ember halálává szellemileg? Mitől lesz valaki szellemben halott? A törvény okozta bűn-feléledés által.

Ezért ugyan a szellem Istentől származik mindenkinek születésétől fogva. Mégis halottá válik a BŰN és a TÖRVÉNY miatt. Ezért SZÜKSÉGES ÚJRA-születni szellembe.

Szükséges újra megszületni a Szellemtől és az Igétől amely hordozza a Szellemet.
Aki törvényből akar igaz lenni és üdvözülni az bukfenc és a törvény szelleme él benne és egy nagy adag önigazulás. Aki viszont Krisztusban bízik az a Krisztus Szellemétől születik újjá ami a kegyelem szelleme. Jézus elfogadásával egy teljesen vadi új szellem kezd el dolgozni az ember szívébe és egy kicserélt belsővel fog élni.

Nagyszerű dolog az hogy az ember belsője kicserélődik mikor hisznek az Úrban és a Krisztus dolgozik bennük attól a naptól fogva.

Nagy érdekesség hogy Jézus nem csak az ádámi állapotot állította helyre és hozta vissza az embernek az eredeti állapotát hanem sokkal többet is. Ádám nem evett az élet fájáról még. Viszont mi akik elfogadtuk Jézust már ettünk az élet fájáról aki Krisztus. Ez sokkal több mint amit Ádám nyert. Mi már nem csak született gyermekei vagyunk Istennek hanem ÚJRA született gyermekei, akik az Új Teremtésbe hittünk és beálltunk. Hit nélkül lehetetlen hogy valaki is üdvözüljön és örök élete legyen. Hit nélkül nincs újjászületés személyesen és nincs élet. A fiúság szellemének ott kell lennie a szívben azaz a hitrendszeredben. Ez az újjászületéssel érhető el.

ORION 2013.05.04. 14:56:55

Adjon Isten erőt egészséget!Ismét pár igaz gondolat. A hit az ami átformál és betölt. A hit az ami szól belőled. A hit az amivel a szív megtelik. Isten a cselekedetek helyett a hitet hozta el nekünk az újszövetségbe. A hit lecserélte a törvényt. Már nem az a kérdés mit kell tenni. Az a kérdés mit kell hinni.A hit az a kincs melyet Jézus elsődlegesen keres. A hit az az ajándék mellyel elveszem a megváltást. A hit az az erő mely megszüli bennem a Szellemet. A hit az az arany mely hétszeresen tiszta. A hit az az erő mely által Jézus feltámadt az alvilágból. A hit az a valóság melyben Isten működik.
süti beállítások módosítása