A most következő gondolatok már egy éve forgolódnak a fejemben. Először akkor fogalmaztam meg másoknak, mikor közel egy évvel ezelőtt egy egész napos kiránduláson voltam néhány volt véntársammal. Érdekes, hogy mi, akik kijöttünk Jehova Tanúi szervezetéből teljesen másként közeledünk a kereszténység tanításaihoz, dogmáihoz, mint mások. Akkor is az volt a téma, mint mindig, hogy mi az igazság, hogyan lehetne megtalálni azt. Egy olyan ember, aki egyszer már megégette magát sokkal óvatosabban közelíti meg ezt a kérdést, mint az, aki először lép kapcsolatba egy keresztény közösséggel. „A tapasztalatlan hisz minden szónak” (példabeszédek 14:15). Lehet, hogy keménynek tűnnek a szavaim, de úgy látom, hogy amikor az ember abban a helyzetben van, hogy elkötelezi magát egy vallás mellett, és megkeresztelkedik, vagy más egyházi szertartáson esik át, akkor valójában fogalma sincs, hogy mibe fog bele.

A legtöbb kereszténynek fogalma sincs arról, hogy mi az egyháza teológiája, és miben kell hinnie. Ez a nagyobb egyházaknál nem jelent túl sok problémát, hiszen ott nem foglalkoznak teológiával, nem képzik a híveket, nem tartják számon, hogy ki jár a közösségbe. Ha valakinek nem tetszik valami, akkor egyszerűen abbahagyja az istentisztelet látogatását. Ám a valódi keresztény közösségre vágyó emberek nem a nagyegyházakban keresik a megoldást, hanem a kisebbekben, ahol közösségi életet lehet élni, testvérnek lehet tekinteni a melletted ülőt. Azok, akik csatlakoznak ezekhez a közösségekhez, legtöbb esetben teljesen tiszta lappal indulnak, azaz fogalmuk sincs arról, hogy mit tanít az új gyülekezetük, és arról sem tudnak, hogy más egyházak teológusai milyen módon érvelnek ellene.

Elkezd járni, és szép lassan megismeri a gyülekezetének rendszerbe foglalt, logikus teológiáját. Mivel csak ezt az egyet ismeri, ez számára a nagybetűs igazság. Az igazság birtoklása, az Isten áldásába vetett hit, a reménység és a közösség ereje békét, nyugalmat adhat az embernek. Jó esetben akár élete végéig. Ha szerencséje van, akkor nem fog szembesülni olyan visszásságokkal, amelyek alapjaiban rengetik meg azt a logikus rendszert, amin a békéje nyugszik. Hogy őszinte legyek irigylem azokat, akik ebben az állapotban vannak.

Ám van egy jelentős számú réteg, akit az igazság iránti vágy nem hagy nyugodni. Ők fölé emelkednek a keresztény egyházak teológiáját alkotó rendszereknek, és látják az egymásnak ellentmondó, ám mégis szigorúan a Szentírásra alapozott nézetek hiányosságait. Sőt ha kicsit továbblépnek, akkor az egész keresztény rendszer hibáit is felfedezhetik. Sokan, amikor kidugják a fejüket a biztonságosnak hitt rendszerükből és meglátják azt a bizonytalanságnak, zűrzavarnak gondolt állapotot, ami a rendszerükön kívül van, megijednek, és önmagukat becsapva megpróbálják elfelejteni azt, ami miatt kidugták a fejüket. Ám sokan vannak olyanok, akik felismerik, hogy visszamenni oda, ahol már repedezik a rendszer, és azt vakolgatni, javítgatni teljesen felesleges. A szerkezeti hibák, repedések sosem fognak eltűnni. Ráadásul felülről nézve már teljesen világosan látszik, hogy az egymásnak ellentmondó, sok esetben egymást mélyen elítélő teológiai rendszerek, nézetek ugyanolyan zűrzavarosak, ugyanolyan bizonytalanok, mint a nélkülük felálló és ijesztőnek tűnő világ. Aki ezt egyszer őszintén megfogalmazta magának nehezen térne vissza, hogy egy olyan rendszer mellett szálljon síkra, olyan egyházért dolgozzon, áldozzon, ami valójában nem más, mint egy pótlása a még fel nem ismert igazinak. Ki fektetne bele pénzt, energiát egy olyan intézménybe, amivel már nem tud teljes szívvel azonosulni?

Sokan, akik felismerik a keresztény teológiai rendszerek ellentmondásait, vagy a Biblia látszólagos hiányosságait, nem tudnak mihez kezdeni a sok új információval, és bizony sok esetben elfordulnak a vallástól, elfordulnak a kereszténységtől és bizony Istentől is. Őszintén bevallom, hogy tökéletesen megértem őket. Miért fektessenek bele egy életet olyan vállalkozásba, amelynek az útjai, lehetőségei átláthatatlanok? Minek erőlködjenek egy olyan dologért, amelynek egyértelmű, hogy nem lesz eredménye, és még a pontos célját sem lehet meghatározni? És hogy miért értem meg őket? Két okból. Az egyik, hogy maguk a teológusok tanították meg nekik, nekünk, hogy a rendszer jó, és Istenhez vezet. Maguk az egyházi vezetők hirdették az igazságot, és hirdették annak bizonyos mértékű csalhatatlanságát. Ők vezettek be egy olyan rendszerbe, amelyről azt tanították, hogy nincs benne ellentmondás. Szinte minden egyház, gyülekezet hirdeti, hogy a lelkipásztorait, presbitereit, és más magas rangú vezetőit Isten választotta ki a feladatára, és Istentől kaptak rá elhívást. És amikor ez egyszeri ember szembesül az igazságnak hitt rendszer hibáival, meglátja az isteni elhívás részeseinek súlyos bűneit, vagy épp az igazságot képviselő egyház istentelen hátterét, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy ezt az ellentmondást feldolgozni képtelen elme, a saját védelme érdekében elfordul attól, aminek a nevében kihasználták. Azt feldolgozni, hogy kihasználták tapasztalatlanságát, anyagi helyzetét, más erőforrásait, csupán hogy egy bizonyos vezető réteg anyagi gazdagságát növeljék, igencsak nehéz.

Szóval tökéletesen megértem, ha valaki elfordul a kereszténységtől vagy éppen Istentől, aki a kereszténységet a nyakára küldte. Azért értem meg – és itt jön a második ok – mert nekem sem sok kellett ehhez. És éppen a fent felsorolt okokból nem is hibáztatom őket. Inkább azokat, akik elérték náluk a botránkozást.

A kereszténység rendszere, rendszerei repedeznek. Tudom, hogy vannak, akik ezt nem ismerik be, és mindenáron küzdenek a saját rendszerük fennmaradásáért. De a valóságot nem lehet letagadni. Sokan látják ezt, sokan el is ismerik. Keresik a megoldásokat, megújulásra várnak. A református egyház 150 éve várja a megújulást és a nagy várakozásban lassan eltűnik. Sokan izgatottan várnak valami nagy ébredést, ami újra tűzzel tölti meg ezt a lanyhadt, lusta kereszténységet. Ők azok, akik látják, hogy valami nem stimmel. Egyre több olyan ember van, aki önmagát kereszténynek vallva egyházakon, gyülekezeteken kívül keresik az Istent. Persze kapnak hideget, meleget, mikor egy lelkipásztor, aki az istentiszteletek látogatásáért küzd, megkritizálja őket, mondván: Isten Szelleme csakis a gyülekezeten keresztül árad.

A kérdés most már csak az, hogy mi van a keresztény egyházak által létrehozott rendszereken kívül? Valóban csak zűrzavar, bizonytalanság és istentelenség? Vajon kell félnünk attól a látszólagos bizonytalanságtól, ami a biztonság érzését(!!!!) nyújtó egyházakon kívül van? Ezt próbálom majd a következő posztban szigorúan csak szubjektívan megfogalmazni.