"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Mi vár rád ha pornót nézel?

2013/03/23. - írta: sefatias

Jehova tanúinak vénjei egyre gyakrabban foglalkoznak olyan ügyekkel, amikor a gyülekezet tagjai főleg az interneten pornográf anyagokat néznek. Én magam nem kívánok állást foglalni ebben a kérdésben.  Éppen ezért ez a poszt nem is arról szól, hogy helyes-e ez a gyakorlat, hanem csupán arról, hogy amikor a vének foglalkoznak egy bűnös emberrel, aki néha, vagy többször pornót nézett a tévében, vagy az interneten, akkor milyen mértékben tartják tiszteletben az illető méltóságát. Ebben az vének testületeinek írt levelek lesznek a segítségemre.( 2012. április 10. MINDEN VÉNEK TESTÜLETÉNEK Tárgy: Pornográfia) Nézzük először, hogy a társulat mit ír a pornográfiáról:

Az a meggyökeresedett gyakorlat, hogy valaki – talán hosszabb időn keresztül – a pornográfia szexuálisan lealacsonyító, undorító formáit nézi vagy olvassa. Az ilyenfajta pornográfia magában foglalhat homoszexualitást (azonos neműek nemi kapcsolatát), a csoportos szexet, az állatokkal való fajtalankodást, szadista kínzást, megkötözést, csoportos megerőszakolást, nőkkel való kegyetlenkedést vagy gyermekpornográfiát. Ez a cselekedet gátlástalan viselkedés, amennyiben a vétkes népszerűsítette az ilyen anyagokat, például úgy, hogy másokat is a megnézésükre buzdított, bizonyítékát adva ezzel a gátlástalanságának (w12 3/15 30–31. o.; w06 7/15 31. o.)."

Mi  a teendő, ha valaki ebben a bűnben vétkes?

„Amikor a vének testülete megtudja, hogy egy hírnök szándékosan nézett pornográf anyagot, ki kell jelölniük két vént, hogy találkozzanak vele. A kijelölt véneknek meg kell állapítaniuk a gond súlyosságát.”

 Mit kell ennek a két vénnek megvizsgálnia?

 Kinevezett szolgák alkalmasságának kivizsgálása: Ha egy úttörő, kisegítőszolga vagy vén szándékosan pornográf anyagot nézett, akkor a két vén, aki ki lett jelölve, hogy segítsen neki,a következő kérdésekre keresse a választ: 1. Magától szólt a testvér? 2. Néhány rövid ideig tartó alkalomról van szó, vagy egy olyan gyakorlatról, mely sok hónapig, sőt évekig tartott? 3. Milyenfajta pornográfiát nézett? 4. Önkielégítést is végzett miközben nézte az ilyen anyagokat? 5. Mikor volt az utolsó, amikor ilyen anyagot nézett? 6. Kapott már tanácsot a pornográf anyagok nézésével kapcsolatban? 7. Ha házas, és a felesége tud erről a nehézségről, milyen hatással vannak rá a történtek? 8. Ki tud még a nehézségről? 9. Még mindig tisztelik őt ezek a személyek? 10. Komoly az az elhatározása, hogy felhagy a pornográf anyagok nézésével? 11. A lelkiismerete megengedi, hogy továbbra is kinevezett szolga legyen?”

 Először is honnan tudnák meg, hogy valaki pornót néz, amikor egyedül van otthon? Két lehetőség van. Vagy a bűnös vallja be a véneknek, vagy pedig valaki a családból feljelenti őt. Lényeg, hogy a bűnösnek két férfi előtt részletesen be kell számolnia arról, hogy hányszor, és milyen típusú pornó filmet nézett. Sőt valószínűleg arra is rá fognak kérdezni, hogy közben végzett-e önkielégítést. És most egy kicsit képzeljük magunkat ennek a nőnek, vagy férfinak a helyébe. Ott ülsz két férfivel szemben, és porig alázva számolsz be arról, hogy pornót néztél. Hogy pontosan tudják,hogy miként kell kezelni az ügyedet, el kell mondanod, hogy mi történt a filmekben, majd el kell mondanod, hogy miután a vágy már a képek hatására felfokozódott benned, akkor kb. hányszor nyúltál magadhoz. A vének ezt tudomásul veszik, majd a következő lépésre hívják fel a figyelmed:

 „Ha egy testvér házas, akkor buzdítani kell, hogy tárja fel az ügyet a feleségének.”

 Tehát miután a két vén előtt porig lettél alázva, akkor, ha még a házastársad nem tudott erről, akkor neki is el kell mondanod. Ismét részletesen el kell mondanod, hogy mit tettél. Tehát a porig alázást, az önbecsülés teljes sárba tiprását újból át kell élned. Mi történik ez után?

 „Az első kivizsgálás után a kijelölt véneknek be kell számolniuk a fejleményekről a vének testületének. A vének testülete fogja eldönteni, hogy bírói bizottságnak kell-e foglalkoznia az üggyel”

 Tehát miután már kétszer porig lettél alázva, ezek után a két vén elmegy és mindent elmond a legapróbb részletekig az összes többi vénnek. Minden vén tudni fogja, hogy milyen filmeket néztél, milyen hatással volt ez rád, és hányszor elégítetted ki magad a azok hatására. Tehát most már kb. 7-8  ember ismeri a sztoridat. Ez már bizony több mint megalázó. Ám itt még nincs vége az ügynek. A levél így folytatja:

 „Ha a hírnök úttörő, kisegítőszolga vagy vén, akkor a vének testülete meg fogja vizsgálni, hogy alkalmas-e még erre a szolgálatra.”

 Tehát jó eséllyel még egy megbeszélésen részt kell venned, ahol tudatják veled, hogy a bűnödnek milyen következményei lehetnek. Ez már a sokadik porig alázásod lesz. „De ez még nem itt a vég”

 „Ha a vének testülete úgy dönt, hogy nem kell bírói bizottságnak foglalkoznia az üggyel, illetve ha az ügy bírói figyelmet érdemel, de a személy megbánást tanúsít, akkor ki kell jelölni két vént, hogy folyamatosan segítsenek neki.”

 Tehát ha súlyos az ügyed, akkor az még egy beszélgetést igényel, amikor is három vén előtt kell újra mindent elmondanod, és még az addigiaknál is sokkal jobban megalázkodnod, mert a szórakozásod miatt ki is közösíthetnek. Minél őszintébben, minél részletesebben beszélsz az ügyedről, annál jobban érzik a vének, hogy megbántad. Tehát már az emberi mivoltodban vagy teljesen megalázva. Hogy őszinte legyek, szerintem akkor jársz a legjobban, ha ekkor kiközösítenek, mert akkor vége minden tortúrának. Ugyanis, ha a vének azt látják, hogy őszintén megbántad azt, hogy ilyen filmeket néztél, és még matyiztál is, akkor még vár rád néhány „segítő szándékú” lépés. Ugyanis nem leszel kiközösítve, de a szellemi érdekeidet figyelembe véve, a vének oda fognak rád figyelni, hiszen ahogy a fenti idézetben olvasható, akkor két vénnek az lesz a dolga, hogy segítsenek neked abban, hogy többet ez ne forduljon elő. Hogyan is?

 „a személy megbánást tanúsít, akkor ki kell jelölni két vént, hogy segítsenek neki. A látogatások gyakoriságát és természetét az határozza meg, hogy milyen mértékben merült bele a pornográf anyagok nézésébe. Ha csak néhány alkalommal nézett ilyen anyagot, akkor mindössze arra van szükség, hogy néhány hónap során néhány rövid látogatást tegyenek nála, hogy visszanyerje szellemi egyensúlyát.”

 Tehát ha megbántad a bűnödet, akkor még el kell viselned, hogy a vének néhány hónapig, néhány alkalommal meglátogatnak, és buzdító szavakkal érdeklődnek, hogy hogy állsz a pornóval, valamint sikerült-e elfojtanod magadban az önkielégítés utáni vágyat. Persze rosszabb esetben ezek a látogatások hosszabb ideig eltartanak, illetve gyakrabban történnek meg.

 „Másoknak viszont átfogóbb segítségre van szükségük, és talán számos látogatásra lesz szükség egy hosszabb időszak alatt. Az Őrtorony kiadványok indexe vagy a Watchtower Library nagyon sok, Biblián alapuló cikket tartalmaz, melyek alapjául szolgálhatnak ezeknek a beszélgetéseknek. Minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy segítsenek neki, hogy újból szokásává váljon az imádkozás és a személyes tanulmányozás.”

 Szóval az elkövetett „bűnöd” miatt hónapokon keresztül újra és újra emberi méltóságodban fognak megalázni. Újra és újra felhozzák a témát, és neked újra és újra beszélned kell róla. Ráadásul nem is akármilyen körülmények között. Ugyanis:

 „Amikor házas testvérről van szó, a véneknek szellemi segítséget és vigaszt kell nyújtaniuk a feleségnek is, azáltal, hogy őt is meghívják, hogy legyen ott a férjével egy vagy több pásztori látogatáson.”

 Tehát nem elég, hogy rendszeresen megaláznak, még köteleznek is arra, hogy ennek legyen egy szemtanúja. A saját házastársad, akinek valamilyen számomra ismeretlen okból szellemi segítséget, és vigaszt okoz az, hogy előtte aláznak meg mindig. Hogy mi haszna van annak, hogy egy embert ennyire, és ilyen sokszor aláznak meg, azt nem tudom ép ésszel felfogni. De azt tudom, hogy a katonaságnál is rendszeresen alkalmaznak rendkívül megalázó módszereket arra, hogy a katonák, elvesztve a saját önbecsülésüket, egyéniségüket, később engedelmes katonák legyenek, akik parancsra, bármire képesek.

 Az is elgondolkodtató, hogy a vének egyszer sem kapták tanácsba azt, hogy a testvér MIÉRT fordult vágyai kielégítése érdekében az ilyen filmekhez, és MIÉRT nem normális módon, a feleségével elégítette ki a vágyait. Tehát, mint oly sok esetben a vének nem a probléma gyökerét kell, hogy kezeljék, hanem csupán a tünetet. Ami ugye nem vezet tartós megoldáshoz. Mind amellett, hogy szerencsétlen embert porig alázták, az a gond, ami oda vezetett, hogy erre a megoldásra szorult, az eredeti probléma továbbra is fenn áll. Tehát emberünk önbecsülése elveszett, Önmagára tisztátalan emberként fog gondolni, és még a problémája sem szűnt meg. Ez egy igen komoly mentális zavarhoz vezethet. Önmarcangoláshoz, depresszióhoz.

De azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi az oka annak, hogy Jehova tanúi között egyre többször fordul elő, hogy szexualitással kapcsolatos bűnök kerülnek terítékre? Milyen lehet a házaspárok intim élete? És miért?

 

Hogy ez kinek jó? Nem tudom. Az illetékesnek biztos nem.

Címkék: bűn vének
18 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr985164520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.03.24. 08:35:19

Gratulálok a cikkedhez Sefa! Pontosan az utolsó bekezdésben írottak merültek fel bennem is miközben olvastam, de szerencsére bolddal kiemelve leírtad a gondolataimat.
Jól rávilágítasz arra, hogy a kiváltó okkal senki nem foglalkozik (vajon miért?), csak azzal, hogy az "elkövetőt" vonják felelősségre és alázzák meg. Így alakulnak ki a függőségek és játszmák a szervezetben és válnak maguk az elkövetők is vádlókká, mert ezt tanulták meg. Érdekes az is, hogy a 'megalázásokkal' nem segítenek az illetőnek szembenézni a valós problémájával, inkább csak annak elfogadásában illetve (ha kebelbarát az illető) eltusolásában 'segítenek'. Az, hogy mindenki a szexuális részletekről beszél és tud, még nem jelenti, hogy a gond megoldódott volna.

"Hogy mi haszna van annak, hogy egy embert ennyire, és ilyen sokszor aláznak meg, azt nem tudom ép ésszel felfogni."
Pontosan az a haszna, hogy ezáltal a kiszolgáltatott embereket a markukban tartsák, és még ha el is hagyják a szervezetet, akkor is tovább pusztítják önmagukat és környezetüket ezek a szétroncsolt, megalázott emberek (valószínűleg ők is meg fognak másokat alázni, mert azt hiszik, hogy ezzel 'segítenek'). Így biztosítja be magát a szervezet az ellen, hogy NE legyenek képesek a saját életüket a kezükbe venni és kiállni a maguk igazáért.

ORION 2013.03.24. 09:13:51

Adjon Isten erőt egészséget!! Mi közük van a véneknek, hogy milyen a házaspároknak az intim (szexuális) élete. Azért intim mert az senkire sem tartozik főleg nem a vénekre.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.24. 10:25:00

@karalabe4: Én még aktív tanú koromban megfogalmaztam ezt magamban néhány őrtorony cikk kapcsán. Mivel a saját életemben is voltak problémák, és másokéban is láttam, ezért feltünt, hogy a kiadványokban soha nem foglalkoznak a problémák gyökerével, hanem mindig csupán a felszínt akarják elsimítani. Viszont ezzel azt érik el, hogy a felszín alatt egyre több mocsok gyűlik össze, aminek az elsimításához egyre több munka kell. És már ebbe a munkába rokkannak bele a vének, és a gyülekezet tagjai, mert mindig csak simítanak, de soha nem oldják meg a gondokat.
Itt vannak a pedofil ügyek. Én nem akarom a Bibliát leszólni. Távol legyen tőlem, hiszen Isten Szavának tartom. De 2013-ban a mózesi törvény 3500 éves, két tanú szabálya szerint eljárni, kissé elavultnak tűnik. Ma amikor a tudománynak köszönhetően a bűnös megtalálása sokkal könnyebbé, egyszerűbbé vált, arra hivatkozni, hogy valaki azért nem bűnös, mert nem látták ketten, az nevetséges. És sajnos a társulat az élet sokmás területén el van maradva több száz évvel. Ezzel tönkre téve az emberek életét. Fiatalok, felnőttek egyaránt teljesen feleslegesen élik az életüket önmarcangolásban. Én hiszek Istenben. Hiszek a Bibliában, de sehol nem olvastam benne, hogy ennyire maradinak kell lenni.

sz.zoli25 2013.03.24. 17:11:55

Hááát...Ez tényleg elég meleg...Kellemetlen lehet a szitu :-)

2013.03.25. 08:54:52

Azért, ha jól értem nem sima "hamupopóka" pornóról van itt szó. (homoszexualitás, csoportos szex, állatokkal való fajtalankodás, szadista kínzás, megkötözés, csoportos megerőszakolás, nőkkel való kegyetlenkedés vagy gyermekpornográfia)
Ezek nézéséhez beteg hajlam kell! Van amit a törvény is büntet ezek közül. Én orvost ajánlanák, nem efféléket. Gondolom házon belül akarják megoldani, csak ez így lehet többet árt, mint használ...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.25. 09:18:46

@ex.hmcs-s: Köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmemet. Most jöttem rá a poszt egyik hibájára. Mivel két levélből raktam össze a posztot félreértésre adhat okot. Az általad idézett pornófilm fajtákat egy másik levélből idéztem, és ami utána jön a posztban az a sima pornóra vonatkozó eljárás. Tehát a posztban szereplő tortúra a sima (férfi-nő) pornóra vonatkozik. Nem ismerem az erre vonatkozó szakkifejezéseket. A poszt elején található idézet ( Az ilyenfajta pornográfia magában foglalhat homoszexualitást (azonos neműek nemi kapcsolatát), a csoportos szexet, az állatokkal való fajtalankodást, szadista kínzást, megkötözést, csoportos megerőszakolást, nőkkel való kegyetlenkedést vagy gyermekpornográfiát), automatikus bírói ügyet jelent.
Köszönöm a kiigazítást. Mikor a posztot írtam, nem is gondoltam erre.

reboot (törölt) 2013.03.25. 21:45:41

nagyon jó cikk ! kimondod a lényeget: nem a problémát kezelik !

a módszer pedig egyértelmű, jól látod, a betörés, megalázás ...

ez egyúttal leleplezi a szervezetet is!

- mit gondol a híveiről
- mit gondol magáról
- mit gondol az isten szaváról (ami semmi ilyen eljárást nem ír elő)
mit gondolnak istenről, aki nem adott részletes útmutatást

beteg emberek, beteges lelkülete ... hol van ez a jézusitól?

sajnálom szegény jt-t, de valahol 'megérdemlik', mert mindezt eltűrik ...

Canadien 2013.03.26. 13:17:30

@ex.hmcs-s: Nagyra értékelem a bátorságodat, köszönöm az ellátmányt.

2013.03.26. 15:06:14

@Canadien: Nincs mit bátyó! :-)

mortiangie 2013.03.26. 19:05:34

" Tehát, mint oly sok esetben a vének nem a probléma gyökerét kell, hogy kezeljék, hanem csupán a tünetet. Ami ugye nem vezet tartós megoldáshoz. Mind amellett, hogy szerencsétlen embert porig alázták, az a gond, ami oda vezetett, hogy erre a megoldásra szorult, az eredeti probléma továbbra is fenn áll." - Teljesen igaz. Tanú barátnőmmel történt, igaz nem pornográf anyagokat nézett, de az eset hasonló témájú: Találkozgatott egy fiúval, akivel tetszettek egymásnak. Nem történt köztük szexuális aktus, de petting igen. Elmondta az édesanyjának, aki rögtön hívta a véneket, és meg is történt a vallatás. Akkor még nem tudtam, mi is történik ilyenkor pontosan, de utána elmesélte, hogy részletekbe menően be kellett vallania mindent, amit csinált. Nem volt még megkeresztelve, ezért csak egy kis ejnye-bejnyét kapott, de utána meg kellett lapulnia rendesen. Azzal persze már senki nem foglalkozott, hogy szegény lánynak világ életében önértékelési problémái voltak, nem lehetett egy normális kapcsolata kamasz korában, és életében először nőnek érezte magát egy pasi mellett. Nem 16-7 éves volt, hanem 20. Nagyon bizarrnak tartom ezt a "vénes-vallatós" szituációt, pláne, ha egy lányról van szó.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.26. 19:12:29

@mortiangie: Ebben a témában olvasd el ezeket is:

sefatias.blog.hu/2012/05/23/a_hazassagtoro_asszony

sefatias.blog.hu/2012/11/07/egy_biroi_eljaras_tiszteletben_tartja_az_emberi_jogokat_es_a_meltosagot

Ezek a posztok segítenek abban, hogy miként tekintsünk a bűnösre, és, hogy a Tanúk bírói eljárása miért nem tartja tiszteletben a bűnös méltóságát

kicsella 2013.03.29. 20:25:08

"De azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi az oka annak, hogy Jehova tanúi között egyre többször fordul elő, hogy szexualitással kapcsolatos bűnök kerülnek terítékre?"

Mivel nincsenek kielégítve a természetes nemi vágyak, ez egy idő után beteges eltorzult szexuális hajlamhoz vezet.
Szerintem ebben is a társulat a főbűnös, mert olyan előírásokat, szabályokat fogalmaz meg,és iktat be erre a területre is, amelyekről konkrétan nincs is szó a bibliában, és amelyre nem tér ki részletesen.Csak azt nem értem, miért? Talán, mert ők meg ebben élik ki az elfojtott vágyaikat,hogy ízekre szedik,boncolgatják a témát?Na meg a kíváncsiskodó vének: Biztos van akinek kellemetlen erről faggatni a testvért/nőt,de szerintem a többsége ezt kimondottan élvezi, hazamegy a kihallgatás után aztán előveszi a dugi pornófilmet:)
azt meg kimondottan elmebeteg dolognak tartom, mikor a családtag, vagy az általam ismert esetekben: a házasfél jelenti be a párját és sárba tiporja a méltóságát mondván:"undorító dolgot művelt a férjem.." Hát persze hogy... mikor nem kapja meg az asszonytól! Mit csináljon szegény?

ORION 2013.03.30. 07:05:34

@kicsella: IGY VAN A VÉNEK VALLATJÁK A TAGOKAT ÉS ÉLVEZNEK .JÓ ÉÉÉÉGGG

ORION 2013.03.30. 07:11:45

@kicsella: a házasfél jelenti a másikat (SPICLI) a véneknek .HOL VAN AZ ÉSZ EMBEREK!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.03.30. 08:49:11

@ORION: Hát van az a szög, amikor átalakul a kapcsolatok fontossági sorrendje

cyrrus 2013.07.12. 19:40:20

Hát 2 dolog jutott erről eszembe:
1. biztos h élvezik a vének,máskülönben nem lehetne végighallgatni. Tehát közvetett úton ők is részesülnek a pornográfiából, esetleg így "képzik" magukat :DDDD

2. Raymond Franz könyve jutott eszembe. Többféle, hasonló vétkekről ír, de undorító, hogy mi köze ehhez másoknak, és még sok esetben hosszan részletezik, esetleg tanácsot kérnek a vénektől.

2017.09.16. 17:32:09

Most az jutott eszembe hogy kitaláloki valami nagyon szaftos történetet és elmesélem a véneknek !
süti beállítások módosítása