"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

A házasságtörő asszony

2012/05/23. - írta: sefatias

Hogyan tekintsük azokat, akik súlyos bűnt követnek el? Sokan úgy érzik, hogy az ilyen emberek gonosz szívűek, akiket nem érdekel Isten törvénye, és önző vágyaiktól indíttatva szívtelenül figyelmen kívül hagyják azokat. Vannak, akik úgy érzik, hogy az ilyen ember semmilyen irgalmat nem érdemel, és azért amiért sárba taposta Isten elvárását, megérdemli, hogy akár nyilvánosan is meg legyen alázva. Ha lenne pellengér, vagy valami hasonló eszköz a templomokban, vagy a vallásos összejövetelek helyszínén, sokan felhasználnák arra, hogy mások számára figyelmeztetésül, nyilvánosan alázzanak meg bűnösöket.

Sőt! Néhányan szívesen részt vennének az ilyenek nyilvános megkövezésében is, hiszen úgy tekintik őket, mint akik méltatlanok az életre is. Az ilyen gondolkodásmóddal rendelkező személyek büszkék arra, hogy a Isten törvénye iránti buzgóság van bennük. És úgy érzik jobbak, mint azok, akik önző vágyaiktól, hajtva megszegnek törvényeket. De vajon mennyire helyes az ilyen szemléletmód? Mire tanított bennünket Krisztus? És az, aki elkövet egy bűnt, biztos, hogy csupán önző vágyai kielégítésére törekedett? Nézzük meg Jézus hogyan bánt házasságtörő, parázna, vagy más bűnöket elkövető emberekkel. Sorba veszem majd ezeket a történeteket, és különböző posztokban kidolgozom. Szándékosan nem használom a nő, vagy a férfi szavakat, hiszen mindkét nem ugyanazokon a nehézségeken mehet keresztül. A történet a János 8:1-11-ben található:

Jézus pedig az Olajfák hegyére ment. Virradatkor azonban ismét megjelent a templomban, és az egész nép odasereglett hozzá, ő pedig leült, és tanítani kezdte őket. Az írástudók és a farizeusok ekkor odavittek egy házasságtörésen ért asszonyt, és középre állítva, ezt mondták neki: „Tanító, ezt az asszonyt tetten érték, amikor házasságtörést követett el.

A farizeusok, egy épp tetten ért házasságtörő nőt vittek Jézus elé. Képzeljük magunk elé ezt a helyzetet.  Szex közben rá rontanak, szerencsétlen nőt kirángatták az ágyból. Micsoda megalázó helyzet önmagában is. Még ha nem is házasságtörés lenne, csupán egy házaspár szerelmeskedése, amit egyszer csak többen is meglátnak, az is mennyire megalázó. A legintimebb pillanatban rájuk rontanak. Kirángatják az ágyból. Szegény épphogy fel tud magára kapni valamit. A farizeusok minden méltóságát figyelmen kívül hagyva végig ráncigálják a városon, mert egy jó okot találtak, hogy most próbára tegyék Jézust. Szegény nőt, csapzottan, kócosan, hevenyészett módon sietve felvett ruhában középre állítják a templomban, ahol egy egész összesereglett nép, épp Jézust hallgatja. Mindenki őt bámulja. És közben az önelégült farizeusok mindenki előtt kiabálják, hogy a lehető legtöbben hallják: „épp házasságtörésen kaptuk ezt a nőt!” Szerencsétlen asszony micsoda szégyenben volt. Azt hiszem legszívesebben a föld alá süllyedt volna. Ennél megalázóbb helyzetet nem igazán tudnék elképzelni. Főleg egy nő számára.

Mózes azt írta elő nekünk a Törvényben, hogy az ilyen asszonyokat meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt persze azért mondták, hogy próbára tegyék őt, hogy legyen mivel vádolniuk. Jézus azonban lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földre.

Szegény nő. Miközben a farizeusok a haláláról beszélgettek felfokozott a törvény szigora iránti buzgalomban, valószínűleg maga is azt kívánta, hogy bárcsak már lenne túl rajta. Biztosak lehetünk benne, hogy ott, akkor az a nő nem kívánta az életet. Miközben egy hatalmas tömeg, a halálát kívánva őt bámulta, Jézus lehajolt. Nem nézett rá vádlón. Nem mondott bűnbánatra indító szavakat. Nem kérdezgette, hogy miért csinálta. Csupán lehajolt, és csendben rajzolgatott a homokba. A farizeusok meg csak mondták a magukét, folyamatosan kérdezgették. Jézus biztosan belelátott az asszonyba. Látta, hogy mi játszódik le benne. Sőt, azt is láthatta, hogy mi indította ezt a nőt arra, hogy megszegje Jehova törvényét. Olyat tegyen valamiért, amiért az életét is kockára tette. És most itt gondolkodjunk el egy kicsit. Vajon egy szerelmeskedés, egy kielégülés megér egy örök életet? Persze ha egy hitetlen, élvezeteket hajszoló emberről van szó, az más kérdés. Neki csak egy jó kis alakalom volt, egy prédával több a sorban. Egy jó kis buli. De egy olyan ember esetében, aki évekig szolgálja Istent, aki számára a helyes cselekvés mindennél fontosabb, aki számára az isteni elismerés a leggyönyörűbb érzés a világon, aki abban hisz, hogy ha megőrzi erkölcsi tisztaságát, akkor az isten egy örökléttel, és az elismerésével jutalmazza meg, vajon mi kell ahhoz, hogy ezt mind egyik pillanatról a másikra eldobja? Kétlem, hogy csupán egy kielégülés utáni vágy lenne a dolog mögött. Egy kihagyhatatlan alkalom, amit egy jó pasival, vagy egy jó nővel tölthet el. Azt hiszem a legtöbb hívő keresztény ember házasságtörése mögött sokkal több van. Talán mély depresszió, amit a házastárs közömbössége, esetleg durvasága okozott. Talán igazi szeretetre vágyás, aminek a hiányába egy idő után bele lehet betegedni. Talán a megbecsülés, a kényeztetés utáni vágy, ami éveken keresztül hiányzott az életéből. És amit ez az ember, férfi, vagy nő, végre egyszer megkaphatott. Végre egyszer valaki igazán tisztelte, szerette. Végre valaki érte, csakis érte képes volt arra, hogy az élete árán is boldoggá tegye akár egy pillanatra is. És bizony, ha valaki hosszú évekig elnyomásban, érzelmi terrorban, vagy ürességben éli az életét, akkor egy kedves szó, egy ölelés, amiben végre vigaszt talál, megér mindent. Az az egy pillanatnak tűnő alkalom, feledteti vele mindazt a kínt, szenvedést, amit hosszú éveken keresztül átélt. Talán ez a nő is ezen ment keresztül. Miközben a tömeg megvető pillantásait kellett elviselnie, arra gondolt, hogy amit tett, bár bűn volt, és halál jár érte, de neki akkor is joga volt hozzá. Joga volt végre egyszer boldognak lennie. És talán Jézus miközben a homokba szórakozottnak tűnő módon rajzolgatott, meg sem hallotta a farizeusok folyamatos kérdéseit, oda sem figyelt a gyűlölet miatt nyáltól fröcsögő vádjaikra, hanem a nő szívét, érzéseit, gondolatait figyelte.

Amikor nem hagytak fel a kérdezgetéssel, fölegyenesedett, és ezt mondta nekik: „Az vessen rá elsőként követ, aki bűntelen közületek.” És ismét előrehajolva tovább írt a földre. Akik pedig hallották ezt, távozni kezdtek, egyik a másik után, kezdve a vénektől,

Jézus nem helyeselte azt, amit a nő tett. Nem mondott semmit, amivel mentegethette volna őt. Ez a nő bűnt követett el. Ez a nő a törvény szerint bizonyíthatóan halált érdemelt. De Jézus felállt, és ránézett a farizeusokra, akik teljesen el voltak távolodva a törvény szellemétől. Olyan emberekkel nézett szembe, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy milyen is az az Isten, akinek a törvényét szeretnék érvényesíteni. Bennük is látta azokat a helytelen vágyakat, indítékokat, amelyek pontosan ugyanazt az ítéletet vonták maguk után, mint a házasságtörő nőé. Az a méltóságteljes mód, ahogyan Jézus kezelte ezt az ügyet, mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy Jézus nem helyesli az asszony tettét. De azt is hogy mindenkinek érdemes magába nézni, és megkeresni azokat a hibákat, bűnöket, indítékokat, amelyek pontosan ugyanazt az ítéletet vonják maguk után, még ha bizonyíthatatlanok is, mint a házasságtörő nő esetében. Bár korábban ezek az emberek magabiztosak voltak, és örömmel végezték volna ki ezt a nőt, Jézus szavai olyan hatással voltak rájuk, hogy magukat elszégyellve eloldalogtak onnan.

és ő ott maradt egyedül a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett, és ezt mondta neki: „Asszony, hol vannak? Senki sem ítélt el téged?” Az így szólt: „Senki, Uram.” Jézus ezt mondta: „Én sem ítéllek el. Menj el; mostantól fogva ne gyakorolj többé bűnt.”

Jézus volt ott az egyetlen bűntelen, akinek joga lett volna kivégezni ezt az asszonyt. De ő azt mondta: „Én sem ítéllek el.” Nem vonta felelősségre. Nem osztotta neki az észt. Nem hívta fel a figyelmét a bűne súlyára. Nem vetette, alázta meg. Nem oktatta ki, hogy miként kerülhette volna el a bűnt.Csupán ennyit mondott: „Menj el; mostantól fogva ne gyakorolj többé bűnt.”

Címkék: bűn példázatok
156 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr724541990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.25. 09:37:57

@Tolkien: nagyon nehéz dolgot kérsz tőlem. Azt hiszed engem valamifĺe magasabbrendű érzés ösztönöz arra hogy ilyet irjak. Azt mondtad, hogy vezető vagy egy közepes cégnél. Tehát tudod, hogy mekkora szerepe van a tapasztalatnak, és atudásnak ahhoz, hogy el˝re ki tudjunk számitani valamit. És biztosan azért vagy abban a pozicióban mert rátermett vagy, érted hozzá, ki tudod választani amegfelelő embereket a megfelelő helyre. Átéltél sok dolgot, és biztos tudod, hogy egy bizonyos munka elvégzése milyen terhekkel jár. É húsz évig voltam tanú.megmásztam aranglétrát, és sok emberrel foglalkoztam. Hidd el tudom miről beszélek. Nem vagyok látnok. Csak ahhoz értek amihez te még nem. De ahhoz sokkal jobba mint az átlag. Hidd el tapasztalatból tudom, hogy minden tanú életében eljön egy megrázó pillanat, amikor megkérdőjeleződik az hogy jól döntött-e. Ne haragudj. Nem akartalak mgbántani. Eszemben sincs fölényeskedni. Már régóta nem merek. De ehhez jobban értek mint te. Én ezt többször is átéltem, és tisztségemnél, kapcsolataimnál fogva másoknál is láttam ezt. Nem lehet elkerülni. Pont azért mert nem mindig mennek úgy a dolgok ahogy azt tanitják. É azt tanácsolom neked, mivel látom hogy akaratos tipus vagy, hogy tedd azt amit szeretnél. Keresztelkedj meg. Éld a tanúk viszonylag boldog életét, de ha majd eljön ez a pillanat, mert el fog jönni, akkor újból keress meg bennünket. Mert igazi vigaszt ott nem fogsz kapni. Mi már tudjuk hogy milyenaz ahova te be akarsz menni. Azért jöttünk ki. Sok sikert kivánok.

bereabeli 2012.05.25. 10:06:27

@Tolkien:

Ezt írtad nekem fentebb : "Ohh,én Neked is megírtam miért nincs értelme a bizonyításnak :) Szóval Te vagy az a sok mindenki akiket állítólag zaklatok? :D"

Vagyis ezzel azt állítod, hogy én egymagam többes számban állok. Ha te tényleg két diplomával rendelkező cégvezető lennél, jól ismernéd a Magyar nyelvtant, és a fogalmazási készséged sem ilyen lenne, mert mire a két diplomát megszerzed, már rég kicsiszolódna ! Én nem írtam, hogy engem zaklatsz, sőt azt írtam, hogy örülök a beszélgetésnek veled.

Egyébként semmi gond ezzel, kiteszem a blogra a beszélgetésünket, és így tiszta lesz a kép másoknak is, úgysem tartalmaz semmi személyeset, és konkrétat sem a levelezésünk.

Ha EGY embert többesszámmal szólítunk meg, a megszólított úgy érezheti, hogy "hat ökörnek" nézik. Tanult ember lévén ismerned kell a Magyar nyelv ezen fordulatát is.

Meg hát tudod, az a Francia sanzon Edith Piaf -tól még mindig rád illik : "Paroli; paroli; paroli........" : "Szavak, csak szavak, csak szavak......"

De hol van a lényeg amit át akarsz adni a javunkra, építésünkre ??!!

reboot (törölt) 2012.05.25. 10:12:04

@bereabeli:

"kiteszem a blogra a beszélgetésünket, és így tiszta lesz a kép másoknak is"

óh, mik vannak ... légyszi tedd meg :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.25. 10:50:49

@bereabeli: nem baj ha kiteszed, csak név nélkül tedd meg. ebben benne volt a tolkien neve

bereabeli 2012.05.25. 10:53:41

@sefatias:

Ez nem az igazi neve, csak barkácsolt név

reboot (törölt) 2012.05.25. 10:56:07

@Tolkien:

... felülbíráltam a korábbi döntésem ...
... továbbra is tengely mély tiszteletem a gyengéd nemnek ...
... viszont a tét (maga az igazság mibenléte, az életünkre gyakorolt hatása) túl nagy ...

--

teljesen mindegy ki milyen vallásban van,vagy nincs
>>jt nem ezt tanítják, te már most hitehagyott vagy a szemükben<<

mindentől függetlenül,nem a miénk az ítélet,hogy mit és kit fogad el majd Jehova.
>>jt nem ezt tanítják, a kiadványok tele vannak olyan gondolatokkal, hogy "mit és kit fogad el majd Jehova"<<

akkor mondhatod kedves reboot,hogy biztosan jól döntöttél,amikor majd Isten pontot tesz a dolgok végére
>>ez rád is vonatkozik<<

"önvédelem" talán erre Nektek már nincs szükségetek,hisz nem vagytok ennek a vallásnak tagjai, jó ideje már
>>akkor jt miért teszik ugyanezt a más nézeten levőkkel szemben? jehova utálja a kettős mércét, a logikát alkalmazd a szervezetre is, ha kedves akarsz lenni isten szemében <<

--

ismerve jt hivatalos tanításait, és a kifejtett gondolataidat, a különbség szembetűnő

[1] vagy rosszul tanítottak -> nem a te hibád
[2] vagy egy gyengécske (tudatlan) érdeklődő vagy -> részben a te hibád
[3] vagy ismered a hivatalos álláspontot, de te más véleményre mersz helyezkedni -> a te hibád, sőt, jt szerint nagyon komoly hibát követsz el
[4] …

--

ami biztos, hitehagyott oldalt látogatsz, akármilyen okból is, de ez szemben áll jt tanításaival

ha ezt bevallanád a véneknek, megtagadnák a megkeresztelkedésed

ha ezt a szervezet kéri tőled, akkor meghasonlott önmagával, így jézus szavai szerint nem maradhat fent (kisemberektől nem kér ilyet)

akármilyen céllal vagy is itt, maga az ittléted ütközik jt irányelveivel, biblia értelmezésével – hivatalosan te nem lehetsz jt egyház elismert tagja, max. egy kettős életet élő jt

bereabeli 2012.05.25. 11:08:27

Akkor kezdjük elölről :

máj. 18. (7 napja)

címzett: saját magam
Szia bereabeli!

Tolkien üzent neked a blog.hu adatlapodon:

Üdvözöllek bereabeli !

Ne haragudj,ha zavarlak kérdésemmel,de teljesen nem világos előttem,hogy Te most még a szervezetben vagy?

Üdv: Tolkien

máj. 19. (6 napja)

címzett: Tolkien
Szia Tolkien !

A blog főoldalán, a bal oldalon találsz olyat, hogy kereső, oda írd be hogy : bereabeli , és ki fogja adni az írásaimat. A legalsó a legrégebbi, és így felfelé haladva az újabbak.
Olvasd át, és látni fogod könnyen a választ is.
Várom a válaszodat, hogy mit találtál ?

Üdv. : bereabeli
máj. 20. (5 napja)

címzett: saját magam
Üdvözöllek bereabeli !

Rájöttem,hogy jelenleg hol vagy/tok. Mindenkinek magánszférája, merre hova tart. Mi magunk írjuk meg a saját történelmünket,és hogy arról majd tudunk e a későbbiekben beszélni,azt viszont Isten ítélete dönti majd el ,amit felettünk fog hamarosan megtenni.Hatalmas a tét,tényleg megfontoltan kell tudnunk határozni a jelenlegi létünk hollétéről .
Az írásaid alapján,Te ezt már megtetted, mivel nem engedsz befolyást a döntéseidre,nem értem,hogy miért propagálsz dilemmában lévőknek,arról,amit nem is olyan rég még buzgalommal hittél,és terjesztettél.Szerintem mindenki maga is el tudja dönteni mit akar,ahogy ezt Te magad is tetted az írásaid alapján. Ha nem az asszertivitás fényében közelítsük meg a másikat,komoly ráerőltetést vonhatunk magunk után. Itt ahogy olvastam eléggé labilis lábakon álló személyeket is felfedeztem,a kommentek alapján. Olyan nézőpont kialakítására próbáljátok rávenni az ilyen egyéneket,amiben még maguk sem biztosak. Vagy olyan bölcs/bölcsek, hogy vállaljátok majd értük a felelősséget? Nem vagyunk nagy hatalommal rendelkezők,így biztosra sem mehetünk,pláne ha valaki ilyen komoly lépés előtt áll. Viszont itt ahogy olvasom,konkrétan nagyon drasztikusan vázoljátok,hogy miért változtasson valaki.Ez kissé visszás,hogy ennyi év után,szinte ellenséggé lettetek a szervezetben tanultaknak,elég érdekes,amiket olvastam, ez a visszás számomra,ahogy bemutatjátok ezt az egészet. Ha valakinek szoros és közvetlen kapcsolata van ezekkel a tanúkkal,akkor elmondhatom,hogy nekem ez meg van. Az alkalmazottaim nagy része tanú,édesapám pedagógus volt, szintén nagyon jól ismerte Őket, családokkal volt jó kapcsolatban,abszolute pozitív vélemény minden téren. Én személy szerint elítélem ezt a kampányt. Részben nem tartom etikusnak,másrészt meg felét se igaznak. Mivel nem tartozom közéjük,de minden vallásnál nagyobbra tartom ezeket az embereket,tudom,hogy vannak problémák,mindenhol vannak,ezt nem is olvastam sehol sem,hogy tökéletesnek hinnék magukat, ahogy tehetem eljárok én is az összejövetelekre,sőt nem egy kongresszusukon részt vettem már. Rendszeres olvasója vagyok, szinte minden kiadványuknak, nem vagyok laikus,és elfogult sem,semmi okom rá,tudok sok dolgot,viszont megközelítőleg sem mernék ilyen kijelentéseket tenni rájuk,amiket itt olvasok elképedve,most itt nem kell hozzá gondolni ,hogy nem tudom mi megy berkeken belül,nem csak egy friss hallgató vagyok már. Talán itt felvetődhet a kérdés,vajon akkor miért nem vagyok még hivatalosan is köztük? Hát nem azért,mert kétségeim lennének,más oka van,személyes,de ami késik,az nem múlik,ahogy mondják népnyelven.Még ha irreálisan is kritizálnám Őket,akkor sem tudnék ennyi kriminatív jelenséget mondani,az ott levő dolgokról/egyénekről stb... Őszinte ember vagyok,nagyon elítélem ezt a mozgalmat,ami itt megy,mondhatni az ilyen eljárást a háborúkban is csak kihasználták az ellenséges haderők,de az úgymond árulásért az életükkel fizettek,sehol nem tolerálják ezt az egyéniséget,még ha fele súlyos lenne is a történteknek,akkor sem szabadna ezt tennetek :( Ha mégis az Ő üzenetüknek lesz igaza,akkor bizony súlyos ítélet alá fogtok kerülni Isten előtt. Semmiképpen se gondold hozzám,hogy tájékozatlan vagyok,a sok személyes és történések nem leírása,nem azt jelenti,hogy csak egy ilyen külsős valaki lennék,akit jól megtévesztenek ezek a tanú emberek. Tudom,hogy Jehova az igaz Isten,aki valóban fog tenni hamarosan valamit. Ha egybevetünk mindent,ami a vallás dologgal kapcsolatos,akkor ezek az emberek, ez a Szervezet ami,akik a legközelebb állnak az valósághoz,és annak a követéséhez .
Kérlek ne vedd személyed ellen szólónak,amit írtam,de ha Ti igaztalannak mondjátok,mind a tanításokat,mint pedig egyeseket,akik képviselik ezt a vallást,akkor Ti mennyivel inkább vagytok azok,az ilyen alámosásokkal? Az idő úgy is bizonyítani fogja,hogy Isten ki mellett állt eddig is,és ezután is.Hozzá teszem,elkötelezetten foglalkoztam régebben a vallás kutatással is,tehát a bibliaismeretem is elfogadható,nem kiemelésként akartam közölni ezt,de nem vagyok félrevezethető senki és semmi által sem. Túlságosan erős indulattal vagytok ezen a blogon,és sok dolog felnagyítását is előszeretettel közhangúvá formáljátok,talán kicsit vissza kellene venni,és még ha igazatok is lenne mindenben,ha az isteni dolgokat követnétek,akkor sem a Ti dolgotok ítélkezni,mert egyen sem vagyunk tökéletesek.

Köszönöm,hogy elolvastad ezt a néhány sort.
Minden jót: Tolkien
máj. 21. (4 napja)

Üdvözöllek Tolkien !

Először is nem propagálok, viszont nem fogom elhallgatni a tényeket ! Ha nem tetszik ne olvasd a blogot, ez nem azoknak van, akik okoskák, és semmit nem tudnak tényszerűen cáfolni. Kérlek arra, hogy ha érzel magadban annyi becsületet, akkor a "Végelszámolás"-ban írtakat , mind a nyolc pontot egyesével cáfold meg itt nekem, hozzál kézzelfogható ellenérveket, és bizonyítékokat ! Ez nem az érzelmek helye, mert azok becsaphatnak.
Én nem érzelmek alapján döntöttem, és ahogy írtam is, tudom, hogy a legtöbb Tanú alapvetően jó ember, nem erről van szó. Arról, hogy ahogyan imádjuk Istent, és amit elhiszünk Róla, és amit állítunk, és tanítunk Róla, és amit igazságnak hiszünk, azzal mi a helyzet ? Mert ezzel van a gond ! Itt viszont nincs helye az érzelmeknek, hogy ilyen--meg olyan jó emberek a Tanúk, mert nem erről van szó, itt csak a Tények, és a bizonyítékok számítanak.
Egyébként szintén nem dicsekvésként, de sokkal többet tudok a Tanúkról mint Te, mert a legbelső körökben is szolgáltam, és harmadik generációs Tanú voltam !!
Nekem nem tudsz újat mondani róluk, a tanításukról meg főleg nem !
Ne hagyd, hogy a látszat, és a szíved vezessen !

Üdv.: bereabeli
máj. 21. (4 napja)

Üdvözöllek Tolkien !

"Ha mégis az Ő üzenetüknek lesz igaza,akkor bizony súlyos ítélet alá fogtok kerülni Isten előtt "

Ha pedig nekünk lesz igazunk, akkor nálad, és náluk igen nagy lesz ám a gáz !!!

Megint csak fenyegetőzöl, ejnye bejnye, ez olyan kisgyerekes megoldás !!

"Hozzá teszem,elkötelezetten foglalkoztam régebben a vallás kutatással is,tehát a bibliaismeretem is elfogadható,nem kiemelésként akartam közölni ezt,de nem vagyok félrevezethető senki és semmi által sem. " :

Akkor számolj be nekem a Szervezet valódi alapjairól !! Nem vagy félrevezethető ??
Hát persze, hogy nem, mert már eleve félre vagy vezetve, hiszen tények helyett érzelmekkel jössz !!

Van Biblia ismereted ?? Nagyszerű, akkor mutasd meg nekem a Görög Iratokból a Krisztushoz hű keresztények földi örök életre vonatkozó reménységét, de vigyázz a fordításokkal, és az Ó-Görög nyelvvel.

Üdv.: bereabeli
máj. 23. (2 napja)

Ismételten Üdv bereaibeli !

Nem én fenyegetőzök,gondolom annyira még nem vagy az ellenszenvedtől és a gyűlöletedtől elvakulva,hogy erre ne tudj rájönni.
Távol áll tőlem a sértegetés,és bármiféle megcáfolása a kijelentéseidnek,utalva,hogy hozzád képest nem sokat tudhatok a szervezeti elrendezésekről .Annyiban azért előbbre vagyok Nálad,hogy világosan lássam, semmi köze a szervezeti tanításoknak,a Ti általatok létrehozott, be és ki magyarázásaitokhoz.Azt mondjátok,hogy olvasni és olvasni,amit Ti felraktok a közhálóra.Igen,valóban köszönet Nektek ezekért az írásokért,megtettem. Azért is köszönöm,mert még jobban világos előttem sok olyan tényező,amit úgy látszik az általad felsorakoztatott sok évi mindenben való részvételed, s a szervezetben eltöltött időd alatt sem tudtál elsajátítani.Gondolom azért nem,mert amint igazolja a jelenlegi állapotod,nem volt tiszta a szíved Jehova felé,különben most nem tartanál ebben a szánalmas állapotban. Amint nyilatkoztok,teljesen biztosak vagytok abban,hogy ez a szervezet végidejét járja,akkor erre azt mondanám,hogy várjuk csak ki a végét. Sok megállapításotokban hatalmas a félremagyarázás,szinte szembeötlő. Az amire kértél,hogy írjak cáfolatot,nem megy.Még pedig azért nem,mert nem tartanám méltónak Jehova földi Szervezetével szemben.Hiszem és tudom,hogy minden,aképpen fog beteljesedni,ahogy ez eddig is napvilágra lett hozva,hiába büszkélkedsz a tapasztalatoddal és a tudásoddal,hogy Te bizony mindent tudsz. Nem hiszem,hogy Krisztusi a megnyilvánulásod,ha már egyszer mindent hamisnak és Isten ellenesnek tartasz, ott ahol egy időben hitted és vallottad a dolgokat.Ezt nevezik meghasonlással :( Nagyon bátrak vagytok,végig gúnyoljátok a múltatokat,ami valószínű a jövőtöket jelenthette volna. Alig várjátok,hogy állinformációkat közölhessetek le,ami szinte semmiben sem fedi a valóságot,sok dolgot felnagyítva, viszont a sértettséget leginkább. Ezzel a tevékenységetekkel egy dolgot valószínűleg segítetek,mégpedig azoknak az eltávolodását,akik nem értették meg mire kellene igazán figyelni,és az ítélkezést inkább Jehovára bízni.
Mindenképpen szánalmas és sajnálatos a helyzetetek,mert most ítélitek meg magatokat,ezzel a tevékenységgel Jehova előtt,és ezt nem én mondom.

Üdv: Tolkien

máj. 23. (2 napja)
Kedves Tolkien !

Nincs bennem ellenszenv, sem gyűlölet, és nem vagyok elvakulva sem, aki ilyet ír nem tudja miket beszél össze--vissza, hiszen nem is ismersz !

"Annyiban azért előbbre vagyok Nálad,hogy világosan lássam, semmi köze a szervezeti tanításoknak,a Ti általatok létrehozott, be és ki magyarázásaitokhoz " :

Például ?? Ezt fejtsd ki bővebben, mert pont a szervezet tanításairól szól a "Végelszámolás" ?? ie. 607 kérdése nem Társulati tanítás ? "Hű és értelmes szolga" kinevezésének bizonyítéka sem ? C.T.Russell múltja sem Társulatot érintő dolog ugye ??
ENSZ-tagság elismerése a Társulat részéről szintén nem nagy ügy ??
A Shekina démon imádata azt állítva, hogy a Shekina fény jelezte Isten jelenlétét a szövetség láda felett szintén elhanyagolható szerinted ugye ??
Tízezrek halála a hamisan félremagyarázott oltási, és szervátültetési, és vérrel kapcsolatos tanítás miatt neked semmi ugye ??
Több mint hétmillió ember reménységének elvétele a "Két osztály" elmélet miatt neked tetszik ugye ??

" Azért is köszönöm,mert még jobban világos előttem sok olyan tényező,amit úgy látszik az általad felsorakoztatott sok évi mindenben való részvételed, s a szervezetben eltöltött időd alatt sem tudtál elsajátítani.Gondolom azért nem,mert amint igazolja a jelenlegi állapotod,nem volt tiszta a szíved Jehova felé,különben most nem tartanál ebben a szánalmas állapotban. "

A szívem tisztaságát nem tudod megítélni, ha megteszed mégis aláírtad a halálos ítéletedet Isten előtt, mert olyat teszel, amit csak Ő tehet ! Nem vagyok szánalmas állapotban, mert veled szemben be tudom bizonyítani azt amit a Biblia valóban tanít, és azt is hogy mit nem tanít, míg Te nem vagy képes semmit bizonyítani se pro, se kontra, csak érzelmileg próbálsz hatni rám.

Ehhez azonban korábban kellett volna felkelni, mert nyugodt ember vagyok, főleg azokkal szemben, akik másokat úgy próbálnak lenyomni, hogy érzelmileg támadnak, közben magukat úgy állítják be mint aki tudja a választ csak nem akarja elmondani ! Péter apostol azt írta, hogy legyünk készek megvédelmezni a bennünk levő reménységet, ha ezt valaki számon kéri tőlünk, de ezt szelíden, és mély tiszteletet tanúsítva tegyük !

Ezek szerint a Te reménységed az a reménység ami a Tanúké ?? Kész vagy szelíden, és mély tisztelettel védelmezni ezt, és érvelni mellette a részemre ?? Én számon kérem rajtad a benned levő reménységet most, ezért a fentiek szerint próbáld bizonyítani, és védeni azt !! Ne érzelmi lekicsinylő frázisokat írogassál, hanem érvelj, és bizonyítsd azt, hogy az általad hevesen védett Társulat tanítása megegyezik a Bibliával, és a tényekkel !!

"Alig várjátok,hogy állinformációkat közölhessetek le,ami szinte semmiben sem fedi a valóságot,sok dolgot felnagyítva, viszont a sértettséget leginkább." :

A bizonyítás terhe azé, aki állít, én bizonyítottam, amit állítok, te pedig bizonyítsd be, hogy ez ál-információ !! Ha nem teszed kénytelen leszek azt gondolni Rólad, hogy zavarkeltő rágalmazó ember vagy, aki csak körbejár, keresve az alkalmat az egója erősítésére, mások lealázásával !! Mi az a sok dolog amit felnagyítok ?? Nem vagyok megsértődve, sőt boldog vagyok, hogy érvelhetek Neked !! Akkor melyik sértettségemet nagyítottam is fel ??

Egyébként a Társulat sértette meg az Írások alapelveit, kedves, sőt nemcsak az Írásokét, hanem a saját alapelveit is, melyeket például a "Terelgessétek Isten nyáját" című könyvben is vallanak, és kötelezően betartandónak tanítanak !!

Ítélkezni Te ítélkezel, mégpedig felettem, és ez rád nézve elég gázos !!
Az Írás felszólít, hogy minden magát ihletettnek valló kijelentést vizsgáljunk meg, és a rosszat vessük el, a jót tartsuk meg ! Ehhez meg kell ítélni az Írások alapján az adott kijelentést, és tanítást, ez minden Keresztény kötelessége ha engedelmeskedni akar a Szent Szellemnek, aki mindezt leíratta Pál apostollal !!

Te nem ezt teszed, hanem azokat ítélgeted el, akikben volt annyi tisztelet Isten iránt, hogy ezt meg tették, és a kapott eredményeket megosztják másokkal ! Ez nem Biblián alapuló eljárásmód, nem a Szellem gyümölcsét tükrözi ! A Bereabeli keresztények naponta megvizsgálták a Pál által mondottakat, hogy azok egyeznek e az Írásokkal ! Pál ezért jó példaként utalt rájuk, nem pedig bizalmatlannak, hitetlennek bélyegezte őket!

Te is kész vagy úgy vizsgálni a Társulat tanításait, mint a Bereabeliek, hogy összhangban van e az Írásokkal ?? !!

Ha erre nem vagy képes, akkor inkább hallgass, és bölcs fogsz maradni !!

Üdv.: bereabeli
máj. 23. (2 napja)

Kedves Bereabeli !

Úgy gondolom,hogy tényleg szemellenzősen bírálod,mind a társulatot és nem utolsósorban engem :) Nem veszed észre,hogy minden szavad vád,nem veheted ki Isten szájából a meghatározásokat . Mit gondolsz,mennyi vallás, és azon belül felekezet van,mindegyik teljesen biztos abban,hogy csak is az ő állításai igazak,és teljesen biztosak benne, Isten az övéiket fogadja el. Mondhatom elég zűrzavaros... Sok olyan vallás van,ami jóval nagyobb kritikát vonhatna maga után,akkor azokat miért nem teszitek nagyító alá? Itt mondhatjátok,mert Ti ezt ismeritek,ebben voltatok,viszont mikor még hittétek,tanúskodtatok a vallásotokról,bizony sok vallást felhoztatok ellenpéldának nem de ? Ne mond,hogy ezek érzelmi ráhatások,mert valós megtörtént cselekedetek. Amiket felvetettél bizonyításként tegyem meg,ránézésre,mindenféle kutatás nélkül tudnám mondani,hogy aljas rágalom. Szánalmas,hogy a mai ellenszenvvel rendelkező könyvírók cáfolatait tartjátok hitelesebbnek,mint azok írásait,akikről ők most különböző kritikákat terjesztenek.Előző levelemben tudattam Veled,hogy nem tartom a Társulattal szemben méltónak a megcáfolásokat.Teljesen mindegy mit írnék,hány oldalas linkeket meg akármilyen számításokat adnék a kezedbe,úgysem hinnéd el,nem de? :) Akkor meg teljesen felesleges. Talán Jézus direkt beszélt keveset mikor vádlói előtt állt? Nem,mivel tudta,hogy bármit mondhatna,semmit sem fogadnának el. Tudod,az idő mindenre választ fogadni,Megint csak azt mondom: "VÁRJUK KI A VÉGÉT MI LESZ" !!! :) Ha egyszer már annyira borzalmasan elviselhetetlenné vált számodra a szervezetbeli léted,miért nem keresed a helyed inkább,nem pedig a semmi mezsgyéjén bolyongasz,azzal érvelve,ha valakit elfogad Isten,akkor azok biztosan Ti lesztek,ezt egyikünk sem mondhatja ! Egyébként sajnálattal tapasztalom,hogy ilyen sekély igaztalan állítások miatt dobod/dobjátok el, a valószínűleg igaz vallást... Nekem ez a véleményem,én úgy gondolom,hogy jól fogok választani,vagyis tulajdonképpen ez már megtörtént, csak ki is kell majd nyilvánítanom,amit szeretnék a közeljövőben meg is tenni . Ha Isten még is itt lakozik Jehova Tanúi szervezetében,akkor bizony szomorú események lesznek hamarosan a föld felett,vagyis inkább ahogy Jézus mondta,hogy akkor majd "emeljük fel a fejünket,mert közel a szabadulásunk " Úgy legyen !

Ui: Semmiképpen nem az ellenszenv és bíráskodás vezetett egyik levelemnél sem, Jehova látja lelkem,de én ebben hiszek,és folytatom is. Tiszteletben tartom a megváltozott nézetedet, úgy hogy többet nem kívánok Neked írni,mert azt gondolom,hogy ennek a diskurzusnak semmi értelme, Neked is és nekem is meg van már az utam/utunk,már csak a pont hiányzik,amit Jehovától várunk.

Üdvözlettel: Tolkien

máj. 23. (2 napja)

Kedves Tolkien !

Kértem a cáfolatokat ! Kértem tégy vallást a hitedről ! Nem teszed, mert nem tudsz egyetlen érvet sem felhozni, nincsenek érveid, Jehova méltóságával ne takarózzál, mert ez így Írásellenes. Olyan szerepet játszol, mely nem a te dolgod. Védeni akarod a Társulatot, de nincs rá egyetlen érved sem. A többi vallásról is tudnák sokat írni, de most nem azokról van szó. Azért voltam Tanú, mert vizsgálat nélkül, pusztán bizalmi alapon elhittem a másoktól jövő igaznak mondott információkat.
Aki Tanú, és Tanú szeretne lenni mind így csinálja !! Amikor alaposan megvizsgáltam a dolgokat kiderült a valóság ! Tudod az igazságot nem kell megvédeni, mert megáll az magától is, mivel nincs benne ellentmondás, és hazugság, és emberi bölcselkedés !!
Ám a Társulat tanításait foggal--körömmel védik a kutatásoktól, és a jogi szintű bizonyítási eljárásoktól !! Vajon miért ?? Már a puszta kérdések feltevéséért is ki zárják a soraik közül a kitartóan kérdezőket !! Vajon Jézus is elzavarta volna azt a tanítványt, aki sokat kérdezett tőle ??

Ránézésre, kutatás nélkül állítani valamiről, hogy rágalom azt jelenti, hogy félsz a megvizsgálástól, mert még a végén a másik félnek lesz igaza, és akkor szembe kell nézned önmagaddal, a belső éneddel, amit nagyon nem szeretnél megtenni !!
Önmagaddal szemben legyél legalább becsületes, mert olyan súlyú a kérdés, melyet nem lehet felelősségteljesen lesöpörni egy ilyen laza hanyag , beképzelt legyintéssel !

Egyébként teljes mértékben elhiszem a cáfolatokat, amennyiben elém tudod tárni azokat, sőt nyilvánosan is bevállalom a tévedésemet a blogon is, ha tényleg tudsz ilyen cáfolatot mutatni ! Ezzel csak az a baj, hogy a Magyar Fiókhivatal vezetőinek személyesen tettem fel ezeket a kérdéseket, és a megtalált dokumentumokat, és arra kértem őket, hogy feltétlen cáfolják meg őket, és válaszoljanak rájuk !! Nem jött válasz sem, és cáfolat sem ! Jogi szempontból nézve, az állításaim igazak, állnak, mert senki nem akarja, és tudja megcáfolni őket !!

Ameddig ez így marad fenn tartom az állításaimat, és nem is rejtem véka alá a megtalált, kézzel megfogható, tényeket ! Akik a blogon írnak nem képviselnek egy zárt csoportot, ezért sem érthető az az állításod, hogy csak minket fogad el az Isten ! Személy szerint ismerek sokakat, akik nem is írtak soha a blogra, mégis egymástól függetlenül eljutottak azokra a bizonyítékokra, melyekre mi is !

Sőt, olyanok is akik soha nem voltak Tanúk, és nem is volt bajuk a Tanúkkal, ők is ugyanarra a következtetésekre jutottak tőlem függetlenül, mint én. Igen, a végén minden ki fog derülni, kérdés, hogy ez a technikád nem fog e komoly veszélybe sodorni téged ?
Istent nem lehet megcsúfolni, ő látja a szívedet !!

Légy őszinte magadhoz, és akkor fogunk tudni értelmes ember módjára információt cserélni !! Egyébként ha annyira biztos lennél valóban abban, hogy neked van igazad nem félnél a kutatástól, vizsgálódástól, nem bújnál el az érzelmi támadások álarca mögé!

Üdv. : bereabeli

máj. 24. (2 napja)

Kedves bereabeli!

Bár azt írtam,hogy nem kívánok több levelet váltani Veled,de egy mondat erejéig megteszem.
Valószínű a társulat és én is,azért nem válaszolunk Neked,amiért Jézus sem a vádlóinak,nincsenek kételyeim,összevetettem mindent,jó helyen leszek,ahogy Te is,úgy én is biztos vagyok a hollétem biztonságáról,én embermódjára beszéltem Veled,szövegértelmezd a leírottakat. :)

Üdv: Tolkien

máj. 24. (1 napja)

Kedves Tolkien !

Az a helyzet, hogy Te és a Társulat nem vagytok egy szinten. A Társulat nem akar válaszolni, de tudja a valós választ, csak épen azt nem mondhatja ki. Te viszont nem tudod a válaszokat, ezenkívül a hitedet sem tudtad kifejteni, megvédeni, pedig Péter apostol konkrétan utasította a keresztényeket, hogy legyenek készen a hitük megvallására, nem tetted, ebből csak egy következtetés maradt : nincs igazi hited, csak erősen hinni akarsz valaminek az igaz voltában, mert komoly érdeked fűződik hozzá.

Jézus azért nem válaszolt a vádlóinak, mert tudta, hogy nem az igazat akarják megtudni, csak kötekedni akarnak vele. Én az igazat akarom megtudni, és ezért kutattam, és kutatok, nem kötekedem, hanem érvelek, eddig viszont Te mindössze érzésekre, érzelmekre hivatkoztál, és mindig valami mögé be akarsz bújni.

Ez azt jelzi, hogy csak egy provokatőr vagy, aki az utolsó szóhoz mindig ragaszkodik, mert szavakkal le szeretné győzni a másikat. A saját egód fényezése vezet ebben, csak tudod ez semmit nem ér így. Nem tudlak komolyan venni, a stílusod alapján pedig innentől kezdve minden blogon felismerhető leszel, és tudni fogják, hogy ez csak egy provokáló személy, komolytalan játékos !

Üdv.bereabeli

20:51 (14 órája)

Kedves bereabeli !

Most komolyan, ilyen múlttal és tudással,hogy lehetsz ilyen gyerekes? Tudod Te hogy mit művelsz? Egyrészt nem én vagyok az ,aki az egóját fitogtatja,távol áll tőlem az ilyen magaviselet. Az a terjesztés,hogy nem az vagyok akinek beállítom magam,ez meg egyenesen nevetséges feltételezés,és nem méltó egy olyan felnőtt emberhez mint amilyen Te vagy. Provokatőr? Én? Tényleg behalok rajta :) Egyszerűen fel nem foghatom,hogy nem is olyan rég még olyanokat oktattál mint amilyen most én is vagyok, arról amit most rettenetesnek terjesztesz mindenütt. A hitemet nem tudom megvédeni? Kérdezem, kivel szemben? Olyannal,aki valamikor még ezt tartotta megkérdőjelezhetetlennek? Gondolkodj, miket kérsz? :) Totál ellentmondásos a felvetésed! Hogy Jézus azért nem válaszolt,mert tudta hogy nem az igazságra kíváncsiak a vádlói? Igen,ez így van. Többek között ezért is nem válaszoltam. Könyörgök, Neked igazoljam? De hát gondolkodj,mit teszel Te? Egyszerűen ha nem tapasztalom el sem hiszem,hogy ilyenek mint Te is, így megtudtak önmagukkal hasonlani...Annyira jó,hogy Jehova megadta,amit kértem tőle,mióta komolyan érdeklődök,hogy adjon tisztánlátást,érzem a támogatását,nyugodt szellemmel rendelkezem és semmi,de semmi ellenszenv nincs bennem,azzal szemben,amit Ti műveltek. annyira jó érzés,hogy hiszem és tudom,hogy jó helyen leszek. Tudod,ősrégi mondás,de mindig igaz is marad: "AZ IDŐ MINDENT BIZONYÍTANI FOG" és ami még nagyon tetszik,hogy mi magunk írjuk meg a saját történelmünket,akkor lesz örömteli,ha ezt a történelmet túl is tudjuk élni. Remélem Jehova kegyes lesz hozzám,és élvezhetem a megígért új világot.
Még csak egy megjegyzés,azt írod,hogy Te csak az igazságot akarod megtudni,igaz? De hát egyik szavaddal megcáfolod a másikat. Hisz azért működtök ezeken a blogokon,mert állítjátok,hogy most aztán megtudtátok az igazságot,mert amit eddig annak gondoltatok,az bizony hamis,terjesztitek szerte a világon. Így hogy lehetne alapozni a kérdéseidre? :) Nem veszed észre,hogy értelmetlen dolgokat kérsz? És még Te nevezel provokatőrnek? :) Nagyon sajnállak,hogy az utolsó pillanatokban hagytad el a VALÓDI igazságot...és viszel magaddal sokakat. Ha már Te is nagyon tudsz ráolvasnia másikra,egy kicsit én is jó? :) Tényleg szomorú ez a tendencia,amit Te is képviselsz. Nem vagyok ellenség,de hülye sem,hogy olyanra válaszoljak,amit még Te magad sem tudsz behatárolni :) Szerintem ne folytassuk az a levelezést,mert értelme semmi :) Remélem többen rájönnek,hogy az a blog ,amit üzemeltettek egy tévút. Nagyon jól tudod Te is,hisz elmondásod alapján sok időt töltöttél a szervezetben,szóval a gubanc lett volna,akkor már sehol sem állna ez a szervezet. Pillanatok alatt bárki semmissé tehetné.Tudod úgy is,ha Jehova bennünket támogat,akkor ez soha nm fog megvalósulni.

Üdv: Tolkien

21:18 (13 órája)

Kedves Tolkien !

Válaszolj a "Végelszámolás"-ra, az elég konkrét !! Amúgy meg minden amit írsz olyan, mint ahogy az egyik híres Francia sanzon szavai magyarul : Szavak, csak Szavak, csak Szavak.................de tartalom, semmi ! Otthon mosakodjál, ne itt, és mivel most már egyértelmű, hogy tanú vagy, hagyd ezt a blogot, meg a többi ilyent is, nem neked valók ezek, majd ha Jézus, és a Szellem felnyitja a szemedet, talán akkor.
A labda nálad van, és marad is, amíg nem lesz legalább egy érved, addig ne is írjál !!

bereabeli

9:36 (1 órája)

Kedves bereabeli!

Eszemben sincs veled levelezni! Egyébként is ,ha nem emlékeznél ,én már párszor lezártam,csak Te próbáltál kicsikarni tőlem kamu kérdéseidre válaszokat,amiről tudtad úgyis,hogy el nem fogadod :D

Az a helyzet,hogy nem látod magad ebben a történetben,és teljesen igazak a rátok vonatkozó írások.Azt mondanám,hogy megerősítettetek a a hitemben. Az a gyerekes,amit Ti műveltek,rám akarod bizonyítani,hogy már tanú vagyok? Nagyon nevetséges,meg a többi megállapításaid is :) Hogy valóban csak ""szavak" e amiket írtam,nem hinném,mert én biztos vagyok abban,amit Te már ócsárolsz,ez a szánalmas és megkeseredett,meghasonlott emberi jellem.

Üdv: Tolkien

10:12 (53 perce)

Kedves Tolkien !

Kérlek írd le nekem, melyik kérdésem a "kamu kérdés" ??!!
Írd le a válaszodat is, mert én elfogadom, hogy az a Te válaszod lesz.
A történetben nagyon is tisztán látom, magam. Nem vagyok meg keseredve, elkeseredve, sem haragos sem vagyok. Emlékeztetnélek újra Péter apostol felszólítására : ha valaki (( bárki !! )) számon kéri rajtatok a reménységeteket, legyetek készek annak megvédésére !! Tehát ha biztos vagy magadban, boldog vagyok, akkor nincs mitől félned, itt az idő, hogy megvalld, és bizonyítsd a reménységedet !!

bereabeli

Törölve a nevek, így már jó lesz, érdemes elolvasni, tanulságos

bereabeli 2012.05.25. 11:08:43

reboot (törölt) 2012.05.25. 11:49:18

@bereabeli: @Tolkien:

végigolvastam :) ...ha tudtam volna, hogy ez a meccs megy a háttérben...

na mindegy, tipikus jt beállítottság: érvelés, tények zéró, érzelmi ráhatás dögivel, és az a biztos meggyőződés...

mondatonként lehetne darabokra szedni, hogy mekkora hülyeségeket beszél tárgyi és személyes vonatkozásban

kicsit elszomorít a dolog... az ilyen személyek nem akarják tudni az igazságot az igazságról

bírom az ilyen nagy érveléseket:

ha jehovától van, akkor nem fog elpusztulni, fennmarad a szervezet

akkor a katolikusok még inkább istentől vannak :) főleg, ha valaki ismeri az egyház történetét... jt tört része üldözést sem kaptak, mint az egyház az első három században

ezek az emberek nem tanultak meg intellektuálisan becsületeseknek lenni

mindig oda lyukadok ki: isten utálja a kettős mércét, márpedig ők magukat így mérik, az érveiket is így használják

nem is csoda, a főnökeiket utánozzák (vt)

reboot (törölt) 2012.05.25. 11:52:37

@Tolkien:

"majd a nagy Bíró megítél bennünket"

remélem egyszer majd lekerül a jt-s szemüveg a szemedről, és a maga pompájában fogod meglátni, mit tanít a szent írás ezekről a dolgokról

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.25. 12:20:19

@reboot:
Tolkien ilyen érzelmekre ható szar dumával jön, hogy "mi van ha mégis igaz? ti jobbak, különbek vagytok? stb." érdeklődőnek adja ki magát, de a tapasztalt tagjaink egyből levágták, hogy tanú. 100%, hogy az. Amikor pedig az érvek ütköztetéséről lenne szó, a tanúkra is oly jellemző módon kihátrál!! Egyszerűen nem hoz semmi ellenérvet, csak ilyen érzelmi "jaaj miért vagytok ilyen gonoszak, hát oda jártatok egyszer, a tanúk jó emberek" dumákat tud felmutatni. Amint észre is vettétek, senkinek sem válaszol érdemben.

Szvsz. ő bethsabé az index fórumról egy újabb álruhában.

reboot (törölt) 2012.05.25. 12:26:54

@Johnny Joker: arra jó volt ez a sztori, hogy megint kiforduljon a belem jt-tól, meg a tanításaiktól, remélem más jt-k is olvassák és látják a valóságot!

Tolkien 2012.05.25. 15:46:55

@reboot:

Kezdtelek már megkedvelni,de jó hogy jött ez a véleményed...
Látod,még is bizonyítom,hogy még nem vagyok keresztelt tanú :)

Tolkien 2012.05.25. 15:50:37

@Johnny Joker:

Sajnálom,de szerintem nálad pszichikailag gondok vannak már,nem utolsósorban kezd üldözési mániád is lenni :)

Tolkien 2012.05.25. 16:17:22

@bereabeli:

És Te kedves bereabeli :)

Nagyon bírod a képzelgés szisztémáját sokoldalúvá tenni :)A nyelvtani szófordulatok mindenkinél vitathatók, ebbe szerintem ne menjünk bele :) J.J-vel nagyon tudtok alkotni,Ti vagytok a legjobb példái annak,hogy ha személyesen látnátok ,tapasztalnátok a szavaim hitelességét,akkor sem hinnétek el.Ha ilyen tényszerű dologban is kételkedtek,akkor vajon miért adtam volna Nektek bármire is választ? Amit amúgy is alapból kigúnyoltatok volna? Nem utolsósorban a személyeskedés, az nem az én kenyerem,leginkább a tiétek :)Itt én senki kilétét,nyelvtani és fogalmazói képességét nem kérdőjeleztem meg,szerintem alap intelligenciához ez mindenképpen hozzá tartozik.Ne haragudjatok,de ahogy megnyilvánultok Ti ketten,nagyon gyerekes stílus,gondolom pedig értelmes felnőtt,tanult emberek vagytok.Ha egy viselkedés kutató benézne ide,biztosan engem is,de akkor benneteket még inkább nagyító alá venne.
Hát szorgoskodjatok csak :)Támadjatok csak egy-egy olyan betérőre,aki mer ellenvéleményt elétek tárni:) Mint egy koncra,ahogy a kutyák rávetik magukat...

Egy megjegyzés,én az érdekes nyelvtani stílusodból azt olvastam ki,hogy nem csak Neked küldöztem irományokat,ha nem így gondoltad,akkor elnézést.Nem utolsósorban köszönöm,hogy köztárgyá tetted a levélváltásainkat:)Tényleg nem zavart,ellenkezőleg...

Tolkien 2012.05.25. 17:00:19

@sefatias:
Ne haragudj,de tényleg nincs értelme érdemi igazolásokat előadnom,mert szélmalomharc Veletek szemben,de ez nevetséges is,mert hát nemrég még Ti is azt vallottátok igaznak,amit ki fejtenék,úgy is tudjátok mi az ,amit mondanék vagyis írnék.Nem értem mire lenne jó,arra hogy nyilvánosan is megvessétek ? De hát ez is morbid lenne.
Egyébként vád ér,hogy érzelmi ráhatást gyakorlok,kérdezem én,akkor Ti? Ne legyünk elvakulva önmagunkkal szemben !
Egyébként meg minden szónak érzelmi kivetülése van,arra is aki közli,és arra is,akinek adja tovább,ez teljesen
logikus.
Reggel, amikor kilépünk az utcára, és napsütés fogad, mit érzünk? Vajon mindenki ugyanazt érzi? Miért nem? Pedig mindenkire ugyanaz a Nap süt. Ha esik az eső, akkor mindenkinek borongós a kedve?
Miért nem egyforma az emberek hangulata? Persze, nem vagyunk egyformák. Ez a legkézenfekvőbb magyarázat. Alapjaiban azonban ugyanazok a dolgok hasonló érzéseket váltanak ki az emberekből. Van tehát sok közös vonásunk. A különbözőségek oka az, ahogyan születésünktől fogva felfedezzük a világot. Nincs két egyforma ember, mert nincs két egyforma élethelyzet sem. Amint a világra jöttünk, azonnal hatással van ránk minden. Érzékszerveink állandó ingereket kapnak. Semmit sem élünk meg egyformán. A legnagyobb hatással a kimondott szavak vannak ránk, főleg, hogy a beszédet halljuk a legtöbbet. Az ember, mióta beszélni tud, mindenhez hozzáköti a szavait.Gondoljunk csak bele! Egy egyszerű helyzet. Beszélgetünk egy másik emberrel, és azt vesszük észre, hogy a másik hangulata hirtelen megváltozik. Nem értjük, mert hiszen nem mondtunk semmi olyat. Úgy érezzük, nem adtunk okot erre a váltásra. Biztos ez?
Nem történt más, mint az, hogy elhangzott egy olyan szó, ami neki más töltéssel, más jelentéssel bír, mint nekünk. Ezek után gyakran az történik, hogy sok-sok szóval, kommunikációval kell helyre hozni, visszaterelni a beszélgetést az eredeti állapotába. Ha nem ismerjük, hogy a szavak mások számára mit jelentenek, nehéz a helyzet. Ezért jó, ha egy szónak lehetőleg az összes jelentését ismerjük, s persze, ehhez ismernünk kell a másik embert is. Bele kell gondolnunk abba, hogy az általunk használt szavak nem okoznak-e neki problémát?Minden tökéletlenek vagyunk,legfőképpen a kimondott szavainkkal,kifejezéseinkkel tudunk megnyilvánulni,nem vagyunk tévedhetetlenek,ez alól senki sem kivétel. Ha bántót mondtam,akkor elnézést,nem volt szándékos,csak nem értem,hogy miért kell valamit,amit hosszú ideig képviseltetek,így lealázni,még ha van is némi alapja...

bereabeli 2012.05.25. 17:08:43

@Tolkien:

Tudod.......paroli, paroli, paroli,, szavak, csak szavak, csak szavak.......
Emlékezz Péter apostolra, és arra amit ezzel összhangban a részemre meg kell tenned, máskülönben egy harmincezres olvasó tábor előtt fogsz kellemetlen helyzetbe kerülni, ja és ezt a számot, még nyugodtan szorozd meg akár tízzel is, mert a te stílusodnak hírét elviszik messzire. Egyébként szeretlek , mert a szellem gyümölcsének mind a kilenc alkotó elemét tudom rajtad gyakorolni, így segítesz fejlődni szellemileg !!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.25. 21:24:04

@Tolkien: jó hosszút írtál nekem. én nem a reboot, vagy a bereabeli vagyok. nekem rövidebb hozzászólások jutnak el az agyamig.egész pontosan hol aláztam le azt amit hosszú ideig képviseltem?

metanoia 2012.05.25. 22:04:31

Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig csak egy nyavalyával is elvesznek. Pl. 24:16.

Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! Mik. 7:8.

Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és gyönyörködik útjaiban.
Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével. 37. Zsolt. 23,24.

Isten a bűnt gyűlöli, a BŰNÖST SZERETI.

Hallottam olyan B.magyarázatot is, h Jézus azoknak a nevét írta a porba, akikkel paráználkodott az asszony,
majd elhangzik a híres mondat: az vesse rá az első követ, aki nem BŰNÖS /nem tökéletlen, hanem bűnös/
és AKKOR ódalogtak el afarizeusok.
Hogy ez igaz, nem igaz, nem tudom, mindenesetre elgondolkodtató.

Péter árulása után, a főpap udvarában Jézus RÁNÉZ Péterre.

Erről volt egy ŐT. régen, amiben azt írták, h Jézus vádlóan tekintett Péterre.
Ha ez így lett volna, akkor Jézus feltámadása után amikor a parton ült, a tanítványok pedig a
csónakban, akkor Péter nem ugrik ruhástól a vízbe, h minél előbb együtt lehessen Krisztussal, hanem szégyenkezve meghúzta volna magát.

Akkor Jézus nem Péterre bízta volna a többiek erősítését.

Minden más normális bibliamagyarázó azt írja, h Jézus szeretettel, bátoritólag és megbocsátólag tekintett Péterre.

Hát igen…
Ez a különbség, ha vki ismeri Jézust, és nem csak „ismeretet szerez róla”.

KrisztusBAN VAN, nem pedig vele egységben, ahogy az ÚV. fordítja.

Catilina. 2012.05.25. 23:20:57

@Tolkien: Szia Tolkien!Húú,itt aztán felcsaptak az érzelmi hullámok,de most hátha egy kicsit elcsendesedett a "verbális csatatér":).Biztosan egyetértesz abban,hogy az igaz imádat megtalálása a Biblia igazságainak tükrében életünk legfontosabb kihívása.Ez önmagában sem egy könnyű feladat,az meg mindenképp óriási felelősség,ha valamit elkezdünk tanítani.Én,mint tanár tekintély vagyok a diákjaim előtt,mert nagyobb a tudásanyagom,tapasztalatom,így elhiszik,amit tanítok.Nem szokták általában ellenőrizni,megkérdőjelezni.
Viszont mi történik,ha valaki megkérdőjelez valamit,amit tőlem hall-akár azért,mert nem érti,akár azért,mert máshogy tudta,vagy tanulta eddig-és ezt mindenki előtt szóvá teszi?
Zavarjam ki az óráról,vagy mondjam neki azt,hogy eddig is tőlem tanultál,most mit akadékoskodsz itt?Vagy reagáljak úgy,hogy nem is vagy méltó arra,hogy neked válaszoljak?Hiteles tanár maradnék a többiek szemében így?Nekem ilyenkor be kell bizonyítanom,hogy az a tétel,szabály etc. megállja a helyét,és logikailag is rá kell vezetnem őt annak megértésére.Sőt,akár független forrásból is ellenőrizheti,amit tőlem tanult.Így alakul ki benne egy olyan tudás,amely meggyőződésen alapszik,mivel ő maga is bizonyítani tudja.Ennek híján nem is tanítanék.
Szerinted a hitünkkel nem hasonló a helyzet?Itt sokan utaltak már Pál szavaira,aki megdicsérte a bereabelieket,mert azok mindent ellenőriztek,amit tanultak.Tudta,hogy csak így alakul ki bennük az őszinte hit.Most kérlek,képzeld el azt a helyzetet,hogy te,mint már gyakorló tanú
bekopogtatsz hozzám,hirdeted nekem a társulati tanokat,és én,mint őszinte érdeklődő megkérlek,hogy üljünk le,és vizsgáljuk meg azokat a tanokat szigorúan a Biblia alapján.Remélem megérted,hogy az olyan kijelentésekről,mint"Isten földi szervezete,az egyetlen igaz szervezet,melyet a keresztényeknek meg kell keresniük,ahhoz hűnek kell lenniük,1914-es dátum,mint Jézus visszatérte,a Társulat 1918-as isteni kinevezése,a Vezető Testületnek való feltétlen engedelmesség követelménye"mind-mind egyenként meg kell,hogy győződjek szentírási alapon,hiszen a hitemet olyan sziklaszilárd meggyőződésre akarom építeni,amit bármikor,bárki előtt meg tudok védeni,ha az illető számon kéri a hitbeli meggyőződésemet.
Tehát ha erre kérnélek,őszintén,nem provokatív jelleggel,ami távol is áll tőlem,akkor nekem sem válaszolnál,vagy hoznál fel bizonyítékokat a Társulatot érintő kérdésekben?Ott hagynál az ajtóban azzal,hogy nem vagyok méltó a válaszra?
Az itt írók sok esetben nagy mértékben érzelmileg is sérültek bizonyos társulati tanítások,élethelyzetek,embertelen viselkedés miatt,ezért érzékenyebben reagálnak a jt-s érvelésekre,vagy típusreakciókra,ezt kérlek vedd figyelembe.Ezt csak azért írtam,mert engem még ilyen tényezők sem befolyásolnak,ugyanis engem soha senki nem bántott,kárt nem okozott,családtagjaim,rokonaim,barátaim bent nincsenek a szervezetben,tehát a Szentíráson alapuló objektív igazságkeresés indít erre csupán.Ennélfogva gondolom(és remélem),egyet tudsz velem érteni abban,hogy a fenti-bereabeli által is-feltett Társulatot érintő kérdések bibliai megválaszolása létfontosságú annak fényében,hogy mire,vagy kire építsük hitünket.Ehhez minden jót kívánok Neked is!!
Tisztelettel:Catilina

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 06:56:34

@Tolkien: Szerintem egy kicsit jobban át kellene gondolnod a hited alapjait. Én nem igazán szoktam sározni a tanúkat. Ha bármelyik cikkem megalázó, vagy elfogult, nyugodtan cáfold meg. ez egy olyan fórum, ahol ezt nyugodtan megteheted. De az ilyen emberek mint te, meg csapos inkább szégyent hoznak a szervezetre, mivel igazi érvek bizonyítékok hiányában alkotnak véleményt, vagy hoznak ítéletet. Szerintem mindkettőtök kommentje jól jelzi, hogy sajnos mi jellemzi a Tanúkat általában, és jellemzett engem is. Átgondolatlan körülményeket figyelmen kívül hagyó ítélethozatal, valamint valódi bizonyítékok hiányán, azaz hiszékenységen alapuló hit

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 06:57:13

@Catilina.: Nagyon szeretem a hozzászólásaidat! Nagyon értelmes ember vagy :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 06:59:01

@metanoia: Remélem egyszer én is úgy fogom ismerni Krisztust ahogy te. Sokkal jobban tetszik ez a kép róla. Bár hogy őszinte legyek, a Bibliaolvasásom során mindig ezt láttam, de más tényezők, amiket tanultam nem engedték jól kibontakozni ezt a képet

Catilina. 2012.05.26. 11:05:39

@sefatias: Köszönöm,tudod mi az érdekes?Az,hogy a Biblia olvasása során bennem is teljesen más Krisztus-kép alakult ki,na de aztán jött a Társulat és elmagyarázta,hogy az a Krisztus-kép rossz.Mindig is megmaradt bennem a kettősség:Biztos,hogy Jézus ilyen törvényeskedő,kötekedő(miért hosszú a hajad,miért nincs rajtad nyakkendő,milyen anyagból van a nadrágod,miért vagy borostás,miért csak öt órát adsz le,miért nem azt a választ mondod,ami a füzet alján meg van adva,miért nem az ÚVF-ből idéztél,kit vittél tegnap a kocsidon,miért nem passzol a zakód színe a nadrágodhoz,ezt a csokrot csak nem valami szülinapra viszed stb...??)ember volt,mint ahogy ma a tanúk őt bemutatják?Nekem teljesen más képem van róla.

Tolkien 2012.05.26. 12:01:01

@bereabeli:

Köszönöm,megtisztelsz,ha terjeszted a stílusomat :) Remélem ha egyszer már én is képes leszek higgadtabban viselkedni ilyen faramuci helyzetekben,akkor nem fogok majd leállni veletek vitatni a vitathatatlant :)
Tudod, ahogy mondád:."paroli, paroli, paroli,, szavak, csak szavak " :)

Tolkien 2012.05.26. 12:10:07

@sefatias:

Hosszút írtam? :) Kedves sefatias,nem csak én írok hosszút,de úgy veszem észre,csak az ellenvéleményezőknek jegyzed ezt meg :)
Igen,abban igazad van,hogy felül kell vizsgálnom bizonyos dolgokat,mert valóban nem jellemző a tanúkra,hogy le állnának vitázni azokkal,akik nem rég még maguk is ilyenekkel ellenkeztek volna,mint amilyenek most vagytok Ti.Igen,valóban van mit tanulnom még a hevességről,ebből látszik,hogy még nem teljesen vagyok alkalmas felvenni Jehova Szent nevét,mint az Ő tanúja,de nagyon fogok igyekezni,és mindent megtenni,hogy még árnyoldalként se kerüljek a meghasonlás méltatlan állapotába,ami nem tetsző Isten előtt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 12:21:09

@Tolkien: :) azért neked jegyeztem ezt meg, mert te nekem irtál, és ők pedig nem :) furcsa egy nő vagy te, szerintem jobban járnál, ha csak szép csendben olvasgatnál.És csak azután kérdeznél, vagy jegyeznél meg valamit, ha annak van is értelme

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 12:25:26

@Tolkien: meg az is furcsa, hogy soha egyetlen bibliai kérdésre nem válaszolsz. ez megkérdőjelezi azt az ismeretet, ami alapján egy létfontosságú döntést szeretnél meghozni az éledben.

kicsella 2012.05.26. 12:36:57

@Tolkien: "VÁRJUK KI A VÉGÉT MI LESZ" !!! :)
Ez a szöveg nekem is a kedvenceim közé tartozik, gyakran szoktam idézni, már csak azért is, mert nagy igazság van benne és mindenkire vonatkozik. Kedves Tolkien rád is.Te sem tudhatod még előre hogy mi fog veled történni, ami esetleg teljesen más színt fest mint eddig.
Ahogy olvastam az előttem lévő írásokat, megfigyeltem hogy túlságosan magabiztos, tapintatlan,és önkritikátlan vagy. Ezt nem bántásból, csak mint észrevételt mondom.
Egyrészt: nem alkothatsz véleményt olyan dologról, amelynek nem vagy a részese, és nem látod tisztán minden pontját.
( Sefa) Különben sem tudhatod ,hogy veled nem történik e meg hasonló.Ne merj erre mérget inni!
Másrészt,A Bereabelivel folytatott beszélgetésed szerinted meggyőzött valakit az általad vélt igazságról?
Mert míg a másik fél erős kétséget is kizáró megcáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgál, te nem mutatsz fel semmit, csak egy nagy bla bla szöveget.
Ne haragudj de egy kicsit megmosolyogtató.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 12:45:32

@kicsella: hogy jövök én ide? bocs de nem értem

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 12:50:27

@kicsella: már értem :) hiába...nekem néha az egyszerű dolgokat is el kell magyarázni. Köszi jj.

kicsella 2012.05.26. 12:57:39

@sefatias: Nem baj, én is ilyen vagyok(:

Tolkien 2012.05.26. 13:09:44

@Catilina.:

Kedves Catilina!

Okfejtésedet megértem,hisz édesapám is pedagógus,meg néhányan még a famíliánkban :)Egyet nem tudok biztosan,hogy milyen státuszban vagy jelen,vagyis milyen okból képviseled,igazolod a volt tanúk állításait.Ha nem voltál része soha a szervezetnek,akkor elmondások alapján,adod ki a véleményedet?/mármint,hogy mi van a szervezeten belül/ Nem tudom,hogy mi és hogyan vezetett ide,de tiszteletben tartom mondandódat,mert Te egy intelligens egyén vagy :) Bár én még nem vagyok teljes értékű tanú,de akikkel kapcsolatban vagyok,azok mindig figyelmeztetnek kedvesen arra,hogy ne legyek heves és főképpen ne vitázzak stb ...:) Mivel elmondtad,hogy tekintélyed van a diákjaid előtt,amit nem is csodálok,hisz kedves nyugodt a stílusod .Az a helyzet,hogy napjainkba egyre többcélú irányzat van, szinte minden téren. Édesapámtól hallom,hogy amit pár évvel ezelőtt,mint hitelesnek ki kiáltott történelmi anyagot kellett tanítani,ma már azt megtiltják.Tehát vitatható sok minden. Hogy ki hogy értelmezi az írásokat,az egyéni vagy vallásfüggő. /természetes,hogy mindenki, a maga által megszerzett információt képviseli,viszont Isten előtt majd csak egy lesz elfogadható/
Itt a helyzet az,hogy azért nem látom értelmét,bármiféle kifejtésnek,mert az itt levők maguk is hosszú időn keresztül vallották azt,amit ma már bűnnek tartanak.Tehát logikátlan és felesleges itt ezt kihámoznom,remélem érted,hogy miért nem vagyok konszenzusba a véleményalkotókkal,akik már más megközelítést propagálnak a hitükről,a nagy közönségnek.
Pontosan olyan nagy buzgalommal,ahogy ezt hajdanán,mikor az előző tudásra tettek szert. Nekem ez valahogy nonszensz,nem etikus,sajnálom. Gondolom lassan én is megértem,hogy nem kell vitázni,azokkal,akik már elhagyták a régi hitüket. Bevallom,tiszteletben kellene tartanom a megváltozott véleményüket,hisz mindenki magáért felel.
Valóban jó tanár lehetsz !

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 13:13:47

@Tolkien: tudod az a baj, hogy amikor egy életre szóló döntést hozol, akkor gyakorlatilag nem is ismered a Bibliát. Aztán mikor már megismerted, akkor ezer lánccal oda vagy kötve a döntésedhez. Te nem ismered a Bibliát. Ez eddig tisztán látszik. És most fogsz dönteni. De majd Tíz év múlva ismerni fogod. És akkor is lesznek kérdéseid! Csak akkor már nehéz lesz rájuk megkapni a választ

Tolkien 2012.05.26. 13:31:47

@kicsella:

Köszönöm,hogy rám írtál.Te is megmosolyogtattál engem :)Lehet nem mindegyik kommentemet analizáltad,de semmi szándékos sértegetés nem volt benne.Azt is megértem,hogy a Veled egy véleményen levőkkel miért is vagy elfogult,ha mindet reálisan végig olvasod,akkor rá kellene jönnöd,hogy az én hevességem,a nem szándékos ,sértéseim messze eltörpülnek a többiekéhez képest.A nagyon magabiztosságot semmiképpen nemén képviselem az ilyen blogokon,és természetesen,mint csepp a tengerben vagyok egy-két szál magamban jelen :) Hogy miért nem válaszolok a felkért dolgokra,azt olvasd el a "Catilinának" adott hozzászólásomban,nem akarom ismételni magam. Azért nem írok védőbeszédet,mert részben,de csak részben van igazad velem kapcsolatban :)
De nem fejtem ki hogy miért,mert ez is szélmalomharc lenne. Több helyen kifejtettem,hogy természetesen rám is vonatkoznak a majd "VÁRJUK KI A VÉGÉT" meg a hasonló kifejezéseim :)De megértelek,hogy elfogult vagy kivel negatív,vagy pozitív értelemben,mint ahogy egy szülő is a sajátjaival az.

kicsella 2012.05.26. 13:33:01

@Tolkien: "Itt a helyzet az,hogy azért nem látom értelmét,bármiféle kifejtésnek,mert az itt levők maguk is hosszú időn keresztül vallották azt,amit ma már bűnnek tartanak.Tehát logikátlan és felesleges itt ezt kihámoznom,....."

Inkább valld be hogy nem tudom és kész.
Sokkal őszintébb lenne a dolog.

bereabeli 2012.05.26. 13:38:08

@Tolkien:

"Köszönöm,megtisztelsz,ha terjeszted a stílusomat" :

Eszem ágában nincs ilyen fajta stílust terjeszteni ! Inkább úgy vagyok vele, mint azzal a szőlővel, amiből csak rossz bor készül : "jó ez, csak írtsátok a tövit"!

Sok keresztelkedésre jelentkezővel beszéltem meg az ilyenkor kötelező kérdéseket, ezért mondom nyugodt szívvel azt, hogy te nem egy keresztelkedés előtt álló személy vagy, viszont olyan szinten "maszatolsz" ha konkrét kérdésekkel megfognak, melyre csak egy olyan tanú képes aki tudja a helyes választ, de nem célja hogy elmondja, viszont szeretné a fölényét bizonygatni.

Catilina írását kész vagy magadra alkalmazni ?? Akkor várjuk a válaszaidat a kérdésekre. De csak akkor írjál, légyszíves, ha a konkrét válaszokat akarod leírni, ha csak olyanokat, mint fentebb, akkor fölösleges teljesen bármilyen írás ide a részedről. Megértésedet köszönöm, köszönjük.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.26. 13:39:33

@Tolkien: Én is azt mondom, menj! Csináld, legyél tanú, merítkezz alá, mászd meg a ranglétrát és LÁSS!! Lehetőleg minél hamarabb... Sok szerencsét kívánok, de egy jó tanácsot engedj meg az útra: MINDIG LEGYÉL ŐSZINTE MAGADHOZ!

metanoia 2012.05.26. 13:40:29

@Tolkien:

"Pontosan olyan nagy buzgalommal,ahogy ezt hajdanán,mikor az előző tudásra tettek szert. Nekem ez valahogy nonszensz,nem etikus,sajnálom."

Úgy látszik még nem hallottál Pál apostolról és a damaszkuszi találkozásról.

bereabeli 2012.05.26. 13:48:50

@Tolkien:

Ismerve több volt véntársamat, és azt, hogy ők is sok keresztelkedés előtt állóval beszélgettek, ez a személy nem áll keresztelkedés előtt, inkább dörzsölt tanú, aki megpróbálja idegileg kihozni a sodrából az itt levőket, és egymásnak feszíteni őket, hogy így lejárassa a blogot, és gyengüljön a népszerűsége. E tekintetben egyeztettem velük, és ők is így látják Tolkien "elvtárs--nő ? " szereplését.

Tolkien 2012.05.26. 13:53:09

@sefatias:

Te nem állíthatod néhány komment után egy emberről,hogy milyen szinten áll a bibliaismerettel,a Te blogodon is,nem arról szólnak a témák,hogy kinek milyen szintű a bibliaismerete,nem de? Annyiban nem állok a helyzet magaslatán,hogy megértettem volna,vagyis elsajátítottam volna a türelem,és a hevesség nélkülözését.De megközelítőleg sem vagyok olyan mint amilyennek tituláltok,nem észrevéve a saját túlságba vitt magabiztosságotokat önmagatokkal szemben.Neked is meg másnak is nem egyszer leírtam,miért nem megyek bele a hitbeli bizonyítgatásokba.Gondolkodj már légyszíves ezen el...Viszont abban igazatok van,hogy mi a csodát keresek akkor itt ezeken a blogokon :) Már kezd a kezdeti hevességem lecsillapodni :)Kezdem megérteni,hogy túlképpen semmi közöm,ahhoz hogy Ti már más nézeten vagytok,és adjátok hírül az olvasótábornak.Persze jogom sincs hozzá,hogy bíráljalak Benneteket,de hát sajnos én sem vagyok különb másoknál,így természetes ebben nem alkothatok véleményt.Majd csak leszokok róla,addig is elnézést...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 13:55:00

@Tolkien: Azért mondom neked. keresztelkedj meg, és tedd azt amit jónak látsz. Aztán majd gondolj ránk

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.26. 14:03:50

@bereabeli: Nyugi... mi higgadtak vagyunk, és nem tud zavart okozni a sorainkban. Érvek, ellenérvek helyett ez a nem is tudom mi... ez a rizsa, maszlag jön. Egyáltalán mit szeretne? Mik a konkrét kérdései? - tehetnénk fel a kérdéseket. Egyértelműen a személyeskedés irányába >próbálja< terelni a dolgokat. Szerintem zavart kelteni próbál, bár akkor rossz helyre jött :)

Igaz bethsabé? :*

kicsella 2012.05.26. 14:24:45

@Tolkien: Nem jól látod, nem vagyok elfogult senkivel sem.
Sőt, amikor megjelenik a blogon egy olyan személy, aki biztos benne hogy JT az igaz vallás, és a tanításuk mellett szól, érdeklődéssel olvasom, és kíváncsian várom, hogy milyen ellenérveket tud felhozni, vagy mivel tudja megcáfolni azokat a megállapításokat, melyekre fény derült a Társulati tanításokkal, kapcsolatban.
De még idáig senki sem tudta .
a szűk látókörűek gyorsan lekoptak, az értelmesebbje vissza vissza téreget, mert biztos pedzegeti hogy valami tényleg nincs rendjén ebben a Szervezetben.És vannak azok,akik hosszas kutatás eredményeképpen,saját maguk is meggyőződtek hogy becsapták őket, és most itt blogolsz velük. (stb.)
Sokunkban még mindig ott a kétely, hogy hátha mégis ez az a nép, JT.akiket Jehova vezet, de ez csak egy hamis érzelem, ami azért van, mert évekig ezt sulykolták belénk.
Én javaslom neked, hogy gondolkozz el azon, hogy emberek, akik évtizedekig a együttműködtek a Szervezeti tanításokkal,mindent úgy csináltak ahogy a nagy könyvben le van írva, "példamutató keresztények voltak" most itt írogatnak olyan oldalon, melyet Jt hitehagyott oldalnak nevez.
valóban hitehagyottak ezek az emberek?
vagy csak valami olyat hagytak el, melyről kiderült hogy hamis?

Tolkien 2012.05.26. 14:34:37

@bereabeli:

Huuu micsoda kereszt tűzben vagyok,nem semmi... Én dörzsölt? Jajjj ne már,bár az lennék,akkor sokkal több lenne a pénzem is :):):)
Én csak egy tanácsot el nem fogadó,kezdő érdeklődő vagyok,vagyis törekszek arra,hogy el juthassak a megkeresztelkedésig.Lehet nem jól írtam,de nem szó szerint értettem,hogy közvetlen keresztelkedés előtt állok.Most esett le,hogy miért érnek támadások e téren,rosszul fejeztem ki magam.Igen,keresztelkedés előtt állok,de nem a közvetlen közelében,bocs hogy nem fejtettem ki érthetőbben.Most esett le,hogy írod több vén társaddal is megbeszélted ezt,mert ugye Te még bent vagy köztük,de közben itt gyalázod őket,/ szervezetet,tanításokat stb /ez is érdekes...Bár rég ismerem már a tanúkat,és eléggé tájékozott vagyok,de hivatalosan nem régen kezdtem el a tanulmányozást,remélem így már érthetőbb vagyok,bár a szűz bibliaismeretem,az már sokkal régebbi. Hosszú ideig,amíg időm több volt valláskutatással is foglalkoztam,/mindig foglalkoztatott,hogy létezik e Isten,teremtés stb/ de csak tárgyilagosan,hisz nem voltam egy vallás tagja sem soha.Talán azért tudtalak Benneteket bírálni,/ megjegyzem nem szabadott volna még ennyit sem,már belátom/mert tárgyilagosan szemléltem régebben a vallásokat.De amikor közelebbi kapcsolatba kerültem a tanukkal,onnantól jobban figyeltem a lokalizálásra ezen a téren,vagyis mélyrehatóbban foglalkoztam az írások milyenségével,és hitelességével.Mivel itt mindenki elég nagy lexikális bibliaismerettel rendelkezik,nem értem mit kellene bizonyítani. Itt inkább arról van szó,hogy bibliailag hogy lehetne bizonyítani a szervezet "gyalázatosnak" titulált működését.Itt nem simán arról megy a téma,hogy hogyan legyen mindenkinek nagyobb tudása és hite,hanem ki hogy gyűlölje jobban,azt a vallást,amiben akár 20,30 évet is eltöltöttek./ és kívülállókat is ezáltal befolyásolni,szinte véres hadat üzenni/,Na én ezért nem tartalak benneteket egyenes embereknek,különösen azokat,akik még bent vannak a szervezetben,ráadásul komoly képviseletben.És még Ti próbáltok engem fikázni? Na neee :):):) ez ám a nevetséges.Pontosan én bizonyítom azt,hogy az igazi tanúk vajmi kevesen tesznek olyant, mint én itt köztetek,hogy nyíltan elítélem a tevékenységeteket,mert ahogy látom,most csak én vagyok itt ilyen megítélésben :)
De hát szívetek joga állítani bármit,bárkiről,és bármiről.Higgyétek el,sokat tanulók Tőletek.

Tolkien 2012.05.26. 14:36:30

@metanoia:
Hogy ne hallottam volna,de Pál vagyis Saulus,a keresztényeket üldözte,nem pedig meghasonlott önmagával.

bereabeli 2012.05.26. 14:52:21

@Tolkien:

"Most esett le,hogy írod több vén társaddal is megbeszélted ezt,mert ugye Te még bent vagy köztük"

Na most kezdesz belecsavarodni a saját állításaidba !! Először is : "Több VOLT vén társammal", azonkívül, vagy el sem olvastál semmit tőlem, vagy tényleg zavart egyéniség vagy, mert most meg azt állítod, hogy még bent vagyok ??!!

Érdekes, olyan érdeklődőt sem láttam még soha, aki még el sem kezdte a tanulmányozást, de már mindennel tisztában van ami a berkeken belül történik, és minden tanítást jól ért, és védelmez !! Van ennek a megnyilvánulásnak egy szakmai neve, ha kell leírom. Szóval még el sem kezdtél tanulni, de már elítéled azokat, akik sok olyan embert láttak már mint te ??

Akkor ki is a szerénytelen és beképzelt ezek után ??

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.26. 14:54:55

@Tolkien:
Írod:
"Itt nem simán arról megy a téma,hogy hogyan legyen mindenkinek nagyobb tudása és hite,hanem ki hogy gyűlölje jobban,azt a vallást,amiben akár 20,30 évet is eltöltöttek./ és kívülállókat is ezáltal befolyásolni,szinte véres hadat üzenni/,Na én ezért nem tartalak benneteket egyenes embereknek,különösen azokat,akik még bent vannak a szervezetben,ráadásul komoly képviseletben."

Tudod egy a baj... az, hogy FOGALMAD SINCS MIRŐL BESZÉLSZ!!!

Fogalmad sincs arról, hány tanú szenved depresszióban, fogalmad sincs arról, hogy hány családot szakított szét ez a szekta, hány embernek lett oda az iskolája, munkája, párja, vagyona, élete, fogalmad sincs arról, milyen érzés egy utolsó szarnak érezni magad amikor mindent, a szíved lelked pénzed erőd beleteszel, fogalmad sincs milyen érzés egy bírói bizottság embertelen meghurcoltatása olyan vénektől ráadásul akik bűnösebbek, mint te, fogalmad sincs milyen érzés hogy az egész gyülekezet megvetően néz rád, hogy hazug, alaptalan pletykákat terjesztenek rólad és te semmilyen fórumon nem tudod magad megvédeni .... és még sorolhatnám nagyon sokáig.

Olvass már el légyszíves pár élettapasztalatot: jehovatanui.blog.hu/tags/%C3%A9lettapasztalatok

Már több mint 100-at összegyűjtöttünk az ország minden részéről, szóval azokról nem mondhatod, hogy elfogultak, vagy összebeszélnek. Olvass el egy párat legalább, hogy elképzelésed legyen arról, hogy miről is hadoválsz.

Írod: "Itt nem simán arról megy a téma,hogy hogyan legyen mindenkinek nagyobb tudása és hite,"
- ez IGAZ! Ezek a blogok nem ezért léteznek, bár ettől függetlenül igen sokat segítünk egymásnak, megpróbáljuk megválaszolni a kérdéseit.

Írod: "hanem ki hogy gyűlölje jobban,azt a vallást,amiben akár 20,30 évet is eltöltöttek./ és kívülállókat is ezáltal befolyásolni,szinte véres hadat üzenni/"

Ez hazugság, ezt nagyon rosszul látod!!! Minket épp az, hogy A SZERETET INDÍT arra, hogy másokat is figyelmeztessünk ezekre a veszélyekre... továbbá meghallgatjuk azokat akiket "törődő pásztoraik" bántalmaznak és megpróbálunk segíteni nekik.

Most őszintén: Szerinted mi rosszindulatból csináljuk ezt?

Nagyon nem tudod, hogy miről van szó!!! Nagyon nagyon nem...

bereabeli 2012.05.26. 14:56:33

@Tolkien:

Ő igazságnak hitte amit tett, és képviselt, mint ahogy mi is, de amikor Jézus helyre igazította, kész volt megváltozni !! Mi is. Utána egy rakás szemétnek ítélte az előző tetteit ! Sok esetben mi is. Nem is ismered igazából a történetét, azért nem tudsz párhuzamot vonni

Tolkien 2012.05.26. 16:05:32

@kicsella:

Tudod mit mondok én Neked? Van egy ismerősöm,aki X évesen döntötte el,hogy pap lesz,mert úgy érzi,hogy ezt kell tennie stb.. Megjegyezte,hogy addig totál ki éli magát,minden fajta nőt kipróbál meg a mindent...Ő a világon legelfogadottabb valláshoz tartozik,/Katolikus/ aminek a nézeteiből,a volt tanúk már belemostak a mostaniakba. Figyelem,még ha nem is úgy tűnik,a megváltozott nézeteteket,több vallásnak az alapelvei vannak a megnyilvánulásaitokban. Ha Azt állítjátok,hogy Ti vagytok az a nép,akiről a biblia beszél? Úgy emlékszem,hogy Ésaiás 43:10,11,12-ben ezt írja,inkább idézem:

"Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, akit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz.Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító!
Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok."

Gondolom ezt is vitatjátok,hogy nem kell semmiféle szervezethez,valláshoz tartozni stb... De a biblia sok helyen ezt tudatja velünk,hogy az utolsó időszakban,igen is Jehovának lesz egy mindentől/mindenkitől elkülönített népe.

Írod:

"Én javaslom neked, hogy gondolkozz el azon, hogy emberek, akik évtizedekig a együttműködtek a Szervezeti tanításokkal,mindent úgy csináltak ahogy a nagy könyvben le van írva, "példamutató keresztények voltak" most itt írogatnak olyan oldalon, melyet Jt hitehagyott oldalnak nevez.
valóban hitehagyottak ezek az emberek? "

A biblia határozottan leírja,hogy némelyek elpártolnak a hittől.Az utolsó napokban is,ahogy az első századi keresztények gyülekezeteiben.

1Tim 4:1

"A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén."

2 Thes 2:3

"Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia"

Péter 2:1-3

"Valának pedig hamis próféták is a nép között, amiképpen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, akik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.
És sokan fogják követni azoknak romlottságát; akik miatt az igazság útja káromoltatni fog.
És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad."

Júdás 8,11

"Hasonlóképpen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el."

Máté 24:45-51

"Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?
Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.
Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt.
Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt;
És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene:
Megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja és amely órában nem gondolja,
És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás."

A fogalmakat kell tisztázni:

1.
Jehova Tanúi szervezetet egységes népet alkotnak/még ha vannak is hibák,de az nem az elrendezésben/ Hisz Pál miért látogatta a gyülekezeteket? Nem de azért,mert buzdított? Némelyeket meg kellett fegyelmezni? Ha kellett,akkor eltávolítani egyeseket a gyülekezetből? /

2.
Akik itt vannak,azok léptek onnan ki,vagyis fogalmilag:elmentek,el hagytak valamit.

3.
Logikátlan lenne,ha mindezt egy átfogólag egységet alkotó vallásszervezetre mondaná valaki.Mert kiválni "elhagyni" , valamit lehet csak, nem? A semmi mezsgyéjén lenni,vagyis sehova nem tartozni stb...A biblia végig a "valahova tartozásról" beszél,és az ott levő problémákról is,és azt hogy miként kell kezelni stb ... Arról is ír a Biblia,hogy soha nem fog megszűnni az Ő kiválasztott látható szervezete,ellenben lesznek a "hitüket" elhagyók ! A hitüket elhagyók,nem valamilyen hit van megkérdőjelezve,mert azért mindenki majd maga fog felelni,hanem az előző felfogásukat,hitvallásukat elhagyókról beszél a biblia...

kicsella 2012.05.26. 17:00:22

@Tolkien: Amit kiragadtál a kommentemből,
a te szemszögedből nézve ezt a következtetést is le lehet vonni.Bár nem jó következtetés, hiszen a tim.4/1 nem rólunk szól.
Én inkább arra akartam rávilágítani, hogy biztos nem semmi oka lehet annak, ha valaki/sokan ilyen nagy fordulatot,tesznek az életükben, és azt nem azért mert elhagyták Istent, és a Fiába vetett hitüket, a vele való kapcsolatukat, hanem mert kiderült, hogy egy Szervezet félrevezette őket/minket.
A hű és bölcs rabszolgáról szóló példázat sem a vezető testületről szól.
Látom már jól beoltottak téged is.

Írod:A hitüket elhagyók,nem valamilyen hit van megkérdőjelezve,mert azért mindenki majd maga fog felelni,hanem az előző felfogásukat,hitvallásukat elhagyókról beszél a biblia

Akkor a prédikálás során erről ne akarj majd meggyőzni másokat, hogy hagyják el az előző hitvallásukat, és csatlakozzanak JT hez! Mint ahogyan ezt a Tanúk tábora teszi.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.26. 17:28:55

@Tolkien:
Írod:
"Arról is ír a Biblia,hogy soha nem fog megszűnni az Ő kiválasztott látható szervezete,"

És melyik is az a szervezet, vallás, cég, akármi, ami 2000 éves múlttal rendelkezik? Mondj egyet!

Melyik első századi szervezet jogutódjai Jehova Tanúi? Felsorolnád a 2000 év folyamán az egyetlen igaz szervezetet vagy jogutódjait?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.26. 17:39:14

@kicsella:
Ezt írod:
"A biblia végig a "valahova tartozásról" beszél,és az ott levő problémákról is,és azt hogy miként kell kezelni stb "
Ez tévedés: a Biblia elsősorban nem a "valahova" tartozást hangsúlyozza, hanem a valakihez (az Úrhoz) való tartozást

"Arról is ír a Biblia,hogy soha nem fog megszűnni az Ő kiválasztott látható szervezete"

Akkor ezek szerint az Őrtorony Társulat nem lehet "az Ő kiválasztott látható szervezete", hiszen az nem létezett folyamatosan Krisztustól máig, hanem csak 1881-ben alakult meg. A JT-i tanítása szerint az első századi állítólagos Őrtornyos keresztények és a 19. századi Társulat megalakulása között nem volt igaz kereszténység, maximum néhány lázadót emel ki, aki PÁR dologban hasonlókat vallott, mint a Társulat, de ez csak olyan mint amikor a kommunisták is hivatkoztak Rákóczira, hogy "de hát ő is forradalmár volt".

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.26. 17:43:49

@Tolkien:
Írod:
"az előző felfogásukat,hitvallásukat elhagyókról beszél a biblia..." - Ezek szerint akik elhagytak egy keresztény felekezetet, hogy csatlakozzanak az Őrtoronyhoz, hogy Jehova "tanúi" legyenek, azok is "hitehagyottak?"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.26. 17:55:11

Látom jól elvoltatok itt egész délután :) @Tolkien: szerintem hagyd abba. amit te csinálsz azt még vitának sem lehet nevezni. Komolyan kérlek, mint ennek a blognak a 'tulajdonosa' hogy ne szaporítsd feleslegesen a szót. El sem hiszed, hogy mekkora kárt okozol Jehova Tanúinak.Példabeszédek 17:28

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.05.27. 13:44:43

@Tolkien:
Bocs, de most találtam meg ezt a gondolatmenetet. Tényleg jó volt és azt kell mondjam, hogy te nagyon jó alany vagy JT-i számára. Ha te úgy érzed, hogy erre érzel elhivatást, akkor mi gátol meg benne, hogy azt tedd, ami a szíved vágya?

Ez a részlet különösen tetszett:

"Egyébként sajnálattal tapasztalom,hogy ilyen sekély igaztalan állítások miatt dobod/dobjátok el, a valószínűleg igaz vallást... Nekem ez a véleményem,én úgy gondolom,hogy jól fogok választani,vagyis tulajdonképpen ez már megtörtént, csak ki is kell majd nyilvánítanom,amit szeretnék a közeljövőben meg is tenni ."

Már megbocsáss, de mindenki olyan "valószinüleg igaz vallást" dob el, amilyet akar. Sok Jt is eldobta a vallását, mielőtt Tanú lett volna, akkor ez nem volt baj?

Ha JT-inek joguk van terjeszteni a saját vallásukat (ezt senki nem vonja kétségbe), akkor másoknak is joguk van ahhoz, hogy közzétegyék a nézeteiket. Az emberi véleméynnyilvánítás szabadságát mindenkinek tiszteletbe kell tartani. Nem ezt tanultad az egyetemen?

Mi csupán a saját tapasztalatainkat osztjuk meg.
Én nagyon is aggódok érted, hogy a naivitásod miatt veszélynek teszed ki magad okos nőként egy soviniszta férfitársadalomban, mint amilyenek JT-i.

Tolkien 2012.05.27. 17:33:07

Sajnos nem válaszolhatok Nektek,mert sefatias megkért,hogy hagyjam el a blogot!Tiszteletben tartom kérését,de megjegyzem kedves sefatias,hogy ezzel nem a tanúkra hozok szégyent,hanem Te/Ti önmagatokra Jehova előtt és azok előtt,akiket éveken keresztül tanítottatok meggyőződéssel a hitetekre.Abban igazatok van,hogy fogtok eredményt elérni,nem is kicsit,de csak egy ideig,amíg Jehova engedi,ezt majd tapasztalni fogjátok idővel.
J:J-nek csak annyit,hogy ha nem vetted volna észre,internetről másoltam be a Károli féle fordításból a bversket,mivel olvasok kiadványokat őrtornyokat ,régieket és nagyon frisseket is,így annyira nem vagyok csökött agyú,hogy ha érdekel valami ne emlékezzek vissza rá,vagy ne keressek rá,mivel bárki letöltheti meghallgathatja neten a kiadványokat ,nem? :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.05.27. 17:48:22

@Tolkien: Szia! Sefa egyáltalán nem arra kért, hogy hagyd el a blogot, hanem, hogy ne szaporítsd feleslegesen a szót!
Egyáltalán nem vagyunk ellene az értelmes vitának, ha érveket és ellenérveket ütköztetünk. Egyébként igazad van, bárki letöltheti a kiadványokat a wt oldaláról.

Én szeretném, hogy maradj és szeretném, hogy megcáfold a cikkeinket. Amúgy nem tudom minek ez az érdeklődő álruha, Gy. néni! Egyszerűen nem tudom megérteni, ha ezt bevállalod, tehát másnak állítod magad mint aki vagy, és megszeged a vallásod parancsát, hogy ne látogass ilyen oldalakat, továbbá megcáfolni sem tudsz érdemi dolgokat... akkor minek véded még mindig annyira, amikor már tisztában vagy mindennel?? Jó tudom, nagy a család arra északnyugaton...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.27. 18:14:07

@Tolkien: Szia! Én tényleg nem arra kértelek, hogy hagyd el a blogot, ugyanis simán kitilthatnálak ha akarnálak. Csupán arra kérlek, hogy mivel érdemben semmilyen módon nem veszel részt a vitában, csupán semmitmondó szavakkal vagdalódzol. Nyugodtan maradj, olvass, és kommentelj, de csak akkor, ha van valami véleményed

Tolkien 2012.05.28. 10:03:18

@Johnny Joker:

Csak mosolygok rajtad,de tényleg :) Elég érdekes dolgokat találtál már rólam ezidáig is ki,de a monogram,amit most közöltél le, még nevetségesebb,és célozgatás a lakhelyemre vonatkozóan,hát az meg egyenesen élvezetes volt,jó lenne arra lakni,de tényleg :)
Komolyan mondom,egyszer felfedem a kilétemet,mert nincs mit takarnom,semmi extra nincs az életemben,ami esetleg megdöbbenést keltene,na ezen még elgondolkodok kedves J.J :)

Tolkien 2012.05.28. 10:12:51

@sefatias:

A példabeszédek idézetére küldöm neked :)

Máté 5:22

"Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére."

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.05.28. 16:48:14

@Johnny Joker: @sefatias:

Én arra tippelek, aki a Gabi oldalán feltűnt néhány hónappal ezelőtt (guess_who_I-am), Tolkien valahogyan az ő stílusára emlékeztet.
(bár az is lehet, hogy "érvelési menet" egységesült a JT-knél ilyen mértékben)

bereabeli 2012.05.28. 17:27:22

@karalabe4:

Nemcsak azon az oldalon tűnt fel, hanem kb két évvel ezelőtti J.J. blogon kommentelőként hasonló szövegekkel, most ide másolom a nekem magánban küldött legújabb dicső szerzeményét :

17:17 (1 perce)
címzett:
bereabeli :)

Mi köze a hamisságnak az igazsághoz? Vállad Te önmagad, és fedd fel a gyülekezetedben,hogy milyen szánalmasan képmutató vagy,ott is, és itt is mosod kezeidet !!! :):):) Jehova lát,ne feledd ! Árulók,vakmerők stb...ugye nem kell idéznem tovább ezt a bibliaverset. Tedd azt, amit akarsz,majd a következményeit is vállald,akár a jót vagy a rosszat,ahogy majd mindnyájan, mikor elérkezik az ideje. Nagyon nevetségesek vagytok,még hogy én bizonyítsak :):):) Mit? Azt amit,már elvetettetek,itt a blogotokon? :):):) Néhányan meg még képmutatóan a szervezetben a testvéreitek szemébe mosolyogva álnokul valljátok? Ezt bizonyítsam? Ennyire ne nézz már alulműveltnek,bugyutának :):):) Hát a stílusodból meg egyebekből teljesen leszűrhető a frusztráltságod,és a képzetlenséged...Ha már nem tudsz észhez térni,akkor legalább magadat ne csapd már be itt a virtuális hálón álcázva, a valódi énedet:):):)

Üdv:Tolkien

Ui: Nem baj ám,ha gyerekes viselkedésedet ismételten megvalósítod,tedd csak ki a blogra ezt is :) :):)

Hozzáteszem, hogy régről, és jól ismerjük a családját, tősgyökeres tanúk, mégpedig elég sok szinten.

bereabeli 2012.05.28. 17:29:22

@bereabeli:

Ja, és kedves Tolkien, meg mikor milyen, olvasd már elvégre tőlem a "Végelszámolás"-t, hiszen még korábban azt "füllentetted", hogy megtetted, de akkor ilyet nem írnál rólam !!

Tolkien 2012.05.28. 17:43:16

@bereabeli:

Látom élvezed a nagy karos székedben, a hülyülést és a képzelgést,bár a Te infóid minden téren becsapósak,de az enyéim "szín" tiszta "VALÓDIAK",ha akarod leírom privátba,de szerintem azt tuti nem teszed ki ide :):):)

Tolkien 2012.05.28. 17:43:35

@bereabeli:

Látom élvezed a nagy karos székedben, a hülyülést és a képzelgést,bár a Te infóid minden téren becsapósak,de az enyéim "szín" tiszta "VALÓDIAK",ha akarod leírom privátba,de szerintem azt tuti nem teszed ki ide :):):)

bereabeli 2012.05.28. 17:58:39

@Tolkien:

Kedves Tolkien ! Várom a szín tiszta VALÓDI infókat, akár privátban is, most épen kar nélküli székben ülök, és nem "hülyülök" , hanem hülyülésekre válaszolgatok ! Azt, hogy tuti mit teszek ki, meg majd én eldöntöm !
Olvasd el a "Végelszámolás"-t, azután találd ki, hogy tanú vagyok e, vagy sem, tudod, max két esélyes, nem nagy ügy az egész.

Tolkien 2012.05.28. 18:09:06

@karalabe4: bereabeli:

A találgatások szokták az embert leginkább becsapni,kedves karalabe4.

A virtuális kommunikációt,két fő részre lehet osztani,egyiket személyes kontaktus miatt tesszük,a másikat pedig, ha nem akarjuk a kilétünket felfedni,és így álnéven beszélgetünk idegenekkel bizonyos témákról.A stílus,IP cím stb,ebben a "képzettek" jól tudják,hogy ez már sajnos nem mérvadó,mert egy sor dokumentáció szól már erről,hogy a virtuális hálón végbevitt bűnözés,bármit produkálhat,gyanútlanok adatait,mindent ami beazonosíthatná,használják fel a hozzáértők,sajnos más célokra is... Úgy hogy mi ehhez laikusok nem hiszem,hogy sokat értenénk,aki meg ért hozzá,és használja is a háttérben,az meg csak féljen,mert előbb utóbb úgyis napvilágra kerül a büntette,ha ártatlanokat sodor kellemetlen helyzetbe. Bár az ilyen mesterkedés nem éppen gyümölcsöző.Viszont, ha valaki ilyen helyen próbál személyeskedni,akár valódi vagy téves háttérképet nyilvánosságra hoz,az hivatalosan is büntetendő,erről ennyit,de amint J.J-nek is megírtam,ezek után,hogy ennyi találgatás éri már a lehetséges,vagy a lehetetlen valódi kilétemet,lehet még mielőtt hivatalosan tanú leszek felfedem többetek előtt magam,de egyenlőre maradok a találgatások élő embere :) Nekem nincs vesztenivalóm,se titkolnivalóm...

Tolkien 2012.05.28. 18:15:12

@bereabeli:

Te már csak egy esélyes se vagy,előttem legalább is ! Ne próbálgass,mert semmiképpen nem fogsz előrébb jutni,velem kapcsolatban is éppen olyan hamisak az infóid,mint néhány más dologban :)

bereabeli 2012.05.28. 18:22:05

@Tolkien:

Kedves Tolkien ! Várom a szín tiszta VALÓDI infókat, akár privátban is, most épen kar nélküli székben ülök, és nem "hülyülök" , hanem hülyülésekre válaszolgatok ! Azt, hogy tuti mit teszek ki, meg majd én eldöntöm !
Olvasd el a "Végelszámolás"-t, azután találd ki, hogy tanú vagyok e, vagy sem, tudod, max két esélyes, nem nagy ügy az egész.

Erre válaszolj, majd utána latolgasd az esélyeimet, egyébként nálad nem akarok előrébb jutni, mert nem az esetem vagy, amúgy is foglalt vagyok, megaztán idős is lennél hozzám. Amúgy ne legyél olyan biztos a mai technika mellett, hogy nem vagy megtalálható perceken belül, akár helyileg is !! Ez nem számít bűnözésnek, hanem puszta informálódásnak.

Tolkien 2012.05.28. 18:47:55

@bereabeli:

Értelmezd,amit írok :):):)

Nem azt írtam,hogy az a bűn,ha valaki rákeres az általa valósnak vélt egyénre, hanem ha azt a személyt nyilvánosságra hozza. Egyébként meg, bár ki IP címét felhasználhatják,sőt bárki gépének az adatait felhasználhatják,nézz csak utána,na ez már büntetendő.Tehát csak,akkor biztos valakinek a valódi kiléte,ha bemutatkozik :):):) Atyaég,te tényleg nem tudod a szövegértés szabályait,még hogy én meg Te,beteg vagy :):):) egyébként meg Te lennél hozzám öreg,vagyis némiképp idősebb,mondjuk így :) Szegény párod!

bereabeli 2012.05.28. 18:55:06

@Tolkien:

Az asszony azt mondja itt a háttérben, hogy ő nem szegény, sőt kifejezetten boldog velem, egyébként miből gondolod, hogy öreg vagyok hozzád ?? Láttál valahol ? Ismersz a nevem szerint ? Szövegértésből mindig kitűnő voltam, ép most nem vagyok beteg sem tehát várom a választ :

Kedves Tolkien ! Várom a szín tiszta VALÓDI infókat, akár privátban is, most épen kar nélküli székben ülök, és nem "hülyülök" , hanem hülyülésekre válaszolgatok ! Azt, hogy tuti mit teszek ki, meg majd én eldöntöm !
Olvasd el a "Végelszámolás"-t, azután találd ki, hogy tanú vagyok e, vagy sem, tudod, max két esélyes, nem nagy ügy az egész.

Tudod, maradjunk a tárgynál, mert különben nem találod az elgurult gyógyszert, így könnyebb lesz neked is, tehát figyelj a fenti kérésre !

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.28. 19:03:52

Szerintem teljesen felesleges meddő beszélgetést folytattok. De ha úgy érzitek, hogy van értelme, akkor megkérnélek, hogy privátban folytassátok. Kivéve, ha a házasságtörő asszony történetéhez van hozzáfűznivalótok. Hogy őszinte legyek, én azt sem bánom, ha tolkien már tizenhárom acc-al rendelkezett volna az elmúlt években. Lényeg hogy ha lehet inkább az eredeti témáról fejtsétek ki a gondolataitokat. Az építőbb lenne. Azt hiszem élni fogok a moderálás adta lehetőségekkel!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.05.28. 19:16:10

@Tolkien:
Engem nem érdekel sem az IP címed, sem a neved.
Csak lesek itt magamban, hogy mi módon süllyedsz egyre mélyebbre, pedig az elején még egész normálisnak tüntél...

Megmondom őszintén, nem értem miről beszélsz és azt sem, hogy mi a célod ezzel az üres fenyegetés-áradattal.
De te tudod...

Azért érdekes volt elolvasni a kommentjeidet, meg annak is örülök, hogy a blog-tulaj nem törölte ki őket, mert így látható, hogy milyen beállítottságú emberek szeretnének Tanúkká válni (én feltételezem, hogy igaz, amit mondasz....egyébként nekem teljesen mindegy). Az nagyon is értékelendő, hogy még olyan emberek is közeledni próbálnak Isten felé, akikre az épeszű logika egyáltalán nem jellemző, szerencsére a szívünkkel közeledünk Hozzá.

A stílusodat tekintve pedig hiszek abban, hogy Isten képes megnevelni a szolgáit (ha már másnak (pl: az egyetemnek) nem is sikerült) még akkor is, ha meg kell engednie, hogy mások megalázzák őket, mint ahogy ezt velünk is tette a JT szervezetben...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.28. 19:18:57

@karalabe4: "Azért érdekes volt elolvasni a kommentjeidet, meg annak is örülök, hogy a blog-tulaj nem törölte ki őket, mert így látható, hogy milyen beállítottságú emberek szeretnének Tanúkká válni"

Öszintén bevallom, hogy tényleg emiatt hagytam meg a kommentjeit, de már kezd sok lenni.

küzdő 2012.05.28. 20:23:56

Napokig nem voltam köztetek,mert elutaztunk, most elolvastam minden hozzászólót.
Lehet, hogy fáradt vagyok, de úgy látom, ez a maga által reklámozott nagy iskolákat végzett nő, ha a hülyeségtől szeme nőne, úgy nézne ki, mint egy cső kukorica.
A nők ne tanítsanak (férfiakat és a gyülekezetet), olvashatjuk a Bibliában, igaz, hogy nem említi a blogon levő tapasztalt férfiakat.
Szerintem az iskolázott női provokátor nem méltó ennyi válaszra, hiszen olyan sötét a témában, hogy a fekete lyuk hozzá képest egy atom villanás.
Látszik rajta, hogy semmire nem tud értelmes választ adni, csak az tetszik neki, hogy végre valakiket sikerül szóra bírni.
Nem kellene figyelembe venni és akkor elhallgatna magától. Ameddig reagáltok, élvezkedik, hogy megmondhassa a magáét.
Érvelni nem tud (vagy nem akar!), Jézushoz hasonlítja magát, aki állítólag szintén nem válaszolt a kérdésekre, ami nekem új, bár még csak pár évtizede ismerem a témát.
Tudtommal Jézus mindég adott választ, ha másképpen nem, hát egy kérdéssel.
No ennyit erről, ennél értelmesebb dolgokkal foglalkozzunk, mivel az Írás azt javasolja:"A balgatag vitákat kerüld!"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.29. 02:13:40

@küzdő: köszönöm a segítséget :) tehát arra kérnék mindenkit, hogy ne akarjon meggyőzni olyanokat, akiket nem is lehet. :)

csutika77 2012.05.29. 07:44:00

Sajnos nálam az utolsó kommentek olvashatatlanok,nálatok nem igy van?Szivesen végig olvasnám,ha tudnám.Mi lehet a gond?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.29. 14:51:53

@csutika77: nem tudom mi lehet a gond. nálam jó. De nem csak te szóltál, úgyhogy valami van. Próbáld meg másik böngészővel

kicsella 2012.05.29. 21:11:13

@csutika77: Szia! Amikor összemosódik a szöveg, tekerd egy kicsit vissza,addig amíg olvasható a szöveg. Azután lassan görgesd lefelé. Nekem működött így.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.05.29. 22:12:28

@csutika77:

Firefox böngészővel nekem is összemosódik a szöveg, de Internet Exporerrel (8.0 verziót használok) olvasható.

nina:) 2012.05.30. 10:23:52

Sziaztok! Én sen voltam a hétvégén és most ledöbbenve olvastam hogy mi folyt itt.
Én csak annyit szeretnék hozzátenni hogy becsülöm Sefát amiért ezt felvállalta és leírta.Én is azt mondtam annak idején hogy az vesse rám az első követ aki még nem vétkezett.A bírói eljárásról meg már írtam.Úgy látom vannak emberek akiket zavar hogy Sefa őszinte volt és lemerte írni az érzéseit,és hogy mi vezetett el idáig.Én nem is tudom hogy volt ereje mindezt elviselni.
Nem látunk bele senki életébe sem annyira hogy minden körülményt ismerjünk,aztán lehet dobálózni a vádakkal hogy biztos ezért ,meg azért.
Biztos hogy sok helyen nincs rendben a házasság,és van olyan hogy a férj úgy beszél a feleséggel ,hogy más a kutyájával emberibb módon beszél.
Az én férjem azt szokta mondani mikor másoknál dolgozott,(nem csak testvéreknél) hogy általában 3 napig eljátszák hogy minden rendben.Aztán szép lassan előjönnek a dolgok.Aztán csak les hogy ez az ember vén? Hogy bánik a feleségével?Ennek az embernek kellett megvallani a bűnömet?
Miért nem tudnak emberek maradni?

Tolkien elég rendesen kitett magáért.Fogalma sincs arról hogy mi megy élesben a gyülekezetekben.Nem tudja milyen érzés megtapasztalni hogy az embert meghurcolják,milyen hogy a gyereked majdnem meghal,hogy majdnem belehalsz ebbe az egészbe,és még mi mindent lehetne írni.Közben nincs más lehetőségünk mint ez hogy elmondjuk azokat a dolgokat amit mások magánügynek gondolnak,mert akkor tudunk igazi képet adni arról hogy mi is történt valójában.

Jó lenne ha a magánügyre akkor is gondolnának amikor kiteregetik a családjaiknak hogy ki miért volt bírói tárgyaláson,és nem felejtenék el hogy valamikor ők is elkövették ugyanazt csak nem vallották be,mert őnekik elnézi Jehova,mert ők sokat tesznek az igazságért.

csaposnak 2012.06.10. 10:04:03

@metanoia: "megtisztelő", hogy emlékszel az álláspontomra, miszerint pontos ismeretet kell szerezni, és akkor mondhatjuk, hogy ISMERJÜK Jézust. Úgy látom, Téged nem zavar, ha meg nem történt esettel akar valaki valamit igazolni, Jézus irgalmas gondolkodásmódját számtalan más, valós történettel lehet igazolni, de ez egy "speciális" történet. Te is írsz egy feltételezést a porba írásról, miért kellene elgondolkozni egy meg nem történt eseten ? Én is idézhetnék Jézus gyerekkorában tett csodáiról, van értelme ezekre hivatkozni ? mégha nagyon szépnek is tűnnek ?
Vagy tényleg feltételezed magadról, hogy Te annyira KrisztusBAN vagy, hogy nem megtörtént eseményékekből is ki tudod olvasni Jézus személyiségét ? szükséged van egyáltalán Bibliára ?

csaposnak 2012.06.10. 10:52:17

@sefatias: Békés-Dalos ford. 1978. "1-11. A házasságtörő asszonyról szóló szakasz a legrégibb görög kéziratokból hiányzik, ... A trentói zsinat (1545)..."; Újfordítású Biblia 1975. 1990. "8,11. A zárójelbe tett szöveg , 7,53-8,11-ig a legrégibb kéziratokban nem található" ÚV 2003. "A Codex Sinaiticus és a Codex Vaticanus nevű kéziratok, továbbá a sínai szír kódex kihagyják az 53. verstől a 8. fejezet 11. versig terjedő részt"...
gondoltam valamelyikkel rendelkezel.

csaposnak 2012.06.10. 11:13:25

@szehenza: üdv. Azt szükségtelen bizonygatni, hogy Jézus irgalmas, ezt számtalan megtörtént eset bizonyítja, DE, írod "szerintem akár apokrif, akár nem,.." szerintem meg, ez nem így van, ha Jézusra akarunk hivatkozni, akkor nem feltételezett esetet kell felhasználni.Nem ebből a blogból fogják megismerni a bűnösök, hogy van megbocsátás. írod "nem sokan vannak itt ezeken a blogokon, akik rajta kívül védelmükbe veszik a társulatot, ha van rá ok." Ő ezt írta: "Hányingerem van ettől a szervezettől." ki kér ebből a védelemből ?

szehenza 2012.06.10. 13:09:49

@csaposnak: ebben igazad van, hogy nem feltételezett esetre kell hivatkozni, de számomra legalábbis ez a rész teljesen bele illik a Bibliába. Összhangban van Jézus személyiségével, ezért nem tartom rossznak.
Sefáról meg annyit,hogy eleinte valóban védte a szervezetet, és úgy gondolom, hogy most is védi, ha valaki igazságtalanul vádaskodik, olyan dologgal ami nem igaz. De már eleget megtudott ahhoz, hogy ha nincs miért, akkor nem veszi védelembe őket.Én is próbáltam mentegetni őket eleinte, de sokszor már sajnos tényleg hányingert kap az ember.Nehogy azt hidd, hogy örül ennek valamelyikőnk is

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.10. 13:56:22

@csaposnak: Itt is szia! Tudod én olyan társulati kiadványokkal rendelkezem, amelyeknek a létezéséről a Tanúk 80 %-a nem is tud. Ezek közé tartozik egy kis füzet, még a stenciles korból, amelyben ezekről a vitatott versekről van szó. Valószínűleg te is ismered. Ennek a füzetnek a segítségével, régen ezt a történetet is bölcsen kihúztam a károli bibliámból, vastag tollal. Aztán mikor megjelent az ÚVF akkor meglepődve tapasztaltam, hogy abban benne van. Még ha kis betűkkel is. Milyen érdekes, hogy az a fordítói bizottság, amely az abban a füzetben szereplő összes vitatott részt kihagyta az ÚVF-ből, az a bizottság ezt nem MERTE kihagyni. Vajon miért nem? Biztos megvolt rá az okuk. Egyébként ismerem a sztori kanonizálásának történetét. De Bizom abban, Hogy a szentírás jogos tulajdonosa képes volt arra, hogy megőrizze számunkra a szavát olyannak, amilyennek szeretné. És ha ez a történet csak később írta bele az evangéliumba János, vagy valamelyik tanítványa, akkor ez az ő figyelmét nem kerülte el, és a kanonizálásnál kivette volna belőle valahogy. De benne maradt. És ezze a történettel együtt lett kanonizálva a szentírás, és ezzel a történettel együtt nyomtatják az ÚVF-et is. Ha nem tetszik a történet, akkor azt ajánlom, hogy ne olvasd. meg ezt a blogot se.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.06.21. 16:42:23

Hű ezt a komment áradatot...volt itt minden...szóval visszatérve az eredeti témára....a János 8:1-11....felfigyeltetek rá ???
-említette itt bárki is azt,hogy a társulat nem fogadja el teljesen mint az ihletett íratok részét ????
-Az UV fordításban pusztán csak a lábjegyzetben kapta meg a helyet csupa apró betűkkel?!....-Holott ez az a történet ami az egyik legreményteljesebb a bűnösök számára..itt valahogy tisztán látható a bűnösökhöz való viszonyulása Jézusnak...mindig le lombozott eme fenti tényként állított dolog a rabszolgától;...hogy nem ihletett...illetve a korai kéziratokból kimaradt....még nem jártam a dolog végére;...de ami késik nem múlik...VÉDJÜK MEG MENTSÜK MEG a János 8:1-11-at !!!

leslie07 2013.01.01. 11:20:13

@Tolkien: Milyen elllenvélemény az, ha azt állítja jehova tanúi kozul az Ortorony bálványszervezet sok hazug,nem beteljesedett prófétálásai után, hogy mi van akkor, ha most már mégis igazuk van?

Nos erre egyszeru a válasz, kutyából nem lessz szallonna.

Orokos hazudozóktól sem származhat soha igaz mondás.

Nem lehet elvárni, hogy valaki tisztát is adjon elo a tisztátalanból.

leslie07 2013.01.01. 11:35:22

ěn azért a figyelmet felhívnám az ˇUr Jézus into szavaira is:

János 8:11
Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!

Igaz, hogy ezt is beidézted a Bibliából, de nem foglalkoztál vele annyit, amennyit megérdemelt volna.Pedig az is ott van.

..."Tobbé ne vétkezzél..."

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.01. 13:47:30

@leslie07: Azt hiszem, hogy mivel a posztban hagytam, hogy Jézus szavai legyenek a zárókifejezések, pont azt értem el, hogy azon van a hangsúly. Az hogy nem fűztem hozzá semmit, nem azt jelenti, hogy ez csak egy hülyeség, amit Jézus unalmában mondott oda.
Mindenesetre az eddig megismert véleményedből azt látom, hogy téged csak ez az utolsó mondat érdekel, és nem a történet tanulsága. Kicsit több beleérzésre lenne szükséged, mert nagyon messze vagy a krisztusi szellemtől

leslie07 2013.01.01. 13:51:48

Nem jól látod,engem minden érdekel, amit az Úr kijelentett.

Viszont feltunt nekem, hogy a mondata feléhez terjedelmes kommentárt fuztél,
míg a végéhez semmit.

Ere figyeltem fel, és hiányoltam, csak ezért említettem.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.01.01. 13:56:16

@leslie07: mindig a zárómondaton van a hangsúly. de itt vigasztalni szerettem volna, nem bűntudatot kelteni. Azt rábíztam Jézusra. Az az ő dolga

svtor 2013.05.25. 12:31:18

Sefa! Tegnap kaptam a youtebe-os johny621-től egy olyan kommentet, hogy a házasságtörős esemény, nincs is benne az eredeti kéziratokban! Erről hallottál valamit? Ez amolyan Jt-féle spekuláció, vagy mi ez?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.25. 13:13:26

@svtor: nem spekuláció. valóban kérdéses ez a rész. persze az, hogy az eredeti kéziratokban nincs benne, az egy kicsit erős, mert ki olvasta az eredeti példányát János evangéliumának. De tény, hogy több régi kéziratban nincs benne. A sinai kódexben, és a vatikáni kódexben és a szír sinai kódexben nincs benne. Egyesek szerint János tanítványai tették bele, annak halála után, az ő beszámolói alapján. Igazából semmi konkrét bizonyíték nincs sem arra, hogy nem volt benne eredetileg, sem arra, hogy benne volt. A tény az, hogy ma benne van abban az újszövetségben, amiről Isten megigérte nekünk, hogy vigyázni fog rá. A Tanúk azért erőltetik olyan nagyon, azt a verziót, hogy nincs benne az eredetiben, mert az a könyörület amiről ez a történet szól, teljesen idegen Jehova Tanúi teológiájától. Ez a nő semmi olyat nem tesz a bűnével kapcsolatban, amit ma elvárnak egy bűnt elkövető Tanútól. Tehát könnyebb azt mondani, hogy nincs is benne a bibliában, mint ezt a jézusi kegyelmet gyakorolni

svtor 2013.05.25. 13:33:33

@sefatias: köszi az infót! Most viszont nem lettem boldogabb! :(

Remélem, hogy ez az alap vers viszont nem kérdéses: Ef 2:8-9 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
9
Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.

Ennek a jelentését, még egy Tanú sem értette meg, akikkel beszédbe elegyedtem, egyből írták a a jakab levélből rá a "cáfolatot" Valahogy rá kéne vezetni őket, hogy a kettő az kiegészíti egymást.. próbáltam már azt is hogy fogalmazzák meg, mit jelent a kegyelem szó, de soha nem kaptam rá választ!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.05.25. 14:18:33

@svtor: Jehova Tanúi nem ismerik a kegyelem kifejezést, és nem is használják. Ez egy teljesen idegen szó számukra, amivel nem is tudnak mit kezdeni. Amikor elkezdtem blogolni, és előkerült ez a szó, én sem tudtam mihez kezdeni vele. Jehova Tanúinál nincs kegyelem. A bűnbocsánatot tettekkel kell kiérdemelni, és be kell bizonyítanod, hogy megbántad a bűnödet. Az egyházfegyelem a tanúknál csakis a büntetéses bünbocsánatot ismeri, ami azt jelenti, hogy a bűnt elkövető személyeket úgy feddik meg, hogy az egész gyülekezet tisztában legyen azzal, hogy az illető bűnös. A bűnt elkövető személy mindenféleképp kap valamilyen büntetést
süti beállítások módosítása