"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Többistenhit Isten népe között

2016/01/29. - írta: sefatias

Keresztényként sokaknak evidens, hogy az egyedüli igaz isten imádatának történelmét olvashatjuk a Bibliában. Annak az istennek, akin kívül nincs más, aki azt mondja magáról, hogy „Én vagyok az Úr, a te Istened, én hoztalak ki Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Senki mást ne tekints Istennek, csak engem."                    

Ezek a szavak a tizparancsolatban vannak, és az ember azt hinné, hogy Jehova (JHVH)  Isten mindig is kikövetelte magának, hogy rajta kívül senkit se tekintsenek Istennek.   Ám ha alaposan utána nézünk, akkor találunk olyan részleteket a Bibliában, amelyek kérdéseket vethetnek fel. Ebben a posztban Jákob életéből szeretnék egy számomra érdekes momentumot megvizsgálni. A történetből világosan látszani fog, hogy Jákob családja nem volt monoteista, hanem a teremtő Jehova mellett más isteneket is imádtak. Mindezt úgy, hogy senki nem szólt érte.

Jákob bátyja megnősült. "feleségül vette Jehuditot, a hettita Beeri lányát és Bászmát, a hettita Elon leányát. Ezek szívfájdalom voltak Izsák és Rebekka számára. " Különösen Rebekát viselték meg a menyei."Ezután Rebekka így szólt Izsákhoz: „Meguntam életemet a hettita nők miatt. Ha Jákob is ilyen hettita nőt vesz feleségül, mint ez itt, egy az ország leányai közül, akkor mi marad még nekem az életből?”"

Ezért Jákobot elküldték, hogy Rebeka rokonainál keressen magának megfelelő feleséget. Az út sikeres volt, és Jákob négy feleséget is vett magának. A Biblia beszámolójából kiderül, hogy Jehova figyelemmel kísérte a család életét, és itt ott bele is nyúlt, hogy a gyermekáldás megfelelő legyen. Amikor Rákhel szolgálója gyermeket szült, ezt mondta Rákhel: „Isten igazságot szolgáltatott nekem, meghallgatta kérésemet" A gyermeket egyértelműen a korábban mondott imája eredményének tekintette. De ki lehetett az az isten, akihez imádkozott érte? Az 1Mózes 30:22-ből kiderül, hogy Jehova Isten volt az, aki meghallgatta Rákhel imáit, majd megnyitotta méhét, és az teherbe esett. A 27.versből az is kiderül, hogy Rákhel apja, Lábán is Jehova imádója volt. A 31. fejezet 16.versében Rákhel és Lea egyértelműen alárendelik magukat Isten szándékának.Ám mikor Jákob felkerekedik, hogy a családjával visszamenjen a szülőföldjére, Rákhel beoson apja lakásába, és ellopja onnan apja házi isteneit. Itt derül ki, hogy Lábán és családja politeisták, azaz többistenhívők voltak. Volt valamiféle kapcsolatuk Jehovával, hiszen imádkoztak hozzá, jeleket kerestek tőle, és kaptak is, de közben más istenekhez is imádkoztak. Erre szolgáltak azok a házi istenek, amikről Rákhel úgy gondolta, hogy ha elköltözik a férje szülőföldjére, akkor ott szüksége lesz rájuk. Lábán Jehovaimádata akkor is előkerül, mikor szövetséget köt Jákobbal, hiszen Jehovára esküsznek. De közben az ellopott házi istenei miatt kesereg,és mindent felforgat, hogy megtalálja őket.

image013.jpg

De vajon csak Lábán háznépére volt jellemző a politeizmus? Egy későbbi történetből kiderül, hogy nem. A vándorlás során, a sikemi eset után történt az,hogy egy Istennel való beszélgetés után "Jákob megparancsolta egész házának és mindazoknak, akik nála voltak: „Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyeket őriztek. ". Egészen addig teljesen természetes volt Jákob háznépében a sokféle isten imádata. Jól elvolt a család úgy, hogy más, vagy több istent imádtak. Amikor ez a rendszer megszűnt, akkor sem volt különösebb fenyegetés. Nem félelemből mondtak le az isteneikről, hanem azért, mert Jákob megkérte őket.

Ez és még néhány másik történet arra enged következtetni, hogy a kereszténység monoteizmusa szép lassan vált azzá a politeizmusból. A többi politeizmust bizonyító bibliai történetről is lehet, hogy később fogok írni

Erről még többet olvashatsz itt:

Izrael monoteizmusa: lett vagy volt? (1)

Izrael monoteizmusa, mint késői jelenség - de hogyan? (2)

Monoteizmus a kezdetektől - Izraelben (3)

Egy lehetséges konklúzió Izrael monoteizmusáról (4)

                   

Címkék: politeizmus
8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr708330366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2016.01.31. 10:34:57

Jó poszt. A minden emberben meglévő ösztönös vallásosság sok évezred alatt vált gondolatilag rendezett monoteizmussá. A háziisteneket ma inkább szellemeknek (japánul: kami-knak) neveznénk.

Ösztönös emberi törekvés, hogy a gyerekbetegségektől a tyúkokon át a búzatermésig mindennek legyen „felelőse", akihez lehet fohászkodni. Ezt filozófiailag rendezve megkapjuk ugyan az egyetlen Istent, de egy Isten nem teljesen intuitív. Nem találjuk logikusnak, hogy tényleg csak egy legyen belőle, és ne lehessen külön fohászkodni valakihez, személyes protekciót kérve egy Kresz-vizsga vagy egy daganatműtét esetén. Pont ezért alakult ki a szentek kultusza.

Igazából Isten az elvi monoteizmusban sem szűkült egyetlen alakra: ott van Szentlélek (héberül: Sekina), ott van Gábriel, aki természetfeletti, ott van Ábrahám, Izsák és Jákob, akiknek a kebelén, azaz jobbjára kerülvén, lehet „üdvözülni", és ott van „Messiás", aki örökké tartó földi királyságot teremt. Mindez megfért az elvben legmonoteistább valláson belül, és megfér ma is.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.31. 10:45:43

@Vértes László: >>Szentlélek (héberül: Sekina), <<

Ez az új vesszőparipád? A Szentlélek még véletlenül sem Sekina héberül, hanem ruach, vagy nephes

Sytka 2016.01.31. 12:00:13

Tényleg jó a poszt, elgondolkodtató, illetve továbbgondolásra érdemes téma! Sajnálom, hogy szinte senki sem szól hozzá ehhez az értékes témához.

Egyébiránt a nefes nem a Szentlélek héber neve, hanem lélegzést jelent, amit emberekre és állatokra alkalmaz a Szentírás. Szó szerint torokkal rendelkező lényt takar, de az ember lényét egészében is jelenti: "Uram hozzád emelem lelkemet!" = hozzád emelem torkomat, nefesemet.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.31. 12:29:57

@Sytka: Akkor milyen kifejezést használ a héber a lélekre?

Sytka 2016.01.31. 13:22:34

Én itt most nem az emberi lélekre, hanem a Szentlélekre gondolok (merthogy arra írtad a nephest, de az az emberi lényre, illetve lélegző lényekre vonatkozik).

A Lélek a rúach, ahogy te is említed, ez az alapszó.

Egyébként köszönöm, hogy belinkelted a bejegyzéseimet ebben a témában.

Itt most csak egyetlen adalékkal járulok hozzá ehhez a többistenhit dologhoz, amit Josef Schreiner is említ. Kétségkívül úgy néz ki, hogy az Ószövetségben van egy folyamat, ami az egyetlen istenségtől vezet az egy Istenben való hitig. Tehát: úgy tűnik, mintha kezdetben számoltak volna az izraeliták más istenségek létezésével is, s csak később "tisztult" le ez a hit a szigorú monoteizmusba. Schreiner azt írja, nagyon rosszul tesszük, ha csak a végeredménnyel (a szigorú monoteizmussal) számolunk, és lebecsüljük az addig elvezető utat, mintegy mellékes jelenséget. Ha van az Ószövetségben némi monoteisztikus anyag, ami a sokistenhitből ered és Jahvera vonatkozik, akkor az is az üzenethez tartozik. És azt jelenti, hogy még a választottaknak is hosszú utat kellett megtenni, hogy eljussanak az egyetlen Isten megismeréséhez. Ezt csak akkor értjük meg, ha ezt az utat mi is végigjárjuk az Ószövetséggel együtt és nem teszünk úgy, mintha ott sem lenne.

Szerintem igaza van Schreinernek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.31. 14:39:45

@Sytka: Nekem is hasonló elképzelésem van, bár én még nem merek pálcát törni :)

bjanek 2016.02.06. 08:33:59

@Sytka: "Sajnálom, hogy szinte senki sem szól hozzá ehhez az értékes témához."

miért kellene hozzászólni? milyen hozzászólásokat hiányolsz?

bjanek 2016.02.06. 08:36:27

@Sytka:
és miben látod az értékét?
süti beállítások módosítása