Az utóbbi évtizedekben egyre több mentális betegséggel szembenéző ember próbál keresztény maradni. Sajnos ez nem olyan egyszerű, mint azt sokan hiszik. Ha a lelkileg sérült ember, vagy a "föléje" kinevezett lelkipásztor nincs tisztában azzal, hogy miként kell beszélni egy depressziós, alexithymiás, öngyilkossági hajlamokkal rendelkező emberrel, akkor a pásztorlásában akár végzetes hibát is elkövethet. Egy rossz hozzáállás, a szenvedő lélek  Bibliával való helytelen kezelése végleg eltávolíthatja a beteg hívőt Istentől. Pedig egyszerűen csak arra lenne szükség, hogy ne csupán bibliaversekkel bombázzuk az illetőt, hanem segítsünk neki felismerni azokat a helytelen gondolkodási módokat, amelyek megmérgezik az Istenképét, miközben Istennek semmi baja vele.

A pásztorkodás nem merülhet ki néhány a pásztor szerint odaillő bibliai történet, vagy gondolat felolvasásával. Néha bizony komoly előkészületeket igényel a "tanács" elmondása. Ha meggondolatlanul a szenvedő ember hitét kérdőjelezzük meg, akkor bizony komoly hibát követhetünk el, mert nem biztos, hogy igazunk van. Túl bonyolult a világ, túl bonyolult az élet, és túl bonyolult az emberi agy, hogy pillanatokon belül észrevegyük a helyes megoldást. Az elmúlt években, évtizedekben éppen ezért egyre nagyobb szerepet kap a teológusok oktatásában a pszichológia. Persze vannak, akik ezt elvetik, és Isten szavának megcsúfolásának tartják, de én nem ilyen vagyok. Az emberekkel való foglalkozáshoz nem mindig elég a Bibliaismeret. Ahhoz hogy megfelelő szentírási tanácsot tudjunk adni, egy önértékelési gondokkal küzdő, egy elvált, vagy szexuális bántalmazást elszenvedett embernek, többre van szükség néhány száraz bibliaversnél, ás a szenvedő fél hibáztatásánál. Még akkor is, ha lenne alapunk a hibáztatására.

Egy interjút másolok ide be az Új ember egy régebbi számából.Az eredeti cikk itt található

Híd a teológusok és a pszichológusok között

Beszélgetés Horváth-Szabó Katalinnal a pasztorálpszichológiáról

Bár a teológia és a pszichológia sokáig nem fért össze a tudományos gondolkodásban, ma már nem múlhat el úgy lelkigondozói képzés vagy szenvedélybetegek gyógyításának lehetőségeivel foglalkozó konferencia, hogy ne kerüljön szóba a két tudomány találkozásában létrejött pasztorálpszichológia. A krízishelyzeteken túl hétköznapi problémák megoldásában is segítséget tud nyújtani ez az új tudományág. Többek között erről beszélgettünk Horváth-Szabó Katalin pszichológussal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárával.

- A pasztorálpszichológia - a legelfogadottabb és leginkább megalapozott meghatározás szerint - a pszichológia azon részterülete, amely a lelkipásztori munkához segítséget adó ismereteket és módszereket tartalmazza. A teológusok szempontjai és kérdései alapján történt és történik az ismeretanyag kiválogatása és összerendezése. A tartalma természetszerűen pszichológiai, ezért a pszichológusok megalapozottan tarthatják a pszichológia egyik alkalmazott ágának. Sajátossága, hogy igényli a teológusok és a pszichológusok közötti párbeszédet, így fontos területe és eszköze a két elszakadt, de szorosan összetartozó tudomány közötti hídépítésnek.

Hazánkban mennyire elfogadott ez a viszonylag új tudományág?

- Kis késéssel ugyan, de már valamelyest része a lelkipásztorok képzésének és továbbképzésének. Története a múlt század közepéig nyúlik vissza, amikor a lelkészeket felkereső hívek pszichés problémái nehezítették a lelkipásztori munkát, és kialakult az az igény, hogy pszichológiai ismeretek birtokában végezzék a hívek lelkigondozását. Ez az igény sürgetőbb volt a reformátusoknál, mivel a katolikus papok a lelkivezetés gyakorlatában és a gyóntatásban már jóval korábban végezhettek hatékony lelkigondozást.

Amerikában alakult ki a tudományág, de hamar megjelent Európában. Magyarországon is egyre elfogadottabb a pasztorálpszichológia. A fiatal gyakorló papoknak, lelkészeknek egyre nagyobb az igénye a pszichológia tanulására, tapasztalják, hogy bizonyos helyzetekben enélkül nem tudnak segíteni. Több helyen tanítják már a pasztorálpszichológiát, és magyar szerzőktől is megjelennek e témában könyvek, például Szentmártoni Mihály SJ és Benkő Antal SJ munkái. Bízom benne, hogy rövid időn belül nálunk is természetes része lesz a pasztorális tevékenységre való felkészítésnek.

Mit használnak fel a teológusok a klasszikus pszichológiából?

- Lényegében a pszichológia minden területén vannak olyan ismeretek, amelyeket be lehet vonni a pasztorálpszichológiába. Mindenképpen használja a klinikai pszichológiát; tulajdonképpen úgy indult el a pasztorálpszichológia története, hogy a beteg emberek segítéséhez kerestek pszichológiai alapokat.

Fontos ismereteket tartalmaz a fejlődéslélektan is, amelyre korábban inkább csak a hitoktatásban építettek. Mostanában viszont már az élethosszig tartó fejlődést hangsúlyozza a pszichológia és a teológia is, és a felnőttkori életszakaszok, életfeladatok, hitfejlődés, krízisek természetének ismerete nagyon fontossá vált a felnőttek pasztorációjában. Amit e folyamatokról a fejlődéslélektan és a valláspszichológia feltárt, nagyon jól hasznosítható és nélkülözhetetlen a lelkipásztori munkában. Szintén ezek a pszichológiai területek adnak kiindulópontot a kórházakban, börtönökben, hajléktalanok, öregek körében végzett lelkigondozásnak, amely fontos felhasználási területe a pasztorálpszichológiának.

Fontossá vált a csoportpszichológia a közösségépítésben, illetve a családpszichológia a családpasztorációban - ez utóbbi napjainkban kiemelten fontos terület. Emellett különösen jelentős a valláspszichológia, amely a hitfejlődésben szerepet játszó pszichés folyamatok leírása mellett nagyon sok olyan kérdéssel, témával foglalkozik, amivel a teológia is, csak más aspektusból.

A pasztorálpszichológia módszereit is elsősorban a pszichológiából meríti. Már könyv is jelent meg arról, hogy Jézus hogyan foglalkozott az emberekkel, és ez nagyon hasonlít ahhoz, amit a pszichológia is megfogalmazott "segítő kapcsolat" néven. Ez a pasztorálpszichológia alapvető módszere: kísérni, mellette lenni a másiknak, megvárni, amíg ő maga fölismeri a kiutat, a megoldásokat. Tehát ez nem lelki vezetés, amikor konkrét irányt mutatok a másiknak, de több, mint pszichológiai terápia, mert nemcsak belső harmóniához segít, hanem Isten felé is vezet.

Mi az, amit a pasztorálpszichológia hozott előtérbe a pszichológiában?

- Vannak olyan fogalmak, amelyekkel a pszichológia eddig alig törődött. Vagy azért, mert nem mertek, hiszen nem voltak eszközeik a vizsgálatukra, vagy azért, mert úgy gondolták, azok kizárólag a valláshoz tartoznak. Ilyen például a megbocsátás, a bölcsesség, a bűntudat vagy a szenvedés fogalma. Elkezdődött az ilyen összetett, bonyolult folyamatok vizsgálata, és ezen keresztül a megértése.

A pasztorálpszichológia fejlődését segíti az a felismerés is, miszerint a lelkipásztoroknak minden emberi krízishelyzet megoldásában nagy szerepük van. Sokan fordulnak hozzájuk, és nemcsak hitbeli problémákkal; a lelkipásztor hivatásánál fogva inkább lehet kezdeményező a segítésadásban, mint a pszichológus, akinek segítő lehetősége csak akkor van, ha erre megkérik.

Meg tud fogalmazni a pasztorálpszichológia speciális választ arra a társadalmi válságra, aminek következménye ma a népességcsökkenés, a családok fogyása?

- A teológia az értékek oldaláról közelít ehhez a kérdéshez, és mindig Istenre mutat. A pszichológia pedig azt nézi, hogy az egyes emberre, illetve a család egészére milyen hatással vannak azok az események, amelyek a válságot okozzák (nem házasodnak össze a fiatalok, vagy nem vállalnak gyereket). A teológus úgy segíti a családokat, hogy rámutat az elkötelezettség fontosságára, a családi élet értékeire. Ha tudja, hogy mindennek pszichológiailag milyen következményei vannak, és ezt felhasználja, akkor az már pasztorálpszichológiai válasz.

A pasztorálpszichológia mit tud hozzáadni az egyház családokért végzett munkájához?

- Legfőképpen abban tud segíteni, hogy feltárja, leírja az egészségesen, illetve a rosszul működő házasság és család egyéni és kapcsolati hátterét, a problémák okait és a segítség, a terápia lehetséges módjait. Például az együttélést a teológia erkölcsi szempontból tartja helytelennek, illetve a házasság szentségének védelmében. A pszichológia leírja az együtt élő, illetve az elkötelezett házassági kapcsolat működésében mutatkozó lényeges különbségeket. Már nemcsak tapasztalat, hanem vizsgálatokkal bizonyított tény is: mind az együttélés maga, mind az esetleg azt követő házasságok törékenyek. Az együtt élő emberek mindig jó képet akarnak magukról mutatni, saját magukra figyelnek. Az elkötelezett házasságban viszont az ember már a kezdetektől jobban tud a másikra figyelni, csiszolódni, sokkal adakozóbb jellegű egy ilyen kapcsolat.

Vagy egy másik példa. Számos szociológiai vizsgálat mutatta ki, hogy az első gyermek születésével csökken a házassággal való elégedettség. Sokan vonják le ebből azt a következtetést, hogy nem érdemes gyereket szülni. Ugyanakkor ott az ellentmondás, hogy ha ez igaz, miért vannak olyan párok, akik mindent megtesznek a gyermekáldásért, hogy az emberek többsége nem tragédiaként élik meg a gyermek születését? A családpszichológusok - én magam is - nagy hibának gondolják azt, ha egy adott helyzetben jelentkező pillanatnyi elégedetlenség öszszemosódik az élet egészével való elégedettség hiányával. Az emberi élet boldogságához mélyen hozzátartozik a szülővé válás, a következő nemzedékről való gondoskodás.

Kácser Anikó

Egy másik cikket is ajánlok, ami ugyan nem ezzel a témával foglalkozik, de a kommentekben nagyon jó gondolatokat olvashatunk: Erről itt