"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Szervezet vagy Lelkiismeret?

2012/06/26. - írta: sefatias

Jehova Tanúi közül sokan szembesültek az életükben egyszer azzal, hogy választaniuk kellett a szervezet, illetve a saját meggyőződésük között. Ez gyakran nagyon nehéz döntés volt. Sokan hitbeli meggyőződésük ellenére hűségesek maradtak a szervezethez, és türelemmel ’vártak Jehovára’. Mások úgy érezték, hogy a személyes meggyőződésük, a saját lelkiismeretükre hallgatás fontosabb, mint a szervezet iránti hűség. A kiadványokban is olvashatunk arról, hogy előfordulhat olyan, hogy az ember olyannal szembesül a Bibliában, amit eddig nem úgy tudott, mivel a kiadványok másképp magyarázták. Ilyenkor a vének, és a társulat is azt tanácsolja, hogy ne előzzük meg Jehova égi szekerét. Majd a maga idejében minden helyre lesz állítva. Természetesen a legtöbb esetben ez a helyre állítás nem történt meg, az igazságok más irányba fejlődtek tovább, a személyes meggyőződés pedig be lett rakva a spájzba.

De vajon melyik a helyes döntés? Melyik fontosabb? A szervezet, vagy a Biblia iránti hűség? Lehet-e valaki úgy hűséges a szervezethez, hogy közben nem hisz abban, amit a szervezet tanít? Tarthatja-e valaki hűnek és értelmesnek azt a rabszolgát, aki szerinte akarva, akaratlanul, de félrevezeti az olvasóit? Nagyon nehéz kérdés ez. Nagyon sokan elcsúsztak már ezen a kérdésen. Vajon mi a megfelelő lépés? Hogyan döntsünk, ha ilyen kérdéssel nézünk szembe? Nézzünk meg két példát. Mindkettőt az őrtorony folyóiratból szeretném idézni. Az első példa Karl F. Klein a vezető testület egyik volt tagjának az élettapasztalatából származik, aki személyesen is átélt egy ilyen nehéz döntést. Nézzük ő hogyan élte meg ezt:

„Röviddel 1918-ban történő alámerítkezésem után, a Bibliakutató társaim iránti lojalitásom ki lett próbálva. Az első világháború dühöngött, és jóllehet a legkiválóbb testvérek jogtalanul börtönbe kerültek a háború kérdése miatt, az akkori vezető testvérek nem fogták fel teljesen a keresztényi semlegesség szükségességét. Néhányan, akik világosan láttak ebben a dologban, megsértődtek és elkülönültek a Bibliakutatóktól. Magukat Standfasters-nek (Szilárdan kitartóknak) nevezték. Azt mondták nekem, ha a Bibliakutatók mellett maradok, elveszítem azt a kilátásomat, hogy Jézus felkent követőinek „kicsiny nyája” közé tartozhassam (Lukács 12:32). Anyám, aki még nem adta magát Isten szolgálatára, segített helyesen döntenem. Nem tudtam elképzelni, hogy elszakadjak azoktól, akiktől oly sokat tanultam, és ezért elhatároztam, hogy összekötöm sorsomat a Bibliakutató testvéreimmel. A lojalitás igazi próbája volt.”

Érdekes átgondolni ezt a történetet, és egy kicsit mélyebben megvizsgálni. Klein testvér elismeri, hogy a Szentírás egyértelműen azok nézeteit támasztották alá, akik elkülönültek a Bibliakutatóktól azért, mert azok nem voltak hajlandók elfogadni a Szentírás követelményeit. Egyértelműen leírja, hogy az akkor vezetésben lévő testvérek „nem fogták fel teljesen” azt, hogy miként kell hozzá állni a semlegesség kérdéséhez, és hogy ő maga is egy „szükséges” dolognak tartja a semlegességet. Mindezt annak ellenére, hogy világos Bibliai bizonyítékokat tártak eléjük. Mivel az igazságot jól , világosan látó testvérek úgy érezték, hogy a lelkiismeretük nem engedi meg a világ politikai életébe való beavatkozást, ezért nem tartottak együtt azokkal, akik az őrtorony lapjain állást foglaltak egy bizonyos politikai oldal támogatása mellett, sőt kérték az olvasókat, hogy imádkozzanak azért, hogy az a párt nyerje meg a választásokat. Úgy érezték, hogy aki ezt megteszi, az elveszíti azt a kilátását, „hogy Jézus felkent követőinek „kicsiny nyája” közé tartozhasson”. Én mondjuk, nem feltétlenül nevezném ezt a döntést sértődésnek.

Vajon tévedtek ezek a testvérek? Miután évek múltán (kb. 20 év) kiigazították a helytelen nézőpontot, és a semlegesség kérdésében végre tisztán láttak a vezető testvérek is, akkor nem ugyanezen a véleményen voltak ők is? Vajon ma egy felkent keresztény, aki a semlegesség kérdésében megalkuszik, nem ugyanúgy elveszíti az égi élet kilátását? De bizony igen. Kiközösítés jár érte? Bizony az. Tehát a Standfasters-hez tartozó testvéreknek igazuk volt. Megelőzték a szekeret? Meg. De nézzük, hogy Klein testvér ezt hogyan élte meg: „Röviddel 1918-ban történő alámerítkezésem után, a Bibliakutató társaim iránti lojalitásom ki lett próbálva”

Nagyon érdekes ez a nézőpont. Nem az Isten Szava iránti lojalitás próbájának tekintette ezt a kérdést, hanem a társai iránti lojalitás próbájának. Magyarán, számára az emberek fontosabbak voltak, mint a saját, Biblián alapuló meggyőződése. Akik világosan láttak ebben a dologban, vállalták a közösségtől való elszakításukat is, mivel Isten Szavának alkalmazása fontosabb volt számukra, mint néhány ember elismerése. Egy pillanatra sem voltak hajlandók egy olyan szervezet tagjai lenni, amely akkor elkötelezte magát egy politikai nézet mellett. Jól döntöttek? Nézzünk meg egy hasonló esetet szintén az őrtoronyból. Az ókori keresztények között vita támadt abban a kérdésben, hogy mikor kell megtartani az Úr vacsoráját. Mindenféle elképzelések voltak erről, de volt egy kis csoport Kis-ázsiában, amely kitartott a Jehova Tanúi által ma is alkalmazott időpont, a zsidó időszámítás szerinti niszán hó 14-i dátum mellett. A meggyőződésük az volt, hogy az Úrvacsorát csak ezen a napon szabad megtartani. Ezért őket úgy hívták, hogy quartodecimánusok.(tizennégyesek) Nézzük mi lett ennek az eredménye:

„Az arles-i zsinat (Franciaország) i. sz. 314-ben megpróbálta kikényszeríteni a római elrendezést, és kizárni mindenféle más lehetőséget. A megmaradt quartodecimánusok kitartottak. A pogány Konstantin császár i. sz. 325-ben összehívott egy egyetemes zsinatot, a niceai zsinatot, hogy ezt lezárja és még egyéb olyan ügyeket, amelyek megosztották birodalmában az állítólagos keresztényeket. Ez a zsinat kiadott egy rendeletet, amely arra utasított Kis-ázsiában mindenkit, hogy alkalmazkodjon a római szokáshoz… Ettől kezdve a quartodecimánusokat eretnekekként és szakadárokként elítélték és üldözték. Az antiochiai zsinat i. sz. 341-ben elrendelte, hogy ki kell őket közösíteni…A hangsúly itt az engedelmességen van. Jézus csupán egy megtartandó ünnepet vezetett be a keresztények számára. A Biblia világosan elmagyarázza, mikor és hogyan kell ezt megtartani. Kinek van hozzá akkor joga, hogy ezen változtasson? A korai quartodecimánusok inkább elszenvedték az üldöztetést és a kiközösítést, minthogy megalkudjanak ebben a tekintetben.”

Milyen érdekes sztori. Az őrtorony nagyszerű példaként említi meg ezt a csoportot, akik kiálltak a meggyőződésük mellett, és inkább vállalták az üldözést, a megvetést, és a kiközösítést. Pedig a társulat szerint, ekkor már ez a csoport is hitehagyottnak számított a 4. században. Vajon itt miért az Isten szava iránti lojalitást, és nem a társak iránti lojalitást emeli ki a folyóirat, mint az előző történetnél? Ez az utóbbi eset nem azt akarja mutatni, hogy a személyes meggyőződés felette áll a hamis nézeteket valló szervezeti utasításoknak? Tehát akkor mi a helyes? Most akkor vállaljuk a kiközösítést a személyes meggyőződésünkért, vagy nem? És mi van azokkal, akiket a helyes nézetük miatt kiközösítettek a keresztény gyülekezetből, majd később a gyülekezet megváltoztatja az álláspontját, és ő is ezt a nézetet vallja? Mi fog történni azokkal, akik korábban a lelkiismeretükre hallgattak? Ki a hibás? Aki korábban, vagy aki később jött rá az igazságra? Ki a gőgös? Aki nem engedett az igazságból, vagy aki nem fogadta el az igazságot? Nagyon fontos kérdések ezek. Sajnos Jehova Tanúi közül sok ezer embert érintenek. Ugyanúgy, mint Karl F Kleint. Hogy ő jól döntött vagy sem, azt ítéljék meg azok, akik ugyanebben a helyzetben vannak. De egy dolog biztos. Minden, amit az ember Isten, vagy az ő Szava elé állít, az bálványimádásnak számít.

25 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr184612366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.06.26. 17:59:25

Valamikor, amikor megtudtam, hogy a WTBTS tagja volt az ENSZ-nek,az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy ilyen esetben, milyen politikai semlegességről beszélünk? Nem tekinthetjük -e ezt megalkuvásnak? Ezt a kérdést nem vethetem fel senkinek, mert rossz vége lenne.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.26. 18:11:32

@bumbumöcsi: azért az se kutya, hogy rutherford az őrtoronyban felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki imádkozzon azért, hogy egy bizonyos párt nyerje meg a választásokat

metanoia 2012.06.26. 18:26:45

@bumbumöcsi:

Nem beszélve arról, h korábbi irodalmaikban azt írták, h az Ensz a pusztító utálatosság ami a szent helyen van.

reboot (törölt) 2012.06.26. 19:05:54

Nagyon jó post. Jól leleplezi a szervezet tanítási módszerét, annak minden ellentmondásávval. És sajnos a hétköznapi hírnök észre sem veszi, mit tolnak le a torkán. Olyan ez, mint legutóbb, amikor az egyházakat szapultak a kiközösítették miatt, és a szakadárokat dicsérték a bibliához való ragaszkodás miatt. Jt még fel sem fogják, hogy a szervezet ugyanezt teszi a belső ellenzékkel. Erre szoktam azt mondani, hogy jt már olyan szinten agymosottak, hogy pimasz módon az arcunkba lehet nyomni a leggázosabb érvet, cikket is. Sajnos a többség ilyen.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.06.26. 20:41:22

Nekem is tetszik a post. Én nagyon tisztelek mindenkit aki kiáll a hite mellett, még a legnehezebb próbák ellenére is. De továbbra sem értem a kettős mérce alkalmazását. Ha egy keresztény foglalna állást egy politikai szervezet mellett az bűn. Ha egy keresztény szervezet akkor az teljesen rendben van. (A "teokratikus hadviselés" egy fejezete). :>{

bornagain 2012.06.26. 22:04:06

Sefa! Nem szeretem a fellengzos szavakat - csak azt akarom mondani, hogy mitovább leki/szellemi testvéremként fogadlak el.
Áldjon meg a Mindenható és fordítsa eddigi bánatodat oromre!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.27. 04:55:55

Egyébként van egy mondat ennek a tapasztalatnak a végén, ami szintén érdekes kérdéseket vet fel Karl Klein így fejezi be a próbájáról szóló történetet:

". Azóta sok hasonló lojalitási próbát figyeltem meg. Ha hibákat követünk el, azok, akik szívükben nem teljesen lojálisak Jehovához, rögtön lecsapnak a hibákra, és ezeket ürügyül használják fel a szervezet elhagyására."

Kiváncsi lennék, hogy hány ember lett Jehova Tanúja azért, mert lecsapott a korábbi egyházának hibáira, és használta fel ezeket ürügyül, hogy elhagyja az egyházát.

reboot (törölt) 2012.06.27. 10:56:15

a hírdetők könyv a rásszel és ráderford idejében kiszakadt csoportokról is úgy beszél, hogy 'megelőzték jehovát, és a szervezetét', büszkék voltak, ezért szakadár csoportot alakítottak...

és mielőtt valakiben felmerülne a kérdés, hogy vajon nem-e ők tették jól, hogy kiszakadtak, gyorsan leszögezik, hogy jehova áldása a tanuk létszámbeli növekedéséből látható, hisz a kiszakadt csoportok megszűntek, jelentéktelenek maradtak...

tehát a létszám a lényeg ! az bizonyít ! bár akkor a pünkösdi gyülekezetek simán igazabb vallás mint jt, mert hát mégis csak 100 000 000-s nagyságrendben van a taglétszámuk...

vagy akár a hitgyüli... lazán többen vannak, mint jt, pedig nem térítenek háztról-házra...

utálom egyébként a rabszolga érveléseit, mert full hülyének nézik az embert (sajnos megtehetik, mert jt azzá váltak, tisztelet a kivételnek)

mindig van valami érv, ami jt mellett szól, és természetesen van érv a többi hamis babiloni egyház ellen is

az, hogy a szóban forgó TÉMA és a felhozott ÉRV köszönő viszonyban sincs... kit érdekel, úgyis beveszik szegény jt...

kb. 1 éve volt az őrtoronyban egy cikk, a záró része, mely isten áldását taglalta, kifejtette, hogy a sok, szép színes kiadvány is ezt bizonyítja...

de ez a megdönthetetlen, megkérdőjelezhetetlenül briliáns érv, vagy tény már senkinek nem jut eszébe, amikor arról hall, hogy már csak 1 havi 1x jelenik meg az ébredjetek, vagy a kiadványok nem 32 hanem 16 oldalasak lesznek...

biztos erre is meg lenne az érv, hogy a csökkenés hogyan bizonyítja az isteni áldást...

kedves testvérek ! ébredjetek fel, szemtelen módon vágnak át titeket !

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.06.27. 11:05:23

Nagyon jó Post,-köszönöm Sefa!
Tapasztalatokból tudjuk,hogy Jehova Tanúi számára a hitelesség mércéje nem a Biblia,-azt csak a "Hű és Bölcs Rabszolgaosztály" értheti hivatalosan.

Így marad a Tanúk számára,mint "szentírás" az Őrtorony Társulat kiadványai.

Toronyőrbácsi 2012.06.27. 17:12:19

@sefatias: Lehet. tényleg baj van az agyammal!Bocsáss meg,sajnálom!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.27. 19:07:57

@Toronyőr: hát most erre mit mondjak? örülök, hogy írtál.

Catilina. 2012.06.28. 19:20:39

@reboot: Na igen...Erről a "látod,milyen növekedés van,hogy megáld minket Iehova?" érvelésről mindig az a sztori jut eszembe,amikor egy vén apa a királyságterem-építésről autózik hazafelé a fiával együtt,és a következő párbeszéd zajlik le köztük:
-Látod kisfiam,milyen szépen halad a teremépítés,alig egy hónap,és már majdnem teljesen kész van.Tudod,ez Iehova Isten áldása miatt van.
Mennek tovább,majd az egyik benzinkútnál megállnak,mire a gyerek így szól elmélkedve:
-Jéé,egy hónappal ezelőtt itt még semmi sem volt,most meg egy hatalmas bevásárlóközpont van,ötször akkora,mint a királyságterem.Akkor ezeken Iehova Isten ötszörös áldása van?
-Fiam,hogy mondhatsz ilyen hülyeséget?Ezeknek Sátán segített!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 19:40:29

@Catilina.: Érdekes, hogy ezek az érvelések nekem mindig sántítottak, de elfogadtam őket. Pl szidtuk azt hogy hogyan gondolkodnak a világiak, de ha egy dologban a világiak úgy gondolkodtak ahogy kell, akkor egyből előszedtük, hogy látod? Még a világiak is igy gondolják

reboot (törölt) 2012.06.28. 21:26:25

@Catilina.: Ez jó :) kb ennyire következetesek jt. Végül is mindent felhasználnak a maguk fényezésére, és mások leszólására... Ha ez a mentalitás egy személyben testesülne meg, elég rossz véleménye lenne az adott személyről mindenkinek. De mivel egy vallásról van szó, igy nem annyira szembetűnő a probléma. Pedig nagyon gáz! Nagyon! Arról nem is beszélve, hogy nincs mire ennyire beképzelt ek lenni. Mert bár egyik kezükkel nagyot alkotnak, de a másikkal porig rombolják. De legalább izzadtság szag van...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 21:28:45

@reboot: igen. verik. nem is bánom. hajrááá olaszok!!

Catilina. 2012.06.28. 21:32:06

@sefatias: De Sefa...te nem a németeknek szurkoltál?Én úgy emlékszem,egyszer azt írtad...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 21:37:14

@Catilina.: igen egysze amikor a hollandok ellen játszottak, mert a hollandokat kevésbé szeretem mint a németeket. de azért a németeket se csipázom.A Latin focit szeretem. Elsősorban a spanyoloknak szurkolok. Úgyhogy most azért drukkolok, hogy spanyol olasz döntő legyen

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 21:39:18

@Catilina.: de alapvetően a lelkiismeret, és a saját meggyőződés mellett teszem le a voksom, mint a szervezet iránti hűség mellett :)

reboot (törölt) 2012.06.28. 21:52:49

@sefatias: :) ez a mecs jobb mint a legutóbbi

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.28. 21:53:54

@reboot: hát a tegnapi nagyon unalmas volt

küzdős 2012.06.28. 22:29:38

@Catilina.: Ez is tetszik, mint a többi véleményed és írásod. Gratula.
Ui.: A gyors építkezésre gondoltam, nem a focira.
süti beállítások módosítása