Szabályokra szükségünk van. Biztonságossá, élhetővé teszik az életünket. A szabályok megmondják, mit lehet, és mit nem. Bizonyos esetekben akár az életünket is nekik köszönhetjük. Rábízhatjuk magunkat nálunk képesítettebb, hozzáértőbb emberekre, akik helyettünk gondolkodva, az élet különböző területeire alkotnak szabályokat. Sőt gyakran már szinte kérjük, hogy szabályozzanak minket. Minden könnyebb, ha nem nekünk kell kitalálni, hogy mikor mi a helyes, mikor mit kell tenni. És vannak az életnek kényesebb, átláthatatlanabb területei is, amelyekben semmi jártasságunk nincs, és szinte könyörgünk, hogy valaki vezessen, irányítson bennünket. Az egyik ilyen terület a vallás, a hit. A Biblia olyan hosszú, annyi mindenről van benne szó. Sőt néha azt is be lehet belőle bizonyítani, aminek az ellenkezőjét is. Minden egyház saját értelmezéssel rendelkezik, mindenki be tudja bizonyítani a saját igazát. Ebben a zűrzavarban mindenkinek jól esik egy kedves hozzáértő ember, aki megmondja, megmutatja, hogy mit hogyan kell csinálni, miről mit mond a Biblia stb. És persze jelentkező erre a feladatra mindig akad. Mindig lesznek olyan emberek, szervezetek, akik úgy érzik, ők különleges képességekkel, esetleg különleges kapcsolattal rendelkeznek Istennel. Az ilyen érett emberek, vagy emberekből álló csoportok mindig is szívesen szabályozták a szabályozásra éhező emberek életét.

De vajon szükségünk van szabályokra? Szükségünk van olyan emberekre, akik szabályokat alkotnak számunkra, és megmondják, hogy miben higgyünk, mit tegyünk, hogyan gondolkodjunk? Azok az emberek, akik szabályok betartásával tudják igazolni tetteik helyességét, gyakran érzik magukat jónak. A szabályok betartása azt az érzést keltik bennük, hogy jól teszik, amit tesznek. Könnyen ellenőrizhető a rendszer, és így a lelkiismeret is könnyebben nyugtatható. Ha az ember kissé elbizonytalanodik, akkor sora veszi a szabályokat, mint egy tesztet, és kipipálja a megfelelő választ. Ez is meg van, ezt is megtettem, ebben is helytállok stb. És mire a teszt végére ér, már meg is nyugtatta a lelkiismeretét, hogy minden rendben van, Isten kedvel engem, mert a szabályokkal minden oké. (Márk 10:17-22) Annak idején a farizeusok is hasonló rendszert hoztak létre. Szabályok tömegét, melyeket betartva, bár néha sajátságos módon, az ember nyugodt lehetett. (Lukács 18:11, 12)

De vajon elég volt Jehovának annyi, hogy valaki szabályok betartásával igazolni tudta jóságát? Egyáltalán, jó volt az, aki ezt meg tudta tenni? Az előző két bibliai idézet egyértelműen bizonyítja, hogy nem. Csupán a szabályokhoz, törvényekhez való alkalmazkodás nem tette az embert elfogadhatóvá Isten szemében. Jézus gyakran okozott megbotránkozást azzal, hogy figyelmen kívül hagyta a farizeusok szabályait. Sőt volt, hogy látva a farizeusok megbotránkozását, még provokálta is őket. Jézus kihangsúlyozta, hogy nem a szabályok lesznek azok, amelyek betartásától függhet a megmentésünk. Pál apostol követte ebben mesterét, és ádáz harcot folytatott azokkal a keresztényekkel, akik szabályok, törvények közé akarták szorítani az imádatot. Ezzel ugyan ellenőrizhetőbbé, átláthatóbbá tették volna az imádati rendszert, viszont a farizeusokhoz hasonlóan súlyosan megterhelték volna a gyülekezet tagjait olyan tettekkel, amelyekre a megmentés szempontjából semmi szükség. De hogyan vélekedett erről ő maga? Nézzük meg a Róma 9:30-10:4 részt erről.

„Akkor hát mit mondjunk? Azt, hogy a nemzetekből valók, bár nem törekedtek az igazságosságra, elérték az igazságosságot, a hitből eredő igazságosságot; Izrael azonban, bár törekedett az igazságosság törvényére, nem jutott el e törvényre. Miért? Mert nem hit által törekedett rá, hanem mint aki cselekedetek által teszi ezt. Belebotlottak a „botlásnak kövébe”, amint meg van írva: „Íme! Botlásnak kövét és botránkozásnak szikláját teszem le Sionban, de aki abba veti hitét, nem fog csalódni.” Testvérek, szívem jóakarata és  értük való könyörgésem az Istenhez a megmentésükért van, igen. Mert tanúskodom mellettük, hogy van bennük buzgalom Isten iránt, de nem pontos ismeret szerint; mert — mivel az Isten igazságosságát nem ismerték, hanem a magukét igyekeztek megerősíteni — nem rendelték alá magukat az Isten igazságosságának. Mert a Törvény vége Krisztus, mindazok igazságosságára, akik hitet gyakorolnak.”

Pál szavai igen kijózanítóak. Azok, akik törvények szabályok által közelednek Istenhez, valójában ezt sosem érhetik el. Ám aki nem ezek alapján, hanem a hite által teszi ugyanezt, az megmentésben részesülhet. Tehát nem az a kérdés, hogy a tetteimet tudom e igazolni egy két szabállyal, hanem az, hogy hiszek-e Krisztusban? Jehova Tanúi közül sokan tudják igazolni önmagukat. Sok arra alkalmatlan felvigyázó ül a székében megtámadhatatlanul, mert az óra átlaga megvan, az összejövetelekre jár, a programjait megtartja, és mondjuk, nem káromkodik. De az hogy nincs benne könyörület, esetleg gőgös, nagyra tartja magát, elhanyagol fontos, ám mások számára nem észrevehető dolgokat, az nem ellenőrizhető, és nem mérhető. Ebből adódóan nem is megítélhető. Így olyan emberek tudnak vezető pozícióban maradni a gyülekezetekben, akik amúgy erre alkalmatlanok és sok kárt okoznak a nyájnak. De kinek jó ez? Ki szerez hasznot abból, hogy szabályok segítségével fenn tudja tartani az állását az emberek előtt? Hányan vannak, akiknek vaj van a füle mögött, de senki nem tud tenni semmit ellene, és ennek köszönhetően emberéletek mennek tönkre?

Sajnos a saját tapasztalatomból, és mások életéből látom, hogy ez a szabályozás senkinek sem jó. Gyakran előfordul, hogy bár konkrét szabály van az egyháztól egy bizonyos esetre, az egyház tagja belül vívódik, mivel az emberi érzései, a lelkiismerete harcol a szabály ellen. Jó példa erre a kiközösítettekkel való bánásmód. Ami a legtöbb Tanúnak embertelen, és kellemetlen bánásmódnak számit, legszívesebben nem is alkalmaznák, csak félnek a következményektől. Ezzel megerőszakolva a lelkiismeretüket. Akik meg örömüket lelik az alkalmazásában, azok olyan emberek, akik ennek köszönhetően tudják magukat jónak érezni. Mert úgy érzik, hogy „minél jobban elítélem a rossz embert, akkor annál jobb vagyok én” (Róma 2:1-5)

Tehát a szabályok olyan embereknek valók, akik képtelenek önálló döntésekre. Akik félnek a felelősségre vonástól, és akik inkább a saját érzéseiket is képesek megtaposni, csak ne kelljen önállóan gondolkodni. Pedig a Biblia egyértelműen erre buzdít. Pál szavaiból még egy fontos dolog kiderül. Azok az emberek, akik csak a mások által szabályozott vallási rendszerben képesek Isten imádni, képtelenek megismerni Jehova igazságosságát. Tehát az alkalmazott szabályrendszer megakadályozza őket abban, hogy a saját tudásukra, lelkiismeretükre hallgassanak, amit a Biblia segítségével fejlesztettek ki. Ennek köszönhetően nem isten igazságosságát erősítik meg, hanem a magukét, vagy éppen azokét, akik ráerőltetnek egy szabályrendszert. Ezek alapján elmondható, hogy az emberi szabályrendszerek szerint élő, önálló gondolkodásra képtelen keresztények, felülírják Jehova igazságosságát, és a saját ízlésük szerint ítélik meg egymást, súlyos károkat okozva ezzel más istent őszintén szerető embereknek. (Róma 14. fejezet. Különösen az 1-4, 12, 14, 22, 23)