"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Hogyan kell bánni a kiközösítettel?

2012/04/26. - írta: sefatias

Nagyon sokan foglalkoztak már azzal, hogy Jehova Tanúi fegyelmezési módszerei nem túl emberbarátiak. Sokszor olvasni, hogy egy kiközösítés családokat, barátokat tépett szét évekre, évtizedekre. Sokan elítélik ezért ezt az eljárásmódot, és sok történetet lehet olvasni, amelyben kiközösítettek, elkülönültek leírják, hogy mekkora trauma ez. De olyat még nem olvastam, hogy valaki megmagyarázná pontosan, hogy miért is így oldják meg Jehova Tanúi, a megbánás nélküli bűnösök büntetését.

A Legtöbb kiközösítésről szóló cikkben megemlítik azt a két-három bibliaverset, amire Jehova Tanúi alapozzák ezt az eljárást. Az egyik a Máté 18: 17, ahol azokról az emberekről van szó, akik nem hallgatnak a fegyelmezésre. „Ha még a gyülekezetre sem hallgat, éppen olyan legyen előtted, mint egy nemzetekből való, és mint egy adószedő” A következő idézet az 1 Kor 5:9-13. Ennek a lényege, hogy „ne keveredjetek többé egy társaságba” illetve „Az ilyennel még csak együtt se egyetek” Pál apostol szerint ez a két felhívás határozza meg, hogy miként lehet viszonyulni, egy bűnt elkövetett, de azt meg nem bánó emberhez. A harmadik a 2 János 10, 11 : „Ha valaki elmegy hozzátok, és nem ezt a tanítást viszi, soha ne fogadjátok az otthonotokba, s ne is köszönjetek neki soha. Mert aki köszön neki, az részes annak gonosz cselekedeteiben” (hogy ezeket hogyan is kell érteni, arról itt egy jó cikk: http://www.bibliaexaminer.org.uk/koszones1.html )

Ez az a három bibliavers amit összegyúrnak, és minden, bűnét meg nem bánó emberre alkalmaznak. Hogy ez mennyire felel meg a valóságnak, és egész pontosan mit is jelent, azt nem ez a post hivatott megmagyarázni. Ugyanis a kiközösítettekkel való bánásmód gyökerei nem ezek a versek, hanem jó néhány parancsolat a Mózes törvényeiből. Ugyanis, mivel a „teljes Írás Istentől ihletett” és „mert mindazt, amit régebben megírtak, a mi oktatásunkra írták meg”, ezért a bűnösökkel, és hitehagyókkal való bánásmód meghatározásában nagy szerepet játszottak azok az idézetek, amelyek az ószövetségben is ezekkel a témákkal foglalkoztak.

A házasságtörés, vérfertőzés, homoszexualitás, szodómia, hitehagyás gyakorlása már akkor is meg volt említve. És az is hogy mi jár érte. Érdemes a most idézett verseket mind kikeresni, én csak a végeredményt idézem.

3Mózes 18:1-30 : „Ha valaki megtesz bármit is mindezekből az utálatosságokból, azokat a lelkeket, akik ilyeneket tesznek, ki kell irtani népük közül”

3Mózes 20: 1-27 : „halállal lakoljon. A föld népe kövezze halálra. Én pedig az ilyen ember ellen fordítom arcomat, s kiirtom népe közül”, „és ki fogom irtani népe közül őt és mindazokat vele együtt, akik erkölcstelenkednek”, „ki fogom irtani népe közül”, „halállal lakoljon” , „Halállal lakoljon a házasságtörő férfi és a házasságtörő nő is”, „mindkettőjüknek halállal kell lakolniuk”, „Halállal kell lakolniuk. Vérük rajtuk.”, „Égessék el őt és azokat is tűzben”, „halállal kell lakolnia”, „Halállal kell lakolniuk. Vérük rajtuk”, „Ki kell őket irtani népük fiainak szeme elől”, „mindkettőt ki kell irtani népe közül”, „halállal kell lakolnia. Halálra kell őket kövezni. Vérük rajtuk”

5Mózes 18:20-22 : „De ha a próféta olyan szót mer mondani az én nevemben, melyet nem parancsoltam, hogy mondjon, vagy más istenek nevében beszél, annak a prófétának meg kell halnia”

Láthatjuk, hogy a mózesi törvények értelmében, ezen bűnök elkövetői semmi jóra nem számíthattak. Nem volt védekezési lehetőség sem. Nem nézték a körülményeket sem, amik a bűnhöz vezettek. A törvény lesújtott, méghozzá általában kövezés általi halállal, de látjuk hogy egy esetben tűzhalál volt megemlítve. Ezek a törvények Jehovától származnak, és az ő akaratát érvényesítették. Ha viszont ezeket a verseket figyelembe vesszük, akkor érthető, hogy Jehova Tanúi miért bánnak a kiközösítettekkel úgy mint ha ők nem is léteznének. Ha összefutnak vele az utcán, vagy bárhol akkor úgy tesznek mintha nem is létezne a kiközösített. Nem köszönnek neki, nem fognak vele kezet, rá se néznek. Miért? Mert a Biblia azt mondja hogy „akik ilyeneket gyakorolnak, nem öröklik Isten királyságát.” ( Galácia 5: 19-21) Tehát Isten szemében halottak. A mózesi törvény értelmében már rég ki kellett volna végezni őket. De szerencséjükre már nem vagyunk a mózesi törvény alatt, épp ezért bár még fizikailag élnek, szellemileg már halottak, nem léteznek. Hogy ez miért szakítja szét a családokat?

A válasz szintén a mózesi törvényben keresendő.

5Mózes 21: 18-21: „Ha valakinek makacs és lázadó fia van, aki nem hallgat apjának a szavára vagy anyjának a szavára, és helyreigazítják, de nem hallgat rájuk, akkor az apja és anyja fogják meg, és vigyék ki a város véneihez a helység kapujába, és mondják ezt a város véneinek: »Ez a fiunk makacs és lázadó. Nem hallgat a szavunkra, falánk és részeges.« Akkor a város minden férfia kövezze azt meg, és meg kell halnia. Így gyomláld ki magad közül, ami gonosz; és egész Izrael meghallja majd, és félni fog.” Ebből az idézetből látható, hogy az engedetlen, makacs, lázadó gyermeket a saját szüleinek kellett a vének elé vinni, aminek kövezés lett a vége. vagy nézzünk egy másikat.

5Mózes 13: 6-11: „ Ha fivéred, anyádnak a fia, vagy fiad, vagy lányod, vagy dédelgetett feleséged, vagy társad, aki olyan neked, mint a saját lelked, próbál titkon csábítani, ezt mondva: »Menjünk, és szolgáljunk más isteneket«, akiket nem ismertél sem te, sem ősatyáid, azoknak a népeknek az istenei közül valókat, amelyek körülvesznek titeket, melyek közel vannak hozzád vagy távol vannak tőled, a föld egyik végétől a másik végéig, ne teljesítsd óhaját, ne hallgass rá, ne szánja szemed, ne érezz iránta könyörületet, és ne is leplezd védelmezve őt, hanem öld meg mindenképpen. Te emelj rá először kezet, hogy megöld, utána pedig az egész nép emeljen rá kezet. Kövezd meg, és haljon meg, mert el akart fordítani Jehovától, a te Istenedtől, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a rabszolgák házából. Akkor ezt meghallja egész Izrael, és megijed, nem tesznek többé ilyen gonoszságot közötted.”

Akármilyen durván hangzik, Jehova elvárta mindenkitől, hogy ha bűnt tapasztal a saját családjában, még akkor is ha olyanról van szó „aki olyan neked, mint a saját lelked” , akkor is könyörület nélkül jelenteni kellett. Sőt! „Te emelj rá először kezet, hogy megöld, utána pedig az egész nép emeljen rá kezet.” Ezeket a verseket figyelembe véve azt hiszem aki így jár el, az írás szerint jár el, hiszen maga Jehova Isten volt az aki ezt megkövetelte népétől. Ezért nem csodálkozhatunk, hogy Jehova Tanúi, hogyan bánnak a kiközösítettekkel, még akkor is, ha a saját gyermekeikről, szüleikről, jó barátaikról van szó.

Ahhoz hogy a kiközösítettekhez való hozzáállást megértsük ezeket a bibliaverseket, és az ezekben egyértelműen lefektetett alapelveket is ismernünk kell. A kérdés már csak az: a mózesi törvényben lefektetett szabályok alkalmazhatóak-e a mai keresztény gyülekezetben? Tényleg figyelembe kell venni az ókori halálos ítéleteket, a mai ítéleteknél, és a végrehajtásnál?

Galácia 3:11-13 : „Ezenfelül, hogy törvény által senki nem nyilváníttatik igazságossá az Isten előtt, az nyilvánvaló, mert „az igazságos a hite miatt fog élni”. A Törvény pedig nem ragaszkodik a hithez, hanem „aki cselekszi azokat, élni fog általuk”. Krisztus megvásárlás által megszabadított minket a Törvény átkától azzal, hogy átokká lett helyettünk”

Galácia 3: 24,25 : „ A Törvény következésképpen Krisztushoz vezető nevelőnk lett, hogy hit folytán nyilváníttassunk igazságossá. Most azonban, hogy a hit elérkezett, nem vagyunk már nevelő alatt”

Galácia 2: 16 : „tudva azt, hogy az embert nem törvény szerinti cselekedetek folytán nyilvánítják igazságossá, hanem csakis a Krisztus Jézus iránti hit által, mi is Krisztus Jézusba vetettük hitünket, hogy a Krisztus iránti hit folytán nyilváníttassunk igazságossá, nem pedig törvény szerinti cselekedetek folytán, mert törvény szerinti cselekedetek folytán egy test sem lesz igazságossá nyilvánítva”

Sorolhatnám még az idézeteket, de felesleges, hiszen valószínűleg minden olvasó ismeri Pál érveléseit azok ellen, akik rá akarták kényszeríteni a mózesi törvényt a keresztényekre. Az ószövetséget felváltotta az újszövetség, amely a bűnbocsánatra helyezi a hangsúlyt, és nem a büntetésre. Hogy ez mit is foglal magában, ezt majd legközelebb.

 

 

Címkék: bűn
73 komment
· 6 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr944475040

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy hozzászólás a fórumról 2012.06.11. 19:54:34

A múlt hét végén világszerte tanulmányozott Őrtorony cikkben (2012. április 15., 12. oldal, 16. és 17. bekezdés) ezt olvashatjuk: 1./ Ha egy rokonunkat vagy közeli barátunkat kiközösítették, akkor Jehova figyel, hogy hűek-e „vagyunk parancsához, hogy ...

Trackback: Valójában KI(K)NEK a parancsa ez? Mi a valódi célja? 2012.04.26. 20:12:54

Idézet az Őrtorony 2012. április 15-i számának 12. oldaláról:"Mi a helyzet akkor, ha az egyik rokonunkat vagy közeli barátunkat kiközösítették? Ebben az esetben próbára van téve a lojalitásunk, mégpedig az Isten iránti, és nem a személy iránti loj...

Trackback: Nyílt levél Jehova Tanúihoz 2012.04.26. 20:12:40

Valószínűleg nem emlékszel rám, de én nagyon jól ismerlek. Évekkel ezelőtt találkoztunk először. A házunk ajtajában történt. Megérkeztél mosolyogva, elegánsan, lágy hangon beszéltél és egy Biblia volt a kezedben. Történeteket meséltél a paradicsomi fö...

Trackback: Mikor és miért kezdődtek a kiközösítések? 2012.04.26. 20:12:23

Az 1947 május 15.-i Őrtorony először helyezte törvényen kívül a poligámiát. Az Őrtorony azt írta, hogy egy misszionárius közölte ezt az előadásában 1947-ben. Az előadó hozzátette, hogy "a poligámiában élők nem örökölhetik Isten Királyságát."M...

Trackback: "S ne is köszönjetek neki soha" - olvasóim küldték 2012.04.26. 20:12:07

„S ne is köszönjetek neki soha” „Barátom, mi végett vagy itt?” (Mt 26:50 UVF)Ezekkel a szavakkal fogadta Jézus az őt eláruló Júdást a Getsemané kertben. Barátjának nevezte és egy megválaszolandó kérdést tett fel neki.Talán ...

Trackback: Körzet fel, vigyázó jön! 2012.04.26. 20:11:52

Körzet fel, vigyázó jön!Kisegítőszolgai kinevezésem után szinte égtem a vágytól, hogy végre részt vehessek a „vének és kisegítőszolgák összejövetelén”, melyet a körzetfelvigyázó látogatásakor és az ő irányítása mellett tartanak meg. Már önm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sacperkb (törölt) 2012.04.26. 18:24:08

Nem lehet összemosni a két dolgot. Pál egész másról beszélt barátom. Ő a keresztényekké lett zsidók miatt írta ezt. Az alapelvek nem változtak, mint ahogy Isten sem változott, csak a körülmények lettek mások.

szehenza 2012.04.26. 18:53:23

jó a cikk, várom a folytatást.Pont most olvastam János, meg Márk evangéliumát, jó volt látni, hogy ott is a hit fontosságán van a hangsúly, nem a cselekedeten.
Én a samáriai asszony példájából is azt látom, hogy Jézus törődött a bűnösökkel, szólt hozzájuk, nem kerülte el őket, mint a tanúk.

sacperkb (törölt) 2012.04.26. 19:22:38

Hogy-hogy mire gondolok? Te is tudod... Az alapelv, Isten elvárása az őt imádó tagoktól nem változott meg! Kemény szavak nem igaz? Rossz olvasni őket! A szeretet istene nem tenne ilyet... De bizony tehet, mint ahogy tett is! Bár, most én is vétek-e szabály ellen, de mégis szót kell emelem! (Máté 10:37)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.26. 19:28:13

@sacperkb: a kérdés az, hogy a mózesi törvény alkalmazása, mégha nem is szószerint, nem jézus áldozatának a semmibevétele? és miből gondolod, hogy egy bűnt elkövető személyt jobban szeret az apja mint az istent? 1 jános 4:20,21

sacperkb (törölt) 2012.04.26. 19:28:21

@szehenza: És Jakab levelét olvastad már? Nincsenek benne képek, de azért érdemes belevágni...

Nεω 2012.04.26. 19:35:27

@sacperkb:

Kedves Hitvédő barátom!

Te meg miről hadovázol? Mi az, hogy összemosás? Isten nem változik? Ki mondta, hogy változik? Nem Ő, és még csak nem is csupán a körülmények, hanem a vele való emberi kapcsolat változott meg Jézus halála és feltámadása óta.
Persze ebben JT-k nem hisznek. (Ó és Új szövetség???) A 7 millió tanú még a bűnei alatt van, noha Krisztus lefizette a váltságot az egész világ bűneiért (kivéve a 7 millió tanút).
Kegyelem alatt vagyunk!!... Kapis??
Ókori alapelveket akarsz idevenni? Akkor azokat hozzad, amiket Krisztus is megismételt.
Egyébként vannak kövezések ma is? Lehet rabszolgákat megerőszakolni? Lehet sok feleséged?

Isten elnézett dolgokat, amiket ma már nem, de büntetést is adott olyan dolgokért, amikért ma már nem tenné. Rugalmas Isten volt, és egy nemzetet kellett egy bizonyos célig elvezetni, egyben, ha lehet.
Okosan felfedezted, hogy nem mindegy, hogy egy néppel kell e bánni, akik nomád életet élnek, vagy civilizált emberekkel, egyénekkel, keresztényekkel.

Nézzünk egy példát. Paráznaság.

Kiknek szól, hogy ne paráználkodjanak?

Mindenkinek. Ez igaz, de az ítélet nem ugyanaz (kívülállókat Isten ítéli meg, a belül levőket TI, emlékezz, Isten nem egyazon mércével ítélte az Izraelitákat sem, és a külsős nemzeteket. Nem is lehet!!! {az Isten elnézte a bűneiteket, amíg tudatlanságban voltatok}) így az elvárás sem ugyanaz pl. egy szellemtől felkent kereszténynek (értsd 1. század) és egy 'világinak'.
"Aki paráználkodik a saját teste ellen vét". De ez a kijelentés már feltétezi, hogy Krisztusban él, és Ő benne, és a Lélek is benne lakozik (nyilván bűn attól még, de más a mérce, remélem felfogod). Magyarán az Isten templomai!!!
Így már valóban nagy bűn lenne. Amúgy is az, de fel kéne mérned, hogy van két mérce (kívülállók, és Szellemtől újjászületett keresztények). JT azok??
ha nem, akkor talán a szeretet törvényét is komolyan kéne venniük kicsit jobban, és nem emberi törvényeket.

Ha egy tanúról beszélünk, ő önként bevallja, hogy még HALOTT állapotban van 1000 évig. Krisztus teste lenne???
HMM.

A paráznákra vonatkozó rész nem mondja amúgy, hogy nem lehet beszélni velük, csak annyit, hogy ne egyenek velük (testvérnek neveznek, de... ott kapzsikról is szó van, kérdezlek, hány kapzsit raknak ki a tanúk???)
kvázi nincs haverozás amíg nem értik meg, hogy Krisztust gyalázzák, jóllehet FELKENT keresztények (Isten temploma), akiken működik is a Szellem.

2. Ne is köszöntsd őt sose...

Na ez jó, mert ez az ANTIKRISZTUSRA vonatkozik, aki ráadásul JÖN hozzám, és nem azt a jó Hírt hozza, amit PÁL. Pl. mint a tanúk... 1914-ben létrejött a királyság... Mutasd már meg ezt a Bibliából??? Olvasgassa lentebb idézett blogon, majd rájössz. A hamis jó hír amúgy ÁTOK. Durvább bűn mint a paráznaság.
Szerinted Pál ezt hirdette? Nem a Krisztusról szóló jó hírt? Nemde Sátán célja, hogy megvakítsa a nem hívők elméjét, hogy NE ragyogjon át a KRISZTUSRÓL!!! szóló jó hír???
Mit fordítasz te javadra abból tanúként?

3 Máté elrendezte annyival a 'kiközösítést/elkülönülést', hogy tekintsétek olyannak mint egy vámszedőt.

Te okostojás!

Használd már a csökevényes agyadat!
Családok mennek rá a VT elrendezéseire. Tudod mikor szorítottak a hurkon?? Mert a hetvenes években lehetett beszélni azokkal, akik elkülönülnek, (különbség volt elkülönülés, és kiközösítés között)
Csak hát, időközben kivált a Vezető Testületből Raymond Fraz a legnormálisabb ember...meg jó néhányan még magasabb pozíciókból... , na így már nem volt tanácsos beszélni azokkal sem, akik elkülönülnek.

Most képzelj egy 18 éves lányt, akinek világi barátja lesz.
15 évesen megkeresztelkedik szülői nyomásra, majd szerelmes lesz. Kidobják mint egy rongyot. Bele a bűnbe.

jehovatanui.blog.hu/2012/04/22/olvasoink_kuldtek_37#more4467239

Szerinted erre az ókori mózesi törvényt kell előrángatni hajánál fogva??? Nem írta e azt felül a Krisztusi törvény???

Amúgy. Érdekes azért, hogy üzleti kapcsolatban lehetsz kiközösítettekkel (nem is egy VÉNRŐL!!!) tudok. De a saját gyerekedet (aki se nem felkent, se nem Krisztus teste) kirakják mint egy cafat húsdarabot gyerekfejjel. Ez szerinted normális?

És akkor arról még nem is beszéltem neked, hogy a házasodj csak az Úrban dolog se JT-kre vonatjozik, mert
1. akkor még NEM léteztek, nem szólhatott nekik
2. NINCSENEK az Úrban. És a legtöbb fiatalnak ezért nincs párja, mert kívül nem kereshet senkit. Sokan tönkremennek teljesen.

Na hagyom is, mert felhúztál az okostojás dumáddal

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.26. 19:42:03

@sacperkb: jakab levelét? még nem hallottam róla :) mesélj!

szehenza 2012.04.26. 20:02:53

@sacperkb: olvastam igen, és mostmár értem is, hogy miről szól:)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.26. 20:06:22

@szehenza: kedvenc könyvem a szövegmagyarázat jakab leveléhez. kár hogy kiközösítették az íróját. várhattak volna még , amíg más könyvekhez is ír. Azóta sem próbálkoztak hasonló könyvvel

sacperkb (törölt) 2012.04.26. 20:08:47

@szehenza: No és miről szól? TÉGED kérdezlek, NEM mást. Mesélj, szehi.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.26. 20:10:45

@sacperkb: nagyon fentről beszélsz. még azoknál se szeretem akik mellettem állnak. ha jó tanító lennél, akkor tudnád hogy ilyen kérdést csak a rossz tanítók tesznek fel

vakulencsuk matróz 2012.04.26. 20:14:10

@sacperkb: Még képek sincsenek benne?Akkor el sem olvasom,maradok az Őrtoronynál,abban sok szép,szines kép van...:)

sacperkb (törölt) 2012.04.26. 20:15:40

@sefatias: Elnézést kérek mindenkitől, ha felvágósnak tűnök. Nem vagyok az, de ez a téma mellbe vágott, mert engem is kényesen érint!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.26. 20:16:59

@sacperkb: miért? nyugodtan elmondhatod. hidd el hogy itt mindenki szivesen meghallgat

vakulencsuk matróz 2012.04.26. 20:17:57

Sefa,tetszik a blog,sok sikert!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.26. 20:46:22

@sacperkb: ne félj tőlünk. hidd el sokszor jobban tiszteljük a szentírást, és sokkal komolyabban vesszük, mint akikkel hivatalosan is beszélgethetsz

Nεω 2012.04.26. 20:51:44

@sacperkb:

Még valami.

Megfigyeltem, hogy sok tanú simán haverozik világiakkal (rokonokkal) olyanokkal is, akik klafán falják a világi élvezeteket. Persze tudom, hogy nem ez a tanács nekik, de sokan teszik. Vének is járnak sörözgetni világi haverokkal... hitetlen férjekkel stb.
Az erkölcstelen vicceken való röhögcsélést ne is említsük. Ezt is sokan teszik.

Na most magyarázz el nekem valamit légyszi.

Hogy van az, észben tartva a fentebbi tényeket (a tanúk még se megváltva nincsenek a bűneikből, se újjászületve), mégis ki kell dobniuk a gyereküket otthonról, ha az elhagyja hazug/hamis próféta vallását, mert mondjuk szerelmes lesz... (megjegyzem, nem pártolom a paráznaságot)

Szóval, elmagyarázhatod, mi teszi a JT vallást igaz vallássá, és ha ebből kilépsz akkor egyben Istent is elhagyod magatartássá. Mert ez lenne az EGYETLEN jogos magyarázat arra, amit tesznek.

Ha erről meggyőzöl (mmint, hogy ők az igaz/egyedüli igaz vallás, behódolok az össze szabályuknak).

bereabeli 2012.04.26. 22:39:24

@sacperkb:

Minden bizonnyal tekintélynek fogadod el az Őrtorony folyó iratot. Figyelmedbe ajánlom a 2011. Október és November-i számokat, a nyilvánosságnak szántakat !
Két komoly cikk van benne Jeruzsálem pusztulásáról, kérlek nézd meg őket, majd meg szeretnélek hívni egy kis matekra, ne ijedj meg, csak összeadni, meg kivonni fogunk ! Ugye számíthatok Rád ???!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.27. 05:04:40

@bereabeli: @sacperkb: igen ez jó ötlet. tanulmányozd át a két Jeruzsálem pusztulásáról szóló cikkeket, és utána megbeszéljük.mert olyan érdekesek az érvek benne, hogy egyedül nem mindig sikerül megérteni az 'azért lett fehérre festve a kerítés, mert csak fekete festékünk volt' érveket

reboot (törölt) 2012.04.27. 10:28:44

@sefatias:

a zónafelvigyázó programja is megérne egy postot tőled :) csak az elsőt hallgattam még meg, gondolom a java ezután jön, de az eddigiekről:

> hang nélkül egész megnyerő produkció

> hanggal - ha nem figyelsz - háttér zajnak elmegy

> ha figyelsz arra amit mond, akkor komoly kérdések vetődnek fel

egyébként érdemes a társulati filmeket hang nélkül is megnézni, a vt arckifejezése, tekintete sokat mondó negatív értelemben

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.27. 11:00:47

szerintem ami a zónafelvigyázó előadásában volt, az részben már le lett tárgyalva a botránkozásoknál, mert oda illik. Szerintem istenkáromlás szintjét üti.

Nεω 2012.04.27. 12:58:34

@sefatias:

Na. Ez érdekel, küldd már el emailben nekem is.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.27. 13:09:02

@Τιμόθεος: feltettem a jutubra. Ha hazamegyek elküldöm a linket. De szerintem ha ott beütöd a keresőbe hogy zónafelvigyázó, akkor megtalálod. Három részből áll, és az első felénél kezdődik az előadás. Egy másik postnál már idéztem belőle.

Nεω 2012.04.27. 13:13:38

ok azé dobd majd a lineket a biztonság kedvéért
salem

metanoia 2012.04.27. 16:26:05

@sefatias:

Nekem is küld át lécci.

A kis celeb zónafelvigyázó :)

Micsoda népszerűség...

metanoia 2012.04.28. 03:26:35

@sefatias:

Az első két részt meghallgattam.

Ami a külsőségeket illeti: sajnos egyetlen természetes megnyilvánulást/hanghordozást/gesztikulciót nem tudtem felfedezni.
A zf. arckifejezését meg nem is tudom mihez lehetne hasonlítani.

Szinte minden mondatban szerepelt Jehova neve min. 1x , de sokszor 2x is.

Ami pedig a tartalmat illeti: a külsőségek, a forma elárulta a benne rejlő... inkább nem írom le mit.

A zf. a bevezető üdvözléseknél mondta, h elhozta a testvérek szeretetét.

Hogy kell elhozni mások szeretetét?
/reklám szatyorban?/

Gondolom hasonlóan ahogy JT.-i KIMUTATJÁK a szeretetüket.

Vagy ahogy a 2. rész végén hallhatjuk, h
..."bizalmat gyakorolt Jehovában"

Bizalmat érezni szoktunk és nem gyakorolni. Legfeljebb az érzéseink tettekben is megnyilvánulnak.

1.Pt.2:25-öt felolvasták

"Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához."

Konklúzió: "természetesen a pásztor Jehova" - mondta a zf.

Akkor nézzük meg a 24-es verset is:

"A ki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg."

Jn.10:11 "Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért."

Ki a pásztor?

Az ALPÁSZTOROKAT Jehova választja ki, azon tulajdonságok alapján amit KIMUTATNAK.

Ezek az alpásztorok utánozzák Jehovát, EZÉRT tudja őket vezetni Jehova.

Alpásztorok! Milyen új kategória.

És: Jézus Krisztus a LEGFŐBB ALPÁSZTOR!

Ma szervezetén keresztűl törődik Jehova a nyájával, betereli őket egy karámba.

Ahogy az alpásztorok /vének/ gondoskodnak a nyájról az Jehova számára ELFOGADHATÓ.

Ez a biztos útmutatás Jehovától származik és NEM TÖKÉLETLEN EMBERI ELGONDOLÁS.

Pál apostol Jehova szervezetől tanult.

Ugyanúgy ma is a gyülekezetekben a vénektől ugyanazt az isteni bölcsességet látjuk, /mint Pálnál/ ami a szervezetén keresztül jut el hozzánk.

A vérfolyásos asszony példáját említi a zf. és azt állította, h Jézus nem tudta ki az az asszony és mi a baja, csak azt érezte erő ment ki belőle.

Azt mondta a zf. h CSAK Jehova tudta ki az az asszony.

Aki csak egyszer végigolvasta a négy evangéliumot az előtt világos, h Jézus mmit tudott azokról akikkel beszélgetett. pl. szamáriai asszony, v. a farizeusok, de lehetne számtalan példát felsorolni.

Na, csak röviden ennyi, mert már megint hajnali fél négy van.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.28. 06:57:50

@metanoia: :) látom szellemi épülésedre szolgált az előadás. Nekem elsősorban ez a néhány mondat ütötte meg a fülemet:

-"Jehova olyan férfiakat választ ki, akik az ő szívének elfogadhatók..."

-"Ezek az alpásztorok igazán utánozni szeretnék Jehovát, és Jehova ezért tudja őket vezetni..."

-"Az a mód, ahogyan ők törődnek Isten nyájával, megmutatja, hogy Jehova megáldja őket és elfogadja őket."

-"Jehova továbbra is felhasználja őket, és ők előrehaladnak, és egyre jobban tudják ellátni felelősségeiket"

-"És ez biztosít bennünket arról,
hogy az útmutatás, amit kapunk rajtuk keresztül, az Jehovától származik, és nem tökéletlen emberi gondolkodás"

-"A gyülekezeti véneknél az isteni bölcsesség megnyilvánulását látjuk"

Egy véneket, egyéniségüket, illetve tevékenységüket ismerő személy tudhatja, hogy ezek a szavak nem igazak. Tíz évig voltam vén, és sok szép, számomra nagy örömet okozó kiváltságban volt részem, de soha nem éreztem, hogy bármelyik mondat igaz lenne rám, vagy az általam ismert vénekre

sacperkb (törölt) 2012.04.28. 09:51:10

1. Magyarország felszabadítása április 4.-én, vagy 13.-án volt? Nem teljesen mindegy? Hogy Jézus mikortól Király, nem teljesen mindegy? Uralkodik és kész. Ez nem alaptan. Annak idején nem azért keresztelkedtem meg, mert erről meggyőződtem (még a paradicsom könyvet tanultam, így beazonosítható, sacperkb mikor volt). Hangsúlyt nem fektetek erre most sem. Ami a lényeg, hogy itt megtaláltam az igazságot. Megtudtam, Isten nevét, hogy szándéka van helyreállítani a földet, örök életet adni az emberiségnek, és ezért feláldozta a Fiát. Továbbá, hogy lesznek olyanok, akik az égben, és akik a földön fognak tovább élni. Lesz feltámadás, és sorolhatnám. Meggyőződésem ezekről sziklaszilárd. A többi csak a köret.
2. A kinevezésekkel kapcsolatban meg láttam már én is ezt-azt, nem ma kezdtem. Volt nem egy olyan eset, amit mindenki jóváhagyott, és mégis elutasító levél jött. Ez lehetett véletlen is…
3. A személyes problémámat meg nem fogom ebben a fórumban leírni a kiközösítéssel kapcsolatban.
Én az autópálya túlsó oldalán autózok! Egy pillanatra átlestem, hogy mi történik a másik sávban, de tankolni nem megyek át! A gázról sem veszem le a lábam. Én nagyon jól érzem itt magam. Kellemes a zene, a klíma is megy, szóval hajrá, előre!
Röviden válaszoltam a felvetett kérdésekre, de a továbbiakban nem fogok kommentelni. Regemet is törlöm, és az előzményeket is a böngészőmből.

reboot (törölt) 2012.04.28. 16:28:48

@sacperkb:

Oka volt annak, hogy megnéztem ezt a sávot is :)

Az alap igazságok, amiket leírtál egy kis kutatás után összedőlnek.

Kellemes a zene, a klíma... Téged is nagyon érdekelhet az igazság :) ha ez a fontos neked ...

Várunk vissza. Vagy itt, vagy máshol, előbb vagy utóbb találkozni fogunk még.

Azt kívánom, haladj előre a szervezetben. Ez a egyik legjobb módja annak, hogy rájöjj a valóságra.

Üdv és a legjobbakat!

karecsi 2012.04.28. 16:38:34

@sefatias: szia én nem akarok hozzászólni csak nem tudlak másképp elérni jó volna ha adnál egy cimet ha nem gond neked elsőre szeretném a véleményedet a tavalyi október 1, és a november 1 számban levő a mikor pusztult el az ókori Jeruzsálem cimű cikkekről mert ott bizony nagyon jó érvek vannak a 607 mellet. előre is köszönve karecsi

Tyrel007 2012.04.28. 18:42:54

@karecsi:
Ha tudsz angolul, akkor elolvashatod arról a két Őrtorony cikkről Carl Olof Jonsson cáfolatát:

kristenfrihet.se/vtsvar/vtsvar1.pdf

kristenfrihet.se/vtsvar/vtsvar2.pdf

karecsi 2012.04.28. 19:12:28

@Tyrel007: nem kapom a második részt és sajnos angolul annyira nem tudok hogy érdemes legyen elolvasnom

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.28. 22:11:35

@sacperkb: azt mondod nem jössz már vissza, de azért válaszolok neked.

"Magyarország felszabadítása április 4.-én, vagy 13.-án volt? Nem teljesen mindegy? Hogy Jézus mikortól Király, nem teljesen mindegy? Uralkodik és kész. Ez nem alaptan. Annak idején nem azért keresztelkedtem meg, mert erről meggyőződtem (még a paradicsom könyvet tanultam, így beazonosítható, sacperkb mikor volt). Hangsúlyt nem fektetek erre most sem. Ami a lényeg, hogy itt megtaláltam az igazságot."

-Teljesen igazad van tényleg mindegy, hogy mikortól uralkodik Krisztus. És az is mindegy hogy mikor szabadult fel Magyarország. de tudod sokan április 4.-ét nem a felszabadítás, hanem a megszállás kezdetének hívják. Te bíznál valakiben aki azt tanítja neked 40 évig, hogy 1945. április 4, a náci hatalomtól történő felszabadulásunk ünnepe, és negyven év múlva megtudod, hogy mégsem, hanem Magyarország szovjet megszállásának kezdete? Nem tartanád becsapásnak?

"2. A kinevezésekkel kapcsolatban meg láttam már én is ezt-azt, nem ma kezdtem. Volt nem egy olyan eset, amit mindenki jóváhagyott, és mégis elutasító levél jött. Ez lehetett véletlen is…"

-Ha láttál ezt azt, és közben olvastad az erről szóló kiadványokat, akkor tudhatnád hogy azt az "ezt azt" nem is láthattad mert olyanok nincsenek. (lásd feljebb a linkeket, ahol erről a zónafelvigyázó beszél) Szóval, valaki már megint becsapott.

"3. A személyes problémámat meg nem fogom ebben a fórumban leírni a kiközösítéssel kapcsolatban.
Én az autópálya túlsó oldalán autózok! "

Örülök, hogy nem kell leírnod. ezek szerint találtál valakit aki megért, és tud segíteni. Kellemes autózást, de vigyázz a másik oldal pont az ellenkező irányba vezet, és mi már jártunk ott. Onnan jövünk.

"Egy pillanatra átlestem, hogy mi történik a másik sávban, de tankolni nem megyek át! A gázról sem veszem le a lábam. Én nagyon jól érzem itt magam. Kellemes a zene, a klíma is megy, szóval hajrá, előre!"

Irigyellek. A tények nem ismerése, illetve figyelmen kívül hagyása boldoggá tesz téged.

"Röviden válaszoltam a felvetett kérdésekre, de a továbbiakban nem fogok kommentelni. Regemet is törlöm, és az előzményeket is a böngészőmből. "

ha kommentelni nem is fogsz de azt nem hiszem, hogy nem vagy továbbra is kiváncsi erre az oldalra

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.28. 22:14:19

@karecsi: kattints a nevemre, és a jobb felső sarokban ott az üzenetküldési lehetőség. De szerintem nézd át jobban azt a két cikket. szerintem nem olvastad el alaposan

szehenza 2012.04.29. 08:42:16

@sacperkb: ez nem az én magyarázatom, de én megértettem belőle, remélem neked is érthető lesz.
a sorrend fontosságát és a kiváltó OKOK különbségét kell látni: az igazi hitből (ha el merem hinni a kegyelmet önmagamra) törvényszerűségként következnek a tettek - : Nem tudsz nem cselekedni, hiszen itt az indítékod a jóhír(=evangélium) megosztása másokkal
és nem az, h ezáltal/tettek által méltó légy az örök életre. Ezt visszafelé bizonyítja, aminek nincsenek gyümölcsei az nem igaz hit. (Ott bár vannak cselekedetek, ez nem kérdés, de a kiváltó ok az nem az önzetlenség, hanem az a vágy, h ezen jócselekdetekkel kiérdemeljünk valamit/örökéletet)

DE visszafelé nem működik: a tettek (mert lehetnek csupán emberi akarás eredményei) nem mentenek meg, nem lehet kidolgozni, kiprédikálni az örökéletet, de ha el tudod hinni a kegyelem örömhírét, azt a jó hírt úgysem tudod visszatartani sem szóban sem cselekedetekben.

Nem azért cselekszel, h örök életed legyen, hanem azért cselekszel mert elhitted h kegyelemből megkaptad az örökéleted, és örömöd késztet, ez az indítő erő és nem az, h ez által valamit elérj.

Tehát mivel a cselekedeteknek / erőfeszítéseknek 2 különböző OKA lehet, az hogy vannak még nem igazolják, hogy a JÓ OK késztetett cselekvésre. DE a jó OK, biztosan cselekedetekre késztet.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.29. 08:48:37

@szehenza: ügyes vagy.De vedd figyelembe, hogy Pál beszélt arról, hogy a prédikálás indítékai különbözőek lehetnek, de a rossz indíték nem feltétlenül elítélendő.
filippi 1:15-19. Ha Pál nem bánta a képmutatásból történő evangéliumhirdetést, akkor nekünk sem szabad. Még akkor sem, ha ez tényleg furcsa

szehenza 2012.04.29. 09:41:11

@sefatias: annak is lehet eredménye, persze, de szerintem nem arra gondolt, hogy attól lesz örök élete, hogy prédikál.

karecsi 2012.04.30. 12:14:11

@szehenza: külön egyedül attól nem lesz de ott van az hogy a vérük ne száradjon a lelkünkön.

szehenza 2012.04.30. 13:57:43

nem is azt mondom, hogy nem kell beszélni Istenről, csak nem úgy ahogy ezt a gyülekezetben teszik. Nem tudom elképzelni, miért kell olyan testvérnek a példaképnek lenni, aki nyolc órában dolgozik, két gyereke van, vén, iskolafelvigyázó, és általános uttörő? Ezt nekem senki ne mondja, hogy normális dolog. Prédikálni jó, ha nem kötelező, hanem az ember szeretetből, önként teszi.Meg ha nem azon kéne gondolkodnia, hogy mi a fenét kéne még kezdeni, hogy kijöjjön valahogy az a 70, vagy 50 óra.
Tudom, hogy mit csinál sok kisegítő, vagy általános uttörő! és nem hibáztatom őket, mert szeretnének megfelelni, de akkor jönnek rá, mibe vágták a fejszéjüket, mikor már benne vannak.Szóval nem azt mondom, hogy nem kell beszélni Istenről, csak nem mindegy milyen céllal tesszük.

reboot (törölt) 2012.05.04. 12:36:44

@karecsi:

"mikor pusztult el az ókori Jeruzsálem cimű cikkekről mert ott bizony nagyon jó érvek vannak a 607 mellet"

>>ha te azokat az érveket nagyon jónak tartod, akkor komoly gond van a felfogó képességeddel !! első olvasásra fel kellene, hogy tűnjön, hogy mekkora mellébeszélés az egész, főleg ha a lábjegyzetet is elolvasod, ugyanis ellent mondanak önmaguknak !!<<

reboot (törölt) 2012.05.04. 15:52:19

@sacperkb:

elfelejtetted töröltetni a regisztrációdat, pedig majdnem 7 teljes napod volt rá :)

nem zavar, csak kíváncsi voltam, betartod-e az ígéreted

('az igenetek legyen igen, a nemetek nem, a többi a gonosztól van')

további jó olvasgatást :)

cyrrus 2012.05.04. 20:48:17

Sefatias! Nagyon örülök h megosztod a gondolataidat, a saját gondolataidat!

Nekem teljesen egyértelmű, h ebben az írásodban miről is írsz. Bemutatod a mózesi törvényeket, majd - mint válaszként- az újszövetségi értelmezést.

Egy idézettel hadd válaszoljak a megkövezésre felhozott 5Móz 13:9-ben szereplő részre: ...a te kezed legyen először rajta az ő megölésére...

Erre mit mond az Újszövetség?
Ján 8:7: (ezt mondja Jézus:)...aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ.

Tehát Jézus nem azért jött, h a törvényt eltörölje, hanem hogy betöltse!!! Igen, meg lehetett volna kövezni a Ján 8:7-ben, de csak Jézus lett volna rá méltó, mivel Ő nem volt bűnös, De Ő megbocsátott neki!!!
A kereszten Jézus "meg lett kövezve"(felvállalta minden ember bűnét), ezért engem nem kell megkövezni a bűneimért, "csak" elfogadnom ezt a hatalmas áldozatot.

reboot (törölt) 2012.05.04. 23:26:06

@cyrrus:

"Igen, meg lehetett volna kövezni a Ján 8:7-ben, de csak Jézus lett volna rá méltó, mivel Ő nem volt bűnös, De Ő megbocsátott neki!!!"

köszönöm ezt a gondolatot, ebből az aspektusból még nem jött le a sztori egyik részlete, nevezetesen, hogy jézus lett volna az egyetlen, aki megkövezhette volna, de ő nem tette, sőt...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.05. 00:30:47

@cyrrus: @reboot: ez nekem is nagyon tetszik. jó hogy sokan vagyunk, és sokféle nézőpontból látjuk ugyanazt. Így tanulhatunk egymástól

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.05.06. 07:52:34

@cyrrus: "Nagyon örülök h megosztod a gondolataidat, a saját gondolataidat!"

Ezek egyébként nem az én gondolataim.Csupán visszaemlékeztem azokra az Őrtorony cikkekre, amelyek ezt tárgyalják. Nem én kötöttem össze a kiközösítettekkel való bánásmódot, és az ószövetséget, hanem ezek a cikkek. Én csak leírtam, hogy milyen más alapelvek irányitják, ezt a viselkedést, aminek én magam is szenvedő alanya vagyok, meg azok is, akiknek így kell eljárni.

cyrrus 2012.05.06. 14:48:16

@sefatias: Marmint annak örülök h elinditottad a blogot, meg ennek a bejegyzesnek is. Engem is sok minden erdekel.

Igen, a cikkek es az oszövetsegi idezetek az vilagos h honnan van.
Ugy gondoltam h az ujsz-i idezeteket te gyüjtötted ki.

cyrrus 2012.05.13. 21:42:43

@sefatias:
Pl:
I.)Szamomra teljesen erthetetlen h magat azt embert nevezik leleknek!!!
Me'g aki nem vallasos az is szetvalasztja a testet es a lelket egymastol. Meg akkor a lelkiismeret szonak mi ertelme van?!
Meg ha pl fizikai fajdalmat okozok vkinek az hol fa'j? Kivül vagy belül? Es ha hazudok? akkor meg attol a la'ba fog fa'jni?!?!

II.)Egy masik tema pedig az ünnepek (születesnap, karacsony nem ünneplese).

2012.06.07. 09:59:34

Elolvastam a postot, meg a kommenteket is. Kérném a szerkesztő urat (vagy egy kommentelőt), hogy pótoljon nekem magyarázatot az első századi keresztény gyülekezetekből történt kiközösítésekkel kapcsolatosan is. Ugyanis zavar támadt a fejemben ezek miatt! Elég egyértelműek az utasítások nem? Vagy csak én hittem eddig másképp? Idézeteket nem küldök, szerintem tudja mindenki, melyekre gondolok. De ha mégis kéritek, akkor szívesen idézem őket.
Előre is köszönöm.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.07. 10:24:52

@ex.hmcs-s: szia. Üdvözöllek a blogon. Hatalmasat nevettem mikor megláttam a nicknevedet. Szeretem a régi helyi menő csávókat.. Bolcogan segitek, de nem értem hogy mire gondolsz. Tegyél fel konkrét kérdéseket, aztán majd megkeressük a választ. Hmcs...:DDDD

2012.06.07. 11:01:08

1Tim. 1:18-20
1Kor.5:1-13,
2Ján. 9-11,
Róma 16:17,18
visszafogadás:
2Kor. 2:5-11
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de van több is, ami kutatást igényelne...
Csak nem szintén zenész(hmcs)?
Esetleg határ környéki?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.07. 11:25:53

@ex.hmcs-s: áááá én sosem voltam mcs. Esetleg csak h. Az almabor, meg a diana nem tett mcs.-vé. Szóval megnéztem a verseket. De nem értem, hogy mi okoz neked zavart. Szerintem egyértelműek ezek a versek, esetleg alkalmazásukban merülnetnek fel különbségek egyházak között. Pontosan fogalmazd meg nekem, mert a fent emlitett italok gyakori fogyasztása, még húsz év után is megneheziti számomra az értelmes gondolkodást. Szóval mik a kérdéseid?

reboot (törölt) 2012.06.07. 11:30:52

@ex.hmcs-s:

mit szeretnél?

[1] jt kiközösítési rendszerét támogató érveket?

[2] vagy ellenérveket, miszerint jt vt-e komoly hibát követ el a jelenleg alkalmazott közösség megvonás gyakorlatával?

[1] támogató érvekkel nem tudok szolgálni...

[2] ha a másikra vagy kíváncsi, akkor olvasgass egy kicsit itt meg jj blogján, és megtalálod a válaszokat :)

[x] ha a kérdésed provokáció, miszerint hiányoltad a szentírási alapokat a fenti cikkben, akkor a bemutatkozásod már meg is történt elég satnya módon :/ remélem nem ez történt...

2012.06.07. 11:48:31

@sefatias: Az igazság az, hogy nem tudom az igazságot ezek után. Hogy érted azt, hogy almabor, meg sósborszesz? Egymást követően, vagy elegyítve fogyasztottad?

2012.06.07. 11:54:27

@reboot: Szeretnék képet kapni a 2-es verzióval kapcsolatban is. Mert e post ezeket az irányelveket nem közölte (szerintem). Az 1-es verziót ismerem, köszönöm nem kérem. x: satnyának satnya vagyok az összes többi satnya közt...

reboot (törölt) 2012.06.07. 12:02:24

@ex.hmcs-s:

hm, miért lennél satnya??

ha nem provokáció volt a kérdéseid hátterében (utóbbi kommented alapján nem az), akkor nem vonatkozik rád, az amit írtam, hogy a bemutatkozásod satnyára sikerült...

még valami... a többiek sem satnyák :) ne lásd őket annak :)

a kérdésedre a válaszom már megírtam, kutass egy picit ezeken a honlapokon, megleled a választ

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.07. 12:13:24

@ex.hmcs-s: hol igy hol úgy fogyasztottam eme nemes alkoholos italokat. De hát immáron húsz éve nem élek a lehetőséggel, hogy tovább romboljam elmém működését ezekkel a pusztitó italokkal. De már igy is súlyos károkat szenvedett szegény értelmem. Elég nehéz belőled konkrét kérdést kihúzni, talán reboot is ezért gondolta hogy provokátor vagy. Ha esetleg addig nem fogalmazol meg konkrét kérdéseket, akkor majd ha hazaérek áldozok egy kis időt a témára. Egyébként aktiv tanú vagy?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.07. 12:18:55

@ex.hmcs-s: egyébként van egy link a cikk közepén. Azt másold be a keresődbe, és egy nagyon jó kis irást fogsz találni erről a témáról

2012.06.07. 15:11:52

Szóval. Eddigi tanulmányaim szerint az általam idézett versek azt sugallták számomra, hogy annakidején is voltak ily elrendezések, ami mintájára a kiközösítés helytálló. Ezeket az idézeteket hiányoltam ebből a székből. Helytelenül tudtam eddig? Nem satnyaságból, csak eddig erről az oldalról még nem is néztem a témát, mert számomra ezek egyértelműek voltak.

reboot (törölt) 2012.06.07. 15:46:46

@ex.hmcs-s:

a közösség megvonása (kiközösítés) bibliai alapokkal bír, ez nem vitás

nézd meg, hogy más egyházak ezt hogy vitelezik ki

majd keresd meg a bibliádban, hogy a "ne is köszönjetek neki" az ott levő szövegkörnyezet szerint kikre vonatkozik

össze kell hogy álljon a kép, hogy hol csúsznak el jt a közösség megvonás módszertanában

másik dolog, visszafogadás...

légyszi nézz utána, hogy milyen kaliberű bűnt követett el az a korintuszi férfi, aztán számold ki, hogy mennyi ideig volt kiközösítve, aztán keress egy vént, vagy vedd elő a terelgessétek könyvet, vagy a MVT szóló levélgyűjteményt, és nézd meg, hogy hasonló kaliberű, botrányos bűn után mennyi időnek kell eltelnie, mire a bűnös visszafogadható?!!

ha ezzel megvagy meg kell hogy értsd a BIBLIA alapján, hogy mi a gond jt-nál gyakorolt kiközösítéssel kapcsolatban

2012.06.07. 15:51:19

@reboot: Köszönöm. Kell egy kis idő, míg ezeket átrágom. Visszatérek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.06.07. 16:24:28

@ex.hmcs-s: Ne kapkodj. Lassan járj tovább érsz. Ha sietsz, akkor nagyon fájni fog. Az igazság felismerése kegyetlen érzelmi fájdalommal jár! Főleg 21 év után. Tudom!
süti beállítások módosítása