A megtérés az egyik legfontosabb mozzanata a keresztény ember életének. A Hit gyülekezete a következőképpen fogalmazza meg a megtérést: "A Szent Szellem által megelevenített Ige teszi képessé a bűnös embert arra, hogy romlott életmódjával szakítson, és az Úr akarata szerint éljen. Ez az átfordulás jelenti a megtérést." Az Emmausz közösség pedig így: "A megtérés hármas lépést jelent: elszakadás a bűntől, a hit útjára lépés, Isten királyi hatalmának (vezetésének) elfogadása." A legjobban ez a megfogalmazás tetszik: "Az a gondolati, hitbeli, valamint ezzel együtt magatartásbeli folyamat, amelynek során az ember Isten iránt engedetlen magatartásával felhagy, és azzal a szándékkal fordul Isten felé, hogy akaratának engedelmeskedjék."

A megtérés az a pont, ahol végleg eldől, hogy az ember nem a saját önző vágyai, céljai után futkos, hanem tudatosan törekszik elhagyni rossz szokásokat, és levetkőzni rossz jellemvonásokat, hogy aztán új emberként álljon Krisztus szolgálatába. Erről beszél Pál Az Efézus 4:22-32-ben:

"Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény. Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak. Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne adjatok teret az ördögnek. Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is. Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak. Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára. Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban."

Tehát a megtérést a rossz szokások elhagyásán kívül pozitív jellemfejlődésnek is kell követnie. Azontúl, hogy az ember felhagy a lopással, kábítószerezéssel, részegeskedéssel, vagy más bűnöző szokással, olyan jellemvonásokat is le kell vetkőznie amelyek alkalmatlanná teszik őt arra, hogy másokkal békében éljen. A megtért ember ne legyen keserű haragos, veszekedő, hanem inkább jóindulatú, segítőkész, megbocsátó. Ezekben a változásokban pedig nem más nyújt neki segítséget, mit az Isten, aki a Szentlelkével erősíti meg az új embert.

"Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek. A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már előbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket művelnek, nem öröklik Isten országát. A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. " Galata 5:18-23

Pál ebben az idézetben elég jól meghatározza, hogy milyennek kell lennie annak az új embernek, aki örökölni szeretné Isten országát. Ez alapján azt hihetnénk, hogy a keresztény gyülekezetek, amelyek megtért emberekkel vannak tele, olyan közösségek, ahol a béke és a szeretet uralkodik. És amikor a hívő emberrel beszélgetünk, akkor ő örömmel, és áhítattal beszél arról, hogy az ő közösségük mennyire jó, és mekkora szeretet van közöttük, ami összekovácsolja a gyülekezetet Isten szolgálatára.

Eddig az elmélet.

A gyakorlat azonban teljesen mást mutat. A kereszténység egész történelme arról szól, hogy a gyülekezetekben hatalmi harcok folynak, és az emberek nehezen jönnek ki egymással. Mivel önmagukat Isten által szeretett és vezetett embereknek tartják, ez óhatatlanul magával hozza azt, hogy türelmetlenül tekintenek a másként vélekedőre. Ez vezetett elég korán ahhoz, hogy egyes hatalom vágyó személyek csak azokat tűrték meg a gyülekezetben, akik teljes mértékben azonosultak az elvárásaikkal. Példa erre a sok közül a Bibliából Diotrefesz, akik sokakat kivetett a közösségből. (3János 9,10) De Diotrefesz nem egy elszigetelt jelenség volt. Pál sokat ír arról, hogy a keresztény gyülekezetekben mindenfelé ott van a hatalomvágy, a versengés, a veszekedés. Olyannyira nem tudtak mihez kezdeni a problémával, hogy a végén már egymás meggyilkolásától sem riadtak vissza. Ami végül szervezett tömeggyilkosságokhoz, tömeges kivégzésekhez vezetett. 

Igaz ma nincsenek gyilkosságok a keresztények között, de aki egy kicsit is járatos a kereszténység berkein belül, az láthatja, hogy a hatalmi harcok mind a mai napig szerves részét alkotják a közösségek életének. Ez pedig igen sok szívfájdalommal jár. Egyszer mikor kórházban voltam, mellettem feküdt a helyi ferences rendi apát. A világi presbitérium ott a kórteremben tartotta meg az ülését, és fültanúja voltam, ahogy a gyülekezeti ellenzékről beszéltek. Hát mit mondjak... nem sok kedvesség volt a szavaikban.  Ha megfigyeljük a protestáns kisegyházak fejlődését, főleg nagyobb városokban, akkor azt láthatjuk, hogy néhány év alatt ezerfelé szakadnak, mert képtelenek elviselni a véleménykülönbségeket. Ezek után pedig az elszakadókról a legmélyebb megvetéssel beszélnek. Mindez azt jelenti, hogy a keresztény gyülekezetek tagjai közül nagyon sokan rendelkeznek olyan jellemvonásokkal, amelyek kizárják a valódi megtérést. 

A kereszténység azt szeretné elhitetni, hogy a kereszténység felvétele pozitív változást eredményez. És valóban tele van az internet, a vallásos újságok, könyvek olyan történetekkel, amikor valaki drasztikus változást hozott az életében. De ezekben a történetekben sok közös vonás van. Jobbára csak egy pillanatról szólnak az illető életéből, a megírásukat befolyásolja a vallásos túlbuzgalom, ami kisebb hazugságokban látszik meg, és legtöbb esetben csak valami külsőségről szólnak. (bűnöző életmód, alkohol, kábítószer problémák stb) De sosem az illető alapvető jellemvonásairól, amelyek valójában követhetetlenek.

A valóság az (SZERINTEM!!!), hogy kutyából nem lesz szalonna. Azaz a megtérés csupán azt jelenti, hogy az illető valamilyen módon, és mértékben kereszténnyé válik, de ez csak olyan változást eredményez az életében, amit az alap jelleme engedélyez. Tehát valójában nem változnak meg azok a rossz szokásai, amelyek a jelleméből fakadnak, hanem ugyanúgy a felszínre fognak törni, mint korábban, ha olyan helyzetbe kerül. Mi több, a vallásos környezet még fel is erősítheti ezeket a negatív tulajdonságokat, tönkretéve azok életét, akik a környezetében vannak. Ezért lehet bátran állítani, hogy a kereszténység egyházasdi játéka, táptalaja a visszaéléseknek évezredek óta. A kereszténnyé vált emberek nem térnek meg rossz szokásaikból, nem vetkőzik le negatív jellemvonásaikat, hanem azok ugyanúgy részét képezik keresztény életének.

Persze mondhatod, hogy ez hülyeség, mert rengeteg jó keresztényt ismersz. És igazad is van. De ők nem azért jó keresztények, mert megtértek, hanem azért, mert megtérésük előtt is jó emberek voltak. Ugyanis a világ tele van jó emberekkel. Keresztényekkel és nem keresztényekkel egyaránt.