"Majdnem minden tudásunkért azoknak tartozunk, akik nem értettek egyet, és nem azoknak, akik igen" (Charles Caleb Colton)

Szentlélek - Személy, vagy erő?

2016/01/16. - írta: sefatias

 

A Szentlélek és így a szentháromság körüli viták miatt sokat foglalkoztam ezzel a témával. Három éve fogalmazódott meg bennem az a gondolat, hogy Istennel kapcsolatben nem biztos, hogy helyes a személy szó használata. Nem azért,mert ő nem az, hanem azért, mert ő több annál. Természetesen ezt az ötletemet nem igazán tudtam semmivel sem alátámasztani a hiányos ismereteim miatt. Aztán néhány hete elkezdtem olvasni dr. Gál Ferenc dogmatikáját, ahol hosszú oldalakon keresztül érvel amellett, hogy miért nem megfelelő szó a személy Istenre. Így újra előtört belőlem az a kérdés, hogy mi van a Szentlélekkel? Most akkor személy, vagy erő?

Ha ugyanis a 'személy' szó nem megfelelő kifejezés az isteni létmódra, akkor talán teljesen értelmetlen és meddő vitákat folytatnak a háromsághívők a háromságtagadókkal. Mert mi van akkor, ha olyan létmódban léteznek, ami mindkettőt magában foglalja? Mi van, ha valójában nem is kell értenünk ezt a kérdést? Gál Ferenc a következőt írja erről: "Megjegyezzük, hogy mind a természet, mind a személy fogalmát a tapasztalati világból vesszük, ha tehát Istenre alkalmazzuk, nem feledhetjük, hogy legföljebb hasonlósági alapon tehetjük meg, nem azonossági alapon...A személy fogalom alkalmazása az Atyára, a Fiúra és a Szentlélekre egyáltalán nem oldja meg a nehézségeket".

 Miközben ezen gondolkodtam, előkerült néhány olvasmány emlékem a Szentlélekről, amit teológusok fogalmaztak meg. Az ő véleményük sokat jelenthet, bár nem mérvadó. Főleg azért nem, mert a háromsághívő teológusok sem nagyon egyeznek meg abban, hogy most hova is tegyék a Szentlelket.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem én leszek az, aki letisztázza ezt a tanítást. Sem a tudásom, sem a képességem nincs meg ahhoz, hogy érdemben  hozzátegyek valamit a kérdés tisztázásához. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Szentlélek ki vagy miléte nem tisztázott, épp ezért talán értelmetlen dolog ölre menni miatta. Korábban mint áriánus nézeteket valló keresztény én személytelen erőnek tekintettem a Szentlelket. Bevallom, hogy nem alaptalanul. Maga Jézus nevezte égből érkező erőnek a Vigasztalót. (János 16:7, Lukács 24:49)

A Bibliában, főleg az újszövetségben találkozunk a Lélek kifejezéssel, melyet a legtöbbször a szent jelző társaságában. Ám  háromféle módon. Legtöbbször a Szentlélek, aztán az Isten lelke, és végül kétszer a Krisztus lelke kifejezéssel. A teológusok különbséget tesznek a Szentlélek és az Isten lelke között. A Szentlélek az isteni hármasság egyik személye, mig az Istennek lelke, valamint a Krisztus lelke csupán személytelen erő. Dr. Gál Ferenc a dogmatikájában ezt írja: "A Szentlélek istenségének bizonyításánál figyelembe kell vennünk, hogy az "Isten lelke" kifejezés nem azonos minden esetben a harmadik személlyel, hiszen a görög pneuma jelenthet személyes lelket és személytelen lelki erőt egyaránt.

 A legtöbb problémát az okozza, hogy a teológusok gyakran nem értenek egyet abban, hogy az újszövetségben hol van szó a Szentlélekről, és hol a személytelen lélekről. Az előbb idézett Gál Ferenc mondatban is szerepel a következő gondolat: " az "Isten lelke" kifejezés nem azonos minden esetben a harmadik személlyel" Tehát szerinte nem minden esetben azonos, de bizonyos esetekben igen. Tehát van amikor az Isten lelke a háromság harmadik személyére utal, és van amikor személytelen erőre. Például Krisztus keresztelkedésekor Keresztelő János "látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett." Sokan azt mondják, hogy itt a Szentlélek jelenik meg a Szentháromság egységének megmutatása érdekében, hiszen jelen van az Atya, aki szól, a Fiú, aki keresztelkedik, és a Szentlélek.Ezzel szemben a Herbert Haag  féle bibliai lexikon azt írja a a Szentháromság címszó alatt hogy: "A Jézus megkeresztelkedéséről szóló evangéliumi részletet nem úgy kellértelmeznünk, mint ami a Szentháromságról szól. A galambként Jézusra leszálló Isten Lelke nem a Szentháromság 3. személye, hanem a hathatósnak bizonyuló Lélek(=isteni erő)" Márpedig a galamb, pont emiatt a történet miatt vált a Szentlélek jelképévé

szentlelek-626x200.jpg

Tehát sokan különbséget tesznek az Isten lelke és a Szentlélek között, még ha abban nem is egyeznek meg, hogy mikor melyikről van szó. Ezzel szemben dr. Török István dogmatikájában úgy tűnik, hogy nem tesz különbséget és ez alatt a három fogalom alatt a Szentlelket érti egyaránt. Az egyetértés hiánya ebben a kérdésben felveti annak lehetőségét, hogy igaza van annak is, aki a Szentlelket személytelen erőnek és annak is aki személynek tartja. De annak is igaza lehet, aki ebben a kérdésben nem kíván állást foglalni, és úgy gondolja, hogy nem a mi dolgunk ezt eldönteni, hiszen a kereszténységünkre, annak megélésére semmilyen hatással nincs az, hogy mit gondolunk a Szentlélekről.

 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://sefatias.blog.hu/api/trackback/id/tr538278118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bjanek 2016.01.17. 07:54:39

nagyon jó, h az ilyen irányú kutatásaidat közzé teszed.
az egy más kérdés, h az olvasók közül ki mit akar megérteni belőle, v akár pont az ellenkezőjét :)
nekem az a problémám a témában, h miért az a két alapkoncepció, h
ERŐ <====> SZEMÉLY
miért gondolja bárki, h ebből a 2-ből lehet csak választani

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.17. 07:59:05

@bjanek: a biblia egyértelműen használja az erő szót a lélekre. Ez adott. Önmagunkból kiindulva pedig egy gondolkodó értelmes létezőt személynek hívunk. Így ez a kettő áll az ember előtt választási lehetőségként. De szerintem sem megfelelő leszűkíteni erre a kettőre. Az előző posztban írtam arról, hogy lehet, hogy nem is tudjuk kifejezni a valódi létmódjukat, mivel meg sem értjük, illetve nincs is szavunk rá

bjanek 2016.01.17. 08:13:13

csak számomra a lenti részek nem értelmezhetők csak az egyik, v csak a másik, v ezek mixeként

1Kor 2,10-12
mert nekünk föltárta az Isten a Szellem által, mert a Szellem mindeneket kutat, az Isten mélységeit is, mert ki tudja az emberek közül, mi az ember (belső) lényege, ha nem az ember Szelleme, amely benne van? így az Isten titk(os dolg)ait sem ismeri senki, csak az Isten Szelleme, mi pedig nem a világrendszer (kozmosz) szellemét kaptuk, hanem az Istenből való Szellemet, hogy megtudjuk (megismerjük) azokat, amiket Isten kegyelemben ajándékozott nekünk,

Róm 8,16
maga a Szellem tesz tanú(bizony)ságot a mi szellemünkkel együtt, hogy gyermekei vagyunk Istennek

bjanek 2016.01.17. 08:34:57

@sefatias: azt, amiről ír a biblia kell-e értelmeznünk?

bjanek 2016.01.17. 08:41:55

@bjanek: ha bármilyen könyvet olvasol szoktad értelmezni?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.17. 12:40:36

@bjanek: nem vagyok egy értelmezős tipus. De ha valaki mégis megpróbálja, nem hagyhatja figyelmen kivül, hogy az értelmezése csupán szubjektív. Tehát tiszteletben kell tartania, hogy mások más következtetésekre juthatnak.

hogy az isteni létmódot kell e értelmeznünk? Szerintem a biblia nem beszél róla ezért nem szükséges. Sokat olvastam róla, de sokszor inkább túlmisztifikált spekuláció, mint igazolható tény

bjanek 2016.01.17. 16:31:08

@sefatias: nem tudom, h te mit értesz azon, h értelmezős típus, én ilyenről nem beszéltem. pusztán arra gondoltam, h ha bármit olvasok én mindig megpróbálom megérteni, máskülönben nem sok értelmét látom az olvasásnak

millet 2016.01.17. 20:03:18

Nem elméleti oldalról kell Istennel foglalkoznunk. Érdemes foglalkoznunk Isten Lelkével, mert Ő Jézus földi helytartója. Jézus Őt ígérte, hogy képviselni fogja visszajöveteléig. Jézus jelenlétét pótolja/adja számunkra. Lehet elmélkedni, vitázni róla, de nem elméletekre van szükségünk vele kapcsolatban, hanem rá van szükségünk. És persze ezért szükséges, hogy ismerjük a róla szóló kijelentéseket, ígéreteket.
Közösségünkben volt egy válság néhány éve. Néhányan furcsa, nehezen megfogható tanítást kezdtek terjeszteni a Szentlélekről. Egyik lelkészünk tartott ezért egy igehirdetést Róla. Nem ment abba bele, hogy az új tan miért nem jó, vagy miért jó az, amit eddig képviseltünk. Csokorba szedte azokat az igéket, amiket tudhatunk a Szentlélekről. Íme: soundcloud.com/user-14018474/az-o-isteni-ereje-mindennel-megajandekozott-minket
bjanek már hallotta.
Kedvenc igémet is idézem a témához: "A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük." (5Móz 29:29) Ennek a második fele ugyanúgy fontos, mint az eleje. A kinyilatkoztatásokat nem azért kaptuk, hogy vitatkozzunk rajtuk, vagy hogy legyen dolguk a teológusoknak, hanem azért, hogy Isten törvényét megismerjük és betöltsük.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.18. 07:00:28

@bjanek: a megértés és az értelmezés szerintem két különböző dolog. Megérteni annyit tesz, hogy veszed az üzenetet, és az olvasott információból azt szűröd le, amit az író szeretett volna. Ezzel szemben az értelmezés szerintem valami olyasmi, amikor az ember nem ért meg automatikusan valamit, és ezért dolgoznia kell a megértésen. Ebben úgy gondolom megvan a veszélye annak, hogy az értelmező mellémegy az író eredeti szándékának. Persze ez inkább bonyolult olvasmányoknál fordulhat elő(pl Jelenések könyve) De olvastam már hatalmas marhaságokat egyszerőbb művek értelmezésekor

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2016.01.18. 07:04:39

@millet: Egyetértek veled ebben: "Nem elméleti oldalról kell Istennel foglalkoznunk. "

De van itt egy bökkenő. A teológiának köszönhetően a kereszténység számára az istenkeresés elsősorban elméleti lett. Ha nem a megfelelő elméletet vallod Istenről, akkor a tetteid felesleges erőfeszítésekké válnak, mert mint hamis hívő/tanító nem az igaz út szerint jársz. Ergo nem lehet rajtad Isten áldása. Szinte minden egyház kasztokra bontja a kereszténységet, és ez alapján osztályoz. Így a keresztény rá van kényszerítve, hogy elméletben többet foglalkozzon Istennel, mint gyakorlatban. Ez meg is látszik a keresztények gyakorlati cselekedeteiben. Elég silány a felhozatal.

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2016.01.18. 11:22:03

@sefatias: Sefa, mielőtt feltalálnád a meleg vizet, ismerd meg a már feltalált meleg vizet.

A judaizmusban leírt Sekina személy vagy erő? A csipkebokorban égő és beszélő tűz, a sivatagban vándorló nép előtt járó felhő, amelyben tűz ég, személy vagy erő? A zsidók táborára vigyázó Sekina, aki 400 ezer főtől van csak jelen, ezért vigyázni kell a nép létszámára, személy vagy erő?

bjanek 2016.01.18. 11:58:55

@sefatias: "Megérteni annyit tesz, hogy veszed az üzenetet, és az olvasott információból azt szűröd le, amit az író szeretett volna. "
ezért nem értettelek. bár lehet benne némi ráció, ha megkülönböztetjük a két szót, de jelen esetben csak szavakon lovaglásnak érzem.
mi van abban az esetben, ha nem azt értem, amit az író szeretett volna, akkor már értelmeztem, vagy rosszul értettem meg, v félreértettem, v félreértelmeztem???

bjanek 2016.01.18. 12:09:52

@millet: "Lehet elmélkedni, vitázni róla, de nem elméletekre van szükségünk vele kapcsolatban, hanem rá van szükségünk."
ezzel nekem nem is lenne problémám, ha nem akarnák lépten-nyomon a torkomon leerőltetni a háromságot, értelmes magyarázat nélkül, ami megfekszi a gyomromat

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2016.01.18. 12:53:00

Egyetértek: ..."hiszen a kereszténységünkre, annak megélésére semmilyen hatással nincs az, hogy mit gondolunk a Szentlélekről."
Vannak sokkal elemibb problémáink melyekkel nem tudunk keresztényekként mit kezdeni....
süti beállítások módosítása