Mivel egyre nyíltabban vállalom fel a deizmusomat, ezért egyre több fórumon vetődnek fel kérdések a kereszténységemet illetően. Ez ugye nem újdonság, mert már évek óta így van ez deizmus nélkül is. A napokban több kritikát is kaptam mivel egyes olvasóim szerint vitatom a Biblia tanításait, és más területeken is hitetlenségről teszek tanúbizonyságot. Ezeket a vádakat természetesen visszautasítom, mivel nem szoktam a Biblia tanításait vitatni. Esetleg olyan tanításokat, amelyek vallasi alapokkal rendelkeznek, és még jóindulattal sem lehet bibliainak nevezni őket.

Tehát mielőtt belefognék a deizmusról és a deizmusomról szóló írásba le szeretném szögezni, hogy teista vagyok, azaz hiszek Istenben, és szerintem a világ, a lét végső oka nem más mint a Teremtő. Valamint keresztény vagyok, mert, hiszek abban, hogy az emberiség megváltásra szorul, és úgy gondolom, hogy ez a megváltó Jézus Krisztus volt. És ami fontos, hogy szerintem a Biblia olyan könyv, kinyilatkoztatás, ami valamilyen módon Istentől ered, ezért nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ez az utolsó pont azért fontos, mert a deisták általában elvetik a kinyilatkoztatást, és az Istenhez való közeledést, illetve Isten emberhez való közeledését másképp képzelik el. Hozzátenném szerintem részben igazuk is van.

Tehát mi is a deizmus?

Magyar Katolikus Lexikon: "természetes vallási rendszer, amely a keresztény értelemben vett isteni kinyilatkoztatást elutasítja."

Wikipédia: "A deizmus egy olyan Istenre vonatkozó felfogás, vagy természetes vallási rendszer, amelynek képviselői hisznek ugyan Istenben mint személyesen létező valóságban, és feltételezik, hogy a világot a természeti törvényekkel együtt Isten teremtette, de tagadják, hogy Isten ezen túlmenően együttműködne vagy beavatkozna a teremtésbe, és főképpen tagadják a keresztény értelemben vett természetfeletti kinyilatkoztatást "

Kislexikon: "A szó magában véve az istenben való hitet jelenti, tehát ellentétét az ateizmusnak; a használat azonban sokkal szükebb s határozottabb jelentést adott neki. A XVII. és XVIII. sz.-ban az angol gondolkodásnak azt az irányzatát nevezték D.-nak, mely istent nem tagadja ugyan, de tagadja a kinyilatkoztatást, általában az istenről szóló vallási dogmákat, s istent inkább elvontan, filozofiai értelemben mint a világtól külön álló különböző valót fogja föl."

Ha valaki nem ismeri a szó pontos fogalmát, annak ajánlom, hogy olvassa el az idézett definiciók forrását, azért is linkeltem be.

Tehát amit nyilvánvalóan leszögezhetünk az, hogy a deizmus tagadja a kinyilatkoztatást. Tehát ha én annak vallom magam, akkor ezt nekem is kell. Valóban, én is tagadom. De azért erre később még visszatérek. A deizmus tagadja a vallási dogmákat. Hogy őszinte legyek, elég sok dogma van amit tagadok, vagy ha nem is tagadom, sőt egyetértek vele, akkor sem vagyok híve a dogmatizálásának.

Ha elolvassuk a fent belinkelt cikkeket a deizmusról, akkor kiderül, hogy hogy ez nem egy egységes irányzat, konkrétan megfogalmazott elvárásokkal, dogmákkal, hanem egy olyan Istenben hívő irányzat, amelynek több árnyalata is van. Hozzám a francia deizmus áll közelebb, de ez sem fogalmazza meg pontosan a nézeteimet. Az én deizmusomnak más alapjai vannak. Elsősorban tapasztalati, és érzelmi okai.

Nézzük először a kinyilatkoztatást.

Istenre mindig jellemző volt ez. A Biblia első lapjaitól az utolsóig találunk kinyilatkoztatásokat. De ezek a kinyilakoztatások nem önmagukban állnak. Akár Mózest, Ábrahámot, Gedeont, Jézust, vagy az apostolokat nézzük, a kinyilatkoztatások mellé olyan jelek is társultak, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy a kinyilatkozás Istentől származik. Ebből adódóan a próféta nem csupán önmagára volt utalva, hanem kinyilatkoztatás mellé általában kapott egy kisérőjelenséget is, amely a kinyilatkoztatás hallgatóinak egyértelműen bizonyította a kinyilatkoztatás forrását. (persze van néhány eset, ami számomra kérdéses ebből a szempontból. Pl Jónás és a Niniveiek esete)

Vajon ma Isten milyen módon nyilatkozik meg? A sok egymásnak ellentmondó teológiai rendszer közül melyik az övé? Melyik más teológiáját elítélő teológus tudja hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a teológiája, mondandója, kinyilatkoztatás?  Annak ellenére, hogy elég sok karizmatikus egyházi vezető fenntartja magának a jogot, hogy szavait Istentől eredeztesse, mégis nagyon kevés bizonyítékot láttam erre. Egész pontosan semennyit.

Tehát a deizmusom egyik alapja a következő: Nem hiszek abban, hogy az elmúlt évszázadokban, Isten bármelyik egyházat, teológust, vallásalapítót kiválasztotta volna, hogy az ő kizárólagos képviselője legyen a földön. Nem hiszek abban, hogy bármelyik teológiai rendszer jobb lenne, mint a másik, ezáltal fölé emelkedhetne a többinek. Nem hiszek abban, hogy Isten bármilyen módon kinyilatkoztatta volna a véleményét, valamilyen jellel, valamelyik rendszer mellett, vagy ellen. Terrmészetesen abban sem hiszek, hogy Isten a teremtés után magára hagyta volna az emberiséget. De Jézus halála után nem látom bizonyítékát annak, hogy Isten bárhogyan is közbeavatkozott volna. Összefolalva: Nem hiszek a jelenkori kinyilatkoztatásban!

Most nézzük a dogmákhoz való hozzáállásomat.

Ezt már kifejtettem egy konkrétan erről szóló posztban, amit ITT TALÁLHATSZ . Ennek a posztnak az egyik bekezdésében ezt írtam: "Számomra az a kérdés, hogy szükség van-e egyáltalán teológiára? Hiszen minden baj legfőbb forrása a dogmatika, mely egyházanként egymásnak ellentmondó.  Mert mi is valójában a dogmatika? Nem más, mint egy képzett teológus szubjektív véleménye a Szentírás tanításairól. A különböző teológiai irányzatok mindig köthetők egy teológus nevéhez, aki kidolgozta azt. Ezt a teológust elkezdik követni, majd az elméleteit dogmaként tanítják tovább a híveknek. Tehát egy egyházban „olyan kérdésekkel, elképzelésekkel foglalkoznak, amelyeket mások alakítottak ki, hoztak forgalomba, vagy éppen küzdöttek le olyan meggyőződésekkel, amelyeket mások vallottak magukénak” (Hegel)  Éppen ezért a teológiából gyakran hiányzik a személyes meggyőződés. Azért hisznek benne, mert az egyházi arisztokrácia ezt tanította."

Személyes véleményem az, hogy a dogmatizálás sok esetben szubjektív bibliaértelmezések, mások számára kötelezővé és üdvkérdéssé tétele. Ebből adódoan nem értek egyet a Bibliából konkrétan ki nem olvasható tanítások dogmatizálásával. Hiszem, hogy a Biblia úgy jó ahogy van, és amire a Biblia írói nem tértek ki konkrétan, azt nem szabad ráerőltetni másokra. A dogmatika nem más, mint a Krisztus halála utáni két évezred vallásosságának mesterséges mellékterméke. Szerintem a dogmák ismerete nem szükséges sem a kereszténységhez, sem az üdvösséghez.

Ezek alapján azt mondhatom, hogy a hitem, és az elképzelésem Istenről, minden olyan jellemzővel rendelkezik, ami a deizmusra vonatkozik. Nem tértem ki minden részletre, csupán a kinyilatkoztatás, és a dogmák kérdésére. Ezeket a témákat az elmúlt években már sok posztban érintettem. Ha kommentekben felmerülnek kérdések, akkor majd azokat belinkelem.

Szóval Isten jelenlegi tevékenységét a passzivitás szóval tudnám jellemezni. Valahogy úgy, ahogy Malakiás könyvében le van írva:

"Így beszéltek egymás között azok, akik az Urat félik. De az Úr figyelt rájuk és meghallotta őket: Színe előtt egy könyvet írtak emlékeztetőül azokról, akik félik őt és az ő nevében keresnek menedéket. Azon a napon, amelyet készítek – mondja a Seregek Ura –, tulajdonommá lesznek. Megszánom majd őket, mint ahogy az ember megszánja fiát, aki őt szolgálja. Akkor ismét meglátjátok, mi a különbség az igaz és a gonosz között, mennyire más, ha valaki az Istent szolgálja, és ha nem. Mert lám, elérkezik az a nap, s izzó lesz, mint a kemence."

Malakiás szövege kicsit jobban tetszik az ÚVF szerint: "Akkor a Jehovát félők beszélgettek egymással, mindegyik a maga társával; Jehova pedig figyelt és hallgatta őket. És emlékkönyvet kezdtek írni őelőtte azokról, akik félik Jehovát, és azokról, akik gondolnak az ő nevére."

Szóval az a véleményem, hogy Isten most csak hallgat és figyel, és feljegyzi az őt félőket. Tudom, hogy ennek ellentmond Jézus Szent Szellemről szóló igérete, de őszintén bevallom, hogy én nem látom ezt a működést. Persze azt tudom, hogy bármibe bele lehet magyarázni, és ismerem a különböző keresztény gyülekezetek saját tevékenységének isteni áldásról szóló beszámolóit, de ez általában együtt jár a másik gyülekezet isteni áldásáról szóló beszámolók kétségbe vonásával. Nem látok egyértelmű bizonyítékot, ami mindenki számára  kétségbevonhatatlanul igazolná egy mai kinyilatkoztatás, vagy dogma isteni eredetét.

Ahogy fentebb írtam a deizmusomnak két oka van: tapasztalati és érzelmi. A tapasztalatit olvashattátok eddig. Most az érzelmi jön. Bár néhol eléggé összemosódik a kettő.

Ma reggel találtam egy érdekes idézetet. Nem tudom kitől származik, de tetszik. Így szól: "A csalódások alaposan megváltoztatják az embereket, kinyitják a szemüket és bezárják a szívüket"

Mivel túl vagyok egy csalódáson, ami eléggé belekavart az életembe, ezért képtelen vagyok bemondásra elhinni valamit. Engem már nem lehet beetetni olyan beszámolókkal, ahol az Isten csodát tett, valaki meggyógyult, vagy másmilyen módon igazolta a támogatását az adott gyülekezet iránt. Én eddig kétszer gyógyultam éltem túl a rákot, és egyszer teljesen felépültem egy sztrókból, bár gyógyszereket azóta is kell szednem. Ha az Istennek köszönhetem a felépülésemet, akkor miért nem épült fel más is? Ha pedig nem neki, akkor ez azt jelenti, hogy szörnyű betegségekből Isten nélkül is meg lehet gyógyulni.

Összefoglalva: Mind a mai kinyilatkoztatásokat, jeleket, megalkotott dogmákat addig nem vagyok hajlandó elfogadni, míg valaki hitelt érdemlően be nem bizonyítja, hogy az Istentől származik. Meggyőződésem, hogy ilyenek nincsenek, hanem majd egyszer Isten mindenki számára érthetővé fogja tenni azt az igazságot, amellnek csupán részleteivel rendelkezik mindenki.

 Ez az én deizmusom