Néhány hete írtam egy posztot a gondviselésről, melyben felhasználtam Prof. Dr. Török István református teológus, egyetemi tanár könyvét a Dogmatikát. Folytatnám ezt a témát, mivel úgy látom, hogy a vallásos emberek gyakran Isten, illetve az Ördög kezét látják a történtekben. Az hogy éppen melyikét az szinte minden esetben egyéni megítélés kérdése. Én sosem éreztem magam olyan fontos embernek, hogy az életemben Isten, vagy az Ördög kezét lássam, és nem is magyaráztam bele igazából sosem a velem történtekbe, azt hogy most valami biztos azért van, mert az Isten megáldott, vagy éppen azért, mert az Ördög megpróbált.

Ennek ugye megvan a fonákja is, mivel amikor valami rossz dolog történik a hívő emberrel akkor egyből két megoldás születhet a miért kérdésre. Az egyik, hogy az Ördög tette, hogy próbára tegye a hitemet, a másik meg az, hogy az Isten levette rólam a kezét, mert már nem szeret. Na most szerintem ebben a világban ahol mindenkivel mindig történik valami rossz, vagy éppen valami jó, nem feltétlenül szükséges Isten kezét, vagy éppen az Ördög próbálkozásait keresni, hiszen a gonoszokkal épp úgy történnek kellemes dolgok, mint Krisztus követőivel szőrnyűségek, és viszont. Persze nem azt mondom, hogy az én hozzáállásom a jó, mert én meg túl racionálisan látom ezeket a dolgokat, és lehet, hogy nem vagyok hálás valami olyanért, amit az Istentől kaptam. Nem tudom, hogy lenne jó. Mindenesetre az isteni gondviselés biztos hogy létezik. Biztos, hogy valamilyen módon belenyúl az életünkbe, de hogy miként, és miért pont úgy azt nem tudni. A Bibliát olvasva az emberben kérdések merülnek fel, hogy egyszer miért járt úgy el az Isten, aztán később egy másik ember esetében, aki hasonló helyzetben volt, akkor miért nem. A vallásos ember szeretné hinni, hogy ami vele történik az Isten keze munkája. Azt tanulta, hogy adjon hálát Istennek mindenért. Ám ahogy az előző, erről szóló posztomat befejeztem abból látszik, hogy ami jó történik velünk, és hálát adunk érte, az később lehet, hogy a vesztünket okozza, viszont amiben az Ördög kisértését látjuk, az meg a hasznunkra lesz. Tehát utólag nehéz eldönteni, hogy most Isten, vagy az Ördög munkája volt-e az. arról nem is beszélve, hogy Török professzor szerint  "a dolgoknak is van viszonylagos öntörvényűségük". Tehát vannak dolgok amik csak úgy maguktól, véletlenül történnek. De minket embereket ez nem érdekel. Mi mindig szeretnénk tudni, hogy mi, miért történik. Tudni akarjuk, hogy Isten keze hol nyúl bele az életünkbe.

Török István elég sokat foglalkozik a gondviseléssel. Bár az egyszerű ember füle számára  kissé bonyolultan fogalmaz, ám ki lehet olvasni belőle a józan gondolkodásra ösztönzést, és a túlzásoktól való óvást. Idéznék ismét tőle. A következő gondolatok közvetlen folytatása az előző erről szóló posztomban található gondolatoknak.

________________________________________________________________________________

A gondviselés arányait vizsgálva, bizonyos bibliai fokozatosságot figyelhetünk meg. A gondviselés az egész teremtett világot átfogja, ezen belül elsőrenden az embert s az emberek közt is kiváltképp azokat, akik Krisztusban Isten gyermekei. Ehhez kapcsolódik további kérdésünk: Van-é Isten gyermekeinek mondanivalója a gondviselés jegyében az emberiség történetéről? Hiszen az természetes, hogy az események boldogító vagy zavaró folyamatában az események mögé szeretnénk belátni s a történet törvényszerűségeit kiismerni.

Ha a történeti ismereteink felől próbáljuk megközelíteni a kérdést, a nehézség nyomban mutatkozik. Mi a történet értelme, törvénye, célja? Ehhez előbb tudnunk kellene, mi az idő,amiben a történeti folyamat lejátszódik. Olyan kérdés ez, amire mi emberek nem felelhetünk. A folyamatnak csak nagyon parányi darabkáját éljük, történetileg is csak igen kis részét tekinthetjük át, de nem szemlélhetjük kivülről, egészében nem tekinthetjük át, ezért nem is tudhatjuk, micsoda.Kínálnak ugyan jobbról balról leegyszerűsített magyarázati módokat, többé kevésbé szellemes szkémákat. (vázlat, egyszerűsített ábrázolás - Sefa) Ezek nagyon rész szerint valók,, s vagy az eszme, vagy az anyag szempontjából kisérlik meg a történet értelmezését. Egymással szemben megvan a viszonylagos jogosultságuk, egészükben véve azonban Schelling szavait idézik fel: "Semmitől sem vagyunk távolabb, mint a történet igazi bölcseletétől". Korunk egyik kiváló történettudósa Toynbee meg a történetet az értelmetlenség színjátékának nevezi. Pedig mindkettő a szintetizáló elmék közé tartozik.

Ha nem a történet, hanem a kijelentés oldaláról próbáljuk megközelíteni a kérdést, módosul a helyzet. Nem véletlen, hogy nem a görög filozófiában, hanem keresztyén talajon fejlődött ki a történet-értelmezés.  Első nagy képviselője Ágoston. A kérdés azonban erről az oldalról nézve sem könnyű. A gondviselés épp úgy nem történetmagyarázó elv, mint ahogy nem világmagyarázó elv. Ha mégis Istenre hivatkozva próbáljuk a történet értelmét megfejteni, könnyen megeshet, hogy csupán valami filozófiai szkémát öltöztetünk teologiai mezbe, s Isten akarata helyett saját vágyálmainkat, spekulációinkat vetítjük a történeti eseményekbe. Ennek kényelmesen leegyszerűsített s egyben meglehetősen felelőtlen formája a fehér-fekete szkéma. Pillanatnyi érdek szerint foglalunk állást és a saját döntéseinket fehérnek, az attól eltérőt feketének minősítjük, a nagyobb nyomaték okáért Istenre hivatkozva. Ezt hajlamosak vagyunk önigazolásul nagyobb történeti egységre is átvinni: a tegnap fekete, a ma pedig fehér. Ez azért csalóka, mert az (bűn)esetutáni világban emberi döntéseink nem teljesen fehérek, sem nem teljesen feketék, hanem a szürke sötétebb és világosabb árnyalatai közt mozognak, s mindenképpen megigazító kegyelemre szorulnak.

(...) Saját céljára tart meg minket az atyai gondviselés. Nem a rosszra, hanem hogy az Atya akaratát kövessük, s akarata megvalósulásáért imádkozzunk. A kijelentés tehát a honnan.hová kérdésére vet fényt. Egyébként a történet eseményei a hívő számára is kétértelműek, sokszor egyenesen érthetetlenek. De mert a hívő Krisztusban a gondviselő Atyát megismerte, az események megmagyarázhatatlanságában is helytáll. Sötét helyzetben is meghallja Isten szavát, s a Jézus Krisztusban kapott egyértelmű, ha nem is kiszámítható kegyelemből él. Pál apostol így fejezi ki eme belső bizonyosságot: "Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van." (Róma 8:28) Ha szabad a szemléltetés kedvéért bonyolult összefüggéseket gyermeteg képbe fogni: A történet hajóján sok minden megeshet, de a hajó létét és útja végcélját - lázongások és viharok ellenére - Isten szabja meg, aki a történetnek is Ura. Nem az események jók, hanem Isten, aki az eseményeket kezében tartja.

A keresztyén tehát a szövetség Istenére néz, gondviselés-hite Krisztus-hit. Ezért nem tér ki döntések elöl s nem menekül tétlenségbe. Tudja, hogy döntése nem tévedhetetlen, s hogy helyzetre szabott és ideigvaló. Az ige jobb megértésében kész revideálni döntéseit. Életiránya azonban változik: a lét külső-belső feszültségeit, nagy erőpróbáit egyértelmű igyekezettel Jézus Krisztus jó vitézeként akarja végigharcolni.

___________________________________________________________________________

Leegyszerűsítve a fenti gondolatokat, Török professzor azt szeretné mondani, hogy kevés az esély arra, hogy az ember meghatározza az életében történtek isteni részét. Az ember mindig hajlamos belemagyarázni a történtekbe olyat ami nincs is benne. Vagy éppen pont az ellenkezőjét annak, amit Isten akart kihozni belőle. De mi magunk utólag átértékelve  a történteket leszűrhetjük belőle a tanulságot, hogy az ami történt - akár jó, akár rossz - később milyen eredményeket hozott az életünkbe. Sokszor csak évek múlva derül ki, hogy sokévnyi szenvedés - mint pl. József esetében - amit Sátán kisértésének tekintünk, valójában valamilyen isteni cél érdekében történt. Éppen ezért kár lenne azonnal pálcát törni a történtek felett. Inkább a történtek ellenére Krisztus vitézeiként harcoljunk tovább.

Sokunkban felmerül a kérdés, hogy miért kellett évtizedeket eltölteni egy hamis imádatban, félrevezetve, átverve, kihasználva. Miért engedte meg az Isten, hogy elpazaroljunk értékes éveket? Tekintsük elpocsékolt éveknek, amit a semmiért dobtunk a kukába? Dehogyis! Mindennek megvan a maga haszna. Ahogy Pál is mondta: akik szeretik Istent azoknak minden a javukra válik. Nem pazaroltuk el azokat az éveket. Akkor is Istenről tanultunk, akkor is neki szolgáltunk. És elmondhatjuk, hogy irigylésre méltó hozzáállással. Sok egyházi vezető. lelkipásztor összetenné a kezét, ha olyan emberek lennének a gyülekezetében mint Jehova Tanúi. Bár sokmindenben elmaradunk a helyes ismerettől, a képességeinknek, hozzáállásunknak köszönhetően a lemaradásunkat rövid időn belül be tudjuk hozni, és Istennek és a közösségnek hasznos tagjai lehetünk.

Az isteni gondviselés velünk volt mindvégig. És talán pont azért, hogy később felhasználjon bennünket az akarata érdekében. Isten kezében tartja az eseményeket. Ha mi nem is, de Ő tudja mi miért történik, mikor, miért szól bele, vagy éppen nem.

A fenti idézetből azt is megtudhatjuk, hogy az isteni gondviselés ellenére nem dölhetünk hátra, nem lehetünk tétlenek. Újra és újra döntéséket kell hoznunk az életünkben. De ne higyjük azt, hogy egy döntés csak rossz, vagy csak jó lehet. Az élet nem csak fekete vagy fehér, hanem a szürke minden árnyalata, de a színskála minden színének árnyalata is megtalálható benne.  Ne féljünk a döntésektől. Még akkor se, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy mi a jó döntés. Véglegesen úgysem tudunk elrontani semmit. Vagy épp lehet, hogy a bizonytalanságunkkal ártunk a legtöbbet. A rossz döntéseknek is lehet később óriási haszna, és a jó döntéseinket is lehet, hogy később megbánjuk.

A lényeg mindig azon van, hogy miközben éljük az életünket, a lelki szemeink mindig Istenre nézzenek. Akkor nagy baj nem lehet.