Folytatnám az előző posztban elkezdett gondolatot. Elég sokan félreértik azt a gondolatsort, amit az Utopiás sorozatomban, illetve az előző posztban leírtam. Persze sokan már értik, hogy mire akarok kilukadni. Arra, hogy bár nem Krisztust tekintem a teremtés és a megváltás céljának, a szerepét benne, nem akarom elvitatni.
Ugyanis.
1. Az ember, és a fizikai világ nem Krisztusért, hanem önmagáért lett teremtve. Hogy éljen, létezzen, és ezt a létezést Isten gyönyörűségére élvezze.
2. A bűneset helyrehozása sem Krisztusért történt, hanem azért, hogy a teremtés eredeti célja megvalósuljon, azaz az ember a létezését Isten gyönyörűségére élvezze.
Sem az ember teremtése, sem annak megváltása nem Krisztus kedvéért valósult meg. Krisztus ebben a két eseményben csupán eszköz volt. Eszköz, amely lehetővé tette az isteni akarat megvalósulását, de semmiképpen nem cél. Krisztus nem arra tanította az embereket, hogy miképp helyezzék őt az imádat középpontjába, hanem arra, hogy amit tanított, azt alkalmazzák az életükben. Ezért a kereszténység alapja Krisztus, de a célja nem. A kereszténység célja egy olyan istentisztelet, amely az emberekkel való bánásmódjával hoz dicsőséget Istenre. Ezzel szemben a kereszténységet ért kritika lassan kétezer éve az, hogy emberéleteken átgázolva, méltóságot és jogot nem tisztelve vitatkozik arról, hogy miként lehetne Krisztust a legjobban középpontba helyezni.
Pedig Pál világosan fogalmazott: "Mint gondos építőmester... megvetettem az alapot... A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki nem rakhat." (1kor 3:10,11)
Az alap, bármiről is legyen szó, sohasem lehet cél. Az alap mindig az a része a műnek, ami nem látszik, de amin az egész nyugszik. Az alap kifejezésnek, szakterülettől függően több jelentése is van:
1. Az épület falait tartó rész, ami részben a talajba süllyesztve az épület egész súlyát hordozza. Erős építmény, amin más szerkezet nyugszik, ami az aljául, talpául, fenekéül szolgál.
2. Alsó rész; nyugvó felület; láb.
3. A földfelszín legfelső rétege; talaj, amin állnak vagy mozognak.
4. Alsó festékréteg, amelyre a kívánt színt vagy színeket ráfestik.
5. Háttérszín, amelyből a többi szín kiemelkedik.
6. Nyomda: Mintás színezés, amely bankjegyek, bélyegek, értékpapírok, bizonyos okmányok papirosán látszik.
7. Műszaki, ipar: Első réteg, amit felhordanak egy munkafolyamat során, amire a többi réteg kerül.
8. Átvitt értelemben: Egy tárgykör vagy tudás, olyan leglényegesebb tudnivalóinak (sarokpontjainak) az összessége, amire abban a tárgyban a többi dolog, törvény, következtetés épül, amihez a többi dolog illeszkedik. Ezekre a pontokra épül az egész tárgy vagy tudás, ez az ami miatt az a dolog működik, amiért az értelmes és igaz. Tudomány elemeiben való jártasság.
9. Átvitt értelemben: Kiinduló ismeret, ami nélkül egy gondolkodási vagy működési rendszer, erkölcsi, szellemi dolog nem létezhet, nem működhet, ami nélkül egy jelenségcsoport nem magyarázható meg.
10. Átvitt értelemben: Okozó tényező; a legfontosabb működési előfeltétel. Egy jelenség mögött meghúzódó ok, amire az visszavezethető.
Amint látjuk a fenti felsorolásból, az alap sosem az elkészíteni vágyott mű, vagy termék célja, központja, hanem az a része, amire az egészet felépítik, ráhelyezik. Legtöbb esetben az alapnak semmi köze a ráhelyezett épülethez, vagy műhöz. Ha meglátunk egy alapot, legyen az egy épület alapja, vagy egy festmény alapszíne, akkor abból egyáltalán nem fogunk tudni következtetni arra, hogy az alapra épített épületnek mi lesz a rendeltetése, vagy milyen más színnel fognak még rámenni, vagy mi lesz a képen. Az alap csupán egy erős tartószerkezet, egy mozdíthatatlan fix pont, ami sok esetben nem is látszik, és aminek a szilárdságától függ az, hogy a termék, vagy mű tartós, maradandó legyen. A kereszténység alapja Pál szerint Jézus Krisztus. Ezt az alapot másra kicserélni senkinek sincs joga.
Pál az istentiszteletet gyakran hasonlította az épületekhez. Hogy ki az alap azt láthattuk: Krisztus. De akkor mi az épület látható központi része, miből áll az épület, amit az alapnak el kell bírnia? Pál már korábban azonosította ezt: " ti meg... Isten épülete vagytok" (1kor 3:9)
Az egész alapvetésnek az a célja, hogy az emberek téglaként alkossák az épületet, amit a krisztusi tulajdonságok habarcsként fognak össze. Az emberekkel ápolt kapcsolatunk, a bánásmódunk, a róluk alkotott véleményünk az a szempont, hogy ,megfelelünk-e annak a célnak, amire az épületet létrehozták. NEM A JÉZUSRÓL ALKOTOTT KÉPÜNK.
"Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát." (1János 4:20)
"Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat." (Máté 6:23,24)
"ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint az élet kegyelmében örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya. " (1Péter 3: 7)
"Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek." (Máté 25: 31-46)
"Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől. " (Jakab 1:27)
Hogy miért tartom fontosnak ezt így kihangsúlyozni? A kereszténység igen korán elkezdett vitatkozni Jézus szerepéről. Ebben a vitában kb 1600 év alatt, emberek százezrei veszítették el életüket, kínozták meg őket, üldözték el őket otthonaikból, zárták ki a közösségekből. A kereszténység ma, a kereszténységből egymást kirekesztő, tévtanítózó, antikrisztusozó sok ezer kisebb nagyobb csoportosulásból áll. Ezek a gyilkosságok, szakadások, gyülölködések általában egy téma körül forognak: Jézus körül. És miközben azon vitatkoznak, hogy Jézus miként lehet kettős természetű, milyen módon egylényegű az Atyával, és hogy hány szín alatt áldozzanak, hány éves korban keresztelkedjenek stb, egy dolgot felejtenek ki: Azt, hogy az istentiszteletük semmit nem ér, ha abban gyilkosság, gyűlölködés, szeretetlenség, vagy a segítségnyújtás hiánya a jellemző.
Ugyanis ma az istentisztelet minősége nem a Jézus körül zajló vérre menő vitáktól és az azokban kartácsként egymásra dobált gyilkos érvek elfogadásától, hanem az emberekkel való bánásmódunktól függ.
Erre nagyszerű példa a Jézus körül kibontakozott vita Árius és Athanáz között. Érdemes elolvasni a történetüket. De a teljes képhez nem elég egy beszámolót elolvasni. Én nem szeretnék állást foglalni ebben a vitában, mert szerintem mindketten tévednek, mint ahogy én is tévedek. Viszont érdemes megismerni ennek a két embernek a jellemét, ami akkoriban meghatározta a kereszténységet.
Athanáz. A róla szóló írásokban ezeket a jellemzőket olvassuk róla: Harcos, hajthatatlan, rettenthetetlen, nyakas bajkeverő, elbizakodott, kevély és összeférhetetlen. Egyik kortársa ezt írta róla: ,,Rábeszélt, intett, erőszakot alkalmazott. Ha megtámadták, védekezett. Ha ő volt az erősebb, ellenfele nehéz órákat élt át. A félelmet nem ismerőknek az a gyengéjük, hogy nem tudják erejüket fölmérni, és ezért olykor elvétik a helyes mértéket. Atanázból hiányzott a szelídség és a gyöngédség. Az állandó harctól harciassá vált. Azáltal, hogy mindig újra megtámadták, hajlamos lett a maga védelmére. Mivel állandóan ütéseket kapott, végül maga is ütéseket osztogatott, mégpedig keményeket.''
Árius. Róla kevesebb információval rendelkezünk: Arius sértődékeny áldozópap, volt, akit rendkívül bántott az, hogy a püspöki méltóságot nem nyerhette el. Kortársai igen komoly és szigorú jelleműnek mondják. Áriuszt inkább az ármánykodásai, és politikai cselszövései segítenek jellemezni
A lényeg, hogy ez a két ember minden keresztényietlen eszközt felhasznált, hogy a másikat kicsinálja. Hol az egyik került, hatalomra és a másikat száműzték, vagy fordítva. A háromság és ezzel elsősorban Jézus szerepét eldöntő vitában olyan eszközöket vetettek be mindketten, ami távol állt minden Krisztusi gondolattól. Inkább vállalták a gyűlölködést, az embertársuknak történő bármi áron ártást, csakhogy vélt igazukat Jézusról rákényszerítsék másokra. Számukra az istentisztelet középpontja Jézus volt. És ők, valamint későbbi követőik, így a mai keresztények is szívesebben választják a másik ember életének megkeserítését, megalázását, méltóságának sárbatiprását, csakhogy vélt igazukat piedesztálra emeljék. Eközben egy dologgal nem foglalkoznak: Azzal akitől az istentiszteletük valódi minősége függ: emberrel.
Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy a Jézusról alkotott kép tökmindegy, hogy milyen, hanem azt, hogy annak van igazán helyes képe Jézusról, aki jellemében és az emberek iránti szeretetében követni tudja őt. Nem pedig annak, aki gyilkolni is kész érte.
Tehát a cél nem a tűpontos teológiai ismeret Jézusról, hanem az ő szavainak gyakorlati alkalmazása
Az utolsó 100 komment: