Néhány hete írtam egy posztot arról, hogy milyen társadalmi berendezkedés mellett szállnék síkra a mai viszonyok közt, ha nem tartanám megvalósíthatatlannak. Nézeteim szerint az anarchia a legigazságosabb, és legélvezhetőbb társadalmi forma. De mivel az anarchia, a hatalom gyakorlásáról és megvédéséről való önkéntes lemondáson alapul, ezért sosem lesz olyan, hogy ezt megvalósítsa az emberiség ebben a világban. Sokan csodálkoznak azon, hogy keresztényként miért nem a teokrácia mellett szállok síkra, ami az Isten általi uralmat jelenti. A válaszom ugyanaz, mint az anarchia esetében. A teokrácia ebben a világban is csupán egy idea, ami a jelenlegi körülmények között megvalósíthatatlan. A teokráciánál nincs jobb! De a teokráciát CSAK  Isten valósíthatja meg. Attól teokrácia.

A történelem során többször próbálkoztak emberek a teokrácia megvalósításával. De ez minden esetben totális terrorba fulladt, mert a vezető – általában papi – hatalom, nem tűrt meg semmilyen ellentmondást, és a saját döntéseiket úgy kezelték, mintha az Isten döntése lenne, és ezért a döntésekkel, eljárásokkal egyet nem értő embereket vagy kivégezték, vagy pedig kivetették a társadalomból.  Ezek a próbálkozások, mindig olyan diktatúrák voltak, amelyek Isten nevében uralkodva, isteni hatalommal élve (visszaélve) rátelepedtek az emberek életére, és a legapróbb részletekig szabályozták azt. Ezért azok, akik kívül estek a hatalom gyakorlói osztályon, szinte minden esetben rabszolgákká váltak.  

Ma két olyan szervezetről tudok, amely hivatalosan is teokráciának tekinti magát. Az egyik a Római katolicizmus, amelynek állama a Vatikán, megalakulásakor a teokratikus monarchia mellett döntött. A másik teokrácia pedig Jehova Tanúi egyházában van.  A két egyház felépítése nagyon hasonló.  Mindkettő felülről írányított, és a híveknek semmi beleszólása nincs a róluk hozott döntésekbe. Ez a blog, és még néhány másik, sokat foglalkozik a Jehova Tanúi egyházában tapasztalható visszaélésekről, az hívek kihasználásáról. A katolikus egyháznak is meg voltak/vannak a maga botrányai az egyházi hatalommal való visszaélés miatt. De erről nem szeretnék írni, megvannak ennek is a fórumai.

Tehát a mai teokráciák, amellyel emberi hatalmakat akarnak szentesíteni, csupán a nevükben hordozzák a teokrácia jellegét. Minden esetben emberi diktatúrát próbálnak szentesíteni vele, amelyhez Istennek valójában semmi köze, csupán a vezetők, és a hozzájuk hűséges tagok szerint. A teokrácia szerintem csakis Krisztus visszatérése után valósítható meg, amikor is ő lesz az, aki Istentől kapott hatalmával, végre minden ember megelégedésére gyakorolni fogja a hatalmát.

Na de addig minden hatalom, amit Isten és Krisztus nevében gyakorolnak, nem más, mint önjelölt próféták, papok diktatúrája, mert ma SENKI sem képes bizonyítani, hogy bármilyen hatalmat kapott volna Istentől. Mindazok az egyházi vezetők, akik ezt állítják, csupán a saját hataloméhségüknek köszönhetik állásukat. A történelem, de a mai kor is tele van olyan vallási elöljárók uralmával, akik mondvacsinált okokra hivatkozva uralkodnak az őszintén vallásos embereken, kihasználva őket, és az anyagi forrásaikat.  Olyan sokszor visszaéltek már az Istenbe hívő emberek bizalmával, hogy nem csoda, hogy egyre kevesebben bíznak a vallásokban, és azok elöljáróiban

Az előző néhány posztomban már érintettem, ezt a témát, amikor arról írtam, hogy az egyházak dogmatikái, tanrendszerei, nem mások, mint egy vezető teológus réteg szubjektív biblia értelmezése, amit kötelezővé tesznek az adott egyház hívei számára. A hívő ember kénytelen elfogadni azt a rendszert. Egyrészt nem nagyon van belelátása a mélyebb teológiai kérdések hátterébe, másrészt meg érzelmi biztonságot nyújt neki a közösséghez tartozás, amiért hajlandó sok esetben a jövedelme 10%-át, vagy annál is többet befizetni, más természetben végzett munka mellett. Ezt az iszonyatos mennyiségű pénzt az egyházak elnyelik, és gyakran vállalkozásokba fektetik be, amellyel szép kis summára tesznek szert az egyházak vezetői.

Emellett az gyülekezetek vezetői, lelkipásztorai olyan hatalommal bírnak a gyülekezet tagjai fölött, amely egy nem vallásos ember számára elképzelhetetlen. Egy lelkipásztor akár pokollá is teheti a hívő ember életét, és néhány esetben ez depresszióhoz, más mentális eredetű bajokhoz, vagy öngyilkossághoz is vezethet. Persze nem ez az általános, de azok az egyházak, amelyek a teokráciára hivatkozva Istentől eredeztetik a vezetők kinevezését, gyakran visszaélnek a hatalmukkal.  Sajnos néha még jóindulatból is, mert azt hiszik, hogy döntéseikkel jót tesznek a hívekkel, miközben olyan szinten beleszólnak az életükbe, hogy az már az emberi jogokat, és az emberi méltóságot sérti.

Ezek alapján a mai világban a teokráciát ugyanolyan megvalósíthatatlan ideának tartom, mint az anarchiát. Ám van egy lényeges különbség. Míg a teokrácia semmilyen módon nem valósítható meg, az anarchia kisebb közösségek számára megvalósítható, járható út. Vannak ma anarchikus elveken működő sikeres közösségek. Például Svájc kantonjai működnek így, és mind érzelmileg, mind gazdaságilag fejlettebbek, mint a többi közösség.

De ahhoz, hogy értsük mitől is válik jobbá egy anarchikus közösség, mint a többi, először meg kell értenünk, hogy mi az anarchia. Ahogy korábban, a másik posztban írtam, az anarchiának semmi köze a fejetlenséghez, a káoszhoz. a zűrzavarhoz. Ezt csak a korai anarchista nézeteket valló politikai csoportosulások lejáratása miatt találták ki, és sajnos ez épült be a köztudatba. Az anarchia nem vezetés nélküli társadalmi berendezkedés, hanem HATALOM nélküli. Óriási különbség!  Egy anarchiában nem fejetlenség uralkodik a vezetés hiánya miatt, hanem pont ellenkezőleg. Rend van, mert a vezetés teljesen más forrásból kapja a kinevezését, mint más rendszerekben. Az anarchia mindig a közvetlen demokrácián alapszik. A közvetlen demokrácia annyiban tér el napjaink demokratikus társadalmaitól, hogy ma egy demokráciában a nép (demosz), nem közvetlenül gyakorolja a hatalmat, hanem választott képviselők útján. A képviselők megválasztása éppen ezért hatalmas üzlet. Nem véletlen, hogy a hatalom megszerzése érdekében, a képviselőválasztások körül óriási pénzek mozognak, és a pártok nem riadnak vissza a törvényszegésektől sem, hogy növelni tudják a kampányra szánt pénzt. Ugyanis a közhiedelemmel ellentétben a választásokat nem megfelelő politikai hozzáállással, hanem minél több pénzzel lehet megnyerni. A pénz segít abban, hogy a választókat befolyásolni lehessen a szavazatukért. Tehát az ember, mikor szavazni megy, a legtöbb esetben nem a politikai meggyőződése, egy párt programja iránti szimpátiája alapján dönt, hanem az alapján, hogy a pártok hatalmas összegek ráfordításával, melyik irányba tudták jobban manipulálni a reklámokból álló kampány során. És a kampány leghatásosabb elemei a színek, mosolyok, az arcok, és még sok más praktika, amihez a politikának semmi köze. Csupán marketing.

Tehát ma a közvetett demokrácia működik, ami nem a néptől, hanem a hatalom birtokosainak pénzétől, és kampánytechnikájától függ. A közvetlen demokrácia olyan, mintha minden egyes, az országgal kapcsolatos kérdésben népszavazást írnának ki, és a nép döntene arról, hogy mennyi adót kell fizetni, legyen-e halálbüntetés, vagy, hogy mennyi legyen a sebességhatár az utakon. Éppen ezért úgy látom, hogy az anarchia, és ezzel a közvetlen demokrácia nehezen megvalósítható, vagy pedig nem ismerem a módját, mert egy országnyi embert mozgósítani mindig, hogy döntéseket hozzon, lehetetlen. De nem így van ez a kisebb közösségekben

Egy kis közösség, egy falu, vagy egy gyülekezet, képes arra, hogy megvalósítsa a közvetlen demokráciát. És itt jön be az, hogy mit is jelent a keresztény anarchizmus. Nem valamiféle keresztény kommunákból álló anarchista birodalom, mint azt néhányan elképzelték az előző posztom alapján. Nem egy fejetlenül, minden tisztelettől mentes, öntörvényű közösség, amelyben nincs helye a Szentírásnak és a szabályainak, hanem épp ellenkezőleg. Egy anarchikus elveken működő keresztény közösségben CSAKIS a Szentírás az egyetlen hatalom.  Pont az egymás iránti tiszteleten alapul, és olyan vezetést biztosít, amely összhangban van a Bibliával. Az egy más kérdés, hogy egy ilyen keresztény közösség tényleg nem rendelné alá magát valamelyik egyháznak, bejegyzett vallásnak, hanem a saját, bibliai alapelveken nyugvó szabályozása alapján végezné az imádatot.

Nézzünk néhány példát. Egy anarchikus keresztény közösségben nem lennének dogmák. Nem az lenne a legfontosabb kérdés, hogy van-e háromság, mi a pokol, mi a lélek, és mit jelentenek a Jelenések könyvében a jelképek, mert ezeket a kérdéseket hagynák, hogy mindenki a saját kutatásai során értse meg. Ha valaki másképp értene ezekben a kérdésekben valamit, akkor ezt a közösség tagjai tiszteletben tartanák, és nem vetnék ki, ölnék meg érte. Egy anarchista elveken működő keresztény közösségnek az olyan bibliai szabályok, amelyek sokkal nagyobb súllyal esnek latba, lennének a legfontosabbak, nem pedig a teológia. Gondolok itt ilyenekre, mint az egymás iránti szeretet, a tisztelet, az erkölcs, a rászorultakról való gondoskodás. A közösséget érintő kérdésekben nem egy szűk vezetői réteg hozna döntéseket, hanem az egész közösség.  Ha a gyülekezet presbitereket(véneket) szeretne, akkor nem egy országos hálózathoz fordulnának, hogy küldjön oda valakit, aki a főnökük lenne, hanem maguk közül választanák ki a megfelelő embereket, akiknek a feladatukat abban a tudatban kell ellátniuk, hogy a kinevezésüket nem az Istentől kapták, hanem a közösségtől, és ugyanúgy el kell számolniuk a közösség felé, mint ahogy Isten felé is. Ez nem engedné, hogy a presbiter elszálljon magától, és a többiek fölé nőjön, mert nem kellene megvárni, hogy az Isten majd elmozdítja a helyéről, hanem az mozdítja el az alkalmatlanná váló presbitert, akitől a feladatát kapta. A gyülekezet.

Tehát láthatjuk, hogy a keresztény anarchia nem egy istenellenes, önzésen alapuló zűrzavar, hanem bibliai elveken működő közösség. Persze egy posztban nem lehet minden apró részletre kitérni, és nem is akarok. Csupán azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy a keresztény anarchiának semmi köze a Bakunyin, Kropotkin, vagy József Attila által propagált anarchizmushoz, csupán alapelveiben hasonlít rá. Ráadásul az elképzelések különbözőek lehetnek. Pont ez a lényege az anarchizmusnak, hogy engedi a szubjektivitást, és tiszteli azt. Egy anarchista elveken működő keresztény közösségben az Istennek való megfelelés, a szeretet, a békére törekvés, és az Istentől kapott gyümölcsök vezetnék a közösséget, és nem emberek, akik hatalmaskodnak másokon.

A keresztény anarchiának egyre nagyobb irodalma van. Persze ha ilyet akarsz olvasni, akkor ne ez alatt a címszó alatt keresd. :)  Maguk az írók sem tudják, hogy ez mellett kampányolnak. Sőt. Egyre több gyülekezet jön létre, amely semmilyen valláshoz nem tartozik, és maguk határozzák meg a saját alapszabályaikat. :)  Ők sem tudják, hogy tudat alatt anarchista eszméket vezetnek be a gyülekezetekbe. Nemrég kaptam egy ímélt, amelyben egy testvérem elitélően írt az anarchiához való hozzáállásomról. Mikor olvastam a levelét, mosolyogtam magamban, mert ő is egy ilyen közösség tagja.